Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 249-273. szám)

1922-11-28 / 271. szám

4 ptfWMin^ 1922. november $8. A közönség előtt ott pompáztak eleven virá­gokkként az Ady-dalok s elővarázsolójukat a megjelenésében is stilusos előadót szűnni nem akar íóftaps köszöntötte. A nagysikerű szavalat után Erdőhegyi Ferenc nagy érdeklődéssel fogadott szóló­számai következtek. Pápay Tibor megrázó erejű orosz dalát, majd az Eszedbe jutok-e c. műdalt énekelte. Sokszor megcsodált gyö­nyörű baritonja zengőn szárnyalt majd puhán szinező lágysággal zengett, kibontva a me­lódia minden szépségét s megfogta a szive­ket. Kovách Árpád magyaros szépségű zon­gorajátéka fokozta a megújrázó tapssal fo­gadott nagyszerű dalok szépségét. A műsor egyik fénypontja a Sasi Szabó László költeményeinek bemutatása volt. A kristályosan tiszta érzésvilágot sugárzó, ízig­vérig magyar ritmikával ható dalok közül az Aratás és a Kettős uton cimü két pompás régibb szerzemény mellett egy nagyszerű vízióval irt rapszódiát mutatott be Sasi Szabó László. Petőfi és az Ur a cime ennek a ha­talmas költeménynek, melynek gyújtó sorai viharos lelkesedést keltettek. A Református Nőegylet bemutatkozása egy minden mozzanatában előkelő nívójú műsoron át fényes sikerrel utalt arra a szép jövőre, amely az uj egyesületre vár. Küzdelem Európa bajnoksigiirt wenzációs sportfilm 2 felv, Európa leghíresebb SIS Georgette hercegnő Dumas regínye filmen 5 felv. Főszereplő Fran­ceska Bertini. Bemutatja hétfe, kend az Apolló. Elitélt árdrágítók. Nyíregyháza, november 27. Saját tu­dósítónktól . A nyíregyházi törvényszék uzsorabi rósága legutóbb a következő árdrágítókat Ítélte el: Bodnár Gergely lalyigásl azért, mert f. év junius 25-én a város belterületéről az esti gyorsvonathoz szállítóit utastól 10 korona megállapított fuvardíj helyett 60 koronát követelt: 3 heti fogházra és 100 borona pénzbüntetésre; Laurencsik János 73. szamu teüeria­•^igást azért, mert f. év augusztus 31-én egy 407 literes, 62 kg. sulyu üres hordó­nak az I. számú közraktárból a Csillag-ut­cára való szállításáért magas fuvarbért követett: egy hónapi fogházra és 50(10 korona pénzbüntetésre; Bodnár József bérkocsist azért, mert f. év szeptember 29-én a város belterü­letéről a vasú ti'állomáshoz szállított utas­tól 80 korona megállapított fuvardíj "he­lyett 150 koronát követelt: egy hónapi fog­házra és 2000 korona pénzbüntetésre; Gyurján Mihá y lalyigásl azért, mert a mult év december végén 1 méter fá­nak a Szarvas-utca végén lévő far akt árból a város belterületére való szállításáért 50 korona megállapított fuvarbér helyett 70 koronát követelt: 3 heti fogházra és 2000 koron ap^nzbüntetésre i'té te. Az elitéltek valamennyien sem mi ségi panaszt jelentet­tek be . Willlam S. Hart játixa a fői«r«pet Monroe kapitány Izgalmas szerelmi története hétfőn éa kedden a Diadal Mozgóban. GLŰGK JENŐ 1] bútoráruházában Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 8. sz. alatt I Mélyen leszállított áron vásárolhat modern háló, ebédlő atb. berendezést és kü- I lönféle bútorokat. 2367 | TTTT3 • tl I r cl I, rr\j n i r\ Kis Naptár. November 28.. Kedd. Kath. Rufus. Prot. Stefánia. Apolló-Mozgó Georgette hercegnő és Küzdelem az európai bajnokságért c. sportfilm. (7 és 9 órakor.) Diadal-Mozgó: Monroe kapitány (7 és 9 órakor.) Városi Szinház-Mozg6: Hannele (5, 7 és 9 órakor.) Modern Kabaré. (9 órakor.) Intim Kabaré. (9.órakor.) Titkos üzenetek melyeket láthatatlan kezek varázsolnak iró­mappámra, nap-nap mellett érkeznek szá­momra. Nap-nap mellett látom, hogy göm­bölyű betűk rajzolódnak elém, amelyek sza­vakba verődve egy-egy gondolatot tolmá­csolnak. Én válaszolok rájuk, vagy kérdést intézek a varázsló szellemhez, s másnap már ott a friss rás. Egy szó, amely mögött tit­kos gondolat lappang, egy szó, amely mö­gött öntudatlan vágy rejtőzik, de amely­nek ftuiduma kiárad abból a néhány betű­ből, amelyei a láthatatlan kéz elibém vetett. Nem tudom, ki lehet az a titokzatos idegen, csak álmaimban látom, hogy oda surran Író­asztalomhoz, s szőke hajkoronája kissé níeg­hajol, amint keskeny, puha kezével odalehelli azt az ég}' szót, amelyet üzenni akar nekem. Minden vonása egy-egy rózsaszín selyemszál, amelyekből apró hidacska készül. A hidacska lesz az, amelyen a titokzatos szellem az álom­világ ködéből a valós-ágba lép, amikor én megfogom a kezét és megsimogatom arany­szőke haját . . . — A Nyíregyházi takarékpénztár egyesület a f. hó 26-án a részvényesek élénk részvételével megtartott rendkívüli közgyűlésén részvénytőkéjének 11200 drb uj részvény kibocsátásával 4400000 koro­náról 10 millió koronára való felemelését határozta el, ugy, hogy a kibocsátandó uj részvényekhez részvényeik arányában kivétet nélkül a régi részvények birtokosai nak van elővételi joguk. A közgyűlés az igazgatóságnak a tőke felemeléssel kap­csolatban előterjesztett összes javaslatait elfogadta. Az egyesület igazgátóságának erre vonatkozó hirdetményit lapunk mai hirdetési rovatában közöljük. — Vidéki Kansz tagoK figyelmébe. ­Mindazokon a helyeken, ahol 30 közszol­gálati alkalmazott van, meg kell alakítani a Kansz helyi választmányát. A helyi vá­lasztmányok 5 taguak legyenek és azok­be.n lehetőleg minden szolgálati ág kép­viseltessék (pl. vasút, posta, tanszemély­zet, közigazgatás stb.) Arra is vigyázni kell azonban, hogy a lehetőséghez ké­pest különféle iskolai képzettségűek vá­lasztassanak be vagyis főiskolát és közép­iskolát végzettek, továbbá, hogy a kezelő­személyzet és a szolgák, valamint a nyug­díj ások is képviselve legyenek. Az igy megalakított helyi választmányok elnö­köl és titkárt választanak, akik részt vesz­nek a járási választmányok ülésein, ahol szintén egy járási választmányi elnököt és titkárt kell választani, akik aztán a tör­vényhatósági választmányon képviselik a tagok érdekét. A járási választmány rajtuk kivül pénztárnokot, ellenőrt, jegyzőt és más tisztviselőket is választ, aho­gyan a Kansz tájékoztatója szerint a mult évben is tette. A választásokat ugy kell megejteni, hogy azoknak eredménye f. évi december 10-éig a nyíregyházi törvény­hatósági választmánnyal közölhető legyen, hogy az a saját kebelében megejtendő és dec. 13-án tartandó tisztújítás iránt szin­tén intézkedhessék. Szükségtelennek tart­juk e helyütt ismételni azokat az eredmé­nyeket, amelyeket a Kansz összes szolgá­lati ágak érdekébén kivívott, csupán any­nyit emiitünk meg, hogy az erős szerve­zetre most van különösen szükség, amidőn az állam a vármegyei, városi, községi és tanintézeti közszo'gálali alkalmazottak já­randóságait különféle pénztárak álta* akarja fizettetni és Kansz tagoknak az át­meneti nehézségekkel kell megküzdeni, a mi könnyebben megy majd ha az ösz­szes közszolgálati alkalmazottak támogat­ják egymást jogos érdekeik megvédésében. — yi vófelsz©relés|eket a Nykse vívó­szakosztálya részére magas áron átvesz Kende főpénztárnok Buzatér 17. Telefon­szám 59. 3x — Mezey Kálmán lakos, fürdő-, viz­vezetékszerelő, autogénhegesztő műhelye és műszaki üzletének telefonszáma 349. — Nyilvános nyugtázás. Az Alapítvá­nyi Erzsébet Árvaház hadiárvái iránt meg­nyilvánuló meleg érdeklődést igazolják a következő adományok: Fábián Pál könyv­kereskedő úrtól 1000 K, Kégly Szeréna úrnőtől téli sapkáknak és keztyüknek való pamutot és több izben gyümölcsöt, vala­mint 4 pár uj harisnyát, Szitáné á lomás­főnökmétől több izben gyümölcsöt, Tóthné Heufel és dr. Hoffmanné úrnőktől, vé­gül Garai János úrtól zöldségfélét és több izben gyümölcsöt kaptak az árvák. Mind e szeretetadományokért há'ás köszönetet mond az intézet igazgatóságia. — H«nne"e menybe menetele. Gerhard Hauptmann 100. születési évének megün­neplésére készült. A film szerepei olyan erős kezekben vannak letéve, hogy a jubiláns alkotás méltó a nagy költő megünneplésére. Urbán Qad a főrendező, megállotta helyét, mert olyan maradandó müvet alkotott, hogy élénkebb színekben már a nagyköltő varázs szavai sem tudják képzeletünkben azt a sok gyönyörű képet felsorakoztatni, amit Úrban Gad lelkes szinész gárdájával szemeink elé varázsol. Margarete Schegel, aki a címsze­repet játsza, mintegy földre szállt angyal, személyesiti a kis »Hannelé«-t. Theodor Looí ip>jojo [3AOJ3 iBuiBjp ub^o jXuaSazs u Sipad meg, amilyent még mozivásznon nem láttunk. A mennybeli jelenetek pedig olyan lebilin­cselőleg hatnak, hogy nincsen az a kemény sziv, amelyet a legteljesebben meg ne puhí­tana. — Hannelet Budapesten az őszi hó­napokban a legelőkelőbb színházak mutatták be — Nyíregyházán a Városi Színház-Mozgó csak hétfőn és kedden tartja műsorán, de a repriz jogot már biztosította magának, mert biztosan reméli, hogy e gyönyörű irodalmi mü után olyan nagy lesz az érdeklődés, hogy ujabb dátumra ismét le kell hozni. A zenét a katonazenekarunk ezen alkalomra betanult zenei számai fogják kisérni. — A háztulajdonosnak vallomást kei| adni sajái lakásának értékéről, ami­vel a törvényhatóság azt akarja megszün­tetni, hogy például 3 szobás és általa la­kott lakás után ugyanannyi adót fizessen annak tulajdonosa a piacon, mintha az az Erdősoron volna. Bővebb felvilágosítás­sal a községi elöljáróságok és a várost adóhivatal szolgál. A bejelentések e hó végéig teljesitendők. — Csépiőgéptuiajdonosok forgalmi adó kötelezettsége. A' cséplőgép tulajdono­sokat az általános forgalmi adó kötelezettség tekintetében megtévesztette az a körülmény, hogy a mezőgazdasági őstermelés egyik kie­gészítő fázisát képezi a cséplés. Azonban a pénzügyminiszter ur nem régen kiadott egv redeletet, 120223—VIII. Fő. sz. a., mely szerint a bércséplők önálló kereseti tevékeny­séget folytatván, nem mentesülnek az álta­lános forgalmi adó fizetésének kötelezettsége alól. Nem vitás tehát az adóalanyiság kér­dése ; vitás azonban az adóalap kérdése, t, i. vitás azért, mert a pénzügyigazgatóságok

Next

/
Oldalképek
Tartalom