Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-22 / 291. szám

10 19Í2. december 22 Kitől vonják be a kedvezmé­nyes vasúti jegyeket. Megszorítják a vasutas családtagok kedvezményét is a MÁV.-nál, Illetékes helyről eredő információk szerint az 1922-re érvényesített arcképes igazolványok érvényességét 1923. január végéig meghosszabbították, azontúl csak­ugyan megszorítják a kedvezményeket. Elsősorban nem szorosan vett állami al­kalmazottak ellen irányul a kormány in­tézkedése, akik az utazás kedvezményé­ben csak 1920. óta részesültek. Ezektől most teljesen megvonják a kedvezményt. A nyugdijasokkal szemben is élnek a korlátozás jogával. Az 6 kedvezményes utazásaik számát 12-ben szabták meg. A^ állami alkalmazottak utazási kedvezmé­nye a jelenlegi marad, gyorsvonatokon el­lenben az alsóbb kocsiosztály menetdíjá­nak felét kell fizetniök. Megszorították még a vasutas családtagok utazási kedvez­ményét is, amennyiben csak 12 utazást tehetnek rezsijeggyel, azontúl tisztviselő kedvezményt kell fizetniök . Előadás a relativitásról. A Bessenyei Kör szabad liceális elő­adásai során tegnap este dr. Woldétzky József, a kozmográfiai intézet igazgatója a relativitás elméletéről tartott rendkívül érdekes előadást. A hallgatóságot tájé­koztatta Einstein fellépésének előzményei­ről. Einstein megoldásra váró kérdésre felelt meg. de mindaz, amit ál f it a zsur­nalisztika olyain szenzációvá duzzasztotta amely a paradoxonokkal élénk izgalmat keltett, hiszen arról volt szó, hogy az idő­ről, térről szerzett fogalmaink teljesen át­módosultak volna. Az is nagy tévedés, hogy ugy állítják be a dolgot, mintha Einstein a speciális és általános relativi­tás megállapításaival merőben ujatt mon­dott volna, holott régibb fizikusok mun­káiban is találhatók ilyen megállapítások Mesvton örökérvényű igazságait maga Einstein is bevonja elméletébe s csak részben tér el azoktól. Dr. Wodetzky ma­ga is közölt az Einstein mellett és ellene támadt vita tisztázására olyan lényeges észrevételeket, amelyek Igazolják, hogy Einstein megállapításait Newton tételeiből is meg lehet magyarázni. Előadása végén dr. Wodetzky rámutatott az Einstein féle elmélet felszínre jutásának jelentőségére. Az elvi küzdelemből, összecsapásokból pattannak ki az uj meglátások szikrái, a melyek megvilágítják a tudomány hala­dásának további útját. — A hallgató­ság mindvégig feszült figyelemmel kisérte a tudós előadót, aki teljesen megtudta győzni a jelenvoltakat s hálával gondol a Bessenyei körre, amelynek nívós liceá­lis előadásai a legújabb tudományos kér­désekbe is bevezetik a nagyközönséget. Repülő ördögök a Diadal Mdzgóban. .jQIXZEF^EZlZX, Kis Naptár. December 22. Péntek. Kath'. Zeno vt. Pfot. Zeno. Városi Sziiiház-Mozgó : Lángpöröly 111 befejező része. (5, 7 és 9 órakor.) Karácsonyi kalácsok beadása a Hun­gya~irodáb a. Délután 4 óráig. Modem Kabaré. (9 órakor.) Intim Kabaré. (9 órakor.) Az előadói teremben mély csönd van s a tudós fejtegetés minden szava, megcsendülése, elhalkulása beszívódik a tudatba, mint májusi esőcsepp a szomjú földbe. Einstein rebativjtási elméletéről, az étherröl, bolygók fényutjának eltéréséről, a tudós elme magasba röpülésének utján látott titkokról van szó. Egy pillanatra ugy érezzük, hogy valamely égitesten vagyunk és a fény terjedési ir amával száguldunk a végte­lenbe. Az idő Einstein szerint megáll t mi örök ifjak maradunk, a tér fogalma Is módosul, mikor odaérünk a határhoz. De jaj, nem örülhetünk annak, hogy nincs idő, mert a mindenség végállomásán két dimenciós tes­tekké kell lennünk, hosszúság és szélesség van csupán, mélység, magasság nincs. Csa­lódotton szállunk le « vágtató Einstein vo­natról. Inkább csak hadd maradjunk a föl­dön a. mi öregséget hozó időnkben és a tér­ben, amelynek nemcsak hosszúsága és szét lessége, de magassága, mélysége is van. Ezért a harmadik dimenzióért érdemes meg­halni. Majd jóleső meleg áramlik át a szivün­kön, halljuk a mi Bátyáink, Eötvös Lorán­tunk, Wodetzkyrík fényes elméjének világra­szóló megnyilatkozásáról s látjuk, hogy ott, ahol világproblémák mérkőznék\ ott sem nélkülözhetik ezt a kis népet itt a Duna— Tisza, közén, a meiyeí most barbárok fojtogat­nak. A magyar név ott szárnyal a csillagos magasságokban is. — Eljegyzés. Schvartz Juliska Büd­szeutmiháty Jakabovits Nándor Nyirgvu­laj. Minden külön értesítés helyett. — Dok'ori vizsga, piánk Gyula a pol­gármester titkára sikerrel tette le a dok­tori vizsgálatot a szegedi tudományegye­temen. Dr. Plank Gyula pályázik a meg­üresedő aljegyzői állásokra. — Et n e felejtse megnézni a Női paris­kola műsoros délutánját. — Cseh tarlós vizűm elnyerése. — A kereskedelmi és iparkamara felhívja érde­keltsége figyelmét a következőkre : — A kassai kamara értesítése szerint készséggel hajlandók a cseh-szlovák kamarák magyar­országi telephellyel biró cégeknek illetve megbizottaiknak olyan bizonyítványt kiadni, amelynek alapján a budapesti csl. követ­ségnél többszöri, a csl. állam területére való beutazása jogosító vizumot nyerhetnek. — Azonban feltétlenül megkívánják, hogy egy magyar kamara igazolja (azt, hogy az . illető tényleg iparüző vagy kereskedő és Cseh­szlovákiába való utazása valóban szükséges. Az ellen sincsen a felvidéki kamaráknak ellenvetésük, hogy a kérelmező cég e kamarai bizonyítványokat egy felvidéki üzlet barát­jának a további lépések megtétele végett megküldje. A kiállítási dijak a következők : 3 Kc. okmánybélyeg költség, 5 Kc. kiállí­tási költség és esetleges postai küldésnél 2 Kc. portó. Az összegek előzetes beküldése feltétlenül kivánatos. — Karácsonykor okvetlenül vegye meg a y>Magyarsága-ot, mely az ünnep alkal­mával a legjelesebb politikusok és írók tol­lából hoz cikkeket s a leggazdagabb tarta­lommal jelenik meg. Az ünnepi szám; mely­nek hirdetési része is terjedelmes lesz s az óriási példányszáma nagy eredményt ígért kapható mindenütt. Mutatványszámot a kiadóhivatal küld, ahova az előfizetési ára küldendő Budapest, VII. Miksa-u. 8. — Sorsjegy tuíajdonosok figyelmébe. Mindazok, akiknek Konvertált, Jósziv, Vörös­kereszt, Erzsébet, Hazai, Bazilikai stb. sors­jegyük van, közöljék pontos cimüket — nye­reményjogosultságuk megállapítása végett — a »Sorsjegy Ujság« kiadóhivatalával Buda­pest, Szondy-u. 90. Külföldi gumiai hócipő és sör­ei p ők érkeztek minden nfgyságban es formában Hungária Cipóiruházban, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 5 Teiefon interurbán 195. 3 — A közadók kezeléséről szóló tör­vényjavaslat. Kállay pénzügyminiszter az eredeti programmtól eltérőleg nem az adó­reform végrehajtása után, hanem még a re­form törvények tető alá hozása előtt be­nyújtotta a közadók kezeléséről szóló tör­vényjavaslatot, melynek parlamenti tárgya­lása véget is ért. A kereskedelmi és ipari érkeletség csak elismeréssel adózhatik a pénzügyminiszter ur ezen elhatározása iránt, lehetővé fogja tenni, hogy az adózó közönség kötelességeiről épugy, mint jogairól világos áttekintést nyerhet. A törvény ugyanis egy­séges codexét fogja nyújtani az adók kezelé­sének és behajtásának. A jövőben minden adózó saját községe pénztáránál egy összeg­ben összes állami, községi és hatósági adóit egyszerre fogja befizetni. — Az érdekkép­viseletek részletesen foglalkoztak a törvény­javaslattal és véleményüket a törvényjavaslat rendelkezéseire részletesen megadták. Kalandorregény. A repülő ördögök Vasárnap, hétfő, kedd a Diadal Mozgóban. — Adomány a rendőrök és tűzoltók Javára. Propper Ödön a rendőrség és a tűzoltóság rendelkezésére 2000—2000 K ado­mányt küldött be szerkesztőségünkbe. Fel­kérjük az érdekelteket, hogy az adományok átvétele céljából szerkesztőségünkben meg­jelenni szíveskedjenek. — HARISNYA a legolcsóbb es l,g célszerűbb ajándék, óriási választékban fleszálliíott árakon vásárolt a Hungária Opöáruiiázlían Nyíregyháza, Zrínyi I;on , utca 5 Telefon interurbán 195. — Birkózó training a Nyíetvébtn — A Nyelve birkózói f. hó 23-án szomba­ton este 7 órakor megkezdik rendszeres gyakorlatukat a Bocskay vendéglő nagytér méhen, ez utón felszólítjuk az összes bir­kózókat, hogy a fent jelzett időben, teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Kez­dők részére, díjmentes tanfolyamot nyi­tunk, jelentkezni 'lehet a training estéken A Nyetve birkózó szakosztály vezetősége. — A Pál-utcai fiuk, Molnár Ferenc ifjúsági regénye a legszebb karácsonyi ajándék. Kapható az Ujságboltban. — Akar láncolni? Menjen el a Nőipar iskola műsoros délutánjára karácsony másodnapján. — HA-A'A-Fi a legújabb szenzációs sorozat a F©hér sivatag, kalandos történet 6 felvonásban. Főszereplő Kláry Lotto és Kari de Vog!. Grönland hómezőin jeges­medvék, fókák és rozmárok között játszó­dik le a film izgalmas cselekménye. Bemu tatja vasárnap fél 3 és fél ötkor és kará­csony két napján az Apolló. 3v Városi Színház Mozgó Dec. 22-én pénteken Csak egy nap, Lángpöröly 111. utolsó befező rész 5 7 és 9 órakor. Repülő ördögök Repülő ördögök a Diadal Mozgóban. Repülő ördögök üegkezdödöti a nagy Karácsonyi Occassió férfi, női és gyer­mekharisnyákban Fodor Ferencz és Társai divatáruMzában Nyíregyháza, Zrin|i Ilona-utca 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom