Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 198-222. szám)
1922-09-09 / 205. szám
4 1922. szeptember fi. J^firarmÉK A város két uj gyártelep részére telket engedett át A Bohn-féle gyártelep 20 holdat, a Boripari részYény társas ág 3000 négyszögöl területet vádról. Nyíregyháza, szeptember 9. A Nyirvdiék tudósítójától. Szabolcsvármegye gyáripari életében igen jelentős ügyben határozott a város képviselőtestülete. A Nvirvidék közölte, hogy a Bohn-cég, amelynek hatalmas ipari vállatai vannak az országban, Nyíregyházán nagyszabású tetőcserép gyárat óhajt létesíteni és a gyárral kapcsolatban ötven munkásházat szándékozik felépíteni. Több ízben ismertettük és méltattuk a Szabolcsi Bőripari B. T. néven alakult lelkes vállalkozást is, amelynek képviseletét már régóta kéri a várostól az építendő és a vármegye gazdaközönsége szempontjából elsősorban jelentős bőrgyár felépítésére szükséges telek-átengedésjét. A város közgyűlése mindkét gyártelep részőre hajlandó a megfelelő földterületet átengedni. A Bohn-íele cserépgyár részére 20 holdat enged át a város. Ez a terület a Kettős tóLól nyugatra a záhonyi ut mellett van. A gyár ' 1500000 K-t fizet a földért. A város iöbb kikötést szabott a vásár ló gyár elé. Igy a területet csakis a jelzett gyárépület céljaira .használhatja. Ha a Bohn-cég beszünteti üzemét, a megváltás joga a városé, amely a jelenlegi árnak most megfelelő búzamennyiség akkori árát adja a telekért és megválthatja az épületeket is. A terület árát köteles a gyár egy év alatt lefizetni. Két év alatt köteles a lelket körülkerítem és a telepet felépíteni. Köteles a felajánlott ölvtn muiikásiakást 'felépíttetni. és a lakások 80 százalékát helybeli munkásoknak köteles lakóhelyül átengedni. Az üzembehelyezés határideje is két év. A gyár csakis tetőcserepet gyárthat, téglát csak annyit, amennyi saját szükségletére kell. Dr. Bencs Kálmán polgármester közölte a képviselőtestülettel, hogy a Bohn-cég e hó 10-éig kéri a telket átenge dő határozatot foganatosítani, mert ha megfelelő agyagot talál már 10-én hoz] zákezd a munkások lakásainak épiltetésé hez. Az ügy prefektuálása tehát sürgős, mert a munkáslakások több nyíregyházi lakóhely felszabadulását teszik lehetővé. A képviselőtestület dr. Kovách Elek indítványát magáévá téve, kimondotta, hogy addig is, míg a gyártelep elkészül, a város saját céljaira értékesítheti a földet, a kért terület átengedéséhez névszerinti szavazással hozzájárult. Telket kapott a bőrgyár is. Kedvezően intézte el a képviselőtestület a Bőripari R. T. kérelmét is. A tanácsi javaslat 3z volt, hogy a 3000 négyszögölet, mely az Érpatak, mellett fekszik 150000 K készpénz és 100000 Iv névértékű részvény ellenében engedje át a város azzal, hogy ,, részvénytársaság két év alatt köteles a telepet felépíteni és az Érpatak medrébe cs akis tisztított, szagtalanilott folyadékot bocsáthat be a gyár. Barla Sándor reámutatott, hogy már másfél év óta húzódik a bőrgyár telkének kérdése és nem tartja igazságosnak, hogy míg a gazdáknak nemrégen 10 koronáért adott a város lelket, a bőripari vállalat mintegy 85 koronát fizessen a telekért. Kis ujszállás 10 holdat ingyen engedett át gyár céljaira. Ebben a szellemben szóla*L fel Lichtmann Lukács Vilmos, továbbá Er dős Bertalan, majd Pisszer János is, a ki rámutatott, hogy a bőrgyár az egy és félévi huzavonával 12 milliót veszített. — Dr. Prok Gyula a tanács javaslatát támogatta s kifejtette, hogy a gyárnak érdeke, a városnak, mint részvényesnek lekötése. A kérdést Barla Sándor javaslatának megfelelően a közgyűlés névszerinti szavazassai döntötte el. A 29 szavazóból 3 nem szavazott, a 2ü szavazatból pedig 22 döntött B.,r;a Sándor javaslat,, mellett s igy a bőrgyár a gazdákkal egyenlő árban kapta meg a kért telket. Megreformálják a városi adóhivatalt, rendezik a földadónyiívántartást. Nyíregyháza, szeptember 9. A Nyirvidék tudósítójától. Csütörtök délután az adózó köiönség, különösen a gazdák érdekeit közelről érintő kérdésben döntött Nyíregyháza város képviselőtestülete. Elhatározta, hogy megreformálja a városi adóhivatalt és rendezi a földadókataszteri nyilvántartást. Dr. Kovách Elek kir. körjegyzőé az érdem, aki a tőle megszokott kiváló gyakorlati érzékkel és éles logikával mutatott rá a földadó zás eddigi anomáliáira, amelynek az adókataszteri nyilvántartás rendezetlensége és a városi adóhivatalban tapasztalható khaosz az oka és indítványt terjesztett be a tűrhetetlen állapot rendezésére. Rámutatott, hogy különösen most, a földadójavaslat életbeléptetése idején szükséges a földadónak egyéb adóktól való elkülönítése, ami a jelen körülmények között lehetetlen. Eddig ugy volt, hogy ha valaki eladta a földjét, a kataszteri nyilvántartásban való rendezés késedelmeskedett annyira, hogy az eladás után is fizette az adót a földje után. Addig, míg az a^ló jelentéktelen kis összeg volt, nem okozott súlyosabb bonyodalmakat a rendezetlenség, most azonban, amikor ezrekről lesz szó, a földadó nyilvántartás nagy késedelmeskedése elviselhetetlen zavarokat okoz. Bármennyibe is kerül a revideáló eljárás, de a birtokiveket sürgősen rendezni kell. Dr. Kovách Elek indítványozza az adóhivatal azonnali reformját is, most, amikor az adóügyi tanácsnok máshol van elfoglalva, nem funkcionál kellőképpen. Dr. Kovách Elek indítványát Énekes János az életből vett adatokkai támogatta s rámutatott, hogy az adóhivatal tételeiben nem lehet eligazodni s gyakran megtörténik, hogy amikor kifizetettnek hitt adóra hónapok múlva ujabb tételeket követelnek. Dr. Bencs Kálmán polgármester a felszólalásokra kijelentette, hogy a reforminditványt a város tisztikara is nagy örömmel fogadja, mert az adóhivatal rendbehozása a városnak magának is eminens érdeke. Még Lovas Kovács János szólt hozzá a reformhoz, majd elhatározta a képviselőtestület, hogy utasítja a városi tanácsot az adóés kataszter nyilvántartás átszervezésére, a kataszteri nyilvántartás rendezésére vonatkozó sürgős javaslat megtételére. Megnyitó az ág. h. ev. főgimnáziumban. Szombaton reggel 9 órakor volt az ág. h. ev. Kossuth Lajos főgimnázium 1922—23. tanévi megnyitó ünnepsége, melyen az ifjúságon és tanári karon kívül a kormányzótanács tagjai s érdeklődő szü lők és tan ügvbarátok szép számmal vettek részt. A Jövel Szent Lélek Úristen...... kezdetű egyházi ének hangjai után Hronyecz József vallástanár imádkozott. .Megnyitót Móravszky Ferenc főgimnáziumi igazgató mondott, ki a magyar nemzetet a klasszikus idők leláncolt Prometheusálioz hasonlítva arra irányította az ifjúság figyelmét, hogy csak t pstben erős, lélekben szép, tudományban gazdag, a közélet terén tiszta nemzedék fogja ludni e nemzetről a reárakott láncokat leoldani. A világtörténelem és magyar történelem nagyjainak emlékét idézve, reámutat a magyar kuliura kiválóbb ságára, mellyel kiemelkedik a nemzet a prédára éhes utódnemzetek sorából, arra kéri az ifjúságot, hogy mindent e nemzetért végezzenek. A lelkes, a szív és lélek mélyéből fakadt szavak után a Hymnus csendült fel az ajkakon s utána az ifjak levonultak tan termeikbe, ahol az osztályfőnökök a fegyelmi szabályokkal s a tanrenddel ismertették meg őket. Nyíregyházán a kabaré színpadi tendencia komoly művészetre irányul. Október 2-án a Kis Ktröna étterm ben nivds szin! pad nyílik meg —Az uj kabaréra< „Intim Kabaré" lesz a neve Nyíregyháza ,szeptember 9. A Nyirvidék tudósítójától . Amikor Nyíregyházán megnyílt az ! első kabaré, ann pk világvárosias mulatók. | ra emlékeztető neve az artisL.ságban is a | névelő hatású értékeket becsülő vidéki , publikumban meglehetős szkeptikus fo: gadtatásra talált. Azok azonban, akik azt hitték .hogy egy Nyíregyházán akcióba lépő kabarészinpad a könnyüvérü nagyvárosi mulatóknak kópizátása lesz és a züllésnek ma amúgy is ragadós mételyét terjeszti itt a szabolcsi tiszta légkörben, a kabaréélet színpadi részének megfigyelése után megállapították, hogy az uj vál. laiat tendenciája tiszta, eszközei irodalmiak és kulturából fakadók s általában, hogy a mi örvendetesen fejlődő, de ízlésére kényes szelleme irányitóan és nemesitően. hat a kabaré artista tevékenységére. Kellemesen győződtek meg róla, hogy a kis színpad az állandó színház.,t nélkülöző városnak ebbeli kulturális szükségletét válogatott, nivós műsorszámok és erők segítségévet nemes intencióval igyekszik kielégíteni. Ez a megállapítás bizalmat keltett a nyíregyházi artista színpad iránt s annak állandó virágzását biztosította. Így érthető, hogy az artista színpadi élet egészséges irányú nekiindulását erős továbbfejlődés követi. A Széchényi Kávé? házban működő szimpatikus kabaré színpad mellett már a közeljövőben Intim Kabaré néven uj kabaré nyilik meg, éspedig a város szivében, annak egyik legnépszerűbb, legszebb, . nagy befogadóké- • pességii éttermében, a Kis Koronában. —• Az előkészületek művészeti részének szakismeretek szerinti lebonyolítását a kabarét alapító érdekeltség egy az artistavilágban Feltéllen nézze meg a Modern Kabaré ma esti uj műsorát Uj műsor! Uj műsor I