Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 25-47. szám)
1921-02-25 / 45. szám
MoeszBela nyugalomba vonul Niregyháza, febr. 24. (Saját tudósítónktól.) Nyiregyháza város képviselőtestülete péntek délutáni közgyűléséé egy nyugdíjaztatás iránti kórelmet tárgyal, Moesz; Bek adóügyi tanácsnok nyugalomba vonui. Moesz Béla példás szorgalommal teljesített hivatali pályája a város iaadüiötes fejlődésének éveivel rsik öasse s a város e fejlődés nagyszabású voltát azoknak a fáradh&t&tlisn munkásságú tisztviselőknek erőmegfössnóse segítségével biztositolta, asiknek egyike Moesz BSla is volt. Ez év junius 19-én lesz 36 éve, hogv Moesz Bé' lát h városi képviselőtestület bíróvá választotta. H'vatali működésének javarészét, mintegy huszonötasztendőt a városi aljegyzői székben tölti lelkiismeretesen, kitartó hangyaszorgalommal Ezután árvaszéki ülnök, msjd 1917 óta adóügyi tanácsos A munkskedvéban, ügyszeretetében ma is fiatalos Moesz Bélát szemének gyöngüiésa kéaysücrifette csak a hosszú munkás hivatali mult után a nyugalomba. Amikor s város közönségének elismerésével és hülájával tekintünk át lankadatlan munkásságénak évtizedjin, kiváiijuk, hogy nyugalombavonulásának napjaira zavartalanul s még sokáig árasszon a hivatásszereietből takadó murjkásóletfe yaló elégülí THszagondoJás, békét, boldogságot Városi közgyűlés Nyiregyháza, febr. 24. Saját tudósítónktól. Nyíregyháza város képviselőtestülete pén teken délután 3 órakor tartja február havi rendes közgyűlését. A közgyűlés ezúttal nem ró nagyobb munkaterhét a városatyákra, mert a tárgysorozatnak mindössze 37 pontja vaa. A közgyűlés igy is néhány jelentős tárgyban fog határozatot hozói. Ez alkalommal foglalkoznak a városatyák Vencsellő község felseghésének ügyével. A Nyirvidók annak idején megírta, hog7 Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottsága mngáévá 'tétté Kállay Atd ás nemzetgyűlési képviselőnek Vencsellő felépítése tárgyában élöteijesztett indítványát őá elhatározta, hogy felhívást intéz a vármegye községeihez a rettenetesen elpusztított testvérközségnek közös erővel való felépítés) érdekében. Mikecz Isiván alispán lelkes felhívásban fordult e tárgyban a vármegye lakosságához s reméljük, hogy Nyíregyháza város képviselőtestülete iesz az első a vármegyében azok között, akik Vencsellő felsegitésében példás áldozatkészséggel vesznek részt. A pénteki közgyűlésen matatja be Dr. Benc3 Kálmán po'gármester Hegedíis Pál tábornokiak a debreceni körletparancsnoknak Nyiregyháza városához intézett bucsuiratát is. A közgyűlés foglalkozni fog a kertgíszdasági tizemnek városi kezelésbe való átvételére vonatkozó javaslattal s jelentős tárgya lesz az a tanácsi javaslat is, mely községi temetkezési üzem felállítására vonatkozik. A város közönségét ugy g%zd«sági ; mint higiéniai szempontokból egyetemesen érdeklő javaslattal bővebben lapunkban más alkalommal foglalkozunk. Tárgysorozaton van ezenkívül a városi kerékgyártó és kovácsműhely felállítása, Moesz Béla adóügyi tanácsnok nyugdíjaztatási kérvénye, az iparostanonciskolai tanilók drágasígi segély iránt beterjesziett kérelme, a polgármesternek a pénzügyi tanácsnoki állás helyettesítése tárgyában előterjesztendő jelentése, több haszon bérleti szerződósügy, a gazdasági intózőség előterjesztése az erdőőrök jutalmazása tárgyában s több települési ügy. — Magyar nótáért a rabkórházba. Pozsonyból jelentik: Az elmúlt éjjelek egyikén a pozsonyi Modern Kabaróban Eizterházy Károly gróf magyar nótát rendelt a cigánynál, mire a jelenlevő csehek a grófot véresre verték. Ezután egy detektív letartóztatta és a rabkórházba szállította. Bu séta lyifigyMiis Sétálunk a városban szomorú séta ez, ssámba vesszük gondjainkat. Nem a magunk kis gondjüi kísérnek uíunkoű, hanem a mindannyiunké. Tisztaság A házak nemrégen kopottan szomorkod tak, mint megannyi tisztviselők. Most itt is, ott ia míg-riegujal a házak frontja, uj boltok, portálow kerüinek a sápadt házakra. Általában azonban sivár, szennyes a házak sora. Elfacsarodik a stivünk, ha egy-egy nyitott kapun udvarokba nézünk. A város kellő köxepén, gereblyét soha nem látott, seprűtől irtózó, fésületlen udvarok meredjek ránk, mint -rígi rendnek, friss kedvvel ős^őit tisztaságnak temetői A szemét most a februári fagyban van konser válve, de mi lesz, ha jön az őszisteségít parancsoló napsütés és az olvadással egyf.tt kémiai folyamatok indulnak mog. Eg^ik központi fekvésű iskola udvarán mentünk át a miuap s ott a köztisztaság szempontjából legkényesebb helyiségben, amelyet a ki3 gyermekek egész raja keres fel nsponkiat, hajmeresztő sseunyet találtunk. Ez végképen elkeserített. Ha már a lakásviszonyok mlfett életuat há igazát vagy tépett kedéíjü csüggeteg kkók nem érnek rá RZ udvar higiénia ufssitásau követni, az iskolának, a bölcsesség kútfejének még ki kellene tartani valahogy azok meílett a tisztasági elvek mellett, amelyekről az olvasókönyvekben oly sok szép olvasmány oktatgat. Bus rezignácitíval ballagunk a seprükksi csak ritkán cirógatott »zéles nyíregyházi utcákon Reggel félnyoic óra falé roskstag sepsőmunkások vonnak iassu iveket az urason vesszősep rőjükkel. Arcunkba pöfékel a gyilkos szemetes por, Ida szemétkupacok sorakoznak a seprő nyomán, de mindez csak mutatóban van, hO|jr meg no szakadjon a folytonosság a múlttal, szemét, papiirongy, szalma sűrűn kavarog az utón, ha sztmen csapja városi az étzaki szél. A gondok gondja Azt irják, nagy a pénzbőség- Bizonyos, hogy sok a b&nljó a zsebekben, de elosztódáss egészségtelen. Üzérek belsőzssbéban bibliavastagságú eaerkoronás csomó duszsd, munkájából élö dolgoshoz most is lassú titsmbon jutnak a nagypipáju, kevésdohányu bankók. A homlokokra mély ráncokat vés a kenyér gondja. A lisztellátás zavarai következtében legtöbb embör kenyeret vásáról. A kenyérussora a legsötétebb bűn. Pedig vannak, akik ezzel üzérkednek. Vannak dolgos emberek, akik heti keresetük felénél többet kénytelenek kenyérre költeni, 28 koronát fizetve kilogrammjáért Bizonyos, hogy nincs nagyobb ós komo lyabb destrukció annál az anarchiánál, amely a magas árak erősz&kolásában van. Nincs lesújtóbb, az emberekben való hitet jobban pusztitóbb, mint az árak különbözőségének látása. Volt olyan nap Nyíregyházán, amikor egyik ponton 800 s ugyanakkor egy másik ponton 400 koronát fizettek egy méter tűzifáért, a harmadik ponton pedig 1200 koronát, egy ^skatulának nevezhető szaí- ér mssxáirozottan felhányt apró fáért. Esty próbsuton egyik boltban 8, a másikban 7, a harmadikban 6 s a Hangyában 5 koronát fizettem egy á&rab citromért. Egy dobos „JesMelazerelésen 100 K árjelzés van a* egjik kirakatban, a másikban ninci árjelzés s bent & boltban ugyanazt 338 koronáért adják. Lehet, hogy magyarázatát adhatják ennek a labilitásnak, mi degy, az erkölcsökre való visszahatása kétségtelen. Tisztviselő sors Régi jij, & tisztviselő jaja, már nem tűnik fel, alkotóeleme a mának, a nagy disszonanciának, a mai életnek. Csak ha értelmes, tiszta percben feleszmélve átnézünk ezen a kérdésen, akkor döbbenünk meg. A kopottas ruháju államhivatalnokon nem az anyagi lesurlődás sebei a Iegmegdöbbentők, hanem az a pusztulás, amit e segítséget nem kapó jajkiáltásos lét a szellemiekben rombol, a lélekben, amely a nemzet lelke. A lelket is kell táplálni s ez a táplálás is megfizethetetlen. A magyar 4 1921. február 12 8 tisstviielő már rág nam vesz könyvet s rég eladta a;-c is, amij% volt. Fizetése msllett, amelyből számlái közöl talán egyet is alig fizethet ki, kénytelen mással' foglalkozni, elkanyarodni hivatásától. Eaargiájának javarészét a kenyérért való kü*dslerh emészti fel. Anyagiakban rég elhagyatva, síöllftmiekbíía emésztődve, erkölcsében mégis mégis ragyogó tisztaságban vár hosszú évek óta a> materialista öazés a legtöbbet vesztett aídoza a a magyar tisztviselő Bus sétánkon a volt Royal-kávéiiáz előtt megyünk el. Ragyogó fehérre mázó t kirakatburkoiat, bana lén vasén felszerelt bolt. A tisztviselők boltja, az ő szövetkezetük Hoz e köayn^ebb, gondtalanabb napokat, levesz-e majd náhány kilogramm suly? a görnyedt vállakról, a jövő mondja meg. Már sammibea som tud bizni, mósü's mindentől jobbat, mindentől rnegváltást vár * tisztvis?lő. Bus Pál. — A debreceni kir. ítéld tábla elnöke. A kormányzó Oichváry Zoliáa kir. euriai birót a debreceni kir. itóíő tábla elnökévé nevezte ki. — A Turáni-Kör választmáaya folyó hó 25 én pénteken du 6 érakor fo'yU.tőlagos választmányi ülést tart. Az Einökség. — Eljegyzés Kiéin Boriska urleányt nyiregyházáról eljegyesta Slrosi tod:ö. Minden kü ön értesítés hslyöt'. — A városi együttes szakosztályok csütörtök délután 3 órakor dr. Bancs Kálmán polgármester elnökletével ülést tsrtottak, amelyen a pénteki városi közgyűlés tárgysorozatát készítették elő. — Halott a lakatlan házban. Dabrecenbői jelentik: Tegnap reggel jeientettók a rendőrségen, hogy a Poroszlay ut 9 szám alatti lakatlen házban egy ismeretlen asszony holttestét találták, A rendőrség megállapította, hogy ss illető Ksssás Istvínné 67 éves debreceni lakos és hogy ÜK eiőső nap éjszakáján húzódott meg a lakatlan ház félreeső helyén Lefekvés előtt kirakta msga mellé Ksebkecdőjét, tükrét ós fésűjét, feje alá pedig egy téglát tett. Vdósaioü, hogy as asszony a hideg téli éj* sxaka alatt megfagyott HoittSctét a közkőfhta halottas házába szállították. — Földgázkutatás Sárréten Szeghalomról Jelentik: Pusztai János kezdeményezésére ma már R pénzügyminisztérium is foglalkozik a Sárréten felfedezhető földgázzal. A miniaztóiium megbízásából Bocs Hogö dr. már megkezdte a kutatasokat és Derecske irányából jön a kutatás le egészen Szeghalomig. — Köszönetnyilvánítás Mikecz Oiö í ur és nsje 1000 K, Reiniez Mó? ur 80 K, Kiskereskedők fzöveikezete termószatbani adományt juttatott sáövetségűuknak; fogadják érte hálás köszöaetűnket. Hadröá. — Kőzszállitásoh késedelmes kifizetése. Az iparosok és kero«k«dök régi és most különösen nagy sérelme, hogy a közhatóságok részére végzett ipari muakak és azáliitásois számláinak kifisstése igen késedelmesen történik. A gyakori panaszok folytán a dábreeeni kereskedelmi és iparkam*ra felterjesstést intézett a kereskedelemügyi ra, kir. miníszterhaz az iparosok és kereskedők hatóságok részére eszközölt szállításairól és munkáiról kiállított száailák sofonkivül sürgős ki!is8tésánek elrendelése érdekében — Kérelem Felhívjuk az ösizes közigazgatási és katonai hatóságokat, valamint a társadílom jótékonykodó tagjait, hogy a hozzájuk bármily ügyben forduló hadirokkantak, hadiözvegyek vagy badiárvúknak bemutatkozókat hivjáfc fel a fenti minőségűi; igazolására. Igazolásul a Hsdröá nemzeti szövetség helyi csoportjának bélyegzőjével ellátott arcképes igazolvány szolgál. Es alkalommal nyomatékosan felhívjuk szövetségünk tagjait, akik még mindeddig nem szerezték ba arcképes igazolványukat, hogy birtokba vétele végett azonnal jelentkezzenek hivatalos helyiségünkben. Megjegyezzük végül, hogy ezentúl sem a hatóságok, sem magánosok, sem Szövetségünk a migukat igazolni nem tudókat kérelmükkel vissia fogja utasítani. Vezetőség.