Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-27 / 194. szám

4 1922. augusztus 18. JŰÍRTIEÉK ni és megtartani a világ békéjét, a ci­vilizáció. a humanizmus és az európai béke érdekében igazságosan és szigorúan kelt rendezniök a szlovák kérdést. Azt kivánja, hogy tegyenek eleget a saint­germaini békeszerződésnek, mely a cseh-szlovák köztársaság kötelességévé teszi, hogy alkotmányát a szabadság és igazság alapelveivel hozza összhangba ' és ezeket valamennyi lakosa számára biztosítsa. Nem akarjuk egy ujjal sem érinteni a békeszerződéseket, azonban kívánjuk, hogy az e szerződések alap­jául szolgáló elveket velünk szemben is érvényesítsék... A történelmi felelős­ség tudatában terjesztik panaszukat Európa asztalára. Nem alamizsnát kér­nek, sem ajándékot. Csak a magukét akarják. Az istenadta jogot az élethez. Csak azt akarják, amit az emberiségnek meg kell adni minden ember számára­a szabadságot!* Íme igy fest a memorandum. Ez jut el a civilizált népek elé s Massaryk elé. A civilizált népek ítéletét, helyeseb­ben mondva a civilizált népek ve­zetőinek ítéletét előre is tudjuk. Ez sem fog egyebet jelenteni, mint amennyit je­lentett például egy Millerand féle kísérő­levél, pedig hát az a civil-'kált népek ve­zetői részéről jött s becsületet lekötő Ígé­retnek kellett tekinteni. Könnyen meglehet, hogy az ilyen memorandumoknak az lesz a sorsa, hogy utána megfosztják a panaszkodókat még annak a lehetőségétől is, hogy. panaszkod­ni tudjanak. Mi, hasonló sorsra jutottak meg tud­juk érteni a panasz őszinteségét és igaz­ságát, de másként fog az állani a hatalmi tébolyban szenvedő civilizáltak előtt. Csak várjunk türelemmel. A kötél csak addig feszülhet, amig egyszerre el­szakad ! Hogy fogadták Körmenden az antant bizottságot ? idegen tisztek ellenőrzik a felkelők leszerelését. Sopronból írják: Antant tisztek és katonák járják a sopronmegyei falukat, bejelentés nélkül ütnek rjt békés polgári házakon és fegyver után kutatnak. Bele­turkálnak nemcsak a ládafiába, hanem a szivekbe és vesékbe is, hogy nem ma­radt-e ott más, mint szolgalelkü belenyug­vás p győztes önkényébe. Ezt ők ugy. hív­ják, hogy a felkelők leszerelését eWenőr­zik. Még ,,zt a csekély korlátozást sem res­pektálják', amit a trianoni béke épített kö­réjük s amelynek értelmében magyar ösz­szekötő tiszt, vagy ügyészségi megbízott kísérete nélkül antant katona magyar • házba nem teheti be a lábát. Cselekszenek | tovább is a maguk belátása szerint és legutóbb Körmendet portyázták végig egy autón, melynek egy Hinesux francia ezre­des volt a kommandása. Es nagyon fel­voltak háborodva, mikor a jó körmendiek furkósbotokkal és a magánlaksértés meg­akadályozására alkalmas egyéb eszkö­zökkel fogadták őket s az antant-társa­ság cs ak jói kisportolt lábainak köszönhet te, hogy a körmendiek nem engedhettek szabad utat felháborodásuknak. A milliós kár igy megint csak a miénk, mert az ^utót az erdei utón tönkre tették s az autó természetesen magyar hatósági autó volt. Előkészületek a tállyai hármas emlékmű szeptember 17-iki leleplezésére. A Lavotta szoborbizottság budapesti el­nöke, Dr. Vikár Béla tud. akadémiai tag han­gulatos, irredenta jellegű verses feliratokat alkotott e napokban a tállyai emlékműre. — Zemplén vármegye és Tállya kiváló szülött­jének, Zempléni Imrey Árpád költőnek, ki még mindig jeltelen sirban nyugszik, a buda­pesti Kerepesi temetőben, a következő vers örökíti meg emlékét: Zempléni Imrey Árpád, turáni dalok költője. 'M agyar múltnak és jövőnek Táltosa, dalnoka, Rajtad a muló időnek Nem fog a vasfoga, Sem foga, sem moha. | i : ősi néped szanaszéjjel, Sorsa bánat, sorsa éjjel Mostoha, Golgota. De fiai nöttön-nönek És tanulni Hozzád főnek Leckéjét a jövendőnek: Nem, nem, soha ! Lavotta Jánosnak, a y>Magyar Orpheusz­nak, kit Tállyán 1820. április 20-án az ottan'l Cseszkovits házban levő patikában ért a hir­telen halál és a régi katholikus temetőben alussza örök álmát, a következő sokat mondó sorok pompáznak magyar viseletű alakja alatt: I Lavotta János a magyar Orpheus. Tested immár száz év óta Porladozik jó Lavotta; Ámde lelked nem lesz röggé, Dalaidban élsz örökké. Nincs előtted hegy, völgy, árok, Nincsenek hazug határok; Tied az a régi haza, Oda jár a lelked haza. Oh királyok hegedőse, Árva néped nagy regőse ! \Ahol felsírja magyar dal, Ott vagy édes vigaszoddal. Bernáth Bélának, a mád-tokaji kerület ne­gyedfél évtizeden át jóságos országgyűlési képviselőjének, kinek tudvalevőleg 1890-ben a filloxera által teljesen elpusztított hegyal­jai szőlők felújításánál elévülhetetlen érde­mei vannak, s aki ugyanekkor sok százezer gyümölcsfacsemetét is szerzett kerületének, a következő hangulatos emléksorok hirdetik hervadhatatlan emlékét : I I' . i ' '-:.•!..; Bernáth Béla, a hegyaljai szőlők ujjáteremtője. Béla bátyánk im e köre Bizza nevedet a hála, Ki volt szép Hegyaljánk őre Egész Tállya tanú rája. Több, mint őre; jóltevője, •íiiia Gondviselő atyja voltál. Neved nem szűnik el tőle, Tanú rája ez az oltár. A 8 éves világpusztulás óta, egynéhány helyiérdekű elesett hősök emlékét leszámítva az egész Csonka-Magyarországon ez az elsá emlékmű, amely közadakozásból jött létre. A szoborbizottság kéri a vármegye jómódú lakosságát, hogy adományait postautalvá­nyon küldje a Magyar Földhitelintézethez, a »Lavotta és Zempléni szoborbizottság« V., Bálvány-u. 7. — A kegyes adományokat a Zemplén és Borsod vármegyei hírlapokban nyilvánosan nyugtázzák. Egy tusz emlékei. Nyíregyháza, augusztus 26. A Nyirvidék tudósítójától. Öt magyar férfi tért vissza a szabolcsi földre azok közül, kik az utolsó tusz-szállit­mányban mondhattak végső bucsut szomorú fogságuk tanyájának, az ínségbe került orosz földnek. Felkerestem az egyiket, ki asszonyt! is hozott magával, részt kértem én is abból az örömből, mely a boldoggá vált szülőket könnyekbe fürösztötte s együtt örülve a bol­dog emberekkel hallgattam a hazatért, férfiú­vá lett fiu elbeszélését. Orenburg, Tomsk, Moszkva voltak azok a határállomások, melyek egy-egy szenvedé­sekkel teli időt fogoly életében lezártak. — Moszkva él legélénkebben a lelkében, erről beszél kimeritően, mert a moszkvai élet fe­jezi ki a legjobban azokat a hangulatokat, viszonyokat, melyekre érdeklődéssel figyeli ma az egész világ szeme. Moszkva a közepe annak a vidéknek, ahol 25 millió orosz mu­zsik küzd az élettel és halállal s a halálnemi legborzalmasabbikával : az éhhalállal. — Valami rettenetes borzalom suhan át a lelkemen, amikor hallom, hogy az éhség vadállattá tette a csekély műveltségű népet. Megdöbben egy percre a lelkünk, mikor hall­juk, hogy 3000 vádlottja volt a legutóbbi monstre emberevési bünpörnek. — Általá­nos képet Oroszország jelenlegi viszonyairól — Moskván át nézve — igy kapunk. A bolsevizmusba már beleundorodott az orosz. Amig azonban a világ szemetjének kezéből ki nem csavarják a fegyvert, nehezen fognak a vörösökkel birni, dacára annak, hogy az ellenszegülések gyakoriakká váltak. Gazdasági téren a teljes lezüllés képe látszik. Ipar, kereskedelem nincs. Ujabban a gyárakat kezdik ugyan üzembe helyezni, de egy-egy gazdája csak rövid ideig tudja fenn­tartani. — Oka ennek a roppant magas mun­kabér s a nehéz megélhetési viszony. Az élelmiszerek árai nevetségesek. Egy font kenyér 120—140 ezer rubel. 1 font hus másfél millió rubel. 1 pud barna liszt 7 m:'|­lió, nullás liszt 25 mill'To rubel. Természetesen ilyen magas számok szerepelnek a kereseti té­telekben is, ámbár nem arányosan, mert még a teljes energiával dolgozó s legkeresettebb munkás sem tud annyit keresni, hogy belőle elegendő alkalommal húsra is telne. Egy napszámos munkát végző ember keresete ha­vonként 70—110 millió rubel, iparosé 120— 150 millió, mérnökök, vegyészek — mint a. legjobban fizetettek — 300—500 millió rubelt kereshetnek havonként. Lakás megfelelő összeköttetés révén sze­rezhető. Erkölcsökben nagy züllés mutatko­zik. A viszonyokban rejlik, hogy :]gen sok a betörés és lopás. A szovjet állam kezd a bün­tetésekben visszatérni a bíráskodáshoz s az önkényes ítélethozatalnak lehetőleg gátai vet nek. Egészségügye nagyon gyenge Oroszor­szágnak. Tífusz, kolera nem egy falvát, vá­Yasárnap fél 4, 5 órai ke? (lettel pr* Kacagó Délután a Városi Szinház Mozgóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom