Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-07 / 279. szám

2 1921 december 7. Hogyan kellene megszervezni az inség elleni nagykállói állami főg/m­küzdelmet? názcjm ötven éves. Nyíregyháza, december 6. A Nyir­yidék tudósítójától . Megírta a Nyirvidék, hogy Nyíregy­háza város Horthy-inségakció bizottsága megkezdte a nyomor leküzdésére irányuló működését s egy bizottságra bízta a mun­kaképtelen és a munkanélküli ínségesek hathatós megsegítésének lebonyolítását. Most Énekes János prépost kanonok a karitativ osztályhoz indítványt terjesztett be, amelyben rámutat, miként lehetne a kétféle akciót egybekapcsolni s igy köz­pontból irányítani. A bizonyára megsziv­ílelésre találó javaslat a következő: Indítvány Nyíregyháza város Horthy »keié Bizottsága karitativ osztályához!! A karitatív-osztály már foglalkozott a munkaképleien|ek segélyezése ügyével, akik minden ellenszolgáltatás nélkül része­sítendő k az akcióból Azonban lehetőség szerint nem pénzzel, hanem cipővel, ru­hával, fával, élelemmel!! 1U a javaslatom, liogy a fentiek beszerzésére fordítandó pénz ne apróztassék széjjel azáltal, hogy az egves jótékony testületeknek és egyhá­zaknak adatik rendelkezésükre. Mert ak­kor elesünk a nagybani beszerzés előnyei­től. Az egyházak és jótékony egyesületek csak az ajánlás, felderítés, környezettanul­mány és a szétosztásnál működjenek köz­re, ez utóbbinál főleg a hölgyek. A ki­losztás — egyes eseteken kivül, amikor az illetőt otthonában kell felkeresni központi legyen!! így az akció jellege is jobban biz­tosíttatik, amely a Kormányzó Ur nevé­hez van kötve!! Be kell szerezni azonnal cipőket az iskolásoknak!! Ez már jó utón yanü De keil cipő, botos stb. munkatehe­,tetten nőknnek, elaggott szsegényeknek is. Ez tömeghen szCrzendö be. Kell nekik fő­leg alsó ruha, felső ruha is. 1» kapcsoló­dik a munkatehetetlenek segélyezése, a segélyre szoruló munkabírók támogatásá­val egybe; akik csak munkájuk utján ré­SzeSitnetők az akcióban!! Indítványozom, hogy sürgősen szereztessék be központilag ívászon, flanel, karton stb. nagyban. — Hirdessük ki, hogy aki 6 ürb női vagy férfi — egészen sima, egyszerű inget v. lábravalót megvarr, ezért a munkáért kap az akciótól 2 méter olyan vásznat, a milyent feldolgozott. Gyermek ingeknél is hasonlóan. így a felső ruháknál is, meg­határozván, hogy hány méter ruhának való feldolgozásával kaphat s mennyi mé­ter hasonló anyagot az illető? Ezzei. a középosztályon is segítünk, mely munká­jáért — amiben ügyes és gyors is — pár nap alatt kereshet fehér s ruhaneműre va ló anyagot, amelyet ugy használ fei, amint azt szükséglete kívánja. Az elkészített fe­hérnemüek a munkaképtelenek közt -osz­tatnának széjjel az egyesületek utján, akik azokat számszerint képesek osztályozni. A felső ruhák mérték vagy szám szerint az ő utasításukra készíttetnének s elosztatná­nak. Sőt az akciót állandósítani lehetne az által, hogy a munkabírók varrással to­vább dolgoznának anyagért; és a készít­mények olcsóbb áron értékesitetnének.— Ez által az árak szabályozásában is sze­repe lenne az akciónak. A befolyó kész­pénzekből pedig újra lehetne anyagot ven­ni és a ruhaféléből kifogyott társadalmi osztályokat így ruhához lehetne juttatni, munkakedvét s munkaalkalmát előmozdi­tani. A szükséges fát, lisztet, burgonyát a munkatehetetlenek részére csakis köz­ponti, nagybani beszerzéssel oldhatjuk meg. Azért inditványozom, hogy a város­nál eladásra kerülő gallv-fát, esetleg dücs­kőt az akció vegye meg, adja ki részbeni felaprózásra munkaképes segélyezendőnek és a megmaradt részt ossza ki jótékony szervei által. Hasonlóképen tömegben ve­gye meg a lisztet is, főleg' a burgonyát, amit a városházánál üres pincében tárol­ni s onnét a munkatehetetleneknek kiosz­tani lehet. Ez az akció ekképen a népjóléti minisztérium vidéki, hely iszervévé lenne átalakítható, amelynek hivatalos irányító ja lenne a kultur-tanácsos s még egy-két tisztviselő. Tanácsadó 6 Végrehajtó szer­vei pedig az együttes célt szolgáló jóté­kony egyesületek. Énekes .János, prépost, kanonok. Legjobb minőségű Flanellingelf, hálógar­nilurák alap és s Úpí di\al különlegességek. flyircgyhéia, Zrínyi Hona ulca h. j Kik a szombati nemzetközi boxverseny résztvevői? flilton és Burgmayer revanstalálkozása. Lapunk tegnapi számában azzal a jszenzációs hírrel leptük meg a közönséget, hogy szombaton este 8 órai kezdettel a Korona nagytermében egy, nemzetközi box iyerseny lesz megtartva. A verseny résztvevői csupa európai hírességek. Róbert Milton például Ausz­triában, Németországban, Olaszországban is jól ismert boxoló, aki Olaszország wel­tersullyu bajnokát Giovanni Orontit Milá­nóban győzte le, továbbá Babdes amerikai négert, Bob the Snake angolt és Rózsa II. szintén megadásra kényszeritett. Leg­utóbb Budapesten Jenacsek osztrák baj­nokot ütötte le. Franz Burgmayer Ausztria welter­sulyu bajnoka legutóbbi győzelmei közé í a következő hírességek feletti győzelmet ; számíthatja: Harry Schvarz, Berger, Ja­; nox német, Hurbert és Götz osztrák baj­í nokok. Róbert Milton Budapesten győzte le | a multkortájban az osztrákok büszkeségét j P. Burgmayert s most egy utolsó erőfeszi­* tésig menő revans találkozás lesz lalkial­muk e kitűnő technikájú és iromzatu boxolóknak. A boxverseny igen tartalmasnak Ígér­kezik, amennyiben legalább két órát fog igénybe yenni . Décember 17~éa jubileumi ünnepit ül Egy szabolcsi iskola 50éres története A Nyirség szive: Nagykálló, decem­ber hó 17-én ünnepet ül. Ünnepét üli isko Iája 50 éves fenállásának. Vissza szállunk a régi szép hagyományokkal teli múltba és emlékezünk... Emlékezzünk régi dicsőségről... messze szállott boldog időkről, diákkorunk leg­szebb emlékeiről, örög tanárokról és mindarról, ami odatartozott valaha, nagy­kállói életünkhöz. A jelenlegi áll. főgimnázium alap­ját a reformáció első századában alakult református latin iskola képezte, amely is­kola a XVII. században már tekintélyes pozíciót töltött be. Az 1837-ik esztendőben már négy gimnáziális osztályt számlái á kállói is­kola. Az 1848-ik események után foly­tatta tanítási működését az iskola egész 1852-ig. Ekkor megszánt, mert a ref .egy­ház az 1849-ben kiadott ismeretes Organi­sations Eutvurf« rendeleteinek nem tu­dott eleget tenni, másrészt pedig a nagy­kállói ref. egyházban hiányzott a yezér, ki az egyház tagjait áldozatokra bírhatta vol­na. Páti Gyula fg. tanár közlése után irva: — »Miután a tanári székek szervezésérőt gondoskodás nem történt, a nagykállói középiskola nyilvánossági jellegét elvesz­tette s az előbb négy, majd hat osztályú gimnázium ápolás hiányában megszűnte A Szabolcsvármegyed Takarékpénztál­kezdeményezésére, a szükség érzete 1870­ben megteremtette a nagykállói reálisko­lát. Az első igazgató Bozóky János lett. A tanítás 1870. okt. 3-án kezdődött. A négyosztályu reál 1881—82-ik tanévben már nyolc osztályú lett. Az első érettsé­gi vizsga 1882. junius hó 9-én volt: Szász Károly miniszteri osztálytanácsos akkori híres ref. püspök, költő és müforditó kormánybiztos elnöklete alatt. Csáky Albin miniszter az 1890-ik év­ben a négy felső reálosztályt megszün­tette s Wlassics Gyula miniszter pedig 4 osztályú gimnáziummá szervezte át. Az 1914—15-ik tanévben volt az első gimná­ziumi érettségi vizsga. Tételek voltak a) a magyarból Történeti regényírás irodal­munkban. b) latinból: Tacitus Ann. 71.. 72. c) mennyi ségtenb ól — valaki 10 év múlva 25000 K-t akar magának biztosí­tani, akkép, hogy egy bizonyos (összeget azonnal elhelyez és minden következő év­ben az eredeti összeg elhelyezése napján 650 K-t tőkésít 4 százalék mellett? Mily nagynak kell lenni az azonnal elhelyezett tőkének? Valamely háromszöget, mely­nek 2 oldala a) 54 cm. és b) 35 cm. és a| velők bezárt szög = 240 42'20 a) b oldal körül forgatunk, mekkora az igy keletke­zett forgási tér köbtartalma? Gércsi Kál­mán akkori tankerületi 'főigazgató elnök­lete alatt az írásbeli vizsgálati eredmény kihirdetése után az összes tanulók szó­belire bocsájtattak. Jól érett lett: Köves Attila, Végíiseő István. Érettek: Galgóczy János, Hanuszik Elemér, Honétzy László,, Jászay Pál, Nagy György és Sztároszta An drás. A Vkm. 913—1915. eln. sz. r. alapján a többi, akkor hadbavonuló, illetve al­kalmasnak talált növendékek már március 22—24-én osztály vizsgálatot állottak ki s ennek alapján március 26-án megtartott értekezleten hadiérettségi bizonyítványt nyertek: Jól érett lett: Balogh György, Érettek: Bodnár György, Bozzay Sándor, Dobránszky Sándor, Dániel József, Ger­Ma este teljesen uj műsor. Kovács Andor, Bihari Sándor, Balogh Böske, és a 2 Sítte stb. felléptével a Modern Kabaréban. A munkaképtelenek segélyezését egybe lehet kapcsolni a munkanél kfiliek támogatásával. — Otthoni munktval ruhaanyaghoz lehet jutni Énekes János kanonok javaslata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom