Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 121-145. szám)

1921-06-21 / 138. szám

Nyíregyháza, 1921. junius 16. * Csütörtök XLII. évfolyam. * 134. szám. 3ZA8OLOSVÁItME0YK ÉS MV«e<aW«ÁZA VÁROS HIVATALOS NAP&apja áca»o«*til árak: : éro.-ía®*, M K, maye4év*« K. hd-rsupra 90 K, víéiikm? 4*4*% M9 K. W**n ltO K, 88 Áhította JÓBA fe!ai«« a»Mfe«««t# Or. 8. SXA»$ UÍSSLÓ SMffcttKtfeéM ét Mwiéfchrstal: íZ£.CHZ*n-tíT 6. fcZÁM. Te!*w»» wdwff >88. PMUsh«<M ! Benczúr Gyula emlékét ünnepli Nyíregyháza Nyíregyháza, junius 19 Saját tudósítónktól A napok óta tartó esőzés után gyönyörű napsütéses délelőtt várta a Benczúr ünnepség díszes közönséget. A Kossuth-tér déli oldalán, a Benczúr epiléktábla előtt felállított pódiumon a Benczúr család részéről dr. Benczúr Gyula egyetemi tanár, Ürmössy Géza és Gábor, s Werner Gyula kisvárdai polgári leányiskolái igazgató, foglalnak helyet Bsötby Zsolt egyetemi tanár, főrendiházi tag, dr. Fritz János a Védóligák Szövetségének propaganda elnöke, dr. Paur Géza a Képzőművészeti Társaság fő titkára, Zala György szobrászművész társasága baD. A kormány képviseletében dr. Jármy Béla főispán, Szabolcsvármegye részéről Mikecz István alispán, Nyíregyháza város részéről pedig dr. Bencs Kálmán ^polgármester jelentek mag. A Bessenyei Kör elnökségén kivül a nyíregyházi társadalmi egyesületek, iskolák zász lók alatt, a tűzoltók Antal János parancsnok vezetése alatt jelentek meg és zárt sorokban helyezkednek el A szónoki emelvénnyel szemben felállított pódiumra a Városi Dalegylet zászló alatt sorakozik föl Jakab József karnagy vezetése alatt. A nemzeti hadsereg képviseletében s a tisztikar számos tagja megjelent, hogy az ünnepség fényét és méltóságát emeljék. Az emléktábla körül félkörben elhelyezkedett több ezer főnyi közönség szinpompáB csoportokban helyezkedik el. Kevéssel 11 óra után fölzendülnek a Himnusz akkordjai, melyet felállva hajadonfővel hallgat végig a közönség Utána dr Sasi Szabó László lép föl a szónoki emelvényre és ihletett szárnyalású gondolatokban gazdag emlékbeszédet mond a nagy magyar festőművész fölött. Beszédéből a következőket adjuk: Az ünnepi beszéd Tisztelt ünneplő közönség ! Csaknem egy éve mult, hogy a férfiú, kinek szülőháza előtt most emlékünnepet szentelünk, örök álomra hunyta szemeit. Olyan mintha gyászünnepet kellene tartanunk, a melynek keretében a város végtisztességet tesz távol idegenben ethunyt nagy halottjának, de a hangulat melyet az ünneplő arcokon észlelek és a külsőségek, a melyek között összesereglettünk, egyáltalán nem mondhatók gyászosnak, szomorúnak. Inkább örömteljes ünnepi hangulat uralkodik itt közöttünk és nagyon helyesen ! A kit most ünneplünk s a ki itt született ebben az egyszerű szerény földszintes házacskában annak löldi porhüvelye visszatért az anyaföld karjai közé : Ó maga, Benczúr Gyula azonban nem halt meg, él . . . ott lakik a halhatatlanok közt az Uffici képtárban, a hova sajátmaga festette önarcképét elhelyezték . . Ott lakik a halhatatlanok közt és élni fog örökkön örökké, a mig kultura lesz a földön és fel tudják érni az örök szép művészetének a becsét, isteni értékét! Itt született, ebben a szerény házacskában, "a melynek fedele akkor valószínűleg egyszerű zsindely, vagy talán nádból való volt s innen lendült ki élete mérhetetlen magasságba, a hova ugy tekintünk fel hozzá, mint a szürke sivatag gyermekei az égbe emelkedő piramis alkonybiborban uszó büszke oromzatára ! Egyazon városkába való egyszerű testvérei a közülünk kimagasló szellemóriásra, a kinek nevéről mi is dicsőséget és becsületet kaptunk örökségül ! A megilletődésnek és a büszkeségnek érzései remegnek a lelkemen, ha elgondolom, hogy nekem, az ő igénytelen egyszerű bámulójának kell emlékbeszédet tartanom az ő nagyságáról, dicsőségéről, örökké való halhatatlanságáról! Mintha bizony olyan könnyű feladat volna méltatni az embernek adott legmagasztosabb isteni adományt, a mely az embert legközelebb hozza a Teremtő Istenhez : az alkotó, a képzőművészetet a mely közvetlenül szemléltetővé teszi előttünk a bibliai mondás igazságát, hogy „Isten az embert saját képére teremtette!" Könnyű feladat volna méltatni az isteni csóktól ihletett művészt, a mestert, a ki élettelen dolgokból : agyagból, gipszből, márványból, bronzból, vagy vékonyka vászonra, papírra vetett festékanyagokból teremt eleven, örökké élő, beszélő művészi alkotásokat, hogy emelje, tanitsa, vezesse, javitsa embertársait a jelenben, a jövőben s hasznára legyen azoknak is, a kik még csak századok multán fognak nyomunkba következni . . . Én láttam az ő gyönyörű alkotásait . . . Nem a képeket láttam, vagy legalább is nemcsak a képeket, hanem láttam Vajk megkeresztelését, Hunyady Mátyást az igazságos, a dicső uralkodót, láttam Rákóczy Ferenczet elbúcsúzni feleségétől, a mint hálótermébe behatolnak a labbancz fegyveresek és láttam Szilágyi fenkölt alakját, a milléniumi ünnepség alkalmából összesereglett magyarságnak összes jelesei között, bemutatva a nemzet hódolatát a Szent István koronáját viselő király előtt... Magukat az eseményeket láttam a multak ködéből kiemelkedni, uj életre kelni... ugy a mint Benczúr Gyula tanitott látni, emlékezni... Amint szemeimre, látásomra ő visszahozta a multak ezen felemelő nagy eseményeit... És hiszem, azóta meggyőződésem, hogy azok a nagy jelenések igy és csakis igy történhettek és nem máskép, mert az ő távolbalátó tekintete az ihlet percében bizonnyal helyesen, bizonnyal helyes világításban és a valóságnak megfelelően idézte fel azokat a múltból. . . És láttam az ő álomlátásait . . Láttam gyönyörű portréit, a melyeket hazánk jeleseiről festett... Egész hatalmas galéria! Minden kép más más témáról, más alakról beszél, de mind egyikben az ő, a Benczúr művészete szól hozzánk az ő stílusával, az ő színeivel, az ő alkotó erejével, az ő beszédmodorával... ^ Mit mondjak erről a stílusról én, a szegény szürke ember itt a homokvilág szürkeségében ? ? Mit mondjak a szinek káprázatos, elvakító pompájáról ? ? A meleg bársonyról, a ragyogó brokátról, a suhogó selyemről, a derűről, a húsnak, a vérnek lüktető, meleg színeiről, a melyeket Rubens «s a nagy olasz festők óta soha senki olyan bravúrosan nem vetett vászonra mint ő, a mi büszkeségünk 1 ! Sőt még azok se, hiszen nekik nem volt hozzá a témának az gazdasága, a magyar dísznek káprázatos és méltóságos szinpompája, ami Benczúrnak önként kínálkozott... A magyar dicsőségnek, a büszke pompában fellépő, önérzetes és karakteres magyar jellemrajznak ezek az igazi színei, amelyeket ő Tiepolótól és Ru benstől örökölt, de mesteri kézzel a magyar törté nelmi — és arcképfestés ragyogó eszközévé avatott! Igy lett ő speciális magyar festőművész. Mester volt, mint művész, akire találóan alkalmazhatjuk azt a hasonlatot, hogy ő volt a magyar festőművészet ünnepi ódaköltője, klasszikus Horáciusa! és mester volt, mint tanító! Igy élte le nemes életét közöttünk s igy őszült meg a derűs, ragyogó művészetnek lélekben örökifjú nagy mestere a magyar művészetnek kitartó, sirigtartó, hűséges szolgálatában. Szülővárosában csak gyermekéveit töltötte. E háznak udvara, ennek környéke nyújtották neki az élet első impresszióit. Innen indult el az élet bizonytalan útjára, a mikor még a zsenge gyermekből senkisem sejtette ki a későbbi nagyságot, a müvéezfejedelmet. De mint a hatalmas csernek kicsinyke magja már magában hordja a későbbi évezredes fának minden fejlődési képességeit, terebélyes koronájának parányi csiráját: az innen távozó gyermekietekben is benn volt, benn élt már a későbbi nagy művésznek egész szunnyadó egyénisége és áldott a hajlék, amelyben bölcsője ringott, áldott a levegő, melyet először magába szívott és a föld, amelyen bizonytalan lábai először próbálgatták az élet kezdő lépéseit. Szivet-facsaró nagy fájdalom, hogy szemei, melyekkel ugy meg tudta látni, ugy vissza tudta álmodni az ezeresztendős szép Magyarország régi dicsőségét és amelyekkel olyan gyönyörűnek képzelte, álmodta, látta a második ezeresztendőnek fényes jövőbe intő perspektíváját . . . hogy azok az áldott szemek itt e földi életben a magyar világnak alkonyát szemlélhették és mikor örökre kialudtak, dolányi birtokának csendjébe megszálló csehkatonaságnak dissonáns kommandója vegyült . . . A magyar dicsőség káprázatos festőművésze idegen járom alá merült földön tért síri nyugalomba. .. Abban a vármegyében, melynek egy másik kies völgyében, Alsósztregova határában a másik világhírű nagy magyar : Madách Imre alussza örök álmait ... Az a két sir ott a magyar kulturának két hatalmas, két grandiózus tiltakozása az erőszakos idegen megszállás ellen! A nemzet nem zarándokolhat el sírjához. A szülővárosnak piacán, a szülőháznak szerény falai előtt adózik nagy emlékének . . . Innen szórunk egy marék nyiri port sírja felé és innen, az alig elvirult akácok hazájából küldünk egy lehelletnyi édes, magyar levegőt a szolgafölei tájai felé, ahol megszentelt, drága hamvai nyugosznak . . . Legyen nagy neve áldott. Legyen emléke Örök ! A beszédet körető zugó éljenzés és taps csillapultával dr. Vietórisz József lép az emelvényre és lelkes hangon szavalja el erre az alkalomra irt költeméryét melyet lapunk más helyén közlünk. Az emléktábla megkoszorúzása. A kormány A zugó éljenzés után dr. Jármy Béla főispán az emléktábla elé lép és a következőket mondja: A kir. kormány képviseletében Becezur Gyula hatalmas géniuszának a magyar nemzet hálaját és megbecsülését tolmácsolom. Ez a géniusz a magyar névnek becsületet szerzett az egész világon, Az a faj, mely Benc?ur Gyulákat termett, nem veszhet el soha. Ara 2 korona.