Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-10 / 105. szám

1922. május 10. jtöieriDÉK 5 tudnak szántani. Azután követelik, hogy az iskolákhoz adjuk vissza az észt is. ami! Kolozsvárról elvittünk. Azt mondják, hogy az iskolához hozzátartozik a tudomány is. mivel pedig az iskolát nekik ítélte a nagy antant, nem volt joguk az iskolához tar­tozó észt elvinni belőle.* — Igen ezt mind a konferencia in­tézi el. — De igen, mi is kérhetünk. Csak­hogy mi mellettünk egyszet-re csak egv delegátus foglalhat állást. Amikor az an­gol támogat, a többi szavaz ellenünk. Ami­kor az olaszok adnak nekünk igazat, akkor a többiek vonják kétségbe az igazságun­kat. Jajj fiam ilyen butaságot ne kér­dezz és ebéd közben ne piszkáld az orro­dat. persze, hogy ugy van amint (gondo­lod. Ha mindenki igazat adnia nekünk, ak­kor miért lenne szükség a konferenciára?? - Mindlen dolgot más bizottság intéz el. Ezért jól figyelj, ne piszkáld a villával a körmödlet, elmondom most neked, hogy miféle bizottságok vannak a konferencián. Először ott van maga a konferencia. An­nak van négy főszakosztálya, mindlen szak­osztály áll négy bizottságtól. A bizottsájgjok f eloszlanak... Hiszen az a haj. hogy nem ugy oszlanak fel, mint a hulla. De ne zavarj mindig, mert meglátod, ho|gjy kihozol a béketűrésből s akkor baj lesz. — Mondom tehát, hogy a bizottságok feloszlanak albizottságokra, mely albi­zottságok azon cél érdiekében alakulnak, hogy a szakosztály által a bizottságok ut­ján előterjesztett s már jó el őre megál lapí­tott határozatokat komoly vizsgálat tárgya vá tegyék s miután négy héti|g vagy eset­leg ho"sszabb-rövidlebb ideig tartó tenger­parti üdülésük véget ért, felfrissült létek­kel menjenek haza. — Hogy miért választottak erre éppen tengerparti várost?? Azért, hagy majdi moshassák a kezüket a konferencia ered­ményeiért előttünk. Aha, most veszem észre te gazember, hogy níejgjint piszkos kézzel ültél az asztalhoz, te miért nem mo­sod) a kezeidet?? Te csirkefogó szerencséd, hogy már mennem kell a hivatalba, kö­nyörtelenül elnádtpálráztalak volna. Ha­nem ha eslére nem leszel tisztában a kon­ferenciával, agyoncsaplak. My% Uri divat különlegességek fyirrQyteid, 'Arinyi Ilona ulca b HLI Kis Naptár. Május 10. Szerda. Kath. Antonin pk. Prot. Ármin. Diadal-Mozgó: Daudet világhírű re­génye Sappho (7 és 9 órakor.) Városi Színház-Mozgó : Köddé vált d lcsöség és Glády Godiva. Fél 7 és 9 órakor. Apolló-Mozgó: A modern lovag, hu­moros kisérő műsorral. (7 és 9 órakor. Modern K abaré: Uj műsor. 9 óra­kor. — Baltazár Dezső püspök helyettese. Dr. Hall azár Dezső pű'S{)ök távolléte alatl a hivatalos teendőkel Debrecenben Kiss Ferenc főjegyző, püspök-helyettes látja el, aki naponta délelőtt 0 11 óra közt fogad. — Eljegyzés. Laczkovszky András el­jegyezte Bakó Bözsikét Kótajból. Minden külön értesítés Helyett. — A Kansz szondái ülését elhalasztot­ták A Kansz S z a bo 1 cs vár megyei Törvény­hatósági választmányának tagjait értesít­jük. hogy a f. hó lü-iki szerdai rendes havi ülés megtartását az országos mozga­lom miatt május 14-én vasárnap délután 1 órára halasztottuk el. A Kansz Elnök­sége. Értesítés. A Kereskedők és Gazdák Kö­rének tagjait értesítjük, hogy a közgyűlé­sünkéi május hó 11-én vasárnap dlclelőtt 10 órakor 11 óra helyeit) tartjuk meg. — Vezetőség. — Gyerniekelöadás volt héttőn dél­után a Gazdag-cirkuszban 12 K belépti-dij mellett. A válogatott, ízléssel bemutatott mű­sor minden pontja frenetikus tapsot váltott ki a leghálásabb publikumból, melynek egy­része a ponyva alól bebújtakból rekrutáló­dott. — Majális. A nyíregyházi népiskolák, közös majálisa május 22-én lesz. — Tanítói érlekeziel. A nyíregyházi ág hitv.- ev. tantestület folyó hó 6-án tartott ér­tekezletén a többek közt a nyári vizsgák ide­jének és sorrendjének megállapításával is foglalkozott. Az iskolaszék elé terjesztendő javaslat szerint a vizsgák junius 19-én a ta­nyaiakkal kezdődnének s a városiakkal 30-án végződnének, mig az évzáró értekezlet julius hó 3-án lenne. A gazdasági viszonyok azon­ban itt is a tanév megrövidítését követelik, mint a földmiveléssel foglalkozó más he­lyeken. — A kiizs. polg. leányiskola műsoros estje. A forradalmak és az oláh megszál­lás idején központi fekvésénél fogva s ama "körülmény folytán, hogy a polg 1.. leányiskola épülete a város tulajdona, ez az iskola állandó katonai beszálfásolások színhelye volt. Emiatt valamennyi isko­lánk közül aránylag ez szenvedett a leg­többet. Az épületet rongálták, bútorzatából igen sokat feltüzeltek, tanszergyüjtemé­nyeit kifosztották. Minidezek főképen pe­dig az épület rendbehozása, a bútorzat pótlása igen nagy kiadással terhelik iá fenntartó hatóság pénztárát. De maga az iskola is mindent elkövet arra nézve, hogy főképen tanszergyüjteményeit, könyvtárát a maga erejéből pótolja s evvel az iskoía intenzív munkáját előmozdíts« és a fenn­tartó segítségére legyen. — Az iskola ta­nártestülete a szép kultuszának szolgála­tával, ünnepélyek rendezésével is anyagi eszközöket igyekszik előteremteni. E ket­tős cél szolgálatában a polg. leányiskola f. hó 15-én, ezalkalommal a tönkrement ifjúsági könyvtár pótlására a Korona szál­loda nagytermében műsoros estét rendez, melynek kiemelkedő pontja egyik orszá­gos hírű zeneszerzőnk szép muzsikáju if­júsági daljátéka lesz. A teljes műsort leg­közelebb közölni fogjuk. — Legénységi iskola a cime annak a szenzációs bohózatnak, amelyet ma mu­tatnak be a Modlern Kabaréban. Szőke Sza­káll nagyszerű tréfája, amelyben a fősze­repeket Zöldi, Nádassy és Keleti játszák. Bemutatják a Lakáshivatal c. bluettet is. Harmath Imre írta. a zenei részt Erdélyi Patat Leó állította össze s a betanítás fá­radságos munkáját Cernitz karmester vé­gezte. A társulat minden tagja uj mű­sort ad. — 13 Ma!lgán fokos bor eladó. Érte­kezni lehet a Nyirvidék szerkesztőségében délelőtt 11-12 és délután 3—4 órák kö­zött. — Tavaszi és nyári dívatcipök a leg­újabb formákban, minden szinben, anti­lopp, lakk. bagaria chevreaux stb. minő­ségekben nagy választékban érkeztek a Hungária Cipőáruházba'Nyíregyháza, Zrí­nyi l. u. 5. Telefon Interurbán 195. 1. — Elkészüllek az ág. ev. templom ha­rangjai. A nyíregyházi ájg. ev. egyház igaz­galó-lel késze Paulik János értesítést ka­pott, hogy a Budhapesten megrendelt ha­rangok elkészültek. A harangok a jövő hét folyamán érkeznek Nyíregyházára, ahol ünnepélyes harangavatás lesz az uj ha­rangok első megszólalása alkalmából. — Az apagyi ref. egyház haranga'apja javára folyó évi április hó 23-án tartott jóté­kony táncmulatság alkalmával jegyét megvál­totta Gyulaházi Arthur helybeli földbirtokos 200 koronával. Továbbá felülfizettek a követ­kezők : Esik István 100 K, Kiss Gyula 70 K, Rainer László 70 K, Szabó Aladár 70 K, Illés János 70 K. Ezeken kívül a folyó évben idáig harang-alapunk javára a következő ke­gves adományokat kaptuk : Májer Ernő hely­beli földbirtokos 4000 K, Májer Mihály hely­beli földbirtokos 4000 K, özv. Zoltán Já­nosné Bexy Amália földbirtokosnő 5000 K, Fényes Gyula helybeli földbirtokos és egy­házi főgondnok 6000 K, Hartstein Endre 1000 K. — Fogadják a kegyes adakozók há­lás köszönetünket. Az apagyi református pres byterium nevében : Szabó Aladár lelkész. — Hölgyek figyelmébe. Nyári szalma­kalapokban a legújabb hazai és külföldi borthik a legdivatosabb színekben érkéz lek és uj kalapok készítését, átformálását, javítását a legújabb divat szerint jutá­nyos áron vállalok, Tóth Mária női kálap.­szalon Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 7. a Diadal Mozgóval szemben. * — Megszűnt iparok. Tutkovics Fe­renc építőmester, Zoltán László általános kereskedelmi ügynökség, Reich Hermán borkereskedés, Reich József borkereske­dés, Esik Jánosné ócskaruha árusítás, Pámpuch Mihály személyszállító taligás, ifj. Palombi Gábor cipőfelsőrész készítő. Bodnár Pál hentes és mészáros, Bodnár Miklós cipész, Szégál Emilre cipész, özv. Reiner Antalné cserépedény árulás, Zatu­reczki István kettős fogatú bérkocsis, Sol­tész János csizmatíiia, Hok Gusztáv cipés'z Gliick Dezső rőfös és rövidáru kereskedés. Szolár György teherszállító taligás, Zoltán László és Perlmann Márton kefe és seprü­gyár, Goldiberger I|gnácné kikészített bő­rök és cipész kellékek árusítása, Povazs^i­nyec András személyszállító taligás, Maro­zsányi (Macsai) József asztalos. — Uj iparok. Chriszt Dezső épület üvegezés és képkeretezés, Melich Dezső pecsenyesütés, Markovics Miklós cukorka, sütemény, gyümölcsárusitás, Csetneki Mi­hály személyszállító taligás. Weinberger Dávid géplakatos, Pristyák István kerék­gyártó, Paczauer Viktor köszörűs, Czigler János kosáráruk és fonott bútor kereske­dés, özv. Reiner Antalné vegyes háztartá­si és gazdasági cikkek árusítása, Szikora Mihály kisebb ács, Kubányi Józsefné pe­csenyesütés, Ehrenstein Soma kézmüáru és szabó kellékek kereskedése,. Zsfiga La­ljos kisebb kőműves, Magyar'Általános Hi­telbank mezőgazdasági termények stb., árusítása, Demeter Péter szobafestő és mázoló, Suszta György teherszállító tali­gás, Paizs Lajos csizmadia. — Az áll. tanítóképző miniszteri biz­tosa. A nyíregyházi m. kir. áll. el. nép­iskolai tanítóképző-intézetbe a folyó év­végi ké[>esitővizsgálatok miniszteri bizlo­sául Gömöri Sándor volt iglói tanitóképző­intézeti igazgatót renidlelte ki. — Az utazó Szabolcs. Szabolcsvárme­gye alispáni hivatalában az 1921. év fo­lyamán összesen 4884 útlevelei állítottak ki. Ezek közül legtöbb: 216(5 cseh megszál­lett területre szólt. — Blúzok a legelegánsabb kivitelben érkeztek Maibaiun Mariska nőikafap és konfectió üzletébe. Bethlan-u. 1 Az Ujság­boittal szemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom