Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 75-98. szám)

1922-04-06 / 79. szám

Nyíregyháza 1922. április 6. Csütörtök XLI1I. év-folyam, v 79. saám Előfizetés! őrük helyben és vidéken : infénz évre »00 K, félévre 400 K, negyedévre 200 DY Hóra 80 K. — Egyes szám irt 6 korona. Alapította JÓBA ELEK Felelős szerkesztő Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZAM. Telefon szám 139. Postacheque 2966t, Kéziratokat nem adunk vissza. Folyik a nyomozás a bombamerénylet ügyében Egy holttest titokzatos eltűnése. "Budapest, április 5. Saját tudiősitónk­tőll A bombamerénylettel kapcsolatban ed dig 16 egyént tartóztattak le, akiknek ki­hallgatását megkezdték, de még! nem fe­jezték be. Dr. Keresztúri Dezső ügyvéd ma délelőtt megjeleni a renJdk'írségfen és elmondotta, hogy a vacsora előtt, ami­kor a főpincér felolvasta a felszolgáló pin­cérek névsorát, egy nevet kétszer is felol­vasott hangosan, de a név tulajdonosa csak a harmadszori fefolvasásra reagált és akkor is nagyon félénken mondotta, hogy »jelen -. Az ügyvéd kijelentette, hogy ha a pincérek ugyanofyan ruhát öltenének, mint amilyenben az estélyen voltak, ugy let' tudná ismerni az illető pincért. A de­tektívek több helyen tartoltak vizsgálatot, de ezt a nyomozás érdiekében még nem hozhatják nyilvánosságra. I Budapest, április 5. A pokolgépes me­rénylet színhelyén megtartott szemle nem ve­zetett eredményre,, mert semmiféle áruló bűnjelet,, ami a nyomozás eredményére befo­lyással lehet, nem találtak. A bomba alkat­részeinek egyes szilánkjait megtalálták és megvizsgálták. A merényletnek van egy kü­lönös, titokzatos része, amelyet a nyomozás érdekében igyekeznek felderiteni. Az első vizsgálatnál megállapítást nyert,, hogy a robbanás után egy férfi az emeletről levetette magát az udvarra,, ahol az esés kö­vetkeztében mindkét lábát eltörte. A férfit' a Pajor szanatóriumba szállították, ahol állí­tólag még az éj folyamán meghalt., holttestét azonban eddig nem sikerült megtalálni. 'A gyanú odairányul,, hogy a titokzatos férfi a tettesek egyike, aki vagy elménekült, vagy cinkostársai, ellopták a holttestét, nehogy árulójuk legyen. A főispáni installáció a hús­véti ünnepek után lesz. Nyíregyháza, április 5. A Nyirvidék tu­dósítójától. Dr. Kállay Miklós főispánnak április hó 8-ára, szombatra tervezett installációja IV. Károly király halála alkalmával kifejezésre jutó országos gyász miatt a húsvéti ünnepek utáni időre halasztatott. Öngyilkos tiszthelyettes, Budapest, április 5. Saját tudósítónk­tól. Katzlinger Ferenc huszártiszt helyettes tegnap délután 6 órakor a helybeli lak­ianyában forgópisztollyal főbelőtte magát és nyomban meghall Tettének oka isme­retlen. Rablótámadás a nyírbátori országúton. Nyíregyháza, április 5. Sajjál tudósí­tónktól. A nyírbátori csendőrörs értesítése sze­rint Miklósi Gábor hodászi lakost már­cius 30-án az országúton két ismeretlen férfi megtámadta, fejbeverte, Miklósit a szekeréről leráncigálták s kocsijára ülve" a román demarkációs vonal irányában el­hajtottak. Az egyik férfi 170 cm. magas, baárna bajuszu s fekete kalapot és szürke térdnadrágot visel, a másik férfi 170 cm. magas szőke bajuszu, sárga kalapot, fekete kabátot, csizmanadrágot és kék kötényt visel. Az egyik ló 8 éves herélt, barna pej, hátsó jobb lába kesely, Gyurka« név­re hallgat, a másik ló 7 éves, piros pej, kanca, homlokán csillag, Linda névre hallgat A nyomozás a legszélesebb körben folyik. i A bécsiek gyásza. Budapest, április 5. Saját tudósítónk­tól. Bécsből jelentik, hogy több helyen larlottak gyászistentiszteletet és rekvie­met Károly király lelki üdvösségéért, de ezeket kizárólag magánosok rendezték. j Besszarábia és Románia vég­leges egyesítése. Budapest, április 5. Saját tudósítónk­tól. Bukarestből jelentik,"Viogv a szenátus egyhangúlag ratifikálta a Besszarábia és Románia egyesítésére vonatkozó alapok­mányokat. Kézrekerült a bőrüzlet betörője. Nyíregyháza, április 5. Saját tudósí­tón któl 1. Megírtuk, hogy ismeretien tettesek be­törtek a Groszmann Sámuel borkereske­dő Kossuth-téri üzletébe és onnan mintegy 1 .">000 korona értékű árut elvittek. A bűnje­lek azóta megkerültek és a tettest is sike­rült kinyomozni és letartóztatni. A szerbek be akarták csapni a hafármegállapitó bizottságot. Budapest, április 5. Saját tudósítónk­tól. Az antant hatánhegál lapító bizötíság mely jelenleg a Jugoszlávia és Magyaror­szág közötti végleges határvonal megálla­pításával van elfoglalva, hétfőn érkezett Horgosra, ebbe a színtiszta magyar köz­ségbe, ahol egyetlen ejgy szerb sem lakik. Ennek dacára a bizottság beérkező vonar tát .'5000 torokból előtörő zsivió« fogadta. Miután a bizottság már előzőleg értesült ] hogy Horgos szimnajgyar község, vizsgála- ) tol indított, amefynek során kiderült, < hogy a szerbek az éj leple alatt mintegy háromezer főből .álló szedett-vediett töme­get csempésztek be Horgosra, hojgty ezzel! a trükkel megtévesszék a bizottságot, mely az esetet szigorú vizsgálat tárágyává fogja tenni. A bécsi keresztényszocialisták megemlékezése Károly királyról Budapest, április 5. Saját tudósítónktól. BécsbőH jelentik, hogy a keresztény­szocialisták egyesülete tegnap gyűlést tar­tott, amelyen a párt tagjain kívül a szövet­séges országok képviselői is résztvettek. Seypel' elnök megnyitójában meleg sza­vakkal emlékezett meg Károly királyról és méltatta az ő béketörekvéseit. Ma volt a funchali gyászszer­tartás. Bécsbői jelentik, hogy Párisból nyert értesülés szerint Károly király holttestét magyar tábornoki egyenruhában ravataloz ták fel. A gyászszertartást ma délelőtt iar­tották meg a capomontei temető kápolná­jában. Alfonz spanyol király a spanyol kon zult bízta meg a szertartáson való képvi­seletével. A portugál kormány részvétét fejezte ki Zita királynőnek. Az orosz delegátusok Bécsen keresztül utaznak Genuába. Bécsből jelentik,, hogy mára várják az orosz szovjet delegátusait, akik Genuába utaztukban Bécsben is töltenek néhány na­pot. A bécs kommunista-párt kívánságára a rendőrség megtette a szükséges óvóintézke­déseket, mert a szovjet delegátusok merény­lettől tartanak. A mai tőzsde hirei Budapest, április 5. Saját tudósítónktól. A legújabb tőzsdei árfolyamok a követ­kezők : Napoleon 3255—3285, dollár 865— 875, márka 279—289, lira 4565—4625, osztrák korona 11—12, lei 614—624, szokol 1634—1644, svájci frank 170-171, korona­dinár 1025—1035, lengyel márka 211/3—221/2 Devizák: Berlin 275—285,, Prága T637i/ 2' — 16471/2Bécs 11—12, Zágráb 255—265, Nevvyork 875—890. Zürichi nyitás : Budapest 0.58. Terménytőzsde: buza 2980—3000,, rozs 2100,, takarmányárpa 2200, zab 2125, tengeri 26Ö0, köles 2o"25 Irányzat szilárd. ozenapiüc: 1. rendű réti széna 870— 1150, II. rendű 583—565, muhar 1100—1250, alomszaima 330—470, zsupszalma 490—550. Serrtéspiac : kevés vevő. Felhajtottak 2100 darabot,, elkelt- 100. Árak: közép 140, könnyű 130, I. rendű hus 130—134, zsir 180, szalonna 164. Irányzat nagyon lanyha,, mért az eladók magas árakat kérnek. DOLLÄRT szoknlt, márkát, I91Í és mindenféle idegen pénzt a leg­magasabb napi áron VESZ NAGY IÍMRE Ifereskedelmi és ingatlan értékeL-itö irodája Nyíregyháza, 1138- Nvirviz-paJcta, A ra 5 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom