Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 25-47. szám)
1923-02-17 / 38. szám
i JSÍYífüfíDÉK 1923. február 17. helyzete: ez olyan kifejezés, amitől Bratiami eddig félve óvakodott és kiváltságokra való törekvésnek nevezte azt, hogy a kisebbségek közjogi szempontból tekintessenek. Mindenesetre kíváncsiak vagyunk, hogy a kormánynak ez a nagy politikai fordulása a gyakorlatban miként fog festetni. Mert sem "egy szép miniszteri kijelentés, sem pedig az írott paragrafusok szaporítása nem jelent értékel ,ha a gyakorlatban a mai uzus fog folytatódni. Bratianu most kiküldi a maga megbízottait a kisebbségek meghallgatására. Nagyon helyes. Régen kellett volna. De egyre figyelmeztetni akarjuk jóelőre a kormányt. A kisebbségek képviselőit ne ott keresse, ahol neki kedvesebb információkat kapna, mert nem a legyezgetés, ha nem az igazság a fontos. Azokat hallgassa meg a kisebbségek reprezentánsaiként, a kiket a kisebbségek valóban azoknak tekintenek. « Eddig tart a Nagyvárad cikke. Min" denesetre jelentős fordulat, ami most a románok belpolitikájában lezajlik. Főleg sokat sejtető! 1 A Kansz szubolcsmegyei törvényhatóiága a vidéki kartársakért. Nyíregyháza, február 16. A Nyirvidék tudósítójától. A Kansz szabolcsvártnegyei törvényhatósági választmányának a vármegyeháza kistermében február hó 14-én megtartott ülésén dr. Walter Qéza helyettes főtitkár tett jelentést ama sajnálatos körülményről, hogy a választmány az iránti igyekezete, hogy a vidéki kartársaikat a választmány öntudatos munkájába bevonja, majdnem teljesen sikertelen maradt. Ez a balsiker annál érthetetlenebb — mondotta mert hiszen éppen a vidék az, ahonnan a legtöbb panasz szokott elhangzani és éppen a vidéki kartársak azok, akik vélt, vagy jogos sérelmeik hangoztatásában a legelői járnak. Kétségtelen másrészt, hogy az egyenlő elbánás elve a vidéki közszolgálati alkalmazotti emporiumokon szenved a legtöbbet és ha mi, városiak méltán fájlaljuk a székesfővárosi kollegák kivételesebb helyzetét, - nagyon sok esetben vidéki kartársaink még nálunk is mostohább, elhagyatottabb bánásmódban részesülnek. Megvan ez ugy a naturáliák szétosztása, mennyisége és minősége tekintetében, mint a fizetések és illetmények sok esetben keservesen késedelmes folyósítása szempontjából. De éppen ezért, mert ennek tudatában vagyunk és vidéki kartársaink sérelmeinek orvoslása egyik főfeladatunk, fáj kétszer resen az az indolencia, az ? nemtörődömség, amellyel vidéki kartársaink a mi fáradságos működésűnkkel szemben szinte tüntetőleg viseltetnek. A vidéki centrumok vezetőihez a választmányok megalakítása és működésűk felvétele iránt még a mult év december havában intézett felhívásunk eredménytelen maradt, csupán a kisvárdai kerület választmányától érkezett be a tisztújítás megejtéséről készített jegyzőkönyv. Az erők csoportosítására, a közszolgálati alkalmazotti öntudat felébresztésére és ébrentartására saját sorsunk irányításában való részvételre irányuló törekvésünk a vidék közönyén azonban el nem csüggedhet, — az a magas, nemes cél, amely nemzeti szövetségünk zászlóján felírva lobog és amely a mi megerősödésünk és talprasegitésünk utján a magyar haza megerősödését és talpraállitását kell, hogy eredményezze : ujabb és ujabb küzdelemre, harcba hívásra serkent bennünket, mert tudjuk azt, hogy célunk eléréséhez szükségünk van mindenkire, nem nélkülözhetjük egyetlen kortársunkat sem. Éppen ezért mély tisztelettel a következő határozati javaslatot terjesztem elő : Kérje fel a törvényhatósági választmány a programra- és a propaganda-bizottságok elnökét a bizottságok sürgős összehívására és a kérdés tárgyalása után a vidéki kartársak megszervezésére vonatkozó részletes javaslatukat a legrövidebb idő alatt terjesszék elő. Intézzen átiratot a választmány a vidéki centrumok vezetőihez és kérje fel őket, Tiogy törvényhatósági választmányunk ülésein lehetőleg minden alkalommal képviseltessék magukat. Határozza el a törvényhatósági választmány, hogy a választmányi üléseken elhangzott főtitkári jelentéseket minden esetben sokszorosítttatja és megküldi a vidéki szervezeteknek. Dr. Vietórisz József, dr. Szesztay Zoltán és Moravszky Ferenc alelnökök hozzászólása után a törvényhatósági választmány némi, a gyorsabb érdemi elintézésre vonatkozó módosítással az indítványt egyhangúlag ma'gáévá tette és a vidéki kartársakkal a szoros együttműködés felvételére vonatkozó előkészületek megtevésére dr. Szesztay Zoltán és Moravszky Ferenc alelnököket, valamint inditványttevő dr. Walter Géza helvettes főtitkárt kérte fel. Az Ev. Lcányegylet műsoros délutánja. Nyíregyháza, február 1(5. Saját tudósiitónktól . Az ev. Leány egy let szombaton 'délután 6 órai kezdettél műsoros délutánt tart a Kossuth Lajos főgimnázium dísztermében a következő műsorszámokkal: 1. Magyar Egyveleg. Játsza a Tanítóképző intézet kis zenekara. Vezeti Vargha Dénes IV. é. növendék. 2. Előadást tart dr. Vietórisz József főgimn. tanár. 3. Műdalok. Énekli Hajdú Anna urleány. Zongorán kiséri Zwiek Vilmos főgimn. tanár. 4. Költeményeket mond Kovács Mici urleány. 5. Keringő egyveleg. Játsza a tanítóképző-intézet zenekara. 6. Kálmán Imre: Mikes búcsúja. Előadja Batta Zoltán. Zongorán kiséri Teltsch László főgimn. Vili. o. t. 7. Honvéd induló. Játsza a Tanítóképző int. zenekara. Külön meghívót a Leányegylet nem bocsát ki. Belépődíj nincs, jótékony adományi nemes céljaira köszönettel fogad a Leányegylet elnöksége. Heltai igazgató ni] sikerrel fejezte be működését Sltoraijiujtielp. Mit mondanak az újhelyiek. — Szombattól kezdve Kisvárdán is játsiik a társulat. — Heltai április 1-tól kezdi meg nyirngyházi szereplését. Nyíregyháza, február 16. A Nyirvidék tudósítójától. Közeledik a várva-várt tavasz, mondogat ják az emberek Nyíregyházán, mert íme feltűnt a korzón Heltai direktor. Valóban a mult színi szezon győztes direktora jár városunkban, hogy előkészítse a közeledő színi évadot, mely április 1-én kezdődik meg Nyíregyházán. Ritkán fogadnak szinidirektort olyan őszinte bizalommal, mint Heltai Hugót aki tavaly telt házakkal, nagy sikerrel játszotta át a szezont. Heltaiék tudvalevőleg Sátoraljaújhelyre mentek, ahol a nyiregyházi sikereket csak még fokozni igyekezett az uj tagokkal megerősített társulat. Az újhelyi szezon színpadi számadását most zárták le az ottani lapok és ez a rezümálás nagyon kedvező Heltaiékra. A Zemplén c. újság a következőkben összegezi tapasztalatait : Előttünk fekszik a színtársulat ez idei szezonban lejátszott műsora. 139 alkalommal tartottak előadást, ebből 117 esti, 16 délután és 6 volt gyermekelőadás. 63 különböző darabot adtak elő, amikből 30 operett, ebből 11 premier és 19 repriz. Az előadott darabok a következők voltak : Hazudik a muzsikaszó, Babavásár, Hamburgi mennyasszony, Aranymadár, Cserebere, Fifi, Huncut kéményseprő, Rózsika lelkem, Toto, Három a tánc, Bajadér Hollandi menyecske, Kornevillei harangok, Kék mazur, Szibill, Offenbach, Ezüst sirály Pillangó főhadnagy, Szép Heléna, Mágnás Miska, Kis Kadett, Katonadolog, Gül Baba Sulamith, Éva, Igíói diákok, Gróf Rinaldó, San-Toy, Erdészleány, Csárdáskirálynő, Peleskei nótárius, Árendás zsidó, Cigány, Csór konszerzett vőlegény, Sárga keztyü, Tüzek, Ártatlan Don Jüan, Trianon, Égi és földi szerelem, Cyrano, Áz ember tragédiája, Hamlet, A fösvény, Elnémult harangok. Kitűnik ebből az összeállításból, hogy Heltai igazgató valóban nyújtotta azt, ami nyújtható, sőt annál többet is. Közismertek a mai színházi viszonyok az egész országban és ezeknek a szomorú és kilátástalan viszonyok dacára a társulat nemhogy az átlagon jóval felülemelkedett, de a legszakavatottabb kritikát is kibírta. Amint értesülünk, a kultuszminisztérium is érdeklődött a szinészegyesülettől a társulat felől. Heltai társulatának operettszemélyzete most utazott át Nyíregyházán. Kisvárdára mentek, ahol szombaton kezdik meg a színiszezont. Heltainak Nyíregyházán való megjelenését nagv örömmel vették tudomásul a színházbarátok s bizalommal néznek az áprilisban meginduló színi élet elé. Diadal Mezaó Február hó 19 én és 20 án, hétfőn és koddsn A névtelen asszony P. Márkus Emiliával, továbbá A szerencse ura. Tavaszi dívatharisnyák az összes cipőszinekben óriási választékban a Jfttwgórifi cipőáruhazban Nyíregyháza, Zrinyi Ilona-utca 5. szára. Interurbán telefon 195. Női fekete kötött harisnyák 150'-, 37a - K Női divat mouslin harisnyák minden színben 850'— K Női fekete kötött cérna harisnyák 975 —, 1200-—, 15C0— K Női selyemfényű átlátszó dival muslinharismák minden sziafcen 1200'—, 1500—, 1750-— K Férfi divat pastel zoknik 250.—, 675 — K Férfi divat csikós zoknik 500'—, 675'.., 785 — K Férfi kötött, gyapjú, sport- és vadász lábszárharisnyák. Gyermek zoknik é> patent harisnyák minden színben és nagyságban. Női divat selyem és fátyol harisnyák minden színárnyalatban. T^ GLÜCK _ bútoráruházában Nyíregyháza, Vay A. u.; 8. sz. a. mélyen leszállított áron vásárolhat: modern háló, ebédlő stb. berendezést és kiilOnféle bútorokat. 4 34-38