Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 222-247. szám)

1921-10-09 / 229. szám

'91! október 9 Giduly Ernák púpok sgyh&si körútja Canonica visitatio Abaujban és Borsodban Nyíregyháza, okt. 8. Saját tudósítónktól. Geduly Henrik, a tiszai ág. h. ev. egyház közszeretetben álló püspöke, Paulik János egyházkerületi főjegyző kíséretében a napok­ban érkezett haza Abauj és Borsod megyék­ben tett körútjáról. A püspök ur melegen emlékszik vissza a körút alkalmával érintett egyházközségekre, ahol mindenütt nagy lel­kesedéssel és a ragaszkodás spontán meg­nyilatkozásával fogadták. A körút szeptember 19-én kezdődött Forróencs és Tarczal községek meglátogatá­sával. Azután jöttek a többi egyházközségek : Garadna, Hernádrécze, Onga,, Uj csanálos, 'Arnát, Zsolcza, Szerencs,, Tállya, Abaujszántó Diósgyőr, Rudobánya, Ormos,, Kurittyán, Jakfalva, Sajókaza és végül Miskolc. Miskolcon nagy ünnepséggel fogadták Geduly püspököt. Az ev. templomnak fák­lyákkal kivilágított udvarán a küldöttségek élén Duszik Lajos miskolci lelkész lendüle­tes szavakkal üdvözölte Geduly Henriket, aki meghatottan válaszolt. Azután záró-értekezlet volt, amelyen a meglátogatott egyházközsé­gek lelkészei jelentek meg. A püspök az értekezleten elismerését és megelégedését fejezte ki a látottak fölött, mit az egybegyűlt lelkészek örömmel vettek tudomásul. Este az ünnepi banketten, majd a Mis­kolci Evangélikus Nőegylet és Leányegylet bátyus mulatságán vettek részt a lelkészek s ezzel véget ért a lélekemelő jelenetekben sorozatosan gazdag canonica visitatio. Miért lett öngyilkos Sztempák Dezső ? Hamis hírek a fővárosi lapokban Nyíregyháza, okt. 8. Saját tudósítónktól. Az egyik fővárosi lap legfrissebb száma »Meggyilkolták a burgonya-panama feljelen­tő jét« cimmel szenzációs beállításban közli az löngyilkossá lett Sztempák Dezső tragikus esetét és olyan szinben igyekszik azt föltűn­hetni, mintha a gyógyszerész gyilkosságnak lesett volna áldozatul s a gyilkosok azokból kerülnének ki, akiknek a burgonya-üggyel kapcso­latban érdekükben állott volna Sztempák Dezsőnek eltüntetése. Tudósítónk ezen hírrel kapcsolatban el­járt, hogy a való tényállásról megbízható és hivatalos információt nyerjen s azt a felvilá­gosítást kapta, hogy Sztempák Dezső ügyében a rendőri nyomozás teljesen befejezést nyert és kétségtelenül megállapittatott, hogy a gyógyszerész öngyilkosságot követett el. A kir. ügyészségen, vizsgálóbiróságon és államrendőrségen mit sem tudnak arról, hogy az elképzelt gyilkosság ügyében a nyomozást bevezették volna. Megállapittatott ugyan, hogy Sztempák Dezső az öngyilkosság előtt pár órával olyan kijelentést tett, hogy attól tart, hogy a burgonya-ügy szereplői halálba fogják üldözni, vagy esetleg meg is gyilkolják, de ez a kijelentés nem te­kinthető egyébnek, mint egy beteg idegrendszerit ember lázas állapotá­ban tett horderőnélküli nyilatko­zatának. Akik Sztempák Dezsőt közelebbről ismer ték, jól tudják, hogy a családjától teljesen el­hagyatva élő, elkeseredett embert anyagi kö­rülményei kergették a halálba s igy semmi alap nincs arra, hogy bárkit is meggyanúsítsa nak azzal, hogy Sztempák Dezsőt üldözte, vagy pláne meggyilkolta volna. A nyíregyházi m. kir. pénzügy­igazgatóság uj ügy- és sze­mélyzeti beosztást nyert Nyíregyháza, október 8. A Nyirvxdék tudósítójától. Az a hatalmas munkateljesítmény, a melynek súlya uj gazdasági organizálódá­sunk napjaiban a p én zügyigazgató ságra nehezedik, arra késztették az igazgatóságot hogy erősen megnővekedett személyzetét uj beosztásban állítsa az uj feladatok elé. A beosztás elkészült s ebben felügyeletre és az ügydarabok kiadmányozására jogo­sítottaknak a következő tisztek vannak feltüntetve: Liptay Ede, Benkő Pál, Elek Jó­zsef pénzügyi főtanácsosok. Az egyes ügyosztályok munkaköre, veze­tője, a vezetők helyettese az itj beosztás­ban a következő. I. ügyosztály. Munkaköre: személyes, pénztári, kegyurasági, számviteli, iroda­szükségletek és felszerelési tárgyak beszer­zésére vonatkozó ügyek; természetbeni el­látás, pénzügyi betétek; bírósági betétek elszámolására vonatkozó ügyek; pénzki­cserélés. Vezetője: Liptay Ede pü. főtaná­csos, helyettese Simonides Gyula pü. fő­tanácsos. II. ügyosztály: Egyenesadó ügyek — kivéve a föld és házadót — állami javak; vízszabályozási járulékok; kereskedelmi s iparkamarai illetékek; országos bétegápo­lási pótadó; inségkölcsönök; szőlőfel újí­tási kölcsönök; állami előlegek, egyéb köz­adó módjára behajtandó követelések az| V. ügyosztályba utaltak kivételével; ingó és ingatlan vagyonváltság; luxusadók. — Vezetője: Horváth Bertalan pü. tanácsos, helyettese dr. Somogyi Imre pü. titkár. II. a. Ügyosztály: Munkaköre: Nyil­vános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adóügyei, betét, részvény, 'érték­papír stb. vagyonváltság. Vezetője és he­lyettese ugyanazok, akik a II. ügyosztály nak. III. ügyosztály: Munkaköre: Jogi il­letétekek, bélyegilletékek, illeték egyenér­tékek, dijak, bélyeg és váltóürlapok dadái sa forgalmi adók. Vezetője: Szabó Károly) pü. főtanácsos, helyettese Mailics József: pü. segédtitkár. IV. ügyosztály: Munkaköre: Közvetett adóügyek: szesz, sör, cukor, ásványolaj, husfogyasztási, borital adó, italmérési jö­vedék, sójövedék, dohányjövedék, határ­vám, lottó, lőpor, fémjelzés, gyufa, szi­varka hüvely és papir adó, kihágási ügyekL Vezetője: Elek József pü. főtanácsos, he­lyettese: dr. Nagymáté József pü. titkár. V. ügyosztály: Munkaköre: Földadó és földadónyilvántartási ügyek; Ingatla­nok után származó folyó előírás nélkül szereplő régi adóhátralékok rendezése, szőlődézsmaváltsáe tariozások. telekköny­vi belétszerkesztés, bűnügyi költségtérit­inények, vízszabályozási járulék, közj gy­zői dijak, országos tanítói nyugdijintézetj! járulékok, házadó ügyek, ingókra vonat­kozó bírósági árverési hirdetmények és tulajdoni igényfeihivások szabályszerű el­intézése. Vezetője: Hefingh Andor pú. ta­nácsos, helyettese: Klein Lénárd pü. tit­kár. i i VI. ügyosztály: Munkaköre: Pénzügy­őrségi ügyek, dohányjövedék, határvám­Vezetője: Lukáts Ferenc nü. őrségi fel­ügyelő, helyettese: Ambrus Lajos pü. őr­ségi felügyelő. j Illeték felülvizsgálat. Vezetője: Dr Szentpétery Endre pü. segéd titkár, helyet­tese Malics József pü. segédtitkár. "FT I 1 ' H 1 y^T Sokféle részegesekről énekelt Tinódy Lantos Sebestyén néhány év­iszázad előtt és jól megkorholta a lump kor­társakat. A fáma azt tartja, hogy ezt a zönge­ményt itt, a Nyírségben jártában irta Sebes­tyén Lantos, mert hát biz itt akkor sem volt különben, mint a mutatós jelenben. Mert bár­milyen zord is ez a jelen, annyi bekapatatt \embert rég nem láttunk errefelé, mint ryosta­nában. Estefelé nótáktól hangosak a kis­korcsmák és zárórára alaposan vlázogatnak a búsongó magyarok. Ezt a bufelejtést már soknak tartjuk egy kicsit. A németekről is azt halljuk, hogy ugyancsak mulatósak lettek nagy bánatukban, de azt is, hogy munkaked­vük is hatalmassá izmosodott. Jó volna, ha ián ebben is példát vennők a volt szövetséges tői, nemcsak a borba való nekibusulásban. Kinevezések. A kormányzó ur Őfő­méltósága Pelczer Zsigmond Nyíregyhá­zai főfelügyelőt a VI. fiz. osztályba do­hánybeváltó kerületi főfelügyelővé ne­vezte ki. Dr. Inczédy Béla egyetemi tanár le­mondása folytán a Vöröskereszt kórház­ban — Győri-ut 17. sz. megüresedett bel­gyógyászati vezető főorvosi állásra dr. Ke­rekes László neveztetett ki. — Házasság. Földes Móricz, a Sza­bolcsi Hitelbank igazgatója és Kellfoer Rózsi Nyíregyházán házasságot kölöttek. Minden külön értesítés helyett. — Eljegyzés. Kovács Juliska és Rip­per Lajos jegyesek. — Minden külön ér­tesítés helyett. " | — Halálozás. Részvéttel adunk hirt róla, hogv Ozv. ballai Baljay, Győzőné, sz. ,misefai Fabrianics Gizella* életének 65., özvegységének 6. évében elhunyt. Teme­tése 9—.én délután 2 órakor lesz az Egyház­utca 18. sz. gyászházból. Orvosi hir. Dr. Fried Manó orvosi rendelőjét Viz-utca 35 sz. alá — Rákóczy­utca sarok — helyezte át. ahol f. hó 9-én kezdi meg rendelését. — »El vitted a szülők vidámságát.« Vö­rösmarty bus elégiája sir fel bennünk a kis gyermek haláláról, amikor hirt adunk egy megrendítő gyászesetről. Egy aranyos kis urilányka, akit végtelen szere­tettel öleltek körül szülők, rokonok, kis barátok, ismerősök. Nóvák Editke, f. hó 7-én este fél nyolc órakor életének tize­dik sugaras esztendejében rövid, de kínos, szenvedés után elköltözött az élők sorá­ból. A drága halottban Nóvák Zoltán az Osztrák Magyar Bank tisztviselője si­ratja gyermekét. A lesújtott 'és mély rész­véttel körülvett család a következő gyász­jelentést adta ki. Mélyen megrendült szív­vel tudatjuk, hogy "kimondhatatlanul sze­retett kis leánykánk Editke e hó 7—én este fél nyolc órakor 'életének tizedik évén ben rövid de kinos szenvedés után elköl­tözött az élők sorából. Drága kis halót-

Next

/
Oldalképek
Tartalom