Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 73-97. szám)

1923-04-12 / 82. szám

2 19Ü3. április 12. Ahol a bün születik A naplopók birodalma. — A kártyaszenvedély áldozata. A kolduló gyermek. Mikéül ápolatlan kertből a dudva, ugy nő szomorú jelenünknek kincses tárházából a nyomor és a bün ketló's pe nész virága. Szomorú ikerfogalom a nyo raor és a bün, amelyik ott settenkedik mindennek árnyékában, amelyik fekete szaulettként vonul el a szenvedésektől, nélkülözésektől hályogos szemünk előli. A becsület nehezen megingatható barrikád­ját, mint a légvárat sepri el a lejtőről megindult, Idie. emberi evr.ővel fel nem tartóztatható bün. Az igék magasztos parancsolatait, a melyek az emberi ösztönszerűleg is megret lentik, a bűnözés gondolatától elfelej­tetlük. Elfelejtettük talán akkor, mikor a munka fegyveréi, a kalapácsol felcserél­tük a puska öldöklő szerszámával. Mikor a vért nem iszonyattal, de kéjjel egve néz­tük. A jó érzés kihalt az emberekből, a létért való küzdelem sulvos harcában, mi­kor a legnagyobb ellenség a nyomor ellen alattomos segítőeszközül szegődtette maga mellé a bűnt. A kriminológia annyi bün­tetett nem mutatott még fel soha, mint napjainkban s a legszomorúbb, hogy a fiatalkorú bűnözők száma egyre veszedel­mesebb arányokat ölt. Elmentünk azokra a helyekre, amelyeket a rendőri jelentés »telt helynek nevez, hogy megnézzük, hol születik a bün. A napiopá s terheli és szeplőtlen multjuknak egyetl­len foltja az a pár hónapi börtön, aminek indiló oka szerintük az elviselhetetlen, bűnbe taszitó nyomor. Az egyik tépett, rongyos ruha asz­szony, a »korcsmárosné nagyságának« se­gitett csirkét kopasztani. Mellette szurtos kis szőke gyerek játszadozik a csirke mái­egyik leampulált lábával. Ennek a kis­lánykának a hivatása a reggeli miséken a templomajtóban összekoldulni a kö­nyörület filléreik Szegény ártatlan gyer­mek, aki még nem sejti milyen szomorú' sors vár rá, a bün virágjának beteg hajtása. Kártya mint egyetlen jő veüeimi forrás. A bűnözők utjának első stációja. A közveszélyes munkakerülők a leggyako­ribb és legtipikusabb alakjai a rendőrség fogdájának. Erős, munkabíró emberek, a kik két kezük munkájával gyönyörűen ke­reshetnének, ha nem iszonyodnának még a munkának gondolalátói is. A külvárosi korcsmák borgőzös illatának szennyes le­vegője, az ő éltető elemük. A régi vásár­tér környékének egyik kurta korcsmáiá ban van a közismert munkakerülők talál­kozóhelye. Amikor belép ide azember, az első impresszióra azt hiszi, hogy a nyomo ruság szánalmas páriái ezek, alázatosak mint a kutyák, panaszkodnak, mintha mindegyiknek egy-egy világfájdalom őröl­né hitvány lelkét. Pedig nem mások, mint közönséges munkakerülő csavargók, akik a tiltott"koldulás szánalmas »ezreseit« itt váltják be él telő pálinkává. Majd mintí­degyiknek, egykor makulátlan lelkét bün A könnvüvérü emberek gyakori tí­pusa az, amelyik a kártya lutrijából szerzi meg, amiért más verejtékezve ínegdol­gozik. Ezek azok a léha emberek, akik a mint a szerencséjük kedvez, egyszer fent vannak, másszor lent. S ezeknek a szen­vedélyétől eldurvult lelkük reagál legjob­ban a bűnre. A rendőrség a közelmúlt* ban leplezett le egy ilyen litkos kártya­barlangot, ahol a középosztály levitézlett lovagjai jöttek össze egy kis kártya tor­nára. A rendőralbumok, gyűjtemények megelevenedett alakjai ezek. Volt köztük olyan több gyermekes családapa, aki eldo­bott magától családot, egzisztenciát, csak hogy a kártya szenvedélyének élhessen. Találtak fiatal iparost, aki elkártyázla a a fizetéséi, azután a főnökétől rábízott pénzt tette fel egy lapra - az is elment. Ugy, hogy a főnökétől elsikkasztott pénzt, a bűnt leplezni tudja — lopolt mások­tól. Most az ügyészség fogdájának lakója. A bün leggyakoribb indító oka a pénz bálványának féktelen imádása. A pompa, a jólét csalóka fénye rabut ejti különösen a nőket, a fiatal lányokat. A könnyelmű, a ledér élet mephistója soha annvi áldozatot nem sodort erkölcsi züs­íésbe, mint most. Az éjjeli világ tele van máról-holnapra született tündérekkel, a kik jóravaló szülők eltévedt gyermekei. A társadalom kötelessége lenne segíteni rajtok addig, míg nem késő. Mert ha nem ébredünk öntudatra, a társadalom le^'a bacilusa annak a mérgező légkörnek, melyben a bün születik. i\Ti. M Nyíregyházán is kaphatnak a gazdák buzaértékben folyósított hitelt és elhelyezhetnek buzabetéteket. A Hagyar Olasz Bank nyíregyházi fiókja is megkezdte a buza betét és buza hitel eszközlését. — fii az a buzabetét és buzahitel ? Nyíregyháza, április hó 11. A Nyir-g vidék tudósítójától. Igen érdekes s közgazdasági életünkre hivatásaibán nagy horderejű akció orszá­gos megindításáról számol be budapesti tudósítónk. A Magyar-OIasz Bank B. T már e hó elején megkezdte a buzabetélek gyűjtését és annak buzahitel formájában való kihelyezéséi, mely lehetővé teszi, hogy a közönség spekuláció íuen'esen pénzes értékének állandósítását elérhesse í és az igv elhelyezett tőkék teljesítsék köz­gazdasági hivatásukat a termelés szolgá­latában. A bank betélekei koronákban ío- ; gáti fi s erről, az előző napi jbiimmímbíhwbí t«zS«ei búzaár szerint számítva, megfelelő mennyiségű búzáról szóló pénztárjegyei szolgáltat ki mely pénzLárjegv azonban legalább 5 métermázsa búzáról nszól. Ezen beiéi csak előre meghatározott napon vehető ki s kamatozása is ekként nyer megállapí­tást. Mégpedig 6 havi lekötés mellett évi 4 és fél o/o 9 havi lekötés melleit évi 5% 12 havi leköiés mellett évi (i«o kamat jár a betevőnek szintén buzaértékben. — így tehát, ha valaki 200000 koronát akat ma 12 hónapra elhelyezni és a buza leg­utolsó tőzsdenapi hivatalos ára pl. 20000 korona volt, akkor kap az illető 10 méter­mázsa búzáról szóló 1921. április 9-én beváltandó pénztárjegyei, mely lejáratkor a kamattal együtt 10 mm. 60 kg - buza idei­ve annak akkori megfelelő tőzsde árfo­lyama szerint számított korona értéken ke rül visszafizetésre. Xagv előnye a pénz­tárjegynek, hogy nem névre, hanem be­mutatóra szól és igy tulajdonosa ha időközben pénzre volna szüksége, napi búzaáron bárkinek tovább adhatja. Buzahitell a baai'fe főleg mező­gazdáknak (földbirtokosok, ha­szonbérlők és szőlőbirtokosok­nak) nyújt forgó töke beszerzés céljaira. A ligkiSelrü folyó iíhaió összeg 20 mázsa buza, nehogy a nyomtatványok és a kezelés költsége a hitell túlságosan megdrágít­sák. Kamatozás 8 százalék, mely a lejá­raikor utólag a tőkével együtt szin­tén buzaértékben fizetendő. A hitelnyúj­tás alapja hitelokirat és fedezeti váltó, a bekebelezés lehelő mellőzésével. Külön jutalékokat és költségeket a bank nem számit fel . Kötelességszerűen hozzuk olvasóink tudomására, liogv a fenti irányelvek alap­ján nemcsak a budapesti főintézet, de annak itteni fiókja (a Magyar-Olasz Bank R. T. nyíregyházi fiókja) 'is el fogad be­téteket, illetve folyósít hiteleket buzaér­tékben és érdeklődőknek költségmente­sen szolgál felvilágosításokkal. A közigazgatási reform az érdeklődés homlokterében. A város polgármestere is részt vesz az országos ankéten Nyíregyháza, április 11. A Xvirvidék tudósítójától. Dr. Benc.s Kálmán polgármester ma reggel Budapestre utazott. A vármegye fő­ispánja dr. Káilay Miklós és Mikecz Ist­ván alispánon kivül ő is részt fog venni a közigazgatási reform ügyében e hó 12-én Budapesten megkezdődő ankétenü Erre a nagyjelentőségű tanácskozásra nem ka­póit minden rendezelt tanácsú város meg­hívást. Ezek közül a városok közül csak háromnak, közöttük Nyíregyházának a polgármestere meghallgatásra talál az an­kéten s ebből a lényből méltán vonha­tunk le legmesszebbmenő s igen ked­vező következtetést városunk gvor&abb tempójú fejlődése tekintetében. A köz­igazgatási rneform ügyében leendő állás­foglalás érdekében tegnap délután a vá­rosházán értekezlet volt, amelyen dr. Bencs Kálmán polgármester elnökletével a képviselőtestület számos tagja vett részt ugy, hogy a társadalom minden ré­tege képviselete! nyert. Az értekezleten a jelenlévők közül többen szólallak fel a Szobor Pál főjegyző á|tal bemutatott, egyelőre bizalmas természetű törvény­tervezethez s több részletkérdés került be­ható megvitatásra. Volt olyan felszólalás is, amely a reformot a jelen viszonyok közöli, amikor égető gazdasági kérdések várnak mzegoldásra, nem tartja idősze­rűnek. A közigazgatási reform tőrvényterve­zete, bármily bizalmasan kezeltetett is, egyes fővárosi lapok utján nagy vonások­ban közismertté lelt. Eszerint Nyíregy­háza, ha csak fel nem ruházzák magasabb jelleggel a jövőben megyei város lesz. (IMe Fiam©) Hans Müller szenzációs drámája csütörtökön a Színházban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom