Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 146-172. szám)
1921-07-12 / 155. szám
1911. julius 12. jimanam 5 NYÍLT-TÉR; Mindazoknak, kik feledhetetlen nőm s édesanyánk temetésén részvétükkel mély fájdalmunkat eny • hiteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. id. Molárovits György és fiai. Fölhívás. Mivel Melicho Sándor úrtól, a Sóstó-fürdői cukrászda bérlőjétől a bérletet átvettem. Fölhívom az összes hitelezőket, hogy igényeiket nálam három napon belül jelentsék be, mivel későbbi bejelentéseket nem ismerhetek el. Tisztelettel Libich Józsefné 3246 SóBtó-gyógytüidő. 41815—III. 1921. szám. Hirdetmény ••• A" nyíregyházai m. kir. pénzügyigazgatóság az 1920. évi december hó 10 én 59854. szám alatt kelt Hirdetmény alapján annak hatálytalanítása mellett közhírré teszi, hogy a bélyegjegyekben, illetve kincstári űrlapok használata utján lerovandó illeték, mely eddig ez anyagok hiányában kivételesen készpénzben is leróható volt, f. évi augusztus hó 1-től kizárólag bélyegjegyekben, illetve a vonatkozó kincstári űrlapok használata utján róható le és rovandó le. Amennyiben tehát a kivételes állapot megszüntetése folytán f. évi augusztus hó 1-től felek nem a törvényben előirt módon rónák le a bélyegilletéket, a szabálytalan lerovás következményeit viselni tartoznak. Felhívom egyúttal a megyebeli bélyegárusokat, hogy bélyeg-, váltó stb. anyag készletét az illetékes m. kir. állampénztárnál mulhatlanul szerezzék be és állandó készletről a következmények terhe alatt gondoskodjanak. M. kir. pénzügyigazgatóság. Nyíregyháza, 1921. julius 23. 6685 Rimaszombathy Géza, m. kir. pénzügyig, h. Hirdetmény, Értesítem a város ellátatlan lakosságát, hogy junius hóra 4 kg.-os fejadag lesz a kereskedők által kiosztva és pedig 7* kg. nullás, V 2 kg. fehér, 2 kg. kenyér, 1 kg. tengeri liszt. A lisztek eladási árai kg. ként nullás 43 K, fehér 19 K, kenyér és tengeri 3 K A nullás liszt átvétele felekre nézve kötelező. Ha valaki átvenni nem akarná, ugy a többi lisztre sem tarthat igényt. Figyelmeztetem a kereskedő urakat, hogy a tengeri és nullás liszt I. 6. jelzésű, a kenyér és főzőliszt vegyes, de 85 kg.-os zsákokban vannak. Nyíregyháza, 1921. julius 11. ZEKE LÁSZLÓ, 6742 a közellátási hiv. vezetője Eternit pala a jelenkor legjobb tetőfedő Telefon: anyaga, könnyű, tartós és tűzálló. — Igen ^g. SZ| fontos! Minden Eternit-lap „Eternit" szóval van megjelölve. — Képviselet és állandó raktár: Ihreafeld és Quttmaaa fatelepéi Laktanya-sor, hol mindennemű épület faanyag, zsindely, cserép, léc, rud és elsőrendű 5021 asztalos áru a legolcsóbb napi áron kapható. Szabolcsvármegyei Kereskedelmi Bank R.-T. áruosztálya szám°6i. Ttyiregyháza, Kállói-utca 4. KS£ ! Vesz legmagasabb napi árban Búzát - rozsot - korai burgonyát s egyéb mezőgazdasági termékeket. Ugyanott előnyös áron beszerezhetők• Szén, tűzifa vagontételekben Uj és használt boroshordók bármilyen mennyiséghen létóretfo anyagok Béniin, hengerolaj, gépzsir, kocsikenőcs Jutazsákob, ponyvák stb. Üzlet átvétel Van szerencsém a nagyközönség becses tudomására hozni, hogy a Hibján Gyula f e s t é h-ü 2 I e f é t (Luther-utca 6, sz. alatt) átvettem, melyet a mai kor igényeinek megfelelően rendeztem be. Raktáramon van mindenféle föld és vegyifesték, valódi Lenolaj firnisz, kül- és belföldi lakk, Linóleum, zománc minden szinben, gépolaj, Tavotta, gépzsir, hengerolaj, kátrány, Karbolineum, Fertőtlenítő olaj stb stb. Szives pártfogást kér Iziaj Ikoly festékkereskedő Luther-utca 6. szám. 6738 Wolfner Gyula és Társa-féle gépszijgyár képviseletét átvettem. Minden méretű gépszij és műszaki áru állandóan nagy választékban gyári áron kapható Wirtschafter Ármin •askereskedőnél, Nyíregyházán. Telefon szám 90. 3927 PAPIRZSINÍG szőllökötözésre alkalmas, kapható a Jóba-nyomdában Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal 3596/1921. áü. szám. Hirdetmény. Nyíregyháza város árvaszéke értesiti a város közönségét, hogy a városi gyámpénztár 1920. évi zárszámadását (mórlegét) elfogadta és a képviselőtestülethez letárgyalás végett beterjesztette. A számadásokat és az árva' széknek a képviselőtestülethez beterjesztett jelentését a m. kir. belügyminiszter ur 55200/1913, B. M. számú rendelete értelmében 15 napon belül a városi h. pénzügyi tanácsnok hivatalos he* lyíBégében bárki megtekintheti. Kelt Nyíregyháza város árvaszékének 1921. évi julius hó 5-én tartott üléséből. BENCS, , 6725 árvaszéki elnök. Damti Béla szaiwlcti cigányprímás Budapestet a „Palacze" étteremben zenekarával 6726 hangversenyez Adóügyi tudakozó irodáját Oltványi Ödön saját lakásába Víz-utca 5. sz. alá helyezte ál. Különböző modern 6694tiszta uj bútorok, Schönbert ágy, hencser, asztalok, székek, modern kanapék azonnal jutányos áron eladók. Cim a kiadóban és Ujságboltban. 673 5 M. kir. államrendőrség nyíregyházi kapitánysága. 5292—1921. rk. FELHÍVÁS. A m. kir. államrendőrség nyíregyházi kapitánysága 200 m s évi tűzifa szükségletét biztosítani óhajtván, felhívom a nyíregyházai fakereskedőket, hogy fenti menynyiségü tűzifa szállítására vonatkozó zárt írásbeli ajánlataikat f. évi julius hó 10-ig a m. kir. államrendőrség nyíregyházai kapitányságához adják beNyíregyháza, 1921. junius 26. 6551 Beretz, rendőrtanácsos. kérek megmintázott olcsó ajánlatot Neumann Lajos Budapest, Rózsautca 27. szám. 6664