Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 121-145. szám)

1921-06-21 / 138. szám

1921. junius 21. J^¥ÍKSfB3ÉK. 3 leiket, aki vele érezne a reá zudult rettentő katasztrófában, aki résztvevő szívvel és lélekkel támogatná a földre sújtottat, segítő társa lenne a reá 7áró küzdelmekben, az elbukottnak talpra állásában. Hiába való fáradtság és törekvés. Nem találsz te ilyet, szegőt'y magyar nemzetem, ne is keress! Ma az önzés, a rombolás világát, a káröröm tobzódását éljük. Az egész világ ellenséges szemmel, rossz indulattal, vagy legjobb esetben a közöny semleges vállvonogatásával szemléli gyötrelmeidet, vergődésedet. Szomszédai, akik erőddel nem tudtak megbirkózni, mohó örömmel vetik magukat rád, amidőn a tehetetlenség lázában, öntudatlanul földön heversz, és megrabolnak ugy, mint még nemzetet nem raboltak meg. Még eddigi szövetséges társad is, kiért több száz évan keresztül véredet, vagyonodat áldoztad, aki életerőidből táplálkozott is, életét a belőled kiszívott életnedvekből tartotta tenn, sunyi alattomos sompolygással környékezi kórágyadat, hogy ő is elvigyen valamit, egy kis prédánkat, talán az együtt töltött keserves idők emlékeztetőjéül. Sivár jelenedben, vigasztalan helyzetedben fordítsd el tekintetedet a nemzetek társadalmának önző farizeusaitól, emeld fel lelkedet a magasabb, nemesebb régiókba. Nézz széjjel nemzetednek temérdek szellemi kincsesházában, kiáltsd oda merészen az egész ellenséges világnak, hogy a testet békókba szoríthatják, da a magyar teremtő lelket, szellemei lenyügözniök, megölniük nem fog sikerülni soha.' Az ezeréves magyar föld ősereje a teremtő, alkotó lángelmék egész táborát adta melléd segítségül a ragy tusában, melyet lételed megmentéséért vívsz : irányítsd tehát ő reájok elborult tekintetedet, ő reájok, akik hasonlóképen Csaba királyfi túlvilági seregeihez, onnan a tulső partról fognak eljönni, hogy ellenségeiddel való nehéz harcaidban támogassanak téged. E nagy, dicső szellemtábor egyik óriását idézzük ma fel az egész szenvedő magyarság lelki szemei elé. • • Városunk halhatatlan szülöttjének, a modern koloristák fejedelmének Benczúr Gyulának szellemét hívjuk elő az örökélet aranyfényű ragyogással ékes hónából; kiszakítjuk át magát szellemóriásaink sorából éi büszkén mutatjuk fel megrablóinknak, mondván: „kifoszthattatok minden földi javunkból, elraboltátok vagyonunkat, szegényekké, koldusokká tettetek, de vájjon tudtok e egy iiyen láagészi, az emberiség szellemi kincseinek egy ilyen gyarapítóját is felmutatni?" Félre tehát a csüggedéssel a kishitűséggel m. t. ünneplő közönség. Küzdjünk és bízva bízzunk szép Magyarország feltámadásában. £ nemzet nem halhat meg, nem semmisülhet meg, mert eddig összegyűjtőit szellemi kincsei örök életet biztosítanak neki, mert a kul-ura és műveltség fáklyáinak az egész világra lobogó fényét kontár kezek el nem olthatják soha. Boldogok és örömteltek iehetünk szellemi, kulturális fejlődésünk, fennsőbbsőgünk tudatában ; mi Szabolcsvármegyének és Nyíregyháza városnak polgárai örömteítek abban, hogy ez áldott föld ringathatta bölcsőjét ama nagy festőnek, kinek emlékezetére mai ünnepünket ftljük s akinek varázslatos ecsetje nemcsak Magyarországot, de az egész müveit világot meghódította. A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör évkönyveinek legszebb lapjaira fogja felírni a Mai napot, amidőn az általa kezdeményezett Benczúr emlékünnepen az előadói asztalnál láthatjuk a magyar tudományos világ büszkeségét dr. Beöthy Zsoltot, kinek nere túlnőtte már az egyes emberi egyed korlátait, s mindnyájunk szivében magasztos fogalommá vált, továbbá nagy szobrászművészünket Zala Györgyöt, aki a testvér szobrászművészet hódolatáfiak tolmácsolója. Nem mulaszthatom el • helyütt is meg* •mliteni a m. t. ünneplő közönség előtt, hogy f&MŐült Bencasur Gymla családja a elsősorban a feledhetetlen művész, fennkölt leikü özvegye cemesleíkü elhatározásából Nyíregyháza városa, mint a mester szülővárosa a nagy művész hagyatékából olyan nsgjbecaü alkotások ős ereklyék birtokába jutott, melyek hivatva lesznek városunkat müvészettörténi nevezetességgé tenni. Mindnyájunk legmélyebb hálája és hódolata lehet csak, jóllehet értékében csekéiyebb ellenszolgáltatása a fejedelmi adománynak. M. t. ünneplő közönség ! Midőn az imént nemzeti imánk feoséges hangjai betöltötték e csarnokot és sziveinket, eszembe jutottak koszorús költőnknek, halhatatlan Arany Jánosunknak intései : „Hallottad a szót „rendületlenül"? Ábránd, hiúság, muló kegy. javak, Lenn a sikamics tér, nyomás felül Vész és gyalázat el- na rántsanak. Óh értsd meg a szót: árban és spályón Szirt a habok közt: bőséged megálljon"! E magasztos szavak idézésével, melyeknek minden magyar ember szivébe ércbetükkel kellene bevésődniük, köszöntöm a mi igen tisztelt, nagyrabecsült vendégeinket köröttük első sorban a nagy mester fiát, megköszönve nekik, hogy megjelenésükkel a mi ünnepünk fényét emelni kegyeskedtek; köszöntöm az egybesereglett ünneplő közönséget ós a Benczúr Gyula dicső emlékének szentelt ünnepünket ezennel megnyitom. Zala György előadása. A megnyitó után, amelynek folyamán a közönség percekig ünnepelte Beöthy Zsolt egyetemi tanárt és Zala György szobrászművészt, Zala György emelkedik szólásra. Az elhangzott taps — mondja — bátorítólag hat 8 hiszi, hogy elnézést kap azért a cselekedetért, bogy Rákosi Jenő helyett ő emlékezik meg először Benczúrról. Ez a mai ünnep hatalmas kulturtényező. Nyíregyháza szellemóriás fiának emiékét ünnepli, akinek nagysága messzesugárzik a határon tul, akinek alkotásai a magyar kulturát a régi görögök színvonalára emeli, amelyen a jelen felépült. Seckisam fog Xerxes hadakozásáról beszélni, de a maroknyi görög nemzet kulturája örök. Nincs okod — édes nemzetem — a csüggedésre, amikor olyan szeilemóriásod van, mint Benczúr. Ha szobrász lett volna, én még tanítványa sem lehettem volna. Művészete tökéletes, plaszticitás, szinhatas, igazság, szépség, intelligencia a tökéletes művészet minden feltétele benne van. Hogy mily nagy nevelő hatása van, bizonyíték e szép kulturünnap. Valamikor a festő ebben a hazában borzashaju nagykalapu vándort jelentett. Ma kulturérték, a nemzet harcos tényezője, Bencsur is az, meg kell hsjolnia előtte a büszke nyugatnak s minden kulturembernek. Majd egy anekdótát mond gyermekkorából egy anyókáról, akinek dicsérte szép szentképeit. Ugyan, hagyja, mondotta az anyóka, csak azért tartjuk őket, hogy rossz időben minden szentet a fal felé fordíthassunk. Rég elmúlt az a világ, amelyet ezzel az anekdotával ilusztrált, ma már egyetemes a művészet becsülése, megértése s tisztelt felfogással tudjuk ünnepelni nagy művészünket. Majd derűs fordulattal azzal fejezi be előadását, hogy sokat tudna elmondani Benczúrról, de átadja a szót méltóbb mesternek, Beöthy Zsoltnak. Ha a méltató beszéd szobor volna — mondja — jó szobrot emelnék Benczúrnak, . de a szavak mestere Beöthy Zsolt. Beöthy Zsolt méltatja Benczúrt Percekig ünneplik a nagy szobrászművész Zala Györgyöt, majd Beöthy Zsolt kezd gyönyörű méltatásába. Megzendül meleg hangja, mely annyi büszke magyar ünnepen emelte ezrek és ezrek szivét-lelkét a szép s jó igaz eszméinek csillagos magasságába. Mély gondolatainak klasszikus irelésü, gazdag ornamentikáju mondat formái monumentális egéssaé épülnek, psntheon épül előttünk Benczúrnak. Tudós éleslátása, a költői nyelv kifejező pompája lehetővé teszik, hogy agész mélységében megnyissa előttünk azt a ragyogó lelki világot, amelyet Benczúr müvésset? jelent. Közel egy órás elöaáását ihletődve, boldog figyelemmel hallgattuk s ha lehet, még hivőbb hivei lettünk a magyarság nagyrahivatottságának. Midőn minden komor, zord gyászba borult, s a fölfeszitett igazság felett elsötétült az ég, eltakarta arcát a fény és szin mestere és itt hagyta a bus fénytelenséget. Hogy igazán tény áradjon, nem elég a nap, shhoz a szív kedve keli s az ö vilaga, a szivárvány ragyogása, a sugárzó bizalom, édes szeretet, mely szive visszasugárzásaként ragyog alkotásain. A korban, melyben gyermekéveit élte, áldá3t ontott a Gondviselés a lángelmék csillbgzatát gyújtotta ki a magyar égen. Vörösmarty lantja a hangok káprázatával ontott fényt, Széchenyi az eszmék riadóját zendítette meg. A szegény szobrász Ferenczy elég saját tüzében, da hamvából főnixként élednek a magyar művészvilág lángelméi. Vörösmarty után 100 évvel Benczúr a színek káprázatával mintha lezárná a dicső sort. Nem csak külön művészettörténeti jelenség, fcanem szerves összefüggésben a nemzet egyetemes fejlődésével. Vörösmarty is az volt. Egyéniségük különböző mint ahogy a napsugár is ezer szintörésben ragyog, de a különböző törésű sugaraknak közös a fényforrásuk. Nem feledhettem el Benczúr egy halk sóhajtását. Félszázaddal ezelőtt Müncheuben történt. Együtt voltam véle egy lelkes barátunk ebédjén, aki végtelenül szerette Benczúrt, Fényes jövőt jósolt neki. Lajos király udvaráról világhíréről beszélt. Benczúr izgatottan hallgatta. Egyszerre csöndes ábránd hangján magyar sóhajtást hallatott, amit csak én értettem: — Haza kerülök-e én valaha? . . . A méltatás, ezután dus színekkel varázsolja elénk a kort, amelyben Benczúr csodálatos magyar művészete a nemzeti lélekkel egybeforrva kibontakozott, Nyomon kíséri Nyíregyházáról elágazó utján Münchenen át a Mesteriskoláig. Mély betekintést enged Benczúr művészetének titkaiba. Méltatja csodálatos ritmikáját, mely Rubens szintorlaszos, hullámtorlódásos ritmusához képest életerős lüktetés, nyugrodt tiszta dallam. Biztos képet ad Benczúr művészetének Pilóty és Rubenssel való összefüggéséről. Piloty történeti képei színpadi jelenetek, Benczúréi meleg érzést, tűntetésnélsül való életét lehellnek. Rubens arcképei kevésaé egyes ember lelkét tükrözik, általánosságban maradnak, Benczúr személyes képmásokban adja a történetet is. Piloty és Rubens a számára irányító értékek, nem fejlődési fokok. Történi képeit a bennük izzó nemzeti lelket arckép festésének életet varázsló művészetét, színezésének egyeni pompáját, művészettörténeti és magyar köztörténeti jelentőségükben ragyogó ékesszólással méltatja. Nem nyugszik meg abban a megállapításban, hogy Benczúr barok-mesteiv Ennek ellentmond képei egyénitésének ereje. Rámutat Benczúr ellen elhangzott vádak kicsinyességére. Azt mondták, hogy munkájában a lelki élet belefúl a selyembe, bársonyba, tárgyköre elavult, modora üres csillogás. Mintha az egyéniiég forma és szinhatás volna. A színek mögött ott az egyén és nemzet lelke, mely a formát formálta, a szint szinezte. Jellemvonásai között szeretettel emeli ki Benczúr szerénységét. Nem hallatott soha önmagáról egyetlen dicsérő szót, szerénységét a végtelenbe vetett tekintet őrizte meg, ez táplálta önérzetét, éreztette emelkedését. A mindvégig áhítatos figyelemmel hallgatott méltatást (Egész terjedelmében a Budapesti Szemle legutolsó számában olvasható) a a következő szavakkal fejezi be: A kor, melyet Benczúr, megszólaltatott, már csak az ő alkotásaiból ragyog dicső és bus emlék gyanánt. Grandiózus képeihez ugy lépünk, mint egy nagy fejedelemhez, csodás, de való életet lehelnek azok. Antwerpen városában Rubens temetésén a korporsó előtt fekete teritőn arany koronát vittek, a halálon diadalmaskodó fejedelmi művészet ragyogó jelképét. A magyar határra is