Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 1-24. szám)

1923-01-06 / 4. szám

1923. január 5. J^ÍOTIDÉK csak a legutóbbi hetekben olvastunk nagy szerű kvalitásairól elismerően szóló referádákat. Egyik nagy vidéki kulturális centrumban, ahol Kallivoda Olga férjével Kürscher Emánueílef együtt töltött be egy nagyszabású hangversenyprogrammot, a kritikát adó lapban a következőkel olvassuk Kallivoda Olgáról . A műsora érdekes és magas színvonalú volt. K. Kallivoda Olga tisztán csengő hangján hallottuk Lőve balladáját; Herr Olaf-ol, áriákat a Mefisztofelesz és a Tékozló fiu c. operákból, dalokat Gretscbanrinov, Gsajkovszky, Liszt és Hubaytól, a zeneköltészet e nagyjaitól. — És a mesterek jó tanítványra — uj mesterre akadtak, mert a művésznő tökéletes és teljes elmélyedéssel interpretálta a bájos melódiákat. Nem szükséges ehelyütt K. Kallivoda Olga művészetét dicsérnünk, röviden megmondhatjuk : tudás határozott és erőteljes ritmika, technikai biztosság, egészséges klasszikus tónus jellemzik és teszik naggyá őt. A minden tekintetben nagysikerű hangversenyről azzal a jóleső tudattal távoztunk hogy finom, de nem finomkodó müvészlelkek adták nekünk ez estén tudásuk legjavát.« A két művésznőt bizonyos, hogy Nyíregyházán is a teljes művészi siker dicsősége és bizton reméljük, hogy a publikum élénk rokonszenve és nagyarányú támogatása várja. M 1 n d e n n e m 11 kárpitosmunkát | szakszerűen végez ujakat és átalakításokat ugy helyben, mint vidéken a | 2 5 Rissnla András kárpitos mester Nyíregyháza, Ószölő-u'ca 25. Csak az Apollóban látható szerdán és csütörtökön a hatalmas filmszenzáció DRAKULA Előadások naponta fél 6, negyed 8 és 9 órakor Tompa Mihály ismeretlen sir beszéde Szabolcsvármegyében. Gáván, az Andó család birtokában vau egy régi, oodex-szerü öreg mindenes könyv. Ismeretlen irója, nevezetes régi Írásokat gyüjtötl benne össze. Csupán a véletlen szeszélyes játékának köszönhető, hogy a könyv kezembe akadt egy őszi délután. Nagy érdeklődéssel lapozgattam, régi költők, régi irók beszéltek onnan hozzám . Az utolsó lapok felé Tompa sirbeszédére bukkantam. Ez a sirbeszéd tele van poétikai és rethorikai szépségekkel. Olyan mint egy üde gyönygyvirág... illatot szór, bámulatra gerjeszt... Tompa nagyon sokat járt Szabolcsvármegyében. 'többször megfordult Tiszaberczeien, Gáván, Kemecsén is. Gáván a Soldos család Borbála nevű kisleányának vasfej tábláján az ő siri verse van. Hogy valóban a Tompa verse, bizonyítják még elő tanuk, Baráth Imre ref. lelkész, ki néhai édesapjától, sokszor hallott a vers történetéről. De bebizonyítja hitelességét a Vasárnapi Újság egyik régi évfolyamában megjelent kis írás is, mely hivatalosan tanúskodik a vers hitelességéről. Egykét versszakot le is ad mutatóul ismeretlen beküldője. Alkalomadtán közre fogjuk adni a Nyírvidék hasábjain!! íme a siriieszéd egész terjedelmében, ugy, ahogy találtatott: Sirbes/éd. melyet S. S. Szeremley Cs. Gábor ur elhunyt nője Farkas Elenóra felett mondott Tompa. Szomorú gyülekezet! Kisded születék, s az élet angyala eljőve, hogy meglátogassa őt. És feltakarván könnyii leplét a rengő bölcsőnek, mondá. e kisded leány tetszik nekem, keresztanya leszek a gyermeknek, adván neki ajándékot, minővel a föld kevés leánya dicsekedhetik. És bemártván ujját a szépség rózsaszínű olajába, megkente a kisded arcát és ajkait s kezét jósággal szivére nyomván megszem

L léié annak dobbanásait, mondván : legyen szép ő, hogy szerettessék és jó, hogy boldog legyen. És simára csókolván homlokát, folytatá : legyen szelid ő, ki nő leend, mert a szelídség a nő gyémántkoronája, mely királynévá teszi őt. S midőn a leányka elveté gyermekjátékait : mint virító szűz jelenék meg az angyal ajándékaival, arcán szépséggel, szivében jósággal, mig a szelídség gyémántkoronája nyugodott homlokán. — És gyönyörködött ő benne az élet angyala. Majd egy férfiút vezetett hozzá és összetévén kezeiket, mondá : szeressétek egymást halálig! És ők összetekintvén, mondákf szeretjük egymást halálig! Legyetek boldogok gyermekeim, szólott az angyal, áldólag terjesztvén kí felettök karjait. íme egy folyamhoz vezetlek benneteket, ez az élet folyama, adok könnyű sajkát, mely bizton haladjon — és e sajkára piros vitorlát és a vitorlára hűs szelet, adok hálót mellyel a hab csendében gyöngyöt halászhassatok, adok horgonyt, melyet levessetek a vész idején ! Könnyű legyen nektek az evező, én a partokra virágot ültetek. Szólott az angyal s a boldog pár sajkára szállott; — eljőve pedig a halál az élet kapujára és megdöngetvén csontöklével azt, kiáltott : nyissátok fel a kapukat! élet! élet ! eljövék, hogy megadd az adót, mellyel sötét országunknak tartozol I És felnyittatván a kapuk, a halál az élet folyamának partinál egy barna sziklán megült, várván a hajózók jövetelét. Jött pedig először rozzant sajkán egy reszkető öreg. Száraz kezében nem vert habot a lassú evező, életfájának lehullt levelei megsárgultan úszkáltak sajkája körül.; szélcsend volt lelkében és a folyón előtte fehér galamb repült: a hit, mellette olykor gyors fecske suhant el : az emlékezet

( mely megütve szárnyhegyével a folyam szinét, lágyan rendült meg a hab ; de újra szépen elsimult. Kiálta pedig az öreg : vezess, vezess fehér galamb ! Csak téged látnak még homályos szemeim ! Vezess, mert eltévedek a nagy folyamon ! Vigy a csendes révpart felé ! Fáradt vagyok, nyugodalmas kikötőbe vágyakozom. Hallá és menni engedé az agg sajkást a halál. Majd jött egy terjedelmes ladik, sápadt foglyok valának oldalához láncolva, felettök durva poroszló, a szenvedés állott sújtó ostorával ; mondák pedig a foglyok : meguntuk a folyamot, mely zivataros, meg a láncot, mely nehéz ! kiáltunk hozzád csendes révpart! mely nyugalmat adj, vagy kiáltunk hozzád zivatar ! mely elsüjjeszt! ! ! — Ezek valának a szenvedés gályarabjai. Hallá és menni engedé 'őket a halál. És elhajtott számtalan sajka bántatlanul előtte. Most vigan evezve jött egy boldog pár, megzendült vig daluktól a part és a folyam, a koszorús vitorla barátságos szellőtől dagadozott. Minő virágos a part! Minő tiszta a viz, az belőle visszatükrözik, áldott legyen a jó angyal, mi boldogok vagyunk ! - »Ő kell nekem, ki ki boldog« mond a halál s feíkele s felszakgatván a barna sziklát, a folyamba sujtá, hogy az sötéten kezdett örvényezni a boldog pár körül I Egyik közületek az enyém, mert boldogok vagytok! Kinyujtá csontkezeit a virító hölgy felé. Ne bántsd őt sötét ellenség ! mondá az élet angyala, én szeretem őt és ő szeret engemet ! Lásd a mennyasszonyi koszorú illata még el sem széledt homlokáról, miért húznád reá ily korán az enyészetes sir jégkoszoruját. Mind hasztalan ! A lehervadt nő felett megzendült a sír-ének s reá az angyal könnyűje hullt. Szomorú gyülekezet! Itt fekszik előttünk a sötét parton a jó, a szeretett ifjú nő. Mondják a sir nyugalom hazája, jól van, nyugodjék aki elfáradott. De neked 19 évü halott minek a sir? Minek neked a 9 hónapos nő nyugalom ? ! ki még el sem fáradál, hiszen "hosszabb árnyat vet alkonyatkor sirod fája, mint volt a pálya, melyet megfutál. Olyan jó valál életedben, oly szelíden szép valál még a teritőn is, mint kinyilt rózsán a hópehely, ugy lengett szép orcádon a fehér halál. Lám az őszi lombot is, mely lehulláshoz Közelit, piros színnel vonja be az enyészet. Miért kellé téged elvesztenünk ? Te meg fogtál felelni rendeltetésednek; szelid tavaszi nap leendettél a házasság csendes egén; mely fényt áraszt, de nem vakit; jótékonyan melegít, de nem égetnek sugarai ; szelid tavaszi nap, mely alkot és növel. Vesztve van a hü élettárs, a szerető édes anya, a gondos, csendes házi nő. S mit szóljak sirja felett az élet és halálról ? Tekintsétek meg a testvér és szüle könnyeit; értsétek meg a levert férj fájdalmát s én hallgatok. Mit mondjak nektek kesergő szüle és testvér ? , Elszakadt a lánc, melyet kötött a vérség és szeretet, elment ő, ki oly örömest maradt volna közöttetek, a megtört szemsugár titeket keresett a végsuhajtásban, mely felétek küldé az utolsó Isten hozzádot ; a végsóhajtásban volt a sziv minden melege, mert azontúl néma és hideg maradt. Szerető férj! Sokat, mindent vesztél; ki akarná vigasztalással megbántani lelked méltó fájdalmát ? ! . Boldog valál ! De mit ér a menny üdve is, ha néhány perc múlva el kell azt veszíteni. Pusztán maradt a ház, mely boldogságotokra meg nem népesülhete; szerelmetek illatos virág vala, de fájdalom csak másodvirág, melyet kicsal a szelid verőfény, mely lehull és gyümölcscsé nem érhetik. Nem maradt egy jegy, nem egy mosolygó magzat a kedves után, kiről elmondhasd lelked emlékezetes perceiben; ilyen volt ő a jó, akit eltemettem. Sokszor keresed őt te a puszta házban s ugy tetszik néha mintha édes hangját hallanád, mely szólit tégedet. Sokszor megjelenik ő neked álmaidban, puha kezével gyöngéden megsimítja arcodat s midőn felébredsz : minden puszta és hideg leend. Minek a vigasztalás ? Becsüld, szeresd a fájdalmat, melynek nagysága hiven mutatja, mint szeretted őt. Vesztél s vesztétek ; és fájdalmatok nagy és méltó ; de mégis imádjátok a gondviselést. Imádjátok a gondviselést, mely elveszi a kedvest, a jót, kit szeretünk, hogy fájdalommal küzdjön, hogy kinnal égjen a kebel. Igen ! A fájdalom szenteli meg az életet; az emberi szivet a fájdalom nemesiti meg, hogy megteremjen benne az erény, mint fájdalomtól nő meg a csiga keblében a drága gyöngy. És eljön a kéz, mely a fájdalomtól feldúlt szivbe magokat szór el, hogy megteremjen benne a megnyugvás virága. Ez aem piDRAKULA a Diadalban január 5,6, és 9-én.