Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 146-171. szám)

1922-07-22 / 164. szám

1922. julius 22. y los Kálmán erdőbényei fürdőorvos nagybecsű kőoszlop-adománya, amely 16 ezer korona •••értéket képvisel. Adományok a Lavotta és Zempléni szo­borbizottság cimére, a Magyar Földhitelin­tézet folyószámlájára küldendők, Budapest, V., Bálvány-u. 7. Mit fizetünk Nyíregyházán a húsért? Nyíregyháza, julius 20. A Nyirvidék .•tudósítójától. Ma a drágaság olyan, mint a mesék hétfejű sárkánya. Hiába ütjük le az egyik fejét, mire a másikhoz csapunk, megint kinő a lecsapott fej, sőt nagyobb szájú falánkabb és élesebb fogú lesz. A hadakozó mesebeli hős szerepét a drágaság sárká­nyával szemben az Árvizsgáló Bizottságok játszák, akik nagy icrőfeszitéssel vereked­nek s nem rajtuk múlik, hogy nem teljes sikerrel. Most a cukor, a só, a gyufa drá­gulása kezd ijjesztő arányokat ölteni, de lassan, szépen emelkedik a hus ára is. — Mi természetesen nem a hentes és mészá­rosokat okoljuk, tudjuk, hogy drága pén­zen veszik az élőállatokat és már kifárad^ tunk annak keresésében, hogy a láncsze­meken tovább visszafelé lapozgatva keres­sük a drágaság eredendő okát. Egyszerűen regisztráljuk a tényt, az adatokat a prag­matikus történetírás számára örökítvén meg, hogy virágul a husocska, a marha ,a borjú meg a sertéspecsenye is. Az érder kelt husiparosok küldöttsége szerdán dél­előtt járt az Árvizsgáló Bizottságnál, hogy a húsárakban ezideig elismert mértékvo­nalát egv kissé emelje magasabbra. Nyo­mós indokuk a husiparosoknak az a kö­rülmény. hogy Nyíregyházán az állat­piac zárva van és a hentesek, mészárosok a vidéki állatvásárokon kell. hogy nagyobb költséggel szerezzék be az élő állatot. — Ezek szerint az Árvizsgáló Bizottság meg­egyezve a husiparosokkal. megállapítot­ta a beszerzési ár és a jogosan felszámít­ható haszon kalkulálásával az uj húsára­kat, amelyeknél magasabb árak nem kér­hetők. Ezek az árak a következők: Marhahús 150. borjú: 110, sertés: 190, szalonna: 290, háj: 300, zsír 300—320 korona. Sportinnepél? Ibránjban. Az Ibrányi Levente Egyesület e hó 23-án vasárnap fog legelőször nyilvánosság előtt bemutatkozni. Ekkor fog ugyanis mérkőzni a Tisza bér­cén Levente Egyesület fejlődő csapatával. Ez a mérkőzés egyúttal ünnepe is lesz Ibránynak. Ott lesz a vidék intelligenciája, a község apraja-nagyja. Az ünnepély méltó előkészítésén az Ib­rányi Levente Egyesület agilis és fáradságot nem ismerő titkára: Héczey Imre ref. tanító, fáradozik. Az ünnepélyen látványosságok is lesznek. Vendégeket szívesen lát a rendező' ség ! A mérkőzés Jbrány >legszebb helyén fog végbemenni. A tiszaberceliek teljes csapattal rándulnak át a mérkőzésre ! (Rádius.) Mi reggel kitört Debrecenben a fodrász­Debrecen, julius 21. Saját tudósítónktól. Debreceni tudósítónk jelenti, hogy ma reggel kitört a fodrász-sztrájk Debrecenben. A sztrájkoló segédek — ugy értesültünk — külön üzletet akarnak nyitni, számuk, mintegv "J0—80-ra tehető. — Hirdetését az Ujságboltban adja fel. Szeptemberben ás októberben Hettay Hugó igazgató társelata játszik a Városi Szín­házban. Nyíregyháza, julius 21. A Nyirvidék tudósítójától. Már-már elszokik a tollúnk a színművé­szeti kritikától, nyíregyházi színházi kérdések tárgyálásától. A Városi Szinház kapuja mint­ha örökre bezárult volna Thália partjai s a hódító deszkák igéi elől, a Nyire^házára kí­vánkozó társulatok elé mint lángpallosu an­gyal, odatoppan a tűzrendészed szempoat. — Nyíregyháza ki van kapcsolva a nemzetet összébbfogó munkásságot kifejtő színművé­szet vérkeringéséből Valósággal szenzációként hat ilyen kö­rülmények között az a hir, hogy szeptember elsején mintegy varázsszóra megnyílik a szi­gorúan zárt kapu és ezzel rég nélkülözött nemes örömök friss forrása. Aki a »büvös »Szezám tárulj«-ot ki tudta mondani, az az ellenállhatatlan direktor a mindenben győztes kedvence a publikumnak, Heltai Hugó direk­tor. A mindig elismerten nívós társulattal ope­ráló, díszletekben gazdagon és kiváló stilus­érzékkel felszerelt színigazgató elől félre vo­nul a tiltó rendelkezés és az illetékesek a mű­vészet magasabb parancsára keresik és meg­találják a módját annak, hogy eliminálják a nyíregyházi színházépületben a tűzveszélyes­séget. A sokszor megcsalt és szinház dolgában ugyancsak szomjassá lett nyíregyházi publi­kum bizonyára örvendve fogadja Heltai igaz­gató érkezésének hírét. Szeptemberben és októberben, a legkellemesebb őszi hetekben hangzik fel az operettek muzsikája a Városi Színházban. Sem a nyár heve, sem a tél hide­ge nem bántja a publikumot és előre látjuk, hogy Heltai Hugó napról-napra telt házak mellett foglalkoztatja kitűnő társulatát. Mi a közönség nevében szólunk, amikor várako­zással tekintünk Heltai vállalkozása elé és ennél a társulatnál érthetőnek és szükséges­nek tartjuk, ha a hatóságok a legmesszebb­menő előzékenységgel emelnek ki minden akadályt a szeptemberi sziniévad tervének vitele elől. JUHA5Z JÁNOS .TURUL' ^HtóS mmsaiAzM W ZÖLDSÉG TÉR 7 =s== KITÚNÓ ASZTALI tb F/>J BOROK Alumoúw RA^TWUK kis Naptár. Szombat, julius 20. Kath Mária Magdolna. Prot. Mária. Városi Színház-MozgóA megfagyott gyermek. Báró Eötvös József költe­ménye filmen. Főszerepben Szécsi Ferkó (7 és 9 órakor.) Apolló-Mozgó: A hegyek fantomja. 1. rész. Amerikai kalandor-játék 3 rész­ben. (Negyed 8 és 9 órakor.) 'Diadal-Mozgó; Mindig a nő. Egy tán­cosnő regénye 5 felvonásban. (7 és 9 órakor.) 'A Városi Dalegylet, Szeressük Asztal­társaság és a N>tve együttes tánc­mulatsága a bujtosi sporttelepen (d. u. 5 órakor.) Szigethy Irén Nyári Színpada a Bocs­kayban (9 órakor. Modern Kabaré a Nyárfásban. (9-óra­kor.) Az utca kövezetén egy fa alatt zöldre fakult egykori fekete ru­hában egy kendős asszony iÜt. Mint a kalei­doszkóp tarka szinfígurái, ugy vonultak el mellette a finom dámák, vakítóan ragyogó lenge, virágszirom díszes nyári toalettben, amelyekre, ha rásüt a nap, kibontakozik az ifjú szépségek szob° rszép aktja is. Lakktó­pánkák, hófehér cípöcskék, pajzán fantázia teremtette drága kalapok vonultak el a ron­gyos asszony felett, mint kőkemény nyoszo­lyán álmodó nyomoralt álmában a jólét tün­dérképei. Az össz etört, ki tudja, milyen zord gondok súlyától ve/t nénike, talán dolgos uno kák anyja, egy tébolyodott világ igaztalan számkivetettje feltekint a suhanó selymes lepke rajra. Elfogom ezt a tekintetet és annak gyilkos keserűsége, mint mérges pók szalad a szivemre. Egy illatot lehelő ablakból, mint fózsalevél hull a nyári délutánba boldog ujjak plól a zongora édes áriája, de egy pillanatra figy látom, hogy mindent elsötétít és rosszil­latuvá tesz annak a feketeruhás asszonynak: fájó tekintete, mely feketén hull a gonosz, a hazug életre, mint sírdomb árnya a temető virágaira... Jó lenne egyszerűbben élni, le­mondani és Krisztus szivével hozzálátni a nagy nyomor gyógyításához, odaadni a ró­zsák felét és vállalni a tövisek felét, amely­ből millióknak annyi, de annyi jutott... — Kinevezésük a helybeli postahiva­talnál. A kereskedelemügyi m. kir minisz­ter Kricsfalussy János es Sipos Géza pos­ta távírda főtiszteket felügyelőkké, Pál Endre posta-távirda tisztet soronkivül fő­tisztté, Nóvák Kálmán és Török Lajos pt segédtiszteket segódiellenőrökké. Szilvássy, József tisztjelöltet segédtisztté, Boda Pál I. o. vonaífelvigyázót vonalmesterré, Illés József, Jaczkó Gyula, Koczka Pál és Má­kóczi Albert segédszolgákat II. o. pt al­tisztté kinevezte. — Esküvő. Fazekas Bertái, Fazekas János nyíregyházi ágostai hitvallású ev. ig. tanító és neje Dérv Erzsébet ked­ves leányát f. hó 20-án vezette oltárhoz dr. Bálint István ügyvéd. Az esketést Pau­lik János ig. lelkész végezte, ki alkalmi beszédében a házas élet boldogságát a vallásosság, szeretet és szorgalom talapza­tára épi tette. Az esket és alatt Kiss István választékos orgonajátékával emelte az ün­nepélyes aktus jelentőségét. — Felhívás ! Kéretn ek a Városi Dalárda tfigjai, hogy holnap, szombaton délután 4 órakor az evangélikus iskolában a felvonulás­hoz való gyülekezés végett megjelenni szíves­kedjenek. A Szeressük Asztaltársaság ésaNyetve. tagjai ugyancsak délután 4 órakor\a K°ssuth\­téren a szobor előtt gyülekeznek,. M lnden tag ott legyen ! — Maliié Józsjeí uj nyugvóhelye. A Magyarországi Tanítóegyesületek orszá­gos szövetségének oly korán elhunyt elnö­két a temető elhagyott szögletébe temet­ték. Az Eötvös-alap és az Országos Szö­vetség e helyről a holttestet kiemeltette és a főváros kijelölte díszsírba hantoltatta el. — Kereskedők és iparosok figyelmébe Tudott dolog, hogy Ausztriával f. évi ju­lius hó 27-én árucsere egyezményt kö­töttünk. Minthogy Ausztriával igen szo­ros gazdasági kapcsok fűznek bennünket össze, előnyös, ha az árucs^reegyezmény tartalmával megismerkedünk. Minidíazok, a kik az egyezménnyel meg akarnak ismer­kedni, jelentsék be a kamarának. Példá­nyonként 80 korona ellenében pár napon belül a Kereskedelmi Muzeum Külforgal­mi Irodájától a szükségelt Példányszámo­kat megkapja a kamara s az igénylőkhöz elfogja juttatni. Kereskedelmi és Iparka­mara.

Next

/
Oldalképek
Tartalom