Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-19 / 15. szám

6 J#ÍE¥IDÉKL 1918. január 19, Szabolcsvármegye Közig. Bizottságától. 2853-1921. Kb. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur a m. kir. Államvasutak Igazgatósága által az államvasutak Sóstóhegy megálló helyének állomássá kibővítése céljából kért kisajátítási eljárást az 1881. évi 41. tc. 32. szakasza alap­ján elrendeli. Véghatározat. Az elrendelt kisajátítási eljárás megtar­tására az id. törvény 33. szakasza értelmében eljáró bizottságba elnökül: Virányi Sándor vm. főjegyző,, tagokul: Kállay Emil és Ko­vács László th. biz. tagok,, jegyzőül: Dr. Garay Gyula vm. aljegyző kiküldetnek,, az eljárás lefolytatására határnapul 1922. évi február hó 16. napjának d. e. 10 órájára Pa­zony községbe a községházához kitüzetik. Pazony község elöljárósága a kisajátítási terv közlése mellett felhivatik,, hogy a tervet és összeírást a fent kitűzött határnapot meg­előzőleg 15 napon át közszemlére tegye ki s erről az összeírásban felsorolt édekelteket szabályszerűen haladéktalanul értesítse, a közszemlére kitétel és értesítés megtörténtét igazoló községi bizonylatot a tárgyalás nap­ját megelőzőleg legkésőbb 8 nappal ezen közig, bizottsághoz terjessze be„ amennyiben pedig az érdekelt ingatlan tulajdonosok vala­melyike ismeretlen helyen vagy az ország te­rületén kivül tartózkodván,, ezen hirdetmény tartalmáról értesíthető nem volna,, ezen körül­ményről az id. törvény, 37. szakasza értelmé­ben ügygondnok kirendelése végett haladék­talanul tegyen jelentést. Ezen hirdetmény egy-egy példánya . a vármegye alispánjának,, a bizottság tagjainak a nyirbogdányi járás főszolgabírójának,, Pa­zony község elöljáróságának, a m. kir. állam vasutak igazgatóságának tudomásul vétel,, illetve megfelelő eljárás,, a várm. hivatalos lapnak egyszeri s a »Nyirvidék« szerkesztő­ségének három izbeni közzététel végett meg­küldetik. Nyíregyháza,, 1921. évi december hó 28. Jármy Béla, . főispán. Dr. Flesch-féle újból kapható Leghamarább megszünteti: kenőcs 8611 somort, ótvart, rühességet Nem piszkít, szagtalan, nappal is használ­ható. 15, 25 és 40 K-ás dobozokban. Bedörzsölés utánra való Skaboform­puder 7 K. Kén- éa kátrány szappan 20 K K apható minden gyógyszertárban. Tyúkszemet, bőrkeményedéét, szemölcsöt legha­marabb eltávolítja Dr. Flesch féle GANNABIN 1 üveg 20 K. Kapható minden gyógyszertárban. Főraktár : Török Jó­zsef R. T. Budapest. VI., Király u 12. Forgalmi adúkflnyvek legújabb rendszerű kapható a Jóba-nyomdában Széchenyi-ut 9. Telefon 139. Két darab három czolos vastagságú vörös fenyőből készült, egyenként 20 hl. űrtartalmú (toleissni) központi szeszfőzdének igen alkalmas el­adó. Cim az Ujságboltban. U3088-2 Kész felsőrészek tucatban és páronként Lányka 30—35 sz, 150—200 K Női fűzős, gombos 250—320 K Női cúgos 320 K Férfi csizma felsőrész 600—700 K & KLAFTER cipőfelsőrész üzemében, Zöldség­tér 11 . 265 1 Keresek azonnali belépésre gépek kezeléséhez némileg értő saíb nős embert Első Nyíregyházi Szikvizgyár U3085-2 Debreceni-utca 5. A Nyirbaktai Takarékpénztár R.-t. azonnali belépésre praxissal rendelkező mérlegképes főkönyvelőt keres. Pályázatok a takarék­pénztár igazgatóságához a fi­zetési igények és referenciák megjelölésével nyújtandók be. Nőtlenek elöDyben részesülnek. Kiadásokat csak meghívottaknak téritünk meg. 246 2 Kötszerek, gummiáruk, irigátor felszerelések, láz­mérők, fecskendők, sérv­kötők kaphatók a Korzó lilatszertárban Nyíregyháza, Rákdci-ut 4. 216-4 ifp^ Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. m Év." Boglyasaljai szén, poroszszén, kováceszén, párisi^koksz, !££, elsőmdü bükkhaiibft méterenként és aprítva első osztályú fából, mázsánként mvaXhat Bsraith Sámuel ós Tina cégnél Széchenyi-utca* 16. szám. 175-23 Értesítem a n. é. hölgyközönséget, hogylüzletemben sikerült egy elsőrendű hölgyfodrász segédet alkalmazni, aki Budapesten fgyik 'egjobb üzletben évekig dolgo­zott. Minden e szakmába vágó munkát szakszerűen végzünk, úgy­mint ondolálás, fésülés, hajmosás villamoi hajszárítással Hajfes­tés mindenféle színben, manikűrözési és mindenféle hajmunkák készítését vállalunk, kész hajfonatok állandóan kaphatók. A n. 6 hölgyközönség szíves pártfogását kérve, maradok tisztelettel 267-13 "Rftflnír P* 1 fodrász Takarékpalota, JjOUiiar í ai Vay Ádámu. 2 szám. I Bodrogkereszturi terméskövet szállít Führer Mihály köbányatulajdenos Nyíregyháza, Egyház-u. 24, Telefonszám 14. Ugyanott tűzifa méterekben kirakva kapható. 3040—12 Hatóságilag 4983—1921. sz. alatt engedélyezett Első Sárospataki Ingatlan áruforgalmi és Kereske­delmi Közvetítő Iroda Sárospatakon Rákóczi-utca 85. sí. Táviratcím: „Ingatlan, Sárospatak." Keres megszállott területen levő vevői részére kisebb-nagyobb föld­birtokot, házat, szőlőt, malmot, legelöt és kaszálót, bérletre, vé­telre és eladásra. Ez alkalommal felkéretnek, mind­azon ingatlan to'ajdonos urak, kik ingaUant eladásra, vagy bérletre adni szándékuk van, teljes biza­lommal forduljanak a fenti „iro­dához" hol lelkiismeretesen ég legpontosabban minden visszaélés kizárásával közvetít. Soűácbtsr Aladár adásvételi közvetítő irodája /Nyíregyháza. Takarókpózntár átj. udvai Kővetkező ingatlanok eladására megbízásaim vannak: 48 hold első osztálya bozaiermft főid gazdasági épületekkel lakással és belső­séggel Nyirbogdányban eladó. 130 magyar hold első osztályú búza­termő főid lakással kedvező árban eladó. 14 magyar hold első osztályú föld la­kással, és minden mellékhelyiséggel Nyír­egyházától 30 percnyire kisvasút mentén azonnal eladó, 37 hold főid mely nagyobbrészt búza­termő Kék községben olcsó árban meg­vehető. Uri lakás 5 szoba fürdőszoba Nyíregy­háza legszebb helyén eladó, és azonnal elfoglalható. 85 magyar hold búzatermő föld Nyir­bogdányban közvetlen a vasút mellett kedvező árban eladó. lőbb kisebb és nagyobb házak eladá­sára vannak megbízásaim, amelyek kő­zött beköltözhetők is vannak. Mintegy 24 magyar hold első oszt. ki­tűnően kezelt szöllő uri lakással, istálló­val és minden felszereléssel Szaboles­megyében azonnal eladó. Nyomatott íóba Elek laptulajdonos könyvnyomdájában Nyíregyházán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom