Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 48-72. szám)
1923-03-25 / 69. szám
Nyíregyháza, 1923. március 25 * Vasárnap XLIV. évfolyam. * G9. szám Előfizetési árak helyben és vidéken: Egy hóra 600 K. Negyedévre 1700 K. Köztisztviselőknek és tanítóknak 29»,'« engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR. Saerkesztéség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon saém t38. Postaefce*«e 9066«. Késtartókat nem adunk vissza. A gabonatőzsdét megrendszabályozzák. A minisztertanács a legerélyesebb lépésre határozta el magát. Kötést csak a napi áron lehet eszközölni. Budapest, március 24. (M. T. I.) Az éjszaka folyamán minisztertanács volt, mely elfogadta Bud János közélelmezésügyi miniszternek a tőzsde megrendszabályozására vonatkozó javaslatát. Bud János részletes javaslatot dol gozott ki, melyet a tőzsdetanáccsal közöltek. Ma délutánra várja magához a miniszter Yégh Károlyt a tőzsdetanács elnökét, aki az ugyancsak ma délután tartandó tőzsdetanács ülésről fog referálni a miniszternek. A minisztertanács a határidős üzletek azonnali megszüntetését s a határidős üzletekre vonatkozólag a jogsegély megvonását követeli. Nem log a kormány löbbe liirn' olyan állapotot, mint amilyen a tegnapelőtti lözsdenapon is tör" tént, hogy bar egyetlen vagon Tűzoltóink elejét vették a vasúti raktár leégésének Tüzriadalom a déli órákban Nyíregyháza, március 24. A Nyirvidék tudósítójától • Szombat délben tüzriadalom támadt a városban, tűzoltóink sebes iramban vágtattak az állomás felé. Az a hír terjedt el, hogy a vasúti raktárak lángban vannak. Szerencsére a hír túlzott volt. Annyi történt, hogy a vasúti raktár teteje mozdony szikrától kigyulladt. Az. Antal János parancsnoksága alalt villámgyorsan a helyszínén termő tűzoltóink nyomban el, oltották a tüzet s megmentették a vasuti raktárakat . Izgatás, lázadás ós hűtlenség cimán indul bűnvádi eljárás Robozók ellen. Budapest, március 24. Magyar Hirlap irja. A két Roboz testvér bünügyében befejezte a rendőrség a vizsgálatot s az egyik Robozt át is szállították az ügyészség fogházába. Roboz Béla még mindig a rabkórházban van, mert amint ismeretes öngyilkossági szándékból felvágta kezén ütőerét s a sebe még mindig nem gyógyult be. Az ügyészség izgatás, lázadás és hűtlenség bűntettében indit ellenük eljárást. A vasmunkások rövidesen felveszik a munkát. Budapest, március 24. (M. T. I.) A vasmunkások és munkaadók között a tegnapi nap folyamán jelentékeny közeledés jött létre s a tárgyalásokat a mai nap folyamán is kedvező jelek között folytatják. Megegyezés rövid időn belül várható s ugylehet, hogy hétfőn vagy kedden már ismét felveszik a munkát. gabonára sem történt kötés*, a gabona ára mégis felment. A tőzsde megrendszabályozására vonatkozó rend eJe t már a legközelebbi napokban napvilágra kerül. Ugyancsak az éjszakai minisztertanács foglalkozott a tojáskivitel kérdésével is. Az exportőrök ugyanis azt szerették volna } ha a kormány készpénz fizetésben állapította volna meg a kiviteli illetéket. A kormány azonban egyáltalában nem hajlandó ebbe belemenni. A minisztertanács foglalkozott végül a gabonakötés kérdésével is. Elfogadták a miniszter azon iavaslatát, hogy kötést csak napi "áron lehet eszközölni. Ha a minisztertanács e Rendelkezése nem vezetne kellő eredményre, ugy a kormány ideiglenesen be fogja zárni á gabonatőzsdét. Rónay Lászlót az ügyészségi fogházba kisértéM Budapest, március 24. (M. T. I.) Rónay László földbirtokost aki egy éjszakai igazoltatás alkalmával tphülíing Antalt lelőtte, előzetes letartóz-, tatásba helyezték s átkísérték az ügyészség Markó-utcai "fogházába. Rónay védője az előzetes letartóztatás ellen felfolyamodással élt s védettjének szabadlábra helyezését kérte, mert szerinte jogos önvédelemből kifolyólag használta fegyverét az éjszakai igazoltatóval szemben. A zsir ára tul van a világparitáson Budapest, március 24. (M. T. I.) A zsir árának emelkedése szédületes mérvet öltött s egyes helyen már meghaladta a 2000 koronát is. A sertés árának rohamos emelkedése következtében egy merész lendülettel egyik napról a másikra átlépte a magyar zsir ára a világparitást. A legutóbbi nevvyorki jelentés szerint az amerikai zsir ára átszámítva magyar koronára nem tesz ki többet 1258 koronánál, ami pedig áresést mutat. Ugyancsak áresés mutatkozik a kontinens többi államaiban is. Mindenütt elég jól vannak ellátva zsirraf, zsirsertés ennek következtében alig van s nálunk ez okozta az egyébként indokolatlan emelkedést. A hercegprímás visszatért Rómából Budapest, március 24. (M. T. 1.) Csernoch János hercegprímás római utjának befejeztével visszatért Budapestre. Rómában az öt évenként szokásos úgynevezett linenía , látogatás céljából tartózkodott. Budapesten csupán két napig marad s innen visszatér székhelyére. Nyíregyháza város képviselete a belügyminiszter esküvőjén. A város üdvözlő irata. Nyíregyháza, március 24. A Nyirvidék tudósítójától. Dr. Rakovszky Iván belügyminiszter, városunk nemzetgyűlési képviselője, holnap, virágvasárnapon esküszik örök hűséget Budapesten a Kálvin-téri ref. templomban özv. ifj. gróf Tisza Istvánné szül. Sándor Jolán úrhölgynek. Az ünnepélyes, boldog órákban szeretettel köszöntik a kir. belügyminisztert Nyíregyháza város képviselőját lelkes híveinek ezrei. Az esküvőn Szabolcsvármegye 'és Nyíregyháza város képviselőjét lelkes híveinek Dr. Kállay Miklós főispán, Dr. Bencs Kálmán polgármester és Dr. sasi Szabó László, az Egységes Párt elnöke, a Nyirvidék főszerkesztője. Nyíregyháza város polgársága nevében Dr. Bencs Kálmán polgármester díszes kivitelű üdvözlő iratot ad át Dr. Rakovszky Iván belügyminiszternek. Az üdvözlő irat szövege a következő : — Nyíregyháza város polgársága és tisztikara Nagyméltóságú Rakovszky Iván m. kir. belügyminiszter ur, Nyíregyháza város nemzetgyűlési képviselője és Méltóságos özv. ifj. gróf Tisza Istvánné szül. Sándor Jolán úrasszony esküvője alkalmával bensőséges és őszinte magyar szívből fakadó jóindulatát és szeretetteljes ragaszkodását tolmácsolja. Nyíregyháza, 1923. március 25. Dr. Bencs Kálmán, polgármester. Nagy árvizek Szeged környékén Budapest, március 24. (M. T. I.) A Tisza Szegednél 637 centiméteres magasságon áll, igy megszűntnek mondható a kiöntés árvizveszedelme. Annál nagyobb csapás azonban Szeged környékére az, hogy a talajvíz óriási területen szokatlan mértékben szökött felszínre s a Szeged környékén levő tany'ákat elborította. A vadvizek lecsapolására pedig egyáltalában még gondolni sem lehet. A kár körülbelül* három milliárd koronára tehető. Tézsde. Budapest, márc. 24. (M. T. I.) Zürichi nyitás : Budapest 0.11, Berlin 0.02 és ötnyolcad, Newyork 541, London 2539 Milánó 2647 és fél. Prága 1605, Páris 3532 ps fél, Belgrád 555, Varsó 0.01, és háromnyolcad, Bécs és osztrák bélyegzett 0.0075. Devizák és valuták : Napoleon 16000 — pénz. Bélgrád 44—46, Amsterdam 1700—50, lei 19—21, Koppenhága 820—50, Krisztiánja 780—810, London 20000—2060Ó, Berlin 20—22, Itália 210—18, Páris 280-90, Prága 127—33, Stokholm 1150—190, Zürich 800— 830, Bécs 6—6.25, Szófia 2750—850, NewYork 4300—400, Varsó 10—11, Brüsszel 250—60. Termény piac : a forgalom csendesebb volt, mint tegnap. Malmok 20000 koronáért is kaptak búzát. Tengeri 11000, rozs 130— 135, üzlet nélkül. Takarmányárpa circa 105. 30 k©rosia.