Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 98-120. szám)
1921-05-26 / 117. szám
19*1. május ifi — Az apajjyi tanítótestület Pünkösd ná*od napján este az apagyi református iskola termeiben — népnevelési célokra — műkedvelői előadással egybekötött táncmulatságot rendezett. Az előadást megnyitó prólógban Szabó Aladár lelkész az ilyen előadások és összejöveteleknek a magyar társadalom kulturája emelését célzó előnyeit s eredményeit méltatta, melyre különösen falvainkban s különösen manapság nagy szükség van. A műkedvelő zenekar, mely áll Belenczéressy József, Tóth Lajos, András József, Siska József tanítók és Rainer László községi jegyzőből, derekasan kitett magáért egy — Belenczéressy tanitó által kiválóan szerkesztett — dalegyveleg valódi élvezetet nyújtó előadásával. Bájosan énekelt Belenczéressy Józsefné s zongorázott Thoma Ancika A műkedvelő társaság Murai „Virágfakadás" cimü vígjátékát adta elő, melyet a szépszámú közönség mindvégig derűs megelégedéssel élvezett s a szereplő hölgyek és urak játékát sűrű tetszés nyilvánításokkal és tapsokkal jutalmazta. Az előadást reggelig tartó tánc követte. Részben felülfizettek részben jegyeiket megváltották a következők : Fényes Gyula 50, Puskás Simon 40, Kiss Gyula 100, Goldstein Soma 50, Gönczy János 20, Balogh Oszkár 20, Kriston Sándor 10, Kurucz Mihályné 10, Rainer László 28 50, Lengyel János 6, Szabó Aladár 50. Gyulaházi Arthur 100 korona. Ezenkívül Gyulaházi Arthur adott még, mint kivétel nélkül minden nagy innepünkön szokott, az ünnepi legátus részére 50 koronát. Fogadják a kegyes adakozók jótékonycél érdekében hálás köszönetünket. Az apagyi református egyház Elöljárósága. — Katonazene hangverseny. Miot romién csüíöriök eate, ugy holnap, csütörtökön este 8 órakor is a Bocskay kerthelyiséDbsn a nyíregyházi gyalogezred *enekaran*k nívós hangversenyében lesz alkalma aőzöoaegfifiknei gyönyörködni. A kitűnően gondozott, kellemes kerthelyi6ég városunk egyetlen njá i üdülőhelye, ahol szolid polgári árak mellett jó ételek és italok kaphatók — Városi Színház-Mozgó május 25 és 26-án Kía Beppó olasz drárnár mutatja be. Előadás kezdete fél 7 és fél 9 órakor, űrnapján 5, 7 és 9 érakor. Diadal Máius 23, 24, 25, 26, 27 én Gróf Monté Qhrisio. J Olcsó tavaszi és nyári divatharisnyák Női mouslin harisnya az összes divat színekoeu 48 K. NŐi selyem flór cérna harisnyák 98 K. Női selyem harisnyák ... 275 K. F^fi kziues divat zokni* 28 K. Gyerrna* uyári színes zoknik ... 20 K. Óriáíi nagy választékban mélyen leszállított olcsó arnan szerezhető be Hungária Cipőgyár üzletében Nyíregyháza, Zrinyi Iloui-u. 5. 3588 mmmm Világhírű Schmoil és Harry cipőkrémek fehér, fekete, sárga és vörös színekben, fehér vászoncipő tisztítók, cipőfűzők es cipősámfák Dagy választékban Hungária Cipőgyár üzleté ben, Nyíregyháza, Zrínyi Itona-ntca 5. Baza-utca 16. sz. alatti J66 ölnyi területű házasbelsőség eladó. Értekezni lehet dr. Szentiványi József ügyvédnél, Rákóczi-utca 13. U_2898 Könyvszekrény, mely ruhaszekrénynek is alkalmas és egy kávéházi márványasztal eladó. Megtekinthető 3—5 óra között Deák Ferencutca 20. 3812 Megbízásból eladó egy 12 személyes ezüst evökészlet. Megtekinthető Sándor Rezső ékszerésznél. 3803 2 iratszekrény, mely ruhaszekrénynek is alkalmas, hozzávaló felszereléssel, függönyök rézrudakkal együtt, irodához való üvegtál eladó. Cím: Hongária cipőüzletben. 3653 Mindenes szakácsnő elsejére felvétetik. Házhoz járó fehérnemű varrónő kerestetik. Cim Vécsei-utca 9. 3806 Egy szivarhaj is kis varrógép «ladó. Nádor-u. 68. Melyik jószívű uri család volna najlando két édes kis fiacskámnak gondját viselni szeretettel aduig, amíg törvényesen elvalok lelesegemtöl. Cim a kiadóban. 3717 Urak es úrhölgyek figyelmébe.' Vallalok mindeuiele leüérueiuu morasát, valamint tiszti öltönyöket, női pipere rudakat, vászon kosztümöket, blúzokat, kézimunkákat, stb. a legszebben és legjutanyosaüDan csinálom. Szegm-utca 4. sz. ö&Zl Egy boltberendezés a<on nal eladó. Ciai a kiauooaii. 3818 Egy közép nagyságú békebeli zsaiei kaöai eladó. (Juu a uauoiau. 377o lnteligens jómódú fiatalember unleany ismeretségét keres:, ki szabad óráit lelleuiesse tenne, egyhangúsalából (elvidítana. Válaszokat , felvidulni vágyom" jeligére uz Ujsagbolioa kerek. 3820 Egy urasági inas és szobaleány allasi keres helyben vagy videkre junius lőre. Gjiu az Ujsagboltban. u aauy Nagy álló tttör, 1 darab réz ejjeil szekrény, .villanylámpa, 5 égö, l platonuveggömb rez táayérral sürgősen eladó. UjszölöutCi 5b. szarn alatt. 3837 Eladó vályog, szecskavágó, járgány cséplőgép 48 HP, outött kerékagyak, kutszivattyu, több tiokos stelázsi, ablakok, kerekpar, motor, vashoidtik. Ószolőutca 33. 3835 Egy jókarban levő használt gyermekkocsit megvételre kerestetik. Rózsa-u. 6. sz. ü 2903 Egy jókarban levő cimbalom olcson eladó. Virágutca 8 . 38 j7 Kert-utca 25. szám alatti foszemzlet lakassa! együtt kiadó. 3954 A Hatzel-tértől a kisállomás'g elveszett egy szögletes kis női aranyóra. Becsületes megtaláló az Ujságboltban illő jutalomban restesül. U 2911 Kosztosokat elfogadok. Cim a kiadóban. 3S58 Teljesen uj szepességi abroszok és egy paraván eladó. Cim az Ujságboltban. ü 2912 Jó házikoszt Bocskai utca 22. kapható. U 2913 Egy szerény leány gazdasszonynak vagy ehnez tiasonlonak ajanlkozik vidékre. Cim az Ujságboltban. 2914 Házi dolgokban jártas fiatal leányt keresek idősebb urinó mellé. Cim az Ujságboltban; U 291i Koca 5 malaccal telestartásra kapható. K.éz-u. 4. 381* Eladó bel telek. Nyirjakó közsegben a község középén 3500 négyszögöl zöldség termelésre igen alkalmas, istállóval, betonkuttal körülkerített üely, házhelynek igen alkalmas. Szalmáry Imre, Er-utca 4z. 3827 Eladó Oszölo-utca 121. számú ház, mely áll két szoba, konyha, speiz éi egy felnyilas szőlőből. Ertkezm ugyanott. 3824 Szabolcsmegye egyik legjobb közsegeben Bizományi Aruraktárt nyitok, megbízást minden szakmából elvállalok anyagi garanciával. Cim a kiadóban . 384-3 Keresek tiszta rendszerető jól főzni tudó házvezetőnőt, aki magányos fórti háztartását önállóan vezesse. Fizetés megegyezés szerint. Dr. Szabó Sándor ügyvéd, Nyírbátor. 3844 Eladó 7000 dib tégla Maláta-utca 4. szám alatt, ahol fedélléc, épületfd anyag, mindenféle vasanyag, a raktári ár feléén kapható. 38*> Egy teljesen uj kocsi és egy féderes taliga eladó. Cim a kiadóban. 3860 Valódi firnis I kg. 80 korona. N-gyobb vételnél megfelelő árengedmény. Mindennemű festék anyagok mélyen leszállított áron kaphatok Izsay Károlynál, Uj-utca 12 szam. 380 f arfi-, ríí- és gcrmklnrisiif it minden d vatszíntkban a legolcsóbb nsp'árban ójíuí választékban kHpha ó FOOOR FERENC férfi- é« női divatáru üzletében, Nyíregyhaza. 3215- 1 j M. kir. államrendöriéj? nyíregyházi 1 kapitánysága. j 2529-1921. rk adsz Hirdetmény 1 A m kir. államreodőrség nyíregyházi kapitányságánál a régi talált tárgyoknént kezelt I drb. , rrimóra lánccal, egy férfi arany i karikagyü'ü, egy női piros kö*ei j gyiJrü, 1 drb törött fél függó ' és egy piros köve* ijyerro. félffiggö 1 kerül ar*í*re es sl* a tolyo «vi I májúi hó 80-an de. 10 órakor a« államrendőrség 3 azÉtru szobaijában. A venni szándékozók figyelmét azzal hívoan fel, hogy a fent 'elsorolt tárgyak becsértéken alól is el fognak adatai. Nyíregyháza, 1921 roéjua 21. KISS, 3856 rendőrt anácaoi. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. A kemecaei ref. egyház tulajdonát képező téglából épített, bádogfedelü. baiül jominőiégü deazkaauyagból k.s/.Slt, teiménytajoláíra alkalmai, rekeaszbl felszerelt magtárépület f. hó 29-én délután 4 órakor a hoiyazinen tartandó npilrános önkenTej árverésen a legtöbbet ajánlónak el fog adatai. Kikiáltási ár 25C00 korona. Árveceini s,.áaci*fcozók az árverés megkezdése előtt kőteletek a kikiáltás) ár 10% át bánompácz fejeben alulírottnak átadni As épület részletes megtekintése végatt alulírott fógondnokhoz leh«t fordulni. Vevő köteles az épület elbootá sát, anyagok elhordását ér a hely elUkaritésá 3 hémp alatt eizkő zölni. Az eladás jogerőre e.-atí az egyháitanáci jóváhagyása eseten emeUedík, ameiy időtől számítva 8 nap alatt köteles vevő a teljes vételárai alulírott kezéhez nyugta és ellenoyogia mellett kiűzetni, euenkező esetben ietett bánompénzét elveszti. Az árveréssel járó bélyeg es illeték költségét vevő viteli. Kemecsén, 1921. május 24 én. Az egyházta^écs mt ^ bízásából TÓTH ANTAL 3847 fógoudnok.