Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 75-98. szám)

1922-04-21 / 90. szám

2 JNfÜHKIDÉK 1922. április 21 Hisszük és reméljük, hogy méllósájgod akii a vérség eltéphetetlen erős kötelékei fűznek ennek a vármegyének népéhez s aki itl közöttünk tette meg hivatali és köz­éleli pályája első lépéseit, hittel és biza­lommal telve lépi át e küszöböt, mert biz­tos lehet abban, hogy a vármegyének min­den polgára, ennek a tisztviselői karnak minden tagja nyílt szívvel s azzal az eltö­kélt szándékkal fogadja, hojgy testvéri ra­gaszkodással, mindlen erejevei s legjobb tudásával fogja Méltóságíodlat reá váró nagy és nemes hivatásában, a magyar ha­za s a vármegye közügyeinek szolgálatá­ban támogatni. Amikor erről Méltóságodat biztosít­juk, őszhite szívvel kívánjuk, hogy ma­gát közöttünk otthon érezze s kisérje si­ker a közjó szolgálatára szánt minden lé­pését, minden cselekeidletét. Isten hozta Méltóságodat! Kállay Miklós főispán ünnepélyes beiktatása. országunk elvesztette benne njjay Ma­gyarország utolsó királyát. Kivesztette benne egy fenséjges emlékét, mely dicső múltjára emlékeztetelt. Elvesztett egy ha­talmas symbolikus érzelmű szálat, mely segített a rab magyarok millióit összefűz­ni, megcsonki'ott országunk itlhon küzdő szomorú lakóival s elvesztett egy nemes lelkű fialal uralkodót, akinek hatalom, di­csőség és uralkodói babérok helyett tövis koszorút font feje köré a magyar összeom­lás tragédiája s gonoszlelkü ellenségeink könyörtetensége. Áldozzunk e pereben kegyeletes szívvel meghalt királyunk dicső emléké­nek s gondoljunk mélységes részvéttel a távolban levő gyászo ó kirá'vi özvegyre s .az apátlan királyi ánilí megrendítő szomorú sorsára. Bejelentem egyben, hogy eme minden becsületes magyar emberi mély szomorú­sággal eltöltő gyászesetből kifolyólag szükséges intézkedéseket a holnapi "napra egybehívott rendkívüli közgyűlés fogja meglenni. Ezután, Virányi Sándor főjegyző fel­olvassa a dr. Kállay Miklós főispán kine­vezésére vonatkozó okiratot, majd Mi­kecz István alispán indítványára Gencsy Albert vezetése alatt Miklósv István, Éne­kes János, Szalánezy Bertalan. Liptay Bé­la, Orosz Miklós és Mezőssy Gusztáv ta­gokból ál ó küldöttség megy a főispánért. Néhány perc mülva megjelenik az emelvényen dr. Kálay Miklós főispán dlszmagyaros, karcsú, daliás alakja. Zúgó éljenzés fogjadjia, melynek csil­lapultával Virányi Sándor főjegyző felol­vassa az esküminta szvöegét.. Dr. Kállay Miklós leleszi az esküt. Ezután Mikecz lstváu alispán a következő szavakkai üd­vözli az uj főispánt: Teki n teles Törvényhatósági Közgyűlés! Méltóságos főispán Ur! Most amidőn MéltóságOid ajkairól immár elhangzottak a hivatalos eskü ko­moly és ünnepélyes szavai s midőn mint a vármegye törvényes joghatósággal IV u ridiázott főispánjának az elnöki székel át­adom, szivbőt lakadó örömmel üdvözlöm ősi Szabolcs\ármegye főispáni székében. i Ivo moly és nehéz időkben és sok jeles előd ulán foglalja el Méltóságod ezt a dí­szes állást és a törvényhatóság e nehéz és komoly időkhöz mért és mélló várakozás­sal és reménnyel tekint hivatalos működé­se el'é. Sók és*je'es előd főispáni eitlemeil örökilelték meg már jegyzőkönyveink sár­guló lápjai. E je'es elődök közölt Méltósá­god fcleidihetet len em'ékü édesatyja is sze­repei. Ennek az ősi szabolcsi családnak egyik fiatal tafcja Méltóságod is. amely család Kát ay Béni, Kállay Tibor, Kálay András és megannyi kiváló hazafiakat adott hazánknak és vármegyénknek. Ks ez a szép és fényes családi környe­zet nemcsak büszkeséggel s nem csak örömmel 1, hanem egy igen-igen nehéz lelo­lőségg'ei is kell, hogy eltöltse és megter­helje. Méltóvá kell lennie kiváló elődeihez megfelelni annak a fokozott várakozásnak, melyet az ilyen pé'dák természelessé tesz­nek s olyan fokozottan nehéz és eredmé­nyes munkát végeznie, raéfy a dicső mult hagyományainak s a verejtékesen nehéz jelen köveleiménveinek egyaránt megfe­lel. Ezekben az ünnepélyes pit a iátokban ugy érzem, mintha kilépne egy arckép ke­rete közül. Szabolcs nagy fiának s egyik Dr. Kállay Miklós meghatottan fogadta a melegen köszöntő szavakat. Rámutatott, hogy immár másodízben lépi át a vármegye­háza küszöbét. Elsőizben mint közigazgatási tisztviselő jött ide. Most ugyanavval a sze­retettel, munkakedvvel, a nemes vármegye és a tisztviselőkar iránt való ugyanazon meleg ragaszkodással lépi át a vármegyeháza kü­szöbét. Melegen köszöni a tisztviselő társak üdvözletét. A főispán válasza után újra fel­csendül a lelkesen köszöntő éljen,, majd a küldöttség hivatali szobájába kiséri Dr. Kál­lay Miklóst. A résztvevők ezután bevonul­nak a díszterembe,, ahol kezdetét veszi a beiktató diszgyülés. A díszközgyűlés A vármegyeháza disz'.erme zsúfolásig meglelt. A szalonruhába öltözött várme­gyei eíőke.Tő.'-qgek sölél lónusu tömegében tarka színpompás vegyii felel képeznek a ragyogó lítszmagyaros Tér fiak. A karzatot teljesen betölti az előkelő hölgyközönség. Mikecz István alispán pont 11 órakor nyitja meg a közgyűlést a magyar Hi­szekegy áhítatos szavaival. Azután a kö­vetkezőket mondja: Tekintetes Törvényhal ósági K ö zgKü I és I Kormányzó ur Ölömét.ósága nagy kát lói dr. Kállay Miklós földibirtokosi a vár­megye főispánjává kinevezvén a mai napra főispáni beiktató közgyűlésre hív­tam össze a lek. törvényhatósági közgyű­lési. Amidőn a mai ünnepi közgyűlésün­ket ezennel megnyitom, egyben a legmé­lyebb tisztelettel és szeretettel üdvözlöm a m. kir. kormány ill megjelent képviselő­jét, valamint a meghívásunkra ideérkezett lisztéit vendégeinket s a nagyszámban egybe sereglett bizottsági tagjainkat. Emlékezés IV. Káro'y királyra Tekintetes Törvényhatósági Közgyűlés! Mielőtt a mai ünnepi közgyűlésünk valódi tárgyára áttérnénk ejay megdöbben lőeíi szórnom köztudomású lényt kéli e helyről a lek. törvényhatóságnak beje en­ten cm. IV. Károly Magyarországi apostoli ki­rálya szomorú száműzetésének színhelyén Eunchatban e hónap első napján meg­tért Istenéhez. Szegény sorsüldözött megcsonkított Hit kell ennél nagyobb reklám ? Á „Shimmy-király" főszereplője Endrey Jenő rajon­góinak kívánságára a Városi Színház Mozgó ma az elő­adásait 5, 7 és 9 Órakor kénylelen tartani. Hát kell ennél Dagyobb reklám ? Kállay Tibor pénzügyminiszter Nyíregyházára érkezett. A főispán székfoglaló heszéde. Magyarság és tisztessél. Nyíregyháza, április 20. A Nyirvidék tudósítójától. Nemes Szabolcsvármegyének szinten pompázó, tartalomban fenkölt ünnepe van ma. A vármegye díszközgyűlése ma iktat­ja be ünnepélyesen dr.'Kállay Miklóst a főispáni székbe. Az installációra Nyíregy­házára érkezett dr. Kállay Tibor pénzügy­miniszter is kíséretével'. Ä pénzügyminisz­ter a szerda esti gyorsvonattal jött,, hogy súlyos feladatok megoldásában töltött munkás percei után néhány rövid napot pihenésben töltsön szülőföldjén a ragasz­kodó szeretettel őt jelölő választópolgá­rok között. Az installációra nemcsak a fővárosból,, és Szabolcsvármegye minden részéből,, hanem a környező vármegyékből is sokan jöttek Nyír­egyházára, hogy megjelenjenek a daliás időkre,, munkás, békés, majd vitézi múltra emlékeztető,, impozáns magyar ünnepen, az ősi Kállay tölgy egyik nemes hajtásának,, Kállay Miklósnak beiktatásán. A vármegye­házán a trikolor leng,, a kapuban sisakos katona áll, a kormány kiküldöttének, a pénz­ügyminiszternek őrségéül. A vármegyeháza előtt Délelőtt 10 óra felé sorra érkeznek a fogatok és autók. Fekete és szines diszma­gyarruhás törvényhatósági bizottsági tagok szállnak ki és sietnek Miltecz István alispán szobájába,, ahonnan majd küldöttségben in­dulnak az uj főispánért. A nagyterem,, a fo­lyosók,, a vármegyeháza aulája lassankint megtelik az installációra érkezőkkel. Itt lát­juk a vármegye járásainak tisztikarát,, Kálló­semjén község küldötteit,, az egyházak dísz­ruhás papjait,, a hadsereg, az államrendőrség a kir. törvényszék, az iskolák, hatóságok és intézmények küldötteit. A nagyterem karza­tán diszes hölgyközönség helyezkedik el. Minden a régi boldog idők formaszépségére emlékeztet,, mintegy biztatásul egy jövendő szebb világra. Tiz órakor fogatokra és autókra , ül a diszmagyarruhás küldöttség és Dr. Kállay Miklós lakására hajtat,, hogy az uj főispánt és magas vendégeit,, a pénzügyminisztert és kíséretét a törvényhatósági bizottság instal­láló díszközgyűlésére kisérje. Ezalatt a vár­megye központi és járási tisztikara élén Vi­rányi Sándor vármegyei főjegyző az aulában foglal helyet, hogy majd az érkező főispánt a megyeház küszöbén üdvözölje. Nemsokára feltűnik a pompás mellet. A diszmagyarruhás küldöttségtől kisérve Kállay Miklós főispán gyalog érkezik a vármegye­házára. A főispán Kállay Tibor dr. pénzügy­miniszterrel, Mikecz István alispánnal, Dr. Bencs Kálmán polgármesterrel a menet élén halad. A sastollas,, kócsagös, szkotiumos ma­gyar viseletben ékes menet az utcákon a közönség sorfala között haladva érkezett a megyeházára. Az érkezők fogadtatása Az aulába érkezve lelkes éljen fogadta az érkezőket,, majd Virányi Sándor vármegyei főjegyző a következő szavakkal köszöntötte a főispánt : Méltóságos Főispán ürü Szabotcsvármegye közönsége és tiszt­viselői nevében itt a vármegyeháza kü­szöbén örömmel és a legmelegebb érzés­sel elsőnek köszöntjük Méltóságodat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom