Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-24 / 293. szám
8 íJSÍYirnriDÉK 1922. december 2. nari offenzíva sikertelensége megdöbbent* a »győzteseket« és az 1921. március végén tar tott londoni konferencián belátják Sévres tarthatatlanságát, de Qunaris akkori görög miniszterelnök (a napokban végezték ki a dicső hellén utódok) fölényes magatartásán meghiusult a békés megegyezés. E konferencia tárgya a törökök azon követelése volt, hogy a görögök hagyjanak fel fajtestvéreik kínzásával s Szmhirnára (tiszta török város) ne 5 év múlva, de azonnal rendeljék el a népszavazást. Az eredménytelen konferencia után Konstantin király újra harcba szólítja katonáit, és ez a harmadik offenzíva, mely a szakariai véres csatával szinte végzetessé vált a görögökre (60.000 embert vesztettek) már megérlelte Kemalban a végleszámolás gondolatát. Reformálja hadseregét, önkéntes jelentkezőkkel egészíti ki s Isméd pasa hadseregével megtámadja a görögöket. Isméd Afiun Kara Hisszarnál négy óra alatt beveszi a görögök beton állásait s egy 13 napig tartó állandó harccal teljesen szétveri s az Égéi tengerbe szorítja a demoralizált ellenséget. Ezzel a hatalmas győzelemmel Kemal pasa szent esküjét teljesülve látja, s most visszatérve a harcmezőről John Bull »öreg emberét« kísérli meg visszafiatalítani. Török emigránsok. Kemal sikerei után a sztambuli hazaáruló társaság Teufik pasa nagyvezir vezetése alatt Egyptomba, Párisba, és Rómába emigrál, s a szultán — valószínűleg Kemal boszszujától tartva — Harrington angol tábornagy segítségével »gyaur« földre menekül s ezzel á tényével automatikusan detronizálja magát. Az angorai nemzetgyűlés kívánságára pedig a Sejk ül Izlam fetvával (vallási törvény) 'Abdul Medzsid-eí hirdeti tó minden igazhivő szultánjává. Az uj szultán szélsősége sen chauvin, igazi török, emberszeretetéről Jiires s hivei rajonganak érte. A múltban minden jótékonysági akció kezdeményezője és végrehajtója, jövő programmjának alapja pedig Kemálék szivászi miszák millije. Megkérdeztem informátoromtól, hogy milyen alapja van a külföldi s egyes pesti lapok azon híreinek, amiszerint Kemal pasa kommunista érzelmű lenne? A mindég komoly, fekete szemek derűsen mosolyognak: — »Lehetséges-e, hogy a fehér fekete legyen« — hogy képzelhető el Allah-hivő Allah-tagadónak, szélső nacionalista internacionalistának, a hagyományok visszáállitója utópisztikus reformátornak?... Az tény ugyan, hogy az oroszokkal gazdasági összeköttetésben áll Törökország, de ugy a katonai, mint a diplomáciai segítséget a nacionalista angorai kormány mereven visszautasitot ta, sőt a kereskedelmi szerződés 3-ik pontja világosan kijelenti, hogy Törökország a kölcsönös kereskedelmi ügyletek lebonyolítása körül se politikai se vallási agitációt nem tűr. Könnyezik az efendi. Sokat és meleges beszélt a mult kedves török—magyar emlékeiről, Rákóczi és Kossuth Lajos törökországi, a török szabadsághősök magyarországi tartózkodásáról és bizonyítja azt, hogy a törökök mindég a legnagyobb szeretettel és megértéssel gondolnak magyar testvéreikre. A sztambuli Fatih negyedben lévő Kardaslar Dzsadesszi (Magyar Testvérek Utja) lobogódiszt ölt a magyar feltámadás napján és ott minden sziv remegve várja a dicsőséges félhold után a magyar trikolór győzedelmes útját... Könnyes Mehmed Szadetdin efendi szeme, amikor Szécfienyi Ödön pasáról emlékezik meg. A magas, fenkölt szellemű hazafit halála előtt pár nappal látogatta meg, aki e szavakkal búcsúzott el tőle : — »betegágyban lehet, hogy halálos ágyamon vagyok, de terveimnek nem szabad testemmel elenyészni., hajtsátok Ti végre az én feladatomat, édes fiam..« És e derék férfiú elfogadta Széchenyi pasa utolsó rendelkezését, szivének minden szeretetével, agyának minden gondolatával küzd a nagy úttörő eszményeiért: a török— magyar vérszövetség megteremtéséért. — Kigyúl a szeme és rajongással hirdeti, hogy |az a nép, melyi a ragyogó Napkelet szabadság levegőjét szivta egykor magába s hosszú esztendők bűnei s szenvedései után reátalál igazi lelkére — nem pusztulhat el soha! Adja az ő Allahja — a mi Istenünk hite megvalósulását — álmaink álmát... megérnünk 6zabad Nagymagyarországot!... Szesztay \András. Hóra és Kloska sirja díszben, a magyar nagyok emlékszobra ledöntve. Van-e a hontalannak karácsonya ? 1922. december 25 Karácsonyi magyar esküvés Nem tudok beszélni e magasztos szent ünnep ezernyi szépségéről, örömmosolytól derűs kicsinyke gyermekszivek boldogságáról, nem tudok visszagondolni egykori békés világunk fehér ünnepeire, mert fogva tartja lelkemet valami kinos fájdalom. Kigyúlnak itt... ott., a díszes karácsonyfák s az Alföld népe ünnepel. Az élet szépsége, szeráfok lágy zenéje mellett észrevétlenül topja be magát egyesek lelkébe, míg láthatatlan angyalkezek fehér álmokat hintenek a glóriás ünnepre. Szeretet napja virradt reánk is hazát vesztettekre!! A körülöttünk zsongó vidám beszédek, mégis mint halotti ima, fájdalmasan ütik meg lelkünket. A büszke Kárpátok alján felsiró pásztortilinkók áriája, lélekharang panasszavánát nekünk nem egyebbek. Glória in exelsis... üdvmelódiája mellett, mi hontalanok csak emlékezünk. Elvonul előttünk ezeréves dicsőségünk színes állomképe, hogy jobban fájjon e szent ünnepen mindaz, amit elvesztettünk. És végzetünket? ugyan ki feledte volna el? j : | »í Emlékezünk ugye sok-sok ezren arra midőn Bukarestben lázadó oláhok, halált kiáltottak a »magyar nemzetre.« Beengedni!! ...igy szólt akkor a parancs!! ...és jöttek.., Óh szörnyű óra, hazánk történelmének legszerencsétlenebb pillanata. Ma is látom, fehér lovakon mint ültek ünnepi papi ornátusban ősz szakállú oláh főpapok. Meglátszott rajtuk, hogy magyart jöttek temetni Erdélybe. Majd oláh zászlóerdőtől kísérve, hosszú sorkatonaság, utána ágyuk, gépfegyverek és trének. Setreascaü zúgott az éljen s Erdély gyönyörű városai tele lettek egy pillanat alatt az oláh néppel. Középületeinkre kék, sárga és piros trikolort tűztek s csinadrata mellett fülünk hallatára gyalázták mindazt, ami magyar. Megfagyott a vér bennünk s halálsápadt arccal egymástól kérdeztük: Mi az? talán az Isten tart Ítéletet felettünk? Beszédet tartott egy magasrangu oláh tiszt is... »Hős románok«ü igy szólította őket meg. Tudjátok-e azt, hogy arra a földre léptettek, amely ősi szent jogon egyedül a tietek. Elérkezett az óra, midőn leszámolhattok elnyomóitokkal!: a magyar néppel. Nekik köszönhetitek a hoszszu századokon keresztül kezeteken viselt rab bilincset. Ma még csak a nagy román álmok elején vagyunk. Fegyvereitek hatalma hivatva van, hogy valóra váltsa minden román leghőbb vágyát, mely nem lehet más: megsemmisíteni, örökre kitörülni a nemzetek történelméből a magyar nevet. Itt a pillanat, amidőn erős kezetekkel porba dobhatjátok, elnyomóitok piszkos rongydarabját, amelyhez annyi sok román könny tapadt, a magyar lobogót.«... Megbecstelenitették!!... Lobogónk szépséges drága nehéz selymére, a magyar fájdalom nevében, részvétcsókot lehelt akkor... a nap bágyadt, reszkető fénye, mely merészen szembe nézett a sok-sok nemtelennel. Gyalázat érte hát, azt a hármas szint, mely ezerév kínos megpróbáltatása, szörnyű csapások közepette, tépetten bár, de ragyogó színét újra és újra visszanyerte. Elégették aztán szemünk előtt, azt a szövetdarabot, melynek piros-fehér-zöldje, szüztiszta jellemre, forrón lángoló hazaszeretetre, élőreménységre tanított mindannyiunkat, kik e hazának vagyunk gyermekei. Egy láthatatlan démon titkos kézzel forgatja a világtörténelem lapjait. Gonosz indulattal kihúzza onnan azo"k nevét, kiket egy egész nemzet rajongó hálája aranybetükkel irt oda be. Letépi fejünkről a glóriát, lelopja sirhantjukról a babér és cserkoszorut. Fut... rohan vele a gyulafehérvári erdőkön át s gyilkosok sírját keresi fel. Azokét... kiknek keze, annak idején magyar nemes családok vérébe nyúlt ökölig. Kérdem hát: van e a hontalannak karácsonyja? mikor Hóra és Kloska sirja ünnepi díszben, de hazánk nagyjainak emlékszobrai, sírhantjai ledöntve, szétverve, oláh bocskorok alatt csak szemét lett. Mig aranyoshaju angyalkák hárfahang mellett üdvözölnek, jászolban nyugvó Isteni Gyermek, én sok százezer magyarsziv vérző fájdalmára irgalmas lelkedből balzsamot kérek. Lobogóink ma még sárban hever ! de megesküszünk Isten szent nevére, magyar nemzetünk ősi becsületére!! száz halálra! még több szenvedésre, hogy kivesszük a gyalázatból. S ha majd az idők múlásával nem bírjuk tovább ezt a mérhetetlen sok fájdalmat, mit a hontalanság sorsként reánk mért, megindulunk: férfiak, nők és gyermekek együtt. Át a Királyhágón.., oda..., honnan kiűzettünk s honnan tesvéreink panasz szavát minden este felénk hozza a fagyos téli szél. Karácsony van... s ez örömünnepen higyjétek el, ti hazátrablók, hogy számon tartunk minden keserű percet. Nem felejtjük el, hogy fényt és pompát fejtettetek ki csak azért, hogy jobban szivünkbe markoljatok. Felvonulásokat rendeztetek a mi költségünkre. ÜdvlövéseKarácsonyi Vásár Z^^ItiVS Irányi divatáruházában Zrínyi Ilona-uíca 3. szám. 7768-12 (Csengery-ház.)