Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 146-171. szám)

1922-07-27 / 168. szám

1921 julius 27. 'JtfttRVIDÉK 3 sok mindig kész örömmel támogatták a város törekvéseit. Ezért hálát mond Nyíregyháza város közönsége nevében. Hálát ad azonban Istennek azért is, hogy olyan képviselőt adott a városnak, mint ami­lyen maga a közönség. (Lelkes éljenzés.) Boldog önérzettel jelenti ki, hogy az utolsó három évben Nyíregyháza város közönsége azon irányelvek szemelőtt tartásával mun­kálkodott, amelyek az ország rekonstrukció­jához vezetnek. Nem csatlakozott se jobbra, se balra, inkább tűrte néha a hazafiatlanság vádját is. Itt az ideje, hogy elfelejtsük jobbra is, balra is, amik történtek és igyekezzünk to­vábbra is — mindég résen állva — az eddigi irányelvek szerint haladni. Ugy éreztük — mondotta a polgármester, — hogy Nagymél­tóságod is ezeket az irányelveket követi.'Ezért mondhatjuk, hogy testünkből való test, vé­rünkből való vér. Áldja Isten, hogy zászlaját diadalra vigye. Ne rettenjen vissza semmitől legyen mindig az az érzése, van egy város, amelynek polgárai egy szívvel-lélekkel mö­götte állanak. Nánássy AmlOr nemzetgyűlési képviselőt akarta ezután lelkes kívánással hallani a nagyszámú vasutasság. Nánássy beszédében kijelentette : mindennek a háború az oka, a háború katasztrofális következményeit szenvedjük. Legyőzöttek vagyunk, súlyos helyzetünkben is megvan azonban fennmara­dásunk előfeltétele, önerőnk, amellyel re­Eltemettük Dr. Nőttön nő tiszta fénye, amint időben s térben távozik.., Kedden délután fél öt órakor minden olyan szívben, amely itt e városban a közügyek, a társadalom, egyház, a haza ügye iránt tettet parancsoló lelkesedésre tud gyulladni, a hódoló nagy; végtisztes­ség-tevés meleg vágyakozása lobban fel, mint a katafalkok lángja és elindulnak a jobbak százai az ág. evangélikus templom hajójába. Ma temetik dr. Meskó Lászlót Az aranyfénnyel fátyolozott fekete kopor­só virágosán, magasan áll néma mozdulat­lanságban az oltár előtt. A felé vivő uton díszruhás tűzoltók, vármegyei és városi hajdúk állanak sorfalat, a padsorok és utak sürü fekete sorokkal telnek meg, jön­nek, egyre jönnek, vonz az a 'koporsó, mely mikéntha eszmék fényét sugárzó nagy (sötét ékkő volna. Ha ismeretlen tévedne eb be a komor, egy kivételes gyász megillető­döttségének szinfóniát zsongó nagy so­kaságba, hódolattal hajtaná mélyre fejét, mert ha a jelenlévők sorain végig néz, érzi, hogy itt a temetési ut a Pantheonba, a dicsőülésbe vezet. Egyetemes értékül be­csült eszméknek áldozott élet földi záró­kőtételénél egyetemes gyász impozáns megnyilatkozását láthatja. Az ág. ev. egyházkerületi felügyelő, a volt igazságügyi államtitkár, két kerü­letnek volt országgyűlési képviselője, volt főispán, városi főügyész, a vármegyei tör­vényhatóság, városi képviseltőestület te­remtő szellemű munkása, iskolák felügye­lője évtizedeken át, egyesületek fenkölt ve zető tisztje s minden méltóságon, tisztsé­gen felül a klasszikus jellemek fényes út­ját járó evangéliumi ember és magyar az, akinek koporsója most oly egyetemesen összefogó erővel gyűjti itt együvé a tár­sadalom, politika, kultura, az egyház, hadsereg, iskolák, a hatóságok és intéz­ményeknek más és más ponton álló őr­szemeit. A mély gyászba borult családon kivül a koporsó körül gyülekezik a tiszai ág. ev. egyházkerület papságának számos konstruálhatjuk országunkat. De ehhez kell, hogy az ország élén álló vezető nagyokat megbecsüljük. Az ország élén álló vezetők munkája akkor eredményes, ha munkájukhoz minden lehető­séget megadunk. Legyen vége a forradalmaknak, ki­lengéseknél s a gyűlölködésnek, mert ezek az állam életerejét fölemésztik. (Ugy van, ugy van !) Legyen vége az el­gáncsoló politikának, tegyük félre a keserű­séget, fogjunk össze, tartsunk össze, csatla­kozzunk a dolgozni akaró vezetőkhöz ! Ne legyen más meghatározás, mint dolgozó és nem dolgozó! Akik önzetlenül dolgoznak, öleljük magunk­hoz, csak azt zárjuk ki, aki nem dolgozik, legyen az királypárti, főúr, vagy szocialista munkás. A vasút példát mutat miként kell dolgoznunk, a dolgos vasutasokat illeti. A felköszöntők további során Lugossy Mihály Qopcsa Ger­gelyt, a vasutasok szellemének ébrentartóját, Sasi Szabó László a béke nívóra emelkedett vasút vezető-tisztviselőjét, Rabong János Máv. üzletvezetőt, Szohor Pál főjegyző a háziasszonyt, Gopcsa Gergelynét köszöntötte A belügyminiszter 11 órakor ünneplő éljen­től kisérve távozott el a kitűnő hangulatban telt társasösszejövetelről és egyenesen az ál­lomásra hajtatott. A Vasutas Otthonban a késő esti óráig maradtak együtt az ünnepnek örvendő résztvevők. Meskó Lászlót, küldötte, akik a tegnap lefolyt debreceni naggyiilésről teljes számban jöttek át a kerület felügyelőjének végtiszteségére. — Itt van Nyíregyháza valamennyi egyházá­nak minden lelkipásztora, dr. Kállay Mik­lós főispánnal élükön a vármegye és vá­ros egész tisztikara, a kir. törvényszék és ügyész/ég, pénzügy, posta és vasút, va­lamennyi iskola és egyesület tisztikara és munkás közkatonája. A kóruson felzendül Beethovven gyász­indulója, majd zsoltár hangzik fel, meg­kezdődik a gyászszertartás. Paulik János igazgató lelkész mond fenséges erejű imát: Most immár bocsásd el Uram a te szolgádat, hangzik az ima dallama s a gyászolók mozdulatlanul követik a fo­hász gondolatait, amelyek mintha a ma­gasba szárnyalva utat készilenének a te­remtőjéhez visszaröppenő nagy szellem­nek. Áhítatosan, könnyet fakasztón hull az tán a kórusról a kar zenéje: oh sírjatok, oh sírjatok.., és az ág ev egyház nagy halottjával minden gyönyörű célkitűzés­nél együtt érzőn, együtt munkáló fen­költ püspök, Geduly Henrik a szószékre megy, hogy 'elbúcsúztassa az egyház, a nemzet nagy halottját. János jelenéseinek 2 fejezete 19. ver­séből veszi alapigéjét, amelyre a rétori remeket a Meskó Lászlót méltató beszé­det felépili. Az ídézet igv végződik .,"tu­dom ate hitedet, a te tűrésedet, a te esielekedeteidet, még az utolsókat is, me­lyek többek az elsőnél. A sújtó halálhír hatása alól alig fel­ocsúdva — mondja a püspök — ugy ál­lunk itt lélekben Meskó László nyitott sír­ja meredekén, mint azok a vesztesek, a kik a dübörgő hantok alá szeretnének te­metkezni. Egyre szürkül a régi, boldog nagy Magyarország régi szellemi világa, egyre sötétebb a kép, mely a nemzet arcu­latáról a jelenbe tükrözik. Most a nemzet az ág. ev. egyház, Szabolcsvármegye egyik legkimagaslóbb vezéralakjának, a legkivá­lóbbak egyikének, a jelenkori Nyíregy­háza mindenesetre legnagyobb fiának ha­lála méltán vetett gyászfátyolt reánk. A gyász hangján, de a klasszikus jel­lemző művészét erejével mintegy már­ványba vési előttünk ezután a püspök Meskó László alakját, mely a puritán jel­lem, ami a hazaszeretet, az odaadó liüség fényében ragyog. Mély megilletődéssel, a hagy férfiú iránt fokozódó hódoló tisztelet­tel hallgatják a gyászolók a püspök sza­vait, majd a koporsó mellett bucsubeszé* dek hangzanak el: Dr. Kállay Miklós fő­ispán a kormány nevében mond búcsúbe­szédet dr. Meskó László koporsójánál, a kinek élete harmonikus egész. Kiemeli a vármegyével szemben tanúsított köteles­ségtudását s rámutat, nem a betöltött méltóság, hanem az egész lényét átha­tó etbika fénye sugárzott szeméből, min­den tettéből. Könnyes meghatódottsággg, 1 bucsuzik a maga nevében is és azt kéri a távozó nagyhalottól, hogy. örökségként a nemzet feltámadásába vetett bizodalmát adja. Dr. Mezőssy Béla volt földinivelés­ügyi miniszter a vármegy <? közönsége ne­vében a következő szavakban vesz bucsut: Egy becsületben, fáradhatatlan munká­ban, a legpuritánabb közéleti tevékenység­ben eltöltött élet fáklyája aludt ki. Egy igaz, magyar ember hült tetemét rejti itt a rideg koporsó. Hü volt lelkének jobbik feléhez, az őt oly gyöngéden megértő feleségéhez, hü test­véreihoz, rokonaihoz, akikhez a legforróbb szeretet s odaadó gondosság érzésével ra­gaszkodott. Hü volt barátaihoz, akiknek számát ugyan megrostálta, de akit egyszer becsülé* sében részesített, az reá, az ő jóságára szikla­szilárdul számithatott. Hü volt e városhoz, amelynek első pol­gára volt és amelyet bölcs tanácsaival, önzet­lenségével, tudásával a virulás útjára vezetett. Hü volt a néphez, amelynek képviselője, valóságos atyja volt. Sohasem támaszkodott tömeghangulatokra, nem futott a népszerűség szekere után : Nevelte, oktatta, önmagához emelte fel azokat, kik gondjaira voltak bízva és ép ezért egyaránt becsülte, tisztelte, nagy­ra értékelte őt a társadalom minden rétege. Hü volt a megyéhez, amelynek nemcsak a koronás király által kinevezett hivatalos feje, de szellemének vezetője, eszményeinek megtestesítője, varázs-szavu szónoka volt. Hü volt egyházához, mert nagyon is jól tudta, hogy a magyar protestantizmus nagy érdekeit munkálva, a vallási szabadság, a felekezeti egyenlőség s a magyar nemzeti függetlenség alappilléreit erősiti meg. És végül hü volt — in prosperis et aspe­ris — jó és balsorsban ehhez a szegény, porig megalázott magyar hazához, amelynek feltá­madásában hitt és remélt és amelynek boldo­gulásáért utolsó lehelletéig dolgozott. Egy igy eltöltött ragyogó életpálya után most pihenni térsz elköltözött barátom. Sza­bolcsvármegye közönsége nevében könnyes szemekkel, megrendült lélekkel, a síron tul is belőlem soha ki nem alvó ragaszkodás és tisztelet érzéseivel veszek tőled bucsut. l)r. Kovách Elek mint a Nyíregyháza város legodaadóbb munkásától, dr. Sz©sz­lay Zoltán, mint a Kaszinó évtizedeken át volt elnökétől, dr. Vielórisz József, mint a főgimnáziumok felügyelőjétől vesz bu­csut dr. Meskó Lászlótól. A búcsúszavak elhangzanak, újra fel­zendül a bus zsoltár, a koporsót ág. ev. papok viszik ki a gyászhintóra, a Városi Dalárda gyászdjala zendül és megindul a régóta nem látott hatalmas gyászmenet a Vay Ádám-utca felé, ahol mély tisztelettel fogadva annyit láttuk a jóra serénykedő Meskó Lászlót. A Vay Ádám-utcai otthon előtt megáll a diszőrségtől körülvett ko­porsó, a Városi Dalárda énekét megható­dottan hallgatjuk az Isten hozzád bus perceiben. Kiérünk a temetőbe, a sirhoz, mely nyitva áll, hogy a honi föld karjaiba Most immár bocsásd e/ Uram a te szolgádat. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom