Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-19 / 15. szám

! JS^ÍKJTIDÉK 1912. január 19. A királyt váró Felvidék. Komárom és Károly király magyarországi utja. — „Magyarország ellen nem harcolunk". — „Egy hét múlva, Pesten leszünk— Cseh lutás Komáromban. Teljes bizonytalanságban vagyunk

1 affelől, milyen volt a hangulat a megszállt magyar részeken — amelyek ezer esztendeje Szent István koronája alá tartoztak, annak a mindenkori viselőjét tekintették királyuknak — amikor IV. Károly király megérklezíett Magyarországba és lefolytak azok a szomorú emlékű események, amelyek azóta is kisértenek. Az első meglep ejtésben magunk sem tudtuk, mi történik. Elfelejtkeztünk arról, hogy a csonka hazán kivül még van más földje is Szent István birodalmának, amelynek lakói talán más szemmel nézték a történteket mint mi. A napokban alkalmam volt egy. komáromi magyarral beszélni. Amit mondott, abban senki sem kételkedhíetik. Nem fantázia szülötte, hanem maguk a megmásíthatatlan tények. Végig élte az egészet, nem hallomásból

1 tudja, hanem a saját szemeivel győződött meg azok igaz voltáról. — A király megérkezését október 24-én, pénteken reggel tudtuk meg. — Mint a futótűz terjedt el a hir a városban és a rabságban sínylődő magyarok szem ér ben felcsillant a remény. A déli órákban már mint biztos tényt adták szájról-szájra az emberek, hogy a király átvette a kormányzást. Természetesen a csehek sem maradtak tétlenek. Egyik katonavonat a másik után robogott a Duna felé. A legszigorúbb intézkedéseket léptették életbe. — Este 9 óra után senkinek nem volt szabad az utcán tartózkodni. Kapuk lezárva. lámpák elolltva. Aki nem engedelmeskedett — puskatus, korbács, börtön. — 27-én megjelent az általános mozgósításról szóló rendelet, de ebben a esetiekre nézve nem sok köszönet volt. A behívott magyar és velük' együtt a tót nyelvű katonák, akiket kivittek a Duna mellé, csapatosan, teljes felszereléssel szöktek vissza azzal a kijelentéssel: Magyarország ellen nem harcolunk. A legőszintébben meg voltunk győződve, hogy a hirek megfelelnek a valóságnak, amihez hozzájárult, hogy az összes cseh hivatalok, hivatalnokok vonatra pakoltak és Érsekújvár felé menekültek. Soknak nem jutott már. hely a vonatokon,, azok autókkal szaladtak. Hat hét is beletelt,, amig valamennyien visszajöttek. Mikor az ágyúzást meghallottuk,, az első pillanatban hitelt adtunk annak a hírnek,, hogy a magyar csapatok Párkánynánánál átkeltek a Dunán, de amilyen nagy volt az örömünk,, olyan keservesen csalódtunk. A csehek leleplezhetetlen kárörömmel szemlélték a testvérharcot és lépten-nyomon hallotta az ember,, szinte tün tetően kiabálták minden felé : Csak üssék egymást a magyarok. Ez kell nekünk. Egy j héten belül Pesten vagyunk és majd csiná- j lünk mi rendet. Amikor már biztosak voltak a j dolgukban és Magyarországon bekövetkezett í IV. Károly király detronizálása,, elővették a régi szisztémát. Egyik letartóztatás a másikat érte,, természétesen mind magyarok és vitték őket Prágába. Hogy ott mi sors vár rájuk ? Ugy hiszem,i azt itt is tudják. Várunk türelmesen,, bízó hittel. Az idő talán hoz valamit nekünk is... Vadállatok a bujtosi dzsungelben. Szenzációs ripicsek őskori lények megjelenéséről. Bujtos, január 18. (Saját tudósítónktól.) A tegnapi farkaskalandról szótő szenzációs hírünk nyomán a közönségnek a vadállatokkal

1 szemben tanúsított eddigi közönye egyszerre élénk érdeklődéssé változott. Az államrendőrség épülete előtt százszámra ácsorogtak az emberek, valamennyien fegyverviselési engedély elnyerése végett. A puskák és robbanóeszközök ára egyszerre százpercenttel szökött fel. Előkerültek az eddig féltve őrzött kovás pisztolyok és elültöltő mordályok is, mindenki fegyverei járt az utcán, de Sarkast nem látott senki

1. Már-már tréfára .vették az emberek az ügyet, amikor berregni kezd a szerkeszr tőségi telefon: — Halló, ki beszél?? • — Itt a bujtosi tudósító — kérem nagy baj van, a dzsungelben őskori vadálta1 tok jelentek meg, kérek sürgős utasítást. — Kérem csak bátorság, tartson ki, ameddig lehet, a szerkesztőségből majd személyesen megy ki valaki. « Ezzel lecsaptam a kagylót. Fölkaptam magamra afrikai oroszlánvadász egyenruhámat a parafasisakkal, elővettem' távcsöves golyószórómat, hátultöltő távfcsövemet. kétkulacsos kulacsomat és éfesrefent kacagányomat s felpattanva a szerkesztőség pihent Pegazusára, egy szem

L pillantás alatt a helyszínen teremtem. A bujtosi tudósító kollegám az olasz frontról hozott gyakorlottságával mély kavernába ásta magát s számomra is készített helyet. A Pegazust a tűzvonal mö

r gött helyeztem el s azután bevonultunk a kavernába, hogy megbeszéljük a haditervet. Abban megállapodtunk, hogy, az első teendő egy alapos földerítő szolgálat, amit tekintettel arra, hogy bujtosi kollegám többgyermekes családapa, én vállaltam. Hirtelen elhatározással a helyzetnek megjfelelően igazítottam be kétkulacsos kulacsomat, nagyot húztam a sziverősitőből s kiugorva a kavernából, elindultam a patrulba. Nemsokáig kellett mennem, csakhaH mar megpillantottam őt a dzsungel part-., ján. Kényelmesen heverészett a hóban,' óriási farkával néha-néha nagyokat csapott s ilyenkor ugy látszott, mintha hózivatar lenne. Iclithyosaurus volt a jura-kor szakból való. Óriási gyikforrna állat. Megnéztem, hogy meg vajn-e töltve a golyószóróm, azután célbavettem a fejét. — Három lövést adtam le, természetesen mind a három telitalálat volt. Az Ichthvosaurus lefeküdt a hóba. Olyan csöndesen, j mintha végelgyengülésben akarna ki! múlni. A lövések zajára bujtosi tudósítónk sem birt harcias ösztönével, kiugrott a j kavernából s odarohant az őslényhez, a ! mely épen akkor csapott utolsót a farkár ' yal. Azaz hogy csak odarohanj." volna mert a ravasz Iclithyosaurus eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Kerestük össze 1 vissza, azt hittük, talán ő is kavernába ásta magát, de bizony nem találtuk sehol. Ilyenformán minden eredmény nélkül tértünk vissza. Amikor elbúcsúztam bujtosi kollégámtól, rezignáltán mondotta: — Pedig micsoda nagyszerű hurkakolbász estélvt rendezhettünk volna belőle. És ebben én is sajnálattal osztottam a véleményét. D. Tanügyi közvélemény. A világháború egyik örvendetes és világszerte tapasztalható utóhatása a nevelésért való általános lelkesedés — mond ja Fisher angol közoktatásügyi miniszter. Méltán kívánhatja tehát »Az iskolakérdés Ny-án« c. cikk irója. hogy városunk közönségének és vezetőségének is foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. Valóban legfőbb ideje, hogy iskolakérdésben necsak az érdekelt társadalmi csoportok, vagy különleges célokat szolgáló érdekszövetkefcetek s |még kevésbbé — mint az! a imultban oly sokszor megesett — kortespolitika, haílem az általános kullurszükséglet s az egyetemes nemzeti érdekek döntsenek. — Meg kell tehát teremtenünk a tanügyi közvéleményt, mert csakis egészséges, kiforott tanügyi közvélemény mellett lehet igazán szigorúan tárgyilagos iskolapolitikát üznünk. Ennek a közvéleménynek a kíalakitása kényszerit engem is az alábbiak elmondására, mert én ugy látom, hogy bár a cikkíró törekszik a tárgyilagosságra. mégis túlságosan a maga-néző szempontjából állatja be az iskolakérdést. Nem nehéz ugyanis kitalálni, hogy »F.« a leánygimnázium valamilyen érdekéltje. Hiszen a háromhasábos cikknek csaknem a fele ezzel az iskolával foglalkozik. S bár több megdönthetetlen igazság előrebocsátása után érinti valamennyi helybeli középfokú iskola sivár helyzetét, de nekem ez ugy tűnik.fel, mintha csak megfelelő keretet igyekezett volna keresni a legsúlyosabb viszonyok közt működő iskola vigasztalan állapotának az ecsetelésére. Isten őrizzen attól, .hogy el ne ismerjem a cikkírónak azt a megállapított igazságát, mély szerint a leánygimnázium elhelyezése sürgős megoldásra vár. Még azt sem vonom kétségbe, hogy a városnak elsőrangú érdeke az iskolákat esetleg §rejét meghaladó mértékben is támogatni. De, hogy a mai viszonyok között csak a város tudná fedél alá juttatni nevezett intézetet, azt nem tartom keresztülvihetőnek sem iskolaügyi sem pénzügyi tekintetben. Ez utóbbi igazolásául csak arra hivatkozom. amit a polgármester legutóbb a háztulajdonosok gyűlésén mondott. Tudniillik, hogy a város évi pótadója 336 százalék lenne, ha a városi épületek halaszthatatlan tatarozása 71 százalékkal' fel nem rúgtatná. Nem tudom fedezetet talál-e ebben a felsőkereskedelmi 1 milliónál többe kerülő elhelyezése, vagy a polgári fiúiskolának már megszavazott s tavasszal esedékes kibővítése. Azonban ha még ezek után is birná a város költségvetése a kulturális kiadásokat akkor sincs módjában — a legideálisabb álláspontra helyezkedve sem — más iskolafentartónak ilyen nagyobbszabásu támogatást nyújtani mindaddig, mig a saját tanügyi intézményeivel szemben olyan teljesítetlen kötelezettségei vannak, mint Nyíregyházának. Itt el nem mulaszthatom annak a megállapítását, hogy nálunk a közoktatás ezideig olyanforma épülethez hasonlítható melynek alapnélküli, vert vagy legfeljebb vályogfalaira diszes emelet, illetőleg magasbatörő kupolacsarnok van rakva. Felső részben középoktatásunkat is európai szin vonalon'igyekezett tartani az eddig divó tanügyi politika, de közben balkáni szinten tűrte az alsó, a minden néprétegre kiterjedő, tehát legfontosabb oktatást. Nyíregyháza városát a népoktatás terheiből jóformán csak a kisdedóvás terheli, mivel az elemi oktatást az egyházközségek végzik. Vájjon hogyan felel meg ennek a nagyon fontos feladatának ez idő szerint?? Van 41 ezer lakos mellett 3, mond három óvodája. Igaz, hogy ez a három sem nagyon telik meg, mert nincs ami vonzza az apróságot. D.cska, komor épületek, melyekben még a legszüksége

1-