Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 73-97. szám)

1923-04-13 / 83. szám

4 J^mmÉK 1323. április- 13. — ÁmíS az assMüSnföÖiiáihaii IP. Tő­zsér Ambrasué Kossuth Lajos utoa 45. sz. alatti lakos a napokban feljelentést tett a nyíregyházai rendőrségen, 'hogy Tő­zsér Lidi* leánya az alatt az idő alatt mig ő a nyíregyházái törvényszék fogházában büntetését töltötte, a nyíregyházi állam­pénztárból 6300 koronányi havi nyugdi­ját felvette, majd azzal Debrecen leié megszökött. Most az államrendőrség Tő­zsér Lidia körözését rendelte el. — Exportlóvásárok a Tiszántúl. A Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara a beér­kezett tömeges érdeklődésre válaszul ez utón közli a Tiszántúl gazdaközönségé­vel, hogy az általa már előbb jelzett ex­portlóvásárok nem maradnak el, bárha közbejött akadályok miatt késtek is. Az exportlóvásárokuVfyéről és idejéről a ka­mara közlést fog kiadni. Az önkényes eljárás, menyet egyes helye keir az árvizsgáló bizottságok a már kél év óta szabad forgatom tárgyát képező tejárát literenként 50 koronában állapí­tották meg, arra indította a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarái, hogy az állatte­nyésztés valamint a közéjelmezés érde­kében is felhivja az illetékes kormánykö­rök figyelmét az árvizsgáló bizottságok ezen önkényes eljárására és az ellen in­tézkedést sürgetett. Az ötvenkoronás tej­árnál a inai állatárak és állattartási költségek mellett a gazda önköltsége is nagyobb, teljesen méltánytalan tehát, hogy ily árak betratására kényszerítsék a gazdát. Lehetetlen azt kívánni, hogy veszteséggel adják el a tejel, inert ennek következménye a tejszáiiilások nagy­mérvű csökkenése lesz, tehát a gondos számitások nélküli, de amúgy is ömcényes tejármegállapih'rs végeredményében a foíSyasztóközönségnek is kárt fog okozni. — A Gyurkovíis-tár-ulat, illetve a leáuyegyesüiet isméi kedves meglepetéssel készül a nagyközönséget szórakoztatni. Elhatározták, hogy julius elsején egy nagy szabású nyári ünnepélyt rendeznek a S-óstóttr műkedvelő ejőaással és minden­féte szórakoztató mulatsággal. — A eédulaház korcsmája. Tegnapi számunkban megjelent Ahol a bűn szü­letik c. riportunkban munkatársunk be­számol azokról az impressziókról, ame­lyek egye s rendőrségi razziák alkalmával a dologtalan kártyások körében szerezhe­tők* Megemlít egy kurlakorcsmál, amely a régi vásártér környékén van. Minthogy a riportnak ez a része félreértésre adhat alkalmai, megáll api Íjuk. hogy nem a vá­sártéren tevő u. n. eéduíaházi korcsmáról van szó, amelynek négy évtizede óla özv. Klein Márkuszné a bérlője s ahol tisztes, szígoru rend uralkodik, mely mindig ki­zárta, hogy az általánosan közbecsülés­nek örvendő sárga korcsma a bünö zők találkozóhelye legyen . — A boriermetés váltsága- .Mailolt Nándor báró nemzetgyűlési képviselő tokaj hegyaljai beszámolója alkalmával reá tért a bortermelés mai nehéz helyzetére. Hogy bo­raink nenr találják meg többé piacukat, annak oka, hogy a győztes hatalmak borfelesleggel rendelkeznek és. a nemzetközi piacokon első­sorban ezek elhelyezését biztosítják. Kereske delraüket magas vámokkal és kiviteli dijak­kal bénítják. Régi piacaink közül Ausztria 60 aranykoronányi vámja miatt elveszett; a hegyaljai bor főpiaca Lengyelország vámja 2400 márka literenként s így ez sem piac, mert emellett még Franciaország 50 százalé­kos szállítási díjkedvezményt élvez. Csehor­szág; vámja 5 arany korona, Svájcban 27—30 svájci frankért lehet egy hl. bort kapni s emel lett a Magyarországból való szállítási költsé­gek 13 svájci frankba kerülnek. A kereskedel­mi kormány próbálkozik kedvező szerződése­ket kötni, inert csakis ez az egyetlen módja a helyzet megoldásának. — A vagyonmeuio vcsirok iparjogi etbiráíása. A háborút kő velő nyomorúsá­gos esztendők egészen speciális üzletágat fej­lesztettek ki a vagyonmentő vásárok formájá­ban. Az elnyomorodott.s a megélhetés nehéz­ségeivel halálos küzdelmet vívó középosztály minden értékesíthető ingóságát vitte be ezek­be az üzletekbe, ahol is azok inkább vagyon­vesztő, mint vagyonmentő értékesítést nyer­tek. A kereskedelmi miniszter ur egy konkrét kérelem kapcsán arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezek a vagyonmentő vá­sárok az 1888. XXII. t.-c. által szabályozott árverési csarnokoknak tekinthetők s igy azok engedélyezését a maga számára tartja fönn. Ugyanebben az ügyben a kereskedelmi miínisz ter kifejezést adott annak az álláspontjának, hogy ilyen engedélyt csak állami, törvényható sági, városi vállalkozásoknak vagy jótékony egyesületeknek fog kiadatni épen a vállalkoi­zás céljára való tekintettel, magánegyének kérelmét azonban teljesíteni nem fogja r —­A kamara elnöksége. — Az»Abéee< e lief szánta pénteken este a következő gazdag tartatommal jelenik meg: Tutankhamen dadája Nyíregyházán. (Humoros riport.) — - Nyíregyháza város fej­lesztési tervezete. (Humoreszk.) — Megszö­kött, mert színésznő akart lenni. — Inter pel­lációs könyv. — Falusi levél helybeli aktuali­tásokról. — Heti krónika. — Azt mondják, hogy. (Pletykálkodások). — Az Ábrányi ün­nepélyről. — Pletyka Fánny színházi mon­dókái. — Irodalmi cikkek, riportok t sport y mozi stb- — Az »Ábécé« közli a Heltai színtár­sulat jövő heti műsorának szereposztását is. Az »Ábécé« kapható az Ujságboltban, az ösz­szes dohánytőzsdékben, a sarki újságárusok­énál, a Lengyel cukrászdában s a szimházi.jegy szedőknél. Egyes szám ára 40 korona. — Protestáns' tanitók tömörülése. A protestáns tanítók egységes táborának gon­dolata mindinkább plasztikusabban nyomul előtérbe. A protestáns tanítók országos szö­vetsége, bár a kezdet nehézségével küzd de nincs efemer életre kárhoztatva. A mult havi szövetségtanácsi közgyűlésen a ref. tanítóság vezérférfiai felszólították az ág. ev. tanitók (elnökét a csatlakozásra s felajánlották a Taní­tók Lapja hasábjait sérelmeik feltárására. — Miután az ág. h. ev. tanitók organuma, az Evangélikus Népiskola, 1918-ban megszűnt, s a tanítói létszám harmadára csökkent ; igy külön lapot nem indíthatnak, nagyobb akció­ra nem vállakozhatnak, nagyon természetes, hogy a nyíregyházi ág. h. ev. tantestület is örömmel ragadta meg a segitő jobbot és he­lyeselte a régi, szép terv valóra jutását. • — I j egyenruhát kap a román had­sereg. Bukarestből jelentik: A hadügymi­nisztérium már teljesen elkészült az uj román egyenruha tervezési munkálatai val. Hir szerint az egyenruhák szine az az angol hadsereg mintájára kakiszinü lesz, a gyalogság báránybőr sipkát, a lo­vasság pedig napoleonesákót fog viselni. Az egyenruha színváltozásával nyilván azt akarja elérni a hadvezetőség, hogy a katonák hamarabb eltűnjenek az üldözők elől, "leolvadva a ávolság kakiszinü kö­débe. A lovasság pedig remélhetően na­poleoni erényekel fog nyerni az uj sisak­tól. Napoleon hadseregében minden köz­katona tarsolyában hordta a marsaibotot, a.román lovasoknak azonban minden va­lószínűség szerint csupán egy napoleon csákóval kell majd beérniök. Mri Ha a lakását ízlésesen akarja festetni u&y t° rd nV o n bizalommal MARKO VICS JENŐ testőmesterhez Viz-u. 31, 1976 3 w m — 212 millióba került a esehefcnf-K a pozsonyi kikötő. Pozsonyból jelentik: A pozsosyi kikötőállomás építkezése befeje­zésbe közeleg. A pozsonyi kikötő feladó állomás lesz, amelynek teljesítőképessége 1925-ben 800 vagon áru be és kirakása lesz. A kikötő harmadfél kilométer liosz­szu lesz és eddig kilenc emelődarut,egy gabonaszállító gépet és egv kapusdarut állitollak lel. A kikötő épitése eddig 212 millió cseh koronába került. A komáromi kikötő épitése ugyancsak befejezéshez közeleg, ennek épitése eddig 70 millióba került. — Nyilvános nyugi ázást. Gyu|aházi Arthur az apagyi református iskola cél­jaira 5000 K-t, az ünnepi legátus részére 500 K-I küldött. Fogadja hálás köszönetün lcet. Az apagyi rel'ormátús Presbyterjuni nevében: Szabó Aladár je|kész. — Tavaszi munka. Vígan folyik a határban a szántás, roppan a föld s a föld szagától illatos levegő csapja meg a »levegőző embert. Mert most levegő után kapkod minden ember s igazat ád Flammarion, Gamiile csillagásznak, hogy az ember levegőbe burkojt lélek; tehát minden csak levegő, melyet a közalkal­mazottak jegy nélkül kapnak. Levegő lelt ősszel a krumpli és most még a temetőbe is bőven jul, hogy ha netán valamelyik kéz ugy »Szeptember végén« a poéta sza­vak szerint ki találna nyúlni, ne özvegyi fátyolt találjon, hanem krumpliba mar­koljon. Hát bizony, ha az ember a szo­morúfűz szomszédságából, a lélek csüg­ged L szárnyaival nézi, hogy föidmivelő vollunkat bebizonyítandó a béke udvar < át is megműveljük, elveszti poézisél s a rideg" halotthamvasztónak lesz híve: le­gyen levegő és ne légkrumpli!!.. Folyik a munka, hull a tavaszi vetőmagba rem én ^ magvával. Vájjon kinek, milyen és mennyi termést hoz a remények magja a való­ság földében? — Mtghosszabbiloliak a szöjő és az ertlőbirtok vagyonváUságának határide­jét A szőlőbirtokok és az erdőbirlokok, valamint az ezekhez tartozó gazdasági fölszerelés után járó vagyon váltság, ked­vezményes lerovására megállapított ha­táridőt a pénzügyminiszter most meg­jeleni rendelete május 31-ig meghosszab­bítói ta. Ennek következtében a szülő vagy erdőbirtokos, akinek birtoka vagv gazdasági felszerelése után kivethető va­gyon váltsága külön-külön százezer ko­ronát meg nem halad, teljesen eleget tesz fizetési kötelezettségének akkor, ha május .'51-ig a vagyonváltság 80 százalékát befizeti. Százezer koronánál nagyobb váltság esetén az 50 százaiékos vá|tság­pótlék fizetésére nem kötelezhető a tu­lajdonos, ha május 31-ig a teljes összeget belizelte . — Jugoszlávia háborús- lariozásai. — Belgrádból jelentik: Sztojádinovics dr. pénzügyminiszter a belgrádi és zágrábi nagy bunkókkal való tárgyalások alapján megállapította, hogy Jugoszlávia háborús tartozásai egymilliárd frankói, 25 millió angol fontol és 24 millió dollárt tesznek ki. A kormány reméli, hogy a szövetsége­sek követeléseikről legalább egyelőre le fognak mondani. (K. F K) — Érvényűben a kolozsvári katholi­ku> gimnázium bizonyítványa. Kolozsvár­ról jelentik. A román közoktatásügyi fő­igazgatóság rendeletet adott ki, amely szerint ama felekezeti középiskolák bizo­ny it ványai érvénytelenek, amelyek eb­ben az évben nem vezették be a francia nyelvel. Az intézkedés nagy elkeseredést kell a diákok közölt, akiket csaknem a tan év végén fosztanak meg egy (-vi munkájuk elismerésétől .

Next

/
Oldalképek
Tartalom