Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 48-72. szám)

1921-03-03 / 50. szám

1921. március 3. JÍYÍR¥IBÉK, 3 tiltakozhatik az ellen, hogy náiánál nagyon sokkal lejebb álló kulturáju népeknek prédájául dobassék oda. Mi abba a szent harcba, melyst hazánk régi területének épségéért, annak visszaállításáért megakarunk vivni, bele visszük dicsőséges győzedelmes fegyverként a mi szellemi héroszaink emlékét; az ő szellemeikhez fohászkodunk támogatásért. A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör is megszólal a vihar után. Minden erejével azon lesz, hogy a nemzetmentő kultur munkában elől járjonLelkesíteni, buzdítani, kérni akarjuk a vármegye minden igaz magyar érzésű fiát és leányát, hogy legyenek munkatársaink e szent harcban. Ha valaha, most kell megmutatnunk, hogy ; az a küzdelem, melyet Bessenyei és társai i — a nemzet őrök háláját kiérdemelve — ak- | kori elmaradottságunk ellen indítottak, nem volt eredménytelen, nem volt meddő, s hogy e : nemzet már csak szellemi fölénye folytán is j lefogja rázni a rabigát, melybe ellenei beszori- j tották. E nemes küzdelemhez kérjük mi, igen t. hölgyeim és uraim az önök jóindulatu, hathatós, megértő támogatását, magasan lógjuk Önök előtt iobogtatni az igaz magyar kultura szövétnekét ; de önök se tévesszék e szövetnek világát szemök elől, hogy ezzel is közelebb érjünk a nagy célhoz, melybea mindnyájan hiszünk: Magyarország feltámadásához! Nemzeti kulturánk gyönyörű épületének ormáról fogjuk oda kiáltani dacos elszánással ezt a három szót: Nem, Nem, Soha! Abban a biztos reményben, hogy kérésünk nem lesz pusztában elhangzott szó: van szerencsém a mai Bessenyei György emlékének szentelt irodalmi estélyt megnyitni és felkérem egyesületünk illusztris vendégét dr. Papp Károly egyetemi tanár urat. hogy Bessenyei György életéről és működéséről szóló előadását megtartani szíveskedjék. A szózatos megnyitó mély hatása lelkes tgpsban nyer kifejezést, majd Dr. Papp Károly tudós alakja emelkedik szólásra s a Bessenyeiproblémát mélyen szántó és a finom essay gondosan csiszolt mondataiban ragyogó fényben elénktáró tanulmányát következőkben vezeti be: Mélyen tisztelt közönség! Hölgyeim és Uraim! Idestova, csaknem féléve már, hogy egy komor őszi nap, szakadd esőben, széltől cibálva mély megilletődéssel áltam Bessenyei pusztakovácsii sírjánál. Utamnak eredetileg más célja volt, az: hogy egy ásatás előkészitése céljából r a Bihar nyugati szegletében levő kunhalmokat áttekintsem Az időjárás azonban sehogy se kedvezett. Be volt borulva reménytelenül s mentül tovább kocogtunk a keskeny, döcögős országúton, annál makacsabbul vert a zimanmankóval bélelt hideg eső Csoda-e hát, ha ilyen hangulalnan a sző is alig jött fel bennünk, inkább begubózodtunk a kocsi bsnsejébe s onnan merengtünk kifelé a lassan haldoló őszi tájra. Már Bakonyszeg határában jártunk, amikoz hirtelen megszólit egyik útitársam s kérdi, hogy nem állanánk meg egy pillanatra, mert nem messze tőlünk, amott a berettyó parti ákácok alatt nyugszik magános sírjában Bessenyei. Mintegy villanyütés értek a szavak s hosszan, kérdőleg tekintettem rá: hiszen az ő sírja tudtommal Pusztakovácsiban van, s el sem tudnám itt is ilyen miliőben képzelni. De társam sietve világosított föl, hogy — igen — ez a pár viskótól tarkított mező már PusztaKovácsi : az a jobbkinézésü nádfedeles ház a költő egykori lakóháza; távol meg a telek délkeleti sarkában állott az a terebélyes öreg almafa, amelynek tövében alussza örök álmát egyházi áldás nélkül a boldogtalan remete. Ki nem mondhatom, hogy mily fájdalmasan hatottak rám azok a fonák benyomások ! Egy kopár, esőbe-sárba merült pusztai vidék, s ölén a nagy nemzetébresztőnek Bessenyeinek szentelt hamvai l ... A Bessenyeié, aki először mutatott rá nálunk a nemzeti haladás, az érzelmi felvilágosodás és erkölcsi felemelkedés u'jaira. Ezzel együtt nyelvünk müvelésére, az Akadémia eszméjére, irodalmunkban meg az uj formákra és uj hangra és aki, amig európai színvonalra akar felemelni bennünket, egyben faji sajátságaink méltó kifejezése által kívánta biztosítani elmaradt nemzetét. Ezt szolgálva Ö mindig, mindenütt, költői és bölcseleti müveiben, vallási és etikai, politikai és történeti remélkedéseiben, a ragyogó Bécs 100 féle kísértése között éppúgy, mint a félreeső falu rideg magányában, hol saját vallomásaként „minden j néven nevezhető okos emberi társalkcdástól : megfosztatva, semmiféle halandókkal nem levelezve, senkit nem látogatva és senkitől nem látogattatva lakozott magában egyedül, sok könnyeivel, gondolataival és a néma természettel töltve idejét, élvén azért, hogy még meg nem halhatott". Míg így tűnődöm némán, sztítlaml, hovatovább minthogy a nemzetí.balsors szimbóluma tűnt fel előttem, nemcsak az a bozót borította egyszerű sirdomb, hanem az alatta nyugvó halhatatlannak földi pályája is. . . . Mint riadt fel egykor tespedéséből a haladás] szelleme által serkentve ! Mint adta át magát eszméi és álmai varázsának, — keresve a megnyugvás és boldogság útjait, mindkettőt, mindig nemzete sorsára vonatkoztatva — amikor a sors kereke hirtelen átgázolt rajta . . . S most minden itt vsn! Eszményei és koszorúi, a siker és a boldogság bizonytalanságával, — hő szenvedelmei ós szakadatlan áldozatai, az elbukott hősök tragikai vergődésével. S hozzá az a megrendítő magány, amelybe oly korán egyedül maradt, kihűlt szivével ós Istenével . . • A tanulmány ezután finom ellenzéssel láttatja meg Bessenyeit, mint kulturproblémát, jellemző rajzban ad képet alkotó munkájáról, amelynek épp olyan tisztán mutatja be gyökérzetét, mint termőerejének sokszerüségét. Jellemző képben foglalja össze a felvilágosodás gondolatmunkáját és finom okfejtései magyarázza a rousseaui érzelmi áramlat hullámverését, a Bessenyein is átrezgő szentimentalizmust. Mind/égig feszült figyelemmel hallgatott nagyszabású méltatását a következő vizióere ü agitáló befejezéssel zárja be : Most halála 110-ik évfordulóján gondolatban is már odalépve.; nem pusztakovácsi i elhagyott sirjához, hanem itt a közelben merengő ércalakja elé, vájjon minő ihletett, minő tanításokat kérjünk a magyar jövőn töprengő lelkétől mi, — e boldogtalan kor, boldogtalan gyermekei?! Szép gondolkodó fejét mintha felemelné, sasszemeivel mintha odaintene, s filozofusi ajkával máris mondaná: „A fájdalomnak nincs mindig leverő hitalma ! Katharzisaink tüzén, óh hányszor inkább fölemel, s amint lesújt bennünket. Sőt fölemelkedésünk tiszta magasából az utat is megmutatja, hogy merre felé tartsunk áldozatunkkal... íme az én példám 1 Oly ,korban léptem föl, amelynél Mohács óta szomorúbb szakasza alig volt a magyar történelemnek. Amikor nemcsak a nemzeti öntudat, hanem a nemzeti lélek haldokolni látszott. Amikor szivünk-nyelvünk idegenné vált s vele együtt fajiságunk is romlásnak idült. És én épp akkor álltam elő, hogy uj epochát nyissak előbb az irodalomban, majd hódító eszmém révén egész társadalmi és politikai világunkban. Szabad-e hát akkor kishifüsködni ti nektek ? Szabad-e szárnyaszegetten dideregni a jövő kapujánál, amikor lelkünk szelleműnk nem mect idegenbe, eszményeink és reményeink csaknem mind érintetlenül maradtak! íme az első üzenetem, amit írásaimba is belevettem. A másik üzenetem minden idők magyarjának szól, de sohasem korszerűbb, mint manapság, amikor nyelvünket, irodalmunkat, tár9. Ha valamelyes nem biblikus jelleg árnyalatát érezzük a szóbanlevő műremeknek abban a beállításban, amely óhajtásunk teljesülésének reményét nem a hitünk legerősebb várául szolgáló isteni kegyelemre, hanem az isteni örök igazság természetes következményére alapítja: ne feledjük el, hogy az e felfogásban megnyilvánuló akár jogos, akár jogtalan önbizalom egyenesen nemzeti jellemvonásunk, és ne tévesszük szemünk elől Írónknak azt az éppen e szempontból is megértést igénylő, mélyen átérzett és kétségtelenül öntudatos eljárását, hogy mondanivalóit négyszer is kiemelten a hit kohójában forrasztja nemzetünk méltó fohászává. !0. Petőfi azt mondta, hogy „Isten csodája, hogy áll még hazánk!" — ma az látszik csodának, hogy megérhessük hazánk feltámadását. De a hit csodát teremthet, s nekünk hinnünk kell a csodában azzal az odaadó, fenntartás nélkül való, élő hittel, mely a mága teljes fenségében inkább a nő, mint a férfi lelkét emeli fel az Isten fogalmához. Ezt a hitet kell megszereznünk és megtartanunk, ha azt kívánjuk, hogy a hit tartson meg bennünket. És itt találhatjuk meg annak a magyarázatát, hogy ma már mindennapi imánkba foglalt "Hitvallásunk'-nak női lélekben lehetett megfogannia és női aikról kellett először elhangzania. 11. Nem akarok különbséget tenni hit és hit között, adott esetünkben a férfi és nő hite között jóllehet egész bizonyosnak látszik, hogy meg üdvösségének az útját. A bizonyosság próbája azonban abban van, hogy tudom-e és mivel tudom megalapozni, felépíteni és támogatni hitemet, hogy az ne könnyen szertefoszló ködkép, hanem valódi és komoly realitás legyen lelkemben, amellyel együtt kell megállanom vagy elbuknom. 12. Ha „Hitvallásunkéban az isteni örök igazságra hivatkozunk, mint feltámadásunk hitének fundamentumára, nemcsak a nélkülözhetetlen isteni kegyelemtől, hanem részben tőlünk is függ, hogy a legfőbb birói széktől ügyünk igazságának kedvező megítélését remélhessük. Egyéni feltámadásunk a lelkünket boldogító kijelentésen kivül a természet örök megújulásában szemmellátható dogma kérdése; nemzetünk feltámadásának hite mindenkép megköveteli, hogy tőlünk telhetőleg magunk is résztvegyünk a feltámasztásnak egyébként isteni munkájában. 13. Tiszta lélek nélkül hasztalan forgolódunk az oltár körül; szent fogadalom, vagy nagy elhatározás és kemény munka nélkül legszebb szavunk is csak „zengő érc és pengő cimbalom!" Ahhoz tehát, hogy „Hiszek egy Istenben", mindig hozzá kell gondolnom, hogy szivemnek minden érzelmével, lelkemnek minden gondolatával Istené akarok lenni, szinte egyesülni akarok vele, mert csak ebben a szent egyesülésben fejthetem ki legjobb énemnek minden erényét, amelytől most boldogságomat, majdan üdvösségemet remélhetem. 14. De ne lecven nuszta szó az a második vallomásunk se, hogy „Hiszek egy hazában !" Ha igazat adunk Székács epigrammjának, mely szerint: „Vizbe esett az orosz s szent Miklóst hívta segédül; — megmentlek — mond a szent — de mozogj magad is!" — nem menthetjük fel magunkat ama kötelességek teljesítése alól, amelyeket a haza jogosan várhat el tőlünk. Erőnk megfeszítésével, két kezünk munkájával, arcunk verejtékével kell szolgálnunk { szenvedő hazánkat, hogy elmondhassuk a j „Fóthi dal" költőjével: Szent hazánk, meg; fizettük mind, mivel csak tartozánk! 15. Végül csak úgy várhatjuk az osztó l igazságnak megfelelően Magyarország feltámaj dását, ha egész életünket az újjáépítés szolgá! latába állítjuk. Nem elég itt keservesen nélkülözni, hiszen szinte végzetünk már a szegénység ; nem szabad itt kishitüen lemondani, hiszen ha lemondunk valamiről, nem érdemeljük meg, hogy visszanyerjük azt; nem lehet itt habozni, hanem azonnal válvetett erővel kell nekilátnunk a honmentés újjáteremtő, feltámasztó megdicsőítő munkájának. Éppen ezért nem pótlásul, nem kiegészítésül, csupán reflekszióul teszem hozzá a magyar hiszekegyhez azt, hogy; Istennek szentelem szivemet, lelkemet; Hazámnak szentelem munkás két kezemet; Feltámadásunknak egész életemet! Dr. Vieióriss Józzej.