Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-11 / 181. szám

1922. augusztus 11. fíirtü selyemszőrü gubákat a földesurak is viselték. Gyermekkoromban szülőfalumban a földművesek, illetve a kisgazdák mind gubában jártak. Jó meleg és praktikus ruhadarab volt, melyet a télikabát sohasem fog pótolni. A másik iparág, mely egykor szintén virágzott: a szücsipar. Ma amikor a drága és emellett nem tartós szöveteket Csehországból szállítjuk, ezt az iparágat magyar motívumaival ismét életre kell hívnunk és virágzásra juttatni, üe hol van van egy br. Podmaniczky Frigyes, aki hogy a magyar ipart pártolja 1845-ben annyid magával darócruhában járt, mert a honi ipar akkor csak ilj'et produkált?? Egy élő juhot sem volna szabad kiszállítani, csak legfeljebb, mint hust. A prémbundából pedig bundát, bőrkabátot bekecset, ködmönt és sapkát lehetne készíteni. amiket nem és osztálykülönbség f nélkül viselhetnénk. Szűcsi pari munkás van elég, mert a müveit nyugatról kiutasilolt magyar szakerők, akik közt a külföldön elismert nem egy szaktekintély van, Budapesten töineglakásokban nyomorognak s hetenként legfeljebb 12 nap ha dolgozhatnak, meri a magyar ipar helyet a csehet és osztrákot pártoljuk. A tímárság is nagyon lecsúszott, ezt is kötelességünk volna ujbói életrekelteni.— Hisz a megyebeli közvágóhidak elég nyersbőrt szolgáltatnak. Miért kell hát innen kiszállítani és kidolgozás végett esetleg Csehországba juttatni és kikészítve ismét visszahozatni. A mi nemtörődömségünk és úrhatnám ságunk miatt. Egy. volt tanárom egVjk óráján mondta, hogy németországi egyete- i mi tanulmánya idején egy öreg bőrgyárossal ismerkedett meg, aki a timárságon kezdte. Hozzátartozói és barátai kérlelték az öreg gyárost, hogy már dúsgazdag és öreg is s ezért hagyja abba a mesterségét és adja el a gyárát. Vonul jon vissza a palotájába és ne szagolja tovább a gyár bűzös levegőjét. Az öreg gyáros azt felelte: Non olet. Hát biz ezzet ugy , vagyunk, hogy nekünk az ipar olet és non olet és inkább ráfizetünk, rongyoskodunk és nap-nap után koldusabbak leszünk. Ma már teljesen kiveszett iparág a takácsipar, pedig még 1824-ben Bátorban céhes volt. A vasúti hálózat bevezetésével az osztrák és cseh tetszetős és olcsó de emellett silány gyolcsok a takácsságot egészen tönkretették és a kéziszövéssel együtt elnyomták. A guzsályok és szövőszékek a padra, onnan pétiig a lomlárba kerültek és eltűntek a fonókák is a dörzsöléssel egyetemben... Az anyám a bosszú téli estéken sokat fon-ogatolt, a mai leányok legnag3

robbrésze a guzsalyt és a fonószékeL már csak hírből ismeri. A fonás és vászonszövés vármegyénkben a legrégibb időtől fogva el volt terjedve és a h^ziszőttest valamikor nagyra becsülték. Fel kell karolni ismét a kendertermelést és vissza kell térnünk a házi fonás és szövéshez, vagy pedig fonó és szövőszövetkezetek alakításával kell a gyolcsot kiszorítani. A kezdő lépési a Gaea megtette és mosl a falvak vezelőin a sor, hogy ne csak szivünk, hanem az azl takaró gyolcs illetve vászon is legyen magyar. 50 évvel ezelőtt Nyíregyházán még virágzó iparág volt a cseréppipa készítés és pipareszelés. Országszerte hires volt a csontból készült lurai csutora. Valamikor Hajdúnánás is Szabolcsmegyéhez tartozotl, mely szalmakalap iparáról ma is hi res. A Tiszamentén a lakosság sásfonás, háló és csónakkészítéssel foglalkozott. A salétromfőzés is sok község lakosának biztosította megélhetését. Kálióban már a XVII. században volt salétromfőzőház. A nagykállói börtönben készült a legjobb és legkeresettebb ürömtapló, ahol a rabok még érc és diszmüvek bevésésével is foglalkoztak. Miután az ármaximálás őséről, az árlicitálásról akarok még megemlékezni. A vármegye a vásárra vitt árucikkek árát 1693-ban a következőkép állapította meg: szűr, nagy, közép, kicsiny 4, 3 és 1 és fél magyar forint; borjubőrből készüli magassarku férfi és női csizma 1 m. frt. 25 poltura, illetve 1 m. frt., bőrrel szegélyezeti bekecs 5 m. frt.; szegéiy nélkül 2 m. frt.; bakancs remekkel 2 m. frt. 8 p. fekete süveg nagyság szerint 25, 20 és 14 p. és aki drágábban adta, 12 írttal és az árucikkek elkobzásával büntették. — 1805-ben a megye a sertéshús árát 8 krajcárban, 1831-ben a katonatártó helyeken 1 font hus árát 8, más helyen pedig 7 kr-ban szabta meg. 1770-ben Nyíregyházán a ruhák límitációja: 1 pár iegnagj'obb csizma 5 f.; másodrendű 4 r. ft; asszonyembernek való kordováncsizma 6 r. frt.; cselédnek való debreceni guba 13—15 r. f.; pörge kalap 2—3 r. f. stb. Célom nem lehetett az, hogy iparunk múltjáról teljes képet nyújtsak, hanem a múltban elkalandozva a nagy adósságot láttam, amellyel vármegyénk iparának s általában a magyar iparnak és ezzel együtt csonka hazánknak tartozunk. H. v. 3 • r in iirrií Tt nn iTurwrrmiurra -.inni* YTrgwri«.irwir« n i Lengyelországból német és ukrán nemzetiségüeket soroz, csehszlovákoknak, illetve lengyeleknek toborzását a francia kormány szigorúan megtiltotta. Az emberkereskedő ügynökségek átlátszó ravaszkodással — munkaszerző,, közvetítő bizottságokként vagy pedig ártatlannak telsző kereskedelmi, bizományi ügynökségekként szerepelnek és a munkanélküliek, valamint a különböző deliktumok következményei elől menekülő fiatalembereket a háború folyamán elpusztított francia területek újraépítése munkálataihoz szerződtetik. A szerződésbe azonban beleveszik azt a záradékol is, hogy szükség esetén tartoznak az illetők Afrikában is dolgozni. A hálóba eselt szerencsétleneket a szerződés aláírásától kezdve nem engedik ki karmaik közül az idegen légió ágensei; igyekeznek nek őket mielőbb Németországnak francia csapatok állal megszállt területére juttaini, onnan aztán, amikor egy transzport már teljes, lezárt vagonokban, katonai őrizet melleit visszik őket Marsellesbe. Szinte hihetetlennek teisző részleteket tartalmaz a bécsi konfidens jelentése a toborzó ügynökök agyafúrtságáról, vakmerőségéről és a nemzetközi jogba, erkölcsbe, büntető paragrafusba ütköző visszaéléseiről. Minden egyes toborzásnál legalább is utievélhamisitást keh eikövetniök, minden beszerzett árut« hamis útlevéllel csempésznek ki hazájukból és belelarlozik ebbe a munkába a határőri szolgálatot leijesilők megvesztegetése vagy megfélemlítése, sőt szükség esetén brulalizálása is. Szégyenletes munka ez, de Franciaország i lkerülhetetlennek tartja, mert Afrikában (erjeszteni kell a francia kulturáU felvidéki magyar katonaszökevényekkel, a bécsi nyomor elől menekülő kétségbeesett munkanélkülivel, ukrán lótolvajokkal, montenegrói kapcabetyárokkal, akik leshelyről leorgyilkollák a portyázó szeri) csendőrt és főleg az igazságszolgáltatás eiol rejtőző »boche«-okkal. A francia ember kereskedő szervezet nagyszerűen működik: decemberre feltétlenül teljes lesz a létszám a rémségek légiójában. Az erkölcstelen tánc ellen A belügyminiszter rendelete Nyíregyházán. — A tangót, simmit, tilos többé járni. A belügyminiszter rendeletet intézett a rendőrkapitánysághoz, melyben felhívja figyel mét a napról-napra szaporodó tánciskolák ellenőrzésére, ahol tanítják azokat az érzéki táncokat, melyektől tántorog és vonaglik Ahasvér valamennyi ivadéka. Minden nemzeti tradíciót megcsúfolva, ki és befelé hajlított lábak csoszogják ezeket a Nyugatról elszabadult, erkölcstelen, — figuráiban ostoba és nevetséges — táncokat azok, akiknek minden szép, minden klasszikus és művészi, ami nem magyar. A repedt fazekak, autó tülkök, pléhtányérok ricsaja mellett izzadva, verejtékezve, homlokukra csúszott hajbetéttel, egymáshoz tapadva, bomlottan rúgják a tangót, a shymmit, sikoltoznak, ordítoznak, vélnéd, hogy valamely sziu-indián törzs elszakadt tagjai járják előtted az utolsót. Aki nézi őket gyomoringer nélkül, akaratlanul is a jazzbanda kolompjaira gondol. — Hogy micsoda fatális tévedés ez a kolomp elhelyezkedését illetőleg. Mert ezek a táncok patentirozott faji alkotás — egyetlen magyar embernek köze hozzájuk nincs. És mert undorodunk tőlük, utáljuk azokkal együtt, akik ezekben a táncokban találják meg a SÍ ját maguk erkölcseit és Ízléseit — ki is kel), hogy közösítsük magunk közül. Hogy toborozzák az idegen légiót. A francia emberkereskedés közép-európai szervezete. A hirhedt-rettegett francia idegenlégió, amelyről a rémségeknek egész legendaköre idegződött be a kulturemberiség tudatába, ismét életjelt ad magáról. Fel" téllen hiteles értesüiés szerint a légió legénységi létszámát 1923. januártól 25000ről 500000-re emelték. A francia kulturának Afrikába az idegen légió utján való fokozottabb terjesztését csak á közelmúltban ha

tározták el Parisban, a 25000 uj légionista toborzására tehát aránylag igen rövid idő áll az illetékes tényezők rendelkezésére. December közepéig teljesnek kell lennie a létszámának, a toborzásnak olyan szervezetét és olyan hálózatát építették ki tehát, amely valóban fényes bizonysága a francia szervező-képességnek. A kis enlente egyik állama b.écsi képviseletének szolgálatában álló politikai konfidens kétségbevonhatatlan bizonyítékokkal alátámasztott jelentést tett fölöttesének erről a szervezetről: A francia emberkereskedelem jól fizetett ügynökei a 25000 embernek megszerzését a valutaszegény, sanyarú gazdasági viszonyok között tengődő »legyőzött országokban elsősorban, az után Lengyelországban, Montenegróban, Komániában vállalták. A toborzó-hálózat köz pontjai Metz és Strassburg — Németország területére Laibach — Ausztria, Montenegró és a Jugoszláviához csatoll tiroli stájer és karinthiai hegyvidékeknek a jugoszláv fennhatósággal elégedetlenkedő lakosság részére, Prága — a Csehszlovákiából távozni kívánóknak Pozsony — az Ausztriából, Magyarországból toborzandóknak Csernovilz — a besszarábiai és erdélyi elkeseredetteknek. Budapesten is van egy különítmény, amely a pozsonyi »főügynökség« irányítása alatt áll. A jelentés szerint a csehszlovákiai és lengyelországi toborzó-központok létesítése az illető kormányok tudomásával történt és pedig azzal a feltétellel, hogy a francia kormány kötelezte magái e két országból csak német és magyar, illetve főszereplője a színpadon és a filmen THURY ELE&ÉR.