Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-24 / 191. szám

4 192$. augusztus 17. — Árvék árvái. Hétfőn délután 5 óra­kor temették el nagy részvét mellett Fried mann Bélánét. Az elhunyt fiatal asszony: „Bélának" az egyszerű pincérnek volt a fe­lesége, aki férjének szerény keresetét jóságos szivének sugallatára: két kis árvával osztotta meg, akiket édes anyjuk és apjuk elvesztése után magához vett, hogy árvaságukból ki emelje, hogy elvesztett szülőiket pótolja és édes gyermekeiként felnevelje. „Bélának" és fiatalon elhunyt nejének nem is volt más életcéljuk, mint e nemes hivatásnak eleget tenni. A sors azonban keresztül húzta e ne mes elhatározást, amikor Friedmann Bélánét elszólította a halál. A két kis gyermek újból árva lett, elvesztették második édes anyjukat. A temetésen dr. Bernstein Béla főrabbi bu csuztatta el megható szavakkal az édes any­jukhoz ragaszkodó két kis árvát. Megható volt a temetőben a két kis árva bucsuvétele, kik nem engedték elföldelni édes anyukáju­kat, mert tudták, hogy mindenüket vesztették el és az árvák árváinak sorsára jutnak. — Mi azonban tudjuk, hogy a nemesszivü „Béla" szeretetét és szerény keresetét továbbra is a két kis árvával fogja megosztani. Jön Lagerlöf Zelma „Halál kocsisa" cimü regé nye szombaton a Városi Színház Mozgóban. — A vallás és közoktatásügyi minisz­ter az erdők védelméért. A trianoni bé­keszerződés Magyarország erdőségének 85 százalékát elrabolta. Ez az oka a nagy fahiánynak s ez teszi szükségessé az er­dők kimélését. A vallás- és közoktatás­ügyi miniszter most leiratot intézett va­lamennyi iskolához, hogy az ifjúságot az erdők védelmére, a fák ültetésére oktas­sák ki s főként oda törekedjenek. hogy minden növendék neveljen fákat . — Fölvétel a nyíregyházi á&. h. ev. Kossuth Lajos l'ögimiiáziu/nbain. Az ev. főgimnázium tanár testülete augusztus 29-én reggel 8 órától' tartja a magántanu­lók vizsgálatát, 30-án ugyancsak 8 órától az 1. osztályba lépni kívánó tanulók fel­vételi vizsgálatát. Ennek tárgyai': magyar irás, olvasás, nyelvtan, számolás fejben és írásban 1000-ig Augusztus :>0. ós 31. napjain lesznek a javító, pótló vizsgála­tok. Szeptember 1. 2. és 4. napjain foly­tatódnak a július elején megkezdett be. iratások a főgimnázium 1—VIII. osztá­lyaiba. A beiratási dijak a következők: felvételi és mellékdijak összege: 300 K, első félévi tandíj 220 K; fűtési pótlék .130 K, A kormányzótanács fenntartja magá­nak a jogot, hojgyi tandijat a korona csökkenése arányában felemelje. A teljes érettségi vizsigálatot tevő tanulók szep­tember 4. 5. és 6. napjain írásbeli, 7. és 8. napjain szóbeli vizsgálatot tesznek. — Ezekre a vizsgálatokra augusztus 31-ig le­het jelentkezni. A tápintézet szeptember 1-én nyílik meg, később megállapítandó feltételek mellett. Szállást adni és elfo­gadni csakis az igazgató vagy osztályfő­nök tudtával szabad. Érdeklődőknek bő­vebb felvilágosítást készséggel ad Mo­ravszky Ferenc, igazgató. — Érdekelni fogja a mélyen tisztelt hölgyközönséget, hogy a Slern Lipót Vay Ádám-u. 2. sz. alatti kézimunka üzletében ahol előrajzolási minták rendkívül nagy választékban vannak raktáron, ezentúl (iombalhuzás j s vállaltatik. — Tanuló felvétetik Faragó uri di­vat üzletében, Zrínyi Ilona-u. 4. 2x Ohnet György regénye filmen A Vasgyáros Főszereplő P. Menichelli. — Ezenkívül Mikor a rózsa beszél románc 5 felvonásban Szerdán és csütörtökön Apollóban. Dr. Lisznyai Intze jogi szemináriuma Budapest, József utca 28, szám. Sikeresen és olcsón előkészít jogi vizsgákra hivatalnokokat, katona­tiszteket is. Debreezeni-Budapesti­Szegedi egyetemekre összes rövid jegyzetek kaphatók. 5416-4 — A Szeressük Asztaltársaság" szer­dán, folyó hó 23-án délután b órakor ren­des helyiségében választmányi ülést tart. b elkéretnek a Szeressük Asztaltársaság tagjai, hogy az orosz hadifogságból ha­zaérkező Nagy József tagtárs fogadásánál csütörtökön f. hó • 24-én délelőtt 11 óra 30 perckor a pályaudvaron minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Elnökség . — A nöipar iskolában a beiratások szeptember 1., 2. és 4-én délelőtt 9—12 óráig lesznek. A délelőtti rendes tanítá­son kívül a felnőttek részére délutáni tan­folyamot is tartunk. Ugy a rendes növen­dékek, mint a tanfolyam hallgatói megta­nulhatják a felsőruha és fehérnemű var­rást és szabást, egyszerűbb és díszesebb kézimunkák elkészítését. Érdeklődőknek felvilágositássai szolgál Trajtier Anna, igazgató. — Somogyban petróleumot is találtak. Megírtuk már, hogy Somogy megyében nagy szénleiepre bukkantak. Most ujbói szenzációs hírt hallunk onnan, amely sze­rint mélyen a föld gyomrában Görgeteg község homokos határában, petróleum mezők létezését sejtik az emberek. Tud­jiiilik Görgeteg homokos határában a talaj felszínén petróleumcseppeket találtak, a melyek a vizsgálat szerint feltétlenül a föld gyomrából kerültek a felszínre. Ha tényleg kiaknázatlan petróleum mezők húzódnak el a görgeteg i homokdombok alatt, akkor SomogjTnegye szédületes ipari és kereskedelmi fellendülés előtt áll. — Az »Eüda« szájvíz fertőtlenítő ha­tása felülmúlhatatlan, kiválóan üdít s a leheletet kellemessé teszi. Aki az ;>Elida« szájvizet rendszeresen használja, biztos lehet benne, hogy fogai állandóan egész­séges állapotban maradnak. — Próbabái. Bálint András helybeli oki. tánctanító a diákkurzus táncvizsgá­ját f. évi aug. hó 26-án azaz szombat dél­után 6 órától éjfél után 2 óráig, 40 K és I K vigalmi adó beléplidij mellett tartja a Gazda Otthon (Bethlen-u.) tánctermé­ben, melyre az i. t. érdeklődőket ezúton tisztelettel meghívja. Egyben értesíti a n. é. közönséget hogy az uj tánctanfolyam f. évi szeptember hó 2-án este 8 órai kezdet tel nyílik meg a Gazda Otthonban, mely­re már most lehet iratkozni. 2x — Hogyan repült ei halva(ne»er ko­rona?? A debreceni országos vásáron történt. Egy vidéki asszony hatvanezer koronával jött he a vásárra s a 60 darab ezrest egy kendőbe kötve tartotta. Hogy biztosabban tartsa a kezében a pénzt, a kendőt hozzákötötte a • gyerekének szánt játékléggömb madzagjába. Közben vala­mi csődület támadt a vásárban s az asz­szony természetesen a kíváncsiak között tolongott. Eközben a léggömb a hatvan­ezer koronát tartalmazó csomaggal együtt kiszabadult a kezéből és elrepült. A pénz míndezideig nem került meg. Dieselmotorokaf, benzin, szivógáz és nyersolajmotorokat, 30 lóerőtől feljebb veszek. — Kimerítő ajánlatokat Schedivetz, gépészmérnök Budapest, London-szálló Berlini tér. Köz­vetítők dijaztatnak. 5403-6 — Uj mérnök. Vida Szűcs Imre ok­leveles mérnök, okleveles közgazdasági mérnök, hites földmérő városunkban te­lepedik meg. Irodája: Nyírfa-tér 7. szám. — A Nyirbaklai Műkedvelő Ifjúság 1922. évi augusztus hó 26-án, „ szövetke­zeli vendéglő nagytermében kabaré elő­adással egybekötött, jótékonycélu, zárt­körű táncmulatságot rendez" A kabaré kezdete este 8 órakor. Beléptidij szemé­lyenként 150 korona. Felülfizetések kö­szönettel fogadtatnak. Vidékiek fogatainak elhelyezéséről a rendezőség gondoskodik. — Nincs pályázó a debreceni városi ösztöndíjakra. A debreceni városi tanács közzétette nemrégen az évenként szoká­sos pályázati hirdetményt a Mesena és Koronázási alapitványok össztöndi jaira, a melyek művészi vagy ipari tanulmányon levő ifjak támogatására, másrészt kezdő fiatal iparos segélyezésére szolgálnak, hogy műhelyét berendezhesse. A pályá­hati határidő lejárt, de egyetlen pályázat sem érkezett be. Senki sem pályázta meg a 300—600 koronás ösztöndíjakat, amely­ből sem művészi vagy ipari tanulmányokat folytatni, sem műhelyt berendezni á mai világban és a mai viszonyok között csak­ugyan nem lehet. — A Devizaközpont és a kereskedők. A kamara Jelhivja a kereskedőket és ipa­rosokat arra, hogy a Devizaközpont mű­ködésének késői és lassú megindulása mialt őket érő hátrányokat s esetleges kí­vánságaikat haladéktalanul hozzák akár szóban, akár írásban a kamara tudomására. — Négyezer vagon az összes vám­inal///ok beszolgáltatandó kontingense. A malmok és a kormány között folyó tár­gyalások befejeződtek. A tárgyalás ered­ményéről értesítették a Gabonagyüjtési • Kormánybiztosságok (GOK) kirendeltsé­geit. Az összes vámmalmok kontingense négyezer vagon. Egyes vármegyék maimai­val csak abban az esetben egyeznek meg, ha vámőrlési keresetük beszolgáltatására, kötelező nyilatkozatot tesznek. Ellenkező esetben az ellenőrzési továbbra is fenn­tartják. A vármegyékre kivetett kontingens készleteket az egyes járásokba bizottság osztja s l • — Parlamenti Almanach. A most összeült nemzetgyűlés tagjainak életrajzi adatait és közéleti működését, a Magyar Távirati Iroda, Parlamenti Almanach ci­mü könyvben összegyűjtve kiadja. A mű 150 K-ért megrendelhető, illetve . kap­ható. — Francia tudósok Debrecenben. A napokban Budapestre érkezett st. omeri földrajzi társaság tudós tagjai tegnap este a város és a Hortobágy megtekintésére Debrecenbe érkeztek. A város képvisele­tében Csóka Sámuel polgármesterhelyet­tes fogadta és látta vendégül a francia földrajz tudósokat. \ — A Pesli Tőzsde uj száma kimerí­tően foglalkozik a devizaközpont felállításá­val. Székely. Ferenc Állandó pénzjegyekről, dr. Strasszer József Pénzügyi akció és Berger Mór A pénzpiac helyzetéről cimü cikkében foglalkozik pénzügyi helyzetünkkel, Walter Emil a Délivasut sorsáról irt cikket. Ezenkí­vül érdekes hirek számolnak be a félévi bank­mérlegekről, a nemesfémek fantasztikus árai­ról, a valutatőzsde haláláláról, valamint a hét minden nevezetesebb közgazdasági ese­ményéről és a vidéki hitélet fontosabb mozza­natairól. Szerkesztőség és kiadóhivatal Bu­dapest, VI., Izabella-utca 43. Mindennemű sorsjegy és értékpapirügyben szívesen ad felvilágosítást a szerkesztőség, mutatvány­számot készséggel küld a kiadóhivatal. Elő­fizetési ár egész évre 1000 K, félévre 500 K, példányonként kapható az itteni lapárusok­nál, egyes szám ára 20 K. •— Divat Szalon, Legújabb Divat és Bazár legújabb száma kapható az Ujság­boltban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom