Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 173-196. szám)
1921-08-31 / 196. szám
1921. augusztus 31. JSCYímriDÉK 3 A LEGSZEBB EMBERT aem képzelhetjük el egészséges, szép, fehér fogak nélkül, mert ezek nélkül szépsége nem teljes; de a száj leheletének is kellemesnek kell lennie. — Ezért hölgyeim és uraim használjanak reggel és a főétkezések után fogaik ápolására ás szájűregük tisztán- és ödéntartására kipróbált, bevált szereket, vagyis: Elida-foghrémet és Elida-szájvizet Az árdrágítás miatt vád alá helyezett hentesek ás mészárosok ugye Ez éX r március hó 22-én az akkori kedl vező élelmezési viszonyok figyelembevételével az Árvizsgáló Bizottság az ár megállapítások alkalmával a húsárakat is lesiállitotta. Ugyanazon hó 24-én a rendőrség razziát tartott a hentesüzletekben, hogy az árvizsgáló bizottság által megáltr lapított árakat betartják-e. A razzia folyamán tizenöt olyan hentes és mészáros üzletet találtak, ahol a hatósági árnál jóval magasabban árusították a hust. Ezért az ügyészség valamennyiüket árdrágitási visz" szaélés bűntettével vádolva az uzsora bíróság elé utasította. A folyó évi aug. hó 19-én megtartott főtárgyaláson azonban be igazolást nyert a vádlottak azon védekezése, hogy az árvizsgáló bizottság által március hó 22-én hozott s a maximális árakat leszállító rendeletről kellő formátlan és módon érte sítve nem lettek, igy arról tudomást nem is szerezhettek Ezek alapján a bíróság valamennyivel szemben az eljárást beszüntette. Tizennyolc szabolcsi Levente Egyesület 1 kap teljes felszerelést Komoly, céltudatos munkával folyik országszerte az ifjúság testnevelésének megszervezése. A községeklien mindenütt lelkes sportférfiak vállalkoznak a magyar ifjúság tervszerű testedzését biztosító Levente Egyesületek irányitásóra. A sportszeretet -erősödése talán az egyetlen komolyan biztató jelensége a szomorú magyar életnek. Szabolcsvármegye, amelynek székhelyén messzefőldön neves sportélet virágzik, az elsők -között vezet a testnevelés intézményes biztosítása terén. A megyében mintegy-25 Levente Egyesület van alakulóban s 18 már határozott lépésekkel halad a produktív testnevelő munka terén. Most ezeknek az egyesületeknek örvendetes, meglepetésben van részük. A testnevelési tanács athlótikai felszerelésekkel látja el őket. Tegnap érkezett a Vármegyéhez a tanács értesítése, amelynek értelmében a Levente Egyesületek mindegyike • footbaü-lapdát és teljes athlétikái garnitúrát kap. A felszerelést a vármegyei testnevelési bizottság juttatja az Egyesületekhez. Értesülésünk szerint a vármegyében tizennyolc egyesület részesül az egyen kint 5000 korona értékű athlétikai szerekben. — Orvosi hir. Dr. Berend László (Nyirviz-palota) szabadságáról hazatérve rendelését újból megkezdte. — A vízbe fulladt kenderáztatás közben. Német Lajos mándoki lakos kendert imént áztatni ;a közeli tóhoz. Kenderáztatás közben juhait is a vízbe hajtotta, hogy megúsztassa azokat. Azonban igen messze haladt a parttól. Felesége hiába figyelmeztette, hogy belefullad, ne menjen tovább : iNémet nem hallgatott rá. Egy helyütt a talaj hirtelen ereszkedésénél teljesen a viz *lá került és belefulladt. — Személyi hir Dr. Bencs Kálmán polgármester a mai nap kezdte meg öt heti szabadságát. — Részvét Wekerle Sándor halála alkalmából. iWekerle Sándor halála hírére (Nyíregyháza város, amelynek a nagy magyar államférfi díszpolgára volt, gyászlobogót vont a városházára. Fekete lobogó Rászólja a legnagyobb magyar pénzügyi politikust a Pénzü|gyi-palota ormán is. — Szabolcsvármegye és Nyiregyháza város részvétiratot intéztek az elhunyt családjához. — A Szeressük Asztaltársaság szómba ton, szeptember hó 3-án este 7 órakor kedélyes összejövetelt rendez a Bocskay-'vendé|glőben. Vendégeket szívesen látnak. — Belépődíj nincs. Jelentkezésekel Borbély könyvkereskedése fogjad el. — V. Volkinantt Róza zeneiskolájának a hegedütanszak vezetésére sikerült dr. Lőjek Gyulát megnyerni, aki városunk egyik legkiválóbb hegedű játékosa és több izben már a nyilvánosság előtt is volt alkalma művészi játékát bemutatni. Zenei körökben bizonyára örömmel veszik tudomásul ezt a hirt, mely azt mutatja, hogy a vonós hangszerek pedagógusainak száma örvendetesen nő s városunk zenekultúrája értékes erőkkel gyarapszik. A hegedütanszakon is a gyakorlati oktatáson kívül elméletet is tanulnak a növendékek, így általános zeneelméielet, zenetörténetet, esztétikái és összhangzattani. — A Kansz választmánya szeptember 1-től inlgyenes tanácsadó-irodái állit fel: a vármegyeházán, városházán, pénzügyigazgatóságnál, a törvényszéken, arendőrkapi lányi hivatalban, a fő postán, a pol'gjári fiúiskolában, a nagyvasúti állomáson és a kisvasul végállomásán, ahol szerdai és szombatt napokon 11 és 12 óra között bárki kaphat szakszerű felvilágosításokat, olyan magjasabb rangú tisztviselőktől, akik nek fo^alkozásukból kifolyólag ismerni kell a szakmájukba vágó és nap-nap mellett kiegjészülő rendelkezéseket. Ezeken a helyeken kisebb űrlapokat szívesen töltenek ki a megbiaottak és pár soros bejelentéseket is megírnak az arra rászorultaknak! természetesen szem előtt tartva azt. hogy a tanácsadó irodák nem avatkozhatnak az ügyvédek hatáskörébe utall teendőkbe. — A Kansz ezzel akarja meghálálni a nehéz helyzetbe került közszolgálati alkalmazottak iránt a nagy közönség részéről megnyilatkozó jóakaratot, amely nemcsak az állani, mqgye és város kormány zótestüle" tei révén nyilvánul meg, hanem társadalmi uton is, mert igjen sok kereskedő, iparos és őstermelő van már, akik számotvetve a (tisztviselő fizetőképességévei, méltányos árakat szabnak a Kansz tagijai számára. A tanácsadó irodák valóban hézagpótló intézmények lesznek, ahol szakítva a bürokratikus szellemmel, közvetlenül és jótanáesokat foginak adni nemcsak a városiaknak. hanem a vidékieknek is. Az elgyszerre 9 helyen való működés pedálg biztosítékot nyújt arra nézve, hogy torlódás nem lesz Sehol. Ha valaki nem tudja, hölgy, üjsjyében melyik iroda illetékes K eljárni. forduljon bármelyikhez, mivel a tanácsadók kicserélik az üjgybeosztásukat és igy, közölni tudják, hogy melyik helyen találhatja fel az illető például a keresett miniszteri rendeletet va(gy egyéb tájékoztatást. Az irodák a járási székhelyen is szervezés alatt állanak. — Séta hangverseny. A m. kii*. 12. gyalqgezred kedvelt zenekara a tegnap dél* után megtartott szépen sikerüli séta-hangversenyt a Kossuth-szobor előtt pénteken délután 5—7-ig megismetli. A pénteki níüIsor a következő lesz: 1. Fucik . Szilárd hűség), induló. 2. Flotov : Stradella. nyitány. 3. Erlenbeiig : Aranykovács hangv. !sz. 4. Kálmán: Iverin|gjő egyveleg operett. 5. Grosz : Jiu—Jitsu hangvers. szám. Ezután szünet következik, majd a műsor többi pompás számai: 6. Sehütz: Szépasszony induló. 7. Lehár : Luxemburg(egyYelcg. 8. Hoffmtptyi : Posta az erdőben. 9. Ambroz : Hariefi ímazurka. 10. Lehár: — Horthy induló. ]»* A szép műsor a kiváló jzenekar által hljfetszva kellemes szórakozást fog nyujlajp a sétálóknak. Yalaineiiiyi iskolafenntartó figyelmébe ! A vallásíés közoktatásügyi m. kir. Miniszter ur l-llll 15—921. VIII—d. számú •körrendelete allpján felkérem az iskolafenntartókat, h<p\ r a beiratások befejezése után, de-legjké.sfbb folyó évi szeptember hó 15-ig süirgíeU hivatalomnak teekről kimutat. 1. A közséigl ne 1 tanköteleseinek (oeiraiKozouaK es ne nem iralkozottak) pzáma. 3. Az iskola megnevezése. 4. Az iskola jellege. 5. Az iskolánál (szervezett tanítói átlósok száma. 0. A tauiermek száma. 7. Az iskolánál alkalmazásiban lévő összes tanítók neve, 8. A tanító tilkalmazásának minősége (rendes, beosztott állami, beosztott nem állami, helyetites). 3. Működik-e a tanitó s ha nem. mi lókból nem működik ? 10. Van-e a tanítónak államsegélye ? 11. A tanitó vezetése alatt álló osztály (osztályok) évfolyamai és heti tanítási óraszámainak megnevezése. 12. A tanitó vezetése alatt álló osztályába •beirt tanulók száma. 13. Üres tanítói állás van-e s mi okból és mióta üresedett meg ? 14. Nem szünetet-e a tanítás tanitó hiányában ? 15. Nem nélkülözhető-e valamelyik beosztott tanerő ? 16. Nem kivánnak-e beosztott tanítót s mily feltételek mellett ? 17. Az iskola-épület nincs-e használhatatlan allapotban vagy lefoglalva ? (Ez esetben a tanítók hol működnek ?) 18. Azon tanyáknak, telepeknek nevei és G—11 éves tanulóinak száma, hol legalább 30 olyan mindennapos tanköteles van, akik eddig azért nem részesültek oktatásban, mert iskolájuk szervezve nem volt, annak jelzésével. nem volna-e ily helyen alkalmas, tanítás céljára ? — Tekintve, hölgy mindezekről szeptember hó 15-ike után az egész vármegyéről jelentést kell tennem a vallásés közoktatásügyi m. kir. Miniszter Urnák, ki biztosítani akarja az iskolák zavartalan működését, a tankötelesek tanítását és a tanítók helyes foglalkoztatását, számitok rá, hogy a fontos ügyre való tekintettel, a legpontosabban és idejében kapom meg a kivánt kimutatást. — Nyíregyháza, '1921= augusztus 26-án. Benkő András kir. tanfelügyelő. bevárása nélkül jelentsék iskolájukról, lankötele|>oji a következő adatokat: 2. A község mindennapi.