Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 25-47. szám)

1921-02-04 / 27. szám

1921 . február 4 Lepecsételték a városi színházat _ JNftttnri DÉg. Veszekedés közbei megölte a sógoiát A házi perpatvar szomorú vége Nyíregyháza, febr. 3- Saját tudósítónktól. Még alig csillapodtak le arohodi gyilkos­ság nyomán keletkezett izgalmak, máris ujabb áldozata van az emberi szenvedélynek. Ezúttal azonban nem előre megfontolt szándékkal el­követett gyilkosságról van szó, hanem egy házi perpatvar nyomán keletkezett harag elementá­ris kitöréséről, amely egy embsr életébe ke rült. A szomorú esetről az alábbiakban számo­lunk íbe. A Kenézlő község határában lévő úgyne­vezett Szarvas tanyán lakik a feleségével Ko •ács József béres. Kedden este 8—9 óra kö zött a házastársak valamin összekaptak, mire az asszony fogta magát és átment a közelben lakó testvéréhez Hadara Józsetnéhez. Kovács Józsefet nagyon felboszantotta, hogy az asszony elment hazulról, utána ment Hadaráé^c hoz és ott is folytatni akarta a veszekedést. Hadara József azonban leintette Kovácsot, Miivészi képkiállítás Nyíregyháza,Ifebr.1,3. Saját tudósitónktól A görög katholikus püspöki palota Bethlen utcai földszintjén levő helyiségben művészi képkiállítás nyilt meg, amelyen a modern ma­gyar festőművészet legkiválóbb reprezentánsai­nak alkotásai láthatók- Harmath M. budapesti műkereskedő kollekciójának legjavát hoz & Nyíregyházára, hogy könnyen hozzáférhetővé tegye a képvásárlást azok részére is, akik ta­lán sokoldalú elfoglaltságuk miatt, vagy egyéb okból nem juthatnak abba a helyzetbe, hogy egy fővárosi képkiállitást, avagy egy magyar művész atelier-jét megtekinthessék. A kiállításon mindjárt szembetűnik Neogrády Antal színpompás „Napsütése" e és Kézdi Kovács László melankólikus ,,Téli táj"-a. Megkapó szépségű Jámbor Lajos „Olvasó nő" je Kiváló rajztechnikát árul el Geiger Richárd „Készülődés a bálra" cimü tusrajza. Erdőssy Béla az Országos Képzőművészeti Főiskola ta­nára is több gyönyörű képpel szerepel. Berkes Antal „Berlini utcarészletbe ragyogó színezés­sel rögzíti meg a német főváros egyik pittoreszk részletét. Telkessy Valér „Anyám intése„Nő legyezővel cimü képei, valamint interieuíje igen sikerűitek. Bájosak a Kövér Gyula „Baba­arckép"-e és Raicerné Istvánffy Gabriella „Macská" ja. Kiválóak Edvi Illés Aladár rajzai, Molnár Z. János csendéletei. Kzsnkivül Gimes hogy az ő házánál ne kiabáljon, majd mikor ez sem használt, elővette forgópisztolyát és azzal fenyegette meg a sógorát. Erié Kovács dühében felkapott egy úgynevezett „szekérper­gettyü' -t és azzal többször fejbevágta Hé darát, aki a szenvedett sérülések következtében nyom­ban meghalt. Miután a Tisza zajlása miatt Kenézlöt csak nagy kerülővei lehet megközelíteni, a nyíregyházi királyi ügyészség telefonon megke­reste a sárospataki járásbíróságot, hogy a bon colást ejtse meg és a vizsgálatot folytassa le. Enn8k befejezte után Kovács Józsefet Nyíregy­házára fogják kísérni. Miután a nyomozás eddigi adatai alapján az állapitható meg, hogy Kovács József tettét erős felindulásban követte el, ami lényegesen egyhébb beszámítás alá esik, mint a közönsé­ges emberölés, az ügy a rendes, tehát nem a rögtönitélő (statáriális) bíróság elé keröl. Lajos (,.Tü' ör előtt") Páüya Celesztin, Pállya Karoly, Albert Ferenc, Nádory S, Szász István, („Vásárjelenet"), Torday Székely Zs. és Zorkóczy Gyula szerepelnek több képpel. A kiállítást állandóan látogatja a műértő és érdeklődő közönség és gyönyörködik az ízlésesen összeállított gyüjtemém ben. A kiállí­tás még vasárnap is nyitva lesz s igy a vásá­rolni óhajtóknak elég idő áll rendelkezésükre. A képek árai szolidan vannak megállapítva s igy a hevésbbé tehetősek is vásárolhatnak. — Uj nóta. Magyar katonák szivéhez szól ez az uj nóta, amelyet a miskolci bakák énekelnek: Kenyeret süt az én rózsám éjjel, Most dagasztja gyenge fehér kezével, Azt hallotta, éhezik a babája, babája... Neki küldi messzi Magyarországba. Kisangyalom el ne küld a kenyeret, Mire kisül, akkorra otthon leszek Házad előtt megfújom a trombitát... Elzavarjuk Bukarestig az olájt! Köszönetnyilvánítás. A most kezdődő fel­ruházási akció részére hozzájárultak Gál Béláné 500 dr. Hartstein Józsefné 400, Gál Józsefné 200. özv. Groák Adolfné, Grosz Simonné, Kemény Ignácnó 100—100, Gerai Józsefné (MUkolcz) 50 korona, két jó barát 10 sokol. Szegényeink reszére özv. Palica Lajosné paszulyt volt szíves külde jí. Fogadják mind­annyian hálás köszönetemet. Dr. Flegmann Jenöné izr. n. e. elnök. A színtársulat ksnyír nélkül Nyíregyháza város szinügyi bizottsága keddi gyűlésén elhatározta, hogy bezáratja a városi színházat. A színházban kedden este nem is játszottak. A váratlan döntés nagy izgalmat keltett a mintegy hstven nyoicvan tagból á'ló társulatban, A színészek és a segédszemélyzet fizetés nélkül maradtak s a legnagyobb bizonytalanságban várjak a történ­tek reparálását A zavart növeli az, hogy ebb3n a pillanatban sem az igazgató Bathlen­Bruckner. sem a titkár nincsenek Nyíregyházán. Jugoszláviába utaztak, bogy színi szezonra kérjenek engedélyt a belgrádi kormánytól. Illetékes helyen a színház bezáratásáról a következő információt adták: A városi szin­ház bezáratásában nincs semmi rendkívüli, e*ak a színészek tüntetik fel a színház be­záratását jogtalan, kulturbotrányt kavaró sére­lemnek. A színtársulat szerződőse február 1-ére lejárt s a további engedély megtagadására a városnak komoly okai vannak. A színtársulat ugyanis távolról sem elégítette ki azt a vára­kozást, amelvet ígéreteivel ós szerződésben ki­fejezett kötelezettségeivel keltett Nivós operette, opera és drámai előadásokat ígért és egy kettő kivételével gyenge erőkkel silány operákat adott. Ehhez járult az, hogy a várossal szem­ben arrogáns viselkedést tanúsított a direkció, a miniszteri támogatás tudatában semmibo sem vette a hajlékot adó várost és a szinügyi bizottságot. Mi, amikor a színház bezáratásáról hírt aduns, anélkül, hogy a színtársulat kvalitása tekintetében vitába kívánnánk bárkivel is bo­csátkozni, kénytelenek vagyunk msgállapitani, hogy a város kétségtelenül nemes intencióinak ilyen módon, kulturánk mai lerongyoltsagában ilyen eszközökkel való érvényre juttatását igen sajnálatosnak tartjuk. Most, mikor úgyis csak néhány hét választott el bennüoküt a társulat buc3ujától, el tudtuk volna még viselni ezt az időt városunk kulurájának minden súlyosabb fe&ra nélkül, míg ha a direkció esetleges sze­mélyi botlásaiért most drákói szigorral a tár­sulat érdemes tagjait is sujtjuk, kérdés, nem ártalmas-e ez az eljárásunk éppen városunk kulturális presztízse szempontjából. A társulat helyzete egyébként az, hogy elsejei fizetésüket sem kapjak meg, igazán kétségeejtő helyzetben, a nyomor szélén van­nak és fűhöz fához kapkodaak, hogy exiszten­ciájukat máról-holnapra biztosítják. — Az ingyen levest osetó konyha, mely egyik legszebb vívmánya a Szociális Misszió Társulat nem lankadó szociális iörekvésainek ma már több mint kétszáz éhező szegényt juttat naponta meleg ételhez. A mai vi­szonyok közt tekintélyes anyagi értékű ingyen levesosztás, mely a Vay Ád<im-utcai tanítóképző­intézeti gyakorló iskola udvarában történik, a jótékonyságra mindig kész nyíregyházi polgár­ság közadakozásából vált jórészt lehetővé A konyha szép sikeréhez járulókról alkalmunk lesz névszerint megemlékezni. — Elveszett ellátási jegyek. Egyik nyír­egyházi tisztviselőcsaladot az a nehezen pótol* ható vesztesség érte, hogy a szalonna váltás után elvesztette három élelmiszer jegyét. Mint­hogy más a jegyeket ugy sem használhatja, kérjük a megtalálót szíveskedjék az élelmiszer­igazolványokat lapunk kiadóhivatalához bekül­deni, hogy rendeltetési heiyére juttassuk. — A tanácskormány ssáílitói. • Vannak olyan cégek, üzemek, egyének akik a tanács­kormány idején a hadügyi népbiztosság ^bécsi meghatalmazottjával üzleti összeköttetésben állo tak és ebből az összeköttetésből kifolyólag tartozásaik vagy követeléseik vannak. Ezeket most & honvédelmi miniszter vagyoni felelőségre vonás terhe alatt felszólítja, hogy követelései­ket vagy t8rtoz saikat febr. 23 ig jelentsék be a honvédelmi minisztériumban. Miéit itilkesik t&ykéa a rendffrl bfiatetSbirósig? A hiba a törvényben és nem a rendőrségnél keresendő Nyíregyháza, febr. 8."(Saját tudósitónktól) A múltkoriban „Egy olvasó' aláírással a közönség köréből jött panaszt közöltünk, amely a nyíregyházi rendőri büntetőbíróság enyhe ítélkezése fölött méltatlankodik. Miután a kér­dés nyilvánosságra került és a közönség tény­leg keresi annak az okát, hogy a rakoncátlan taligás, vagy a tejfelt hamisító tanyasi asszony miért kap a mai pénzviszonyokhoz arányítva olyan nevetségesen csekély 30—40 korona pénz­büntetést, ebben a kérdésben az illetékes ható­sághoz fordultunk, ahol a következő informá­ciót nyertük A háború esetére szóló]kivételes intézke­désekről alkotott törvénycikk alapján a magyar kormányok a háború tartama alatt igen sok, mondhatni töméntelen úgynevezett hadviselés­sel kapcsolatos kihágást statuáltak, amelyeknek büntetése 6 hónapig terjedhető elzárásról és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetésről szól. A nagy rendeletgyártásban azonban teljesen megfeledkeztek arról, hogy a törvénh&tr ságok, illetve a rendezett tanácsú városok "által alko­tott szabályrendeletekbe ütköző kihágások maxi­mális büntetése 40, azaz negyven korona, úgy­szintén megfeledkeztek a kihágást büotetőtör­vénykönyv novelláris módosításáról is, aminek eredménye szintén az, hogy a törvény alkotá­sakor megállepitott 50-100 koronás maximá­lis büntetések nem felelnek meg a mai élet­viszonyoknak Ha tehát a rendőri büntetőbiró 40 feoronás'büntetést ssab a rakoncátlan talyí­gásra és 50 korona büntetést a tejfelt hamisító tanyasi asszonyra, ezt nem azért teszi, mert keztyüs kézzel akar bánni a közönség uzsorá­saival, hanem azért, mert a törvóayes keretek között ezek a legmagasabb büntetések, ame­lyeket a sztíbanforgó kihágásokért kiszabni lehet. Hogy pedig ezsn a bajoa mindeddig nem segítettek, ezért legkevésbé lehet megróni a rendőrséget A kihágási ügyekben harmad­fokom a belügyminiszter ítélkezik, neki tehát hivatalból is észlelnie kellene ezt a tarthatat­lan állapotot. Ez azoknak a kötelessége volna, akik az állam törvényhozó hatalmának birto­kosai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom