Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-23 / 18. szám
I Védekezés a Tisza tavaszi áradása ellen Nyíregyháza, jan. 22 Saját tudósítónktól. A t tavaszi napok beköszöntésével évről évre megfelelő előzetes intézk«déseket tesznek abból s célból, hogy a Tisza esetleg bekövetkező arf dafíR készületlenül ne íalá'ja a Tiszamenti községeket, a birtokos érdekeltséget, az Strmentesitő társulatokat. A tavasszal meginduíó jégtáblák, a beálló jég és hótorlaszok a Tisza hídjait veszélyeztetik. Az árvédefcezós munkájának biztosítása érdekében a földmivelésügyi miniszter már most megteszi a szük-éges iűtézkedéseket, amelyek Szabolcsvármegyét az eisök között érdeklik. A földmiveléaügyi miniszter a törvényhatóságod első tisztviselőinek figyelmét körrendeletben , hívja tel arra, 'hogy a jelen viszonyok között különös elővigyázattal keli megtenni az óvó intézkedéseket. Az árviz ellen való védelem intézésére hivatott tényezők ma sokkal nagyobb mérték ben szorulnak hatóság támogatásra, mint normális viszonyok kőzött. A törvényhatóság területén levő magánőblözeti és községi védő müvekre vonatkozó intézkedések szigorú ellenőrzésére van szükség s az e részben t» pasztaiható hiinyokkal vagy mulasztásokkal szemben azonnal és kellő eréllyel leli fellépni a vezető tisztviselőknek. Az árvé-'ekezési munkálatoknál szükséges munkaerőnek és közerőnek a kellő időben való kiállítását biztosítani kell. Az ártéri községeknek késedelem nélkül ki kell jeiölniök azt az elöljárót,, aki a fenyegető vízállás bekövetkezése esetén a rendelkező hatalmat fogja gyakorolni. Az árvizmentesitésre hivatott társulatokkal való érintkezés utján megállapítandó, bogy az illetékes közigazgatási tisztviselők szükség esetén melyik veazelyeztetett töltés szakaszon fognak működni Ha az árvizveszedelem bekövetkezése esetén szükséges munkaerő biztosítására előreláthatóan'a kormány intézkedésére 7olna szükség, erről megfelelő időben előterjesztést kell tenni. Az árviz elleni védekezés megtétele tárgyában a miniszter az ármentesitő és vizsabályozó társulatokhoz is rendeletet intézett, a csendőrség esetléges kirendelése érdekében pedig a belügyminiszterhez intézett megkeresést. Ezek a a előzetesen is körültekintő intézkedések eleve is nyugalommal töltik elaTiszamami érdekeltséget. iz ssílis tél hatása a vetésekre Szabolcsvármegye gazdáinak decembere Nyíregyháza, jan, 22. Saját tudósítónktól. Eavhe nvj^ütése? január mosolyog ránk, sok hehrtt már a hóvirág kandikál ki az avar fi*ól 's féiva kérdjük, hogy ez a rügyfakasztó tél vajon milyen hatással van a gazdaságok kilátásai tekintetében. Szabolcsvármegye gazdasági teiivn regének a törvényhatóság bizottság ( terjesztett jelentése e tekintetben megnyugtató t-pi&zialatokrói számol be. A i-azdasagi felügyelőség megállapítja, ho$H? a tartósan nedves időjárás két okból kedve-iő a vetésekre és terméskilátásokra. A nagy száraz ág miatt ki nem kelt vetések kikeltek, oU pedig,* ahol kikelt a vetés, most szépen megerősödött. A nedves időjárás azzal is nagy hasznot biztosit, hogy s kötöttebb iö'deken elszaporodott egereket elpusztítja. Van azonban ennek u nedves télnek káros hatása is, mert az aljas fekvésű vetések közül sok került most viz alá. Az is baj, hogy kötöttebb helyeken < : e.őtől felázott talaj ugyancsak hátráltatja a trágyanordást, hiszen a sár most sok helyen oiyan nagy, hogy a házból sem lehet kimozdulni. Jelentős esemény ezekben a hetekben az, hogy nőst vaa folyamatban a dohány beszállítása és beváltása. A termés eredmény kedvezőnek mondható, az idei dohány szép, a gazdák azonban sehogy síncsennek megelégedve az alacsony bevallási árakkal A dohány termelés olyan nagy költségekkel jár, togy a gazdák az alacsony beváltási árak mellett nem találják meg számadásaikat. E tokintetben mozgalom indult meg a gazdák körében s panaszaikat egy küldöttség utján most terjesztették az illetékes kormányhatóság elé. A gazdaságok szálas takarmány tekintetében el vannak a teleltetés idejére látva, de erőtakarmányban már sok helyen nagy a hiány. A Korpaközpöut elen is sok a panasz ujabban, mert mig a központ december 4 ig általános megeiégédésre elég gyorsan utalta ki az erőtakarmányt, mostanában a kiutalás kellemetlen késedelemmel történik. A cselédviszonyok tekintetében érdekes volt a cselédszerzódés szokásos napját megf gyelni. Igen nagy volt a cselédkin., lat, helyváltozás azonban alig történt, mert a nagy kínálat miatt nem szívesen változtatták helyüket a cselédek. A gazdaságokban nagy gondot okoz a tavaszi vetőmag hiánya A gazdasagi felügyelőség a minisztériumhoz intéz felterjesztést a tavaszí vetőmag kiutalása érdekében, de ennek valószínűleg nem lesz meg a kivánt eredménye, mert a minisztérium sem rendelkezik elegendő vetőmagmennyiséggel. Drágasági segél; a hadifogságban levők hozzátartozó részére Az 1919 évi március hó 24 ike előtt hadifogságba jutott magyar állampolgár havidijasok. (havidíjas jelöltek), rangosztaiyba nem soroló havidíjasok és hivatásos altisztek hozzátartozói részére, 1920. évi október hó 1 tői kezdődőleg az alábbi kiszabatu havi drágasági segélyt engedélyezték : 1. havidíjas (jelölt) felesége után havi 350 korona, minden egyes gyermeke után havi 250 korona. 2. a rangosztályba nem soroló havidijas és (továbbszolgáló) hivatásos altiszt felesége után havi 200 korona, minden egyes gyermeke után havi 160 korona. Ezen drágasági segély azon hadifogságban levő hivatásos, havidijas, (havidijas jelölt), raogosztáiyba nem soroló havidijas és hivatásos altiszt hozzátartozói részére illetékes, akik c.aládi illetményekre jogosultak. A hadifogságban levő tartalékos, népfel ; kelő, vagy szolgálaton kivüli viszonybeli havidijasok családi illetményeket élvező hozzátar tozóinak pedig eme drágasági segély csak az esetben illetékes, ha beigazolják, hogy férjük polgári állása után semminemű illetményeket vagv előnyöket nem élveznek és külö ben is teljesen vagyontalanok. Ezen drégasági segély az igényjogosultaknak 1920. évi október hó 1-től kezdve a családi illetményekkel együtt havonta előre ille* tékes s azzai egyidejűleg szűnik meg. A drágasági segély az elmúlt időre, azaz 1920 október, november és december hóra a liquidáló hivatal V. osztálya által, hivatalból folyósittatik. Az 1921. január havi drágasági segélyt ama igén*jogosultak részére folyósítják, akik részére 1921. január havára 8 családi illetmények is illetekesek. 1921. februártól kezdve ped'g a drágasági segélyeket a csaladi illetményekkel együtt folyósítják. A tokaji vasúti- és ponton hidak biztosítása A kereskedelmi minisater azon nsgy érdekekre való tekintettel, amelyek a tokaji közúti pontonhíd létesítését tették szükségessé és annak fentartását kívánják, felhívja a vármegyei törvényhatóság első tisztviselőjet, sürgősen intézkedjék azirányban, hogy a Tisza mentén levő községek a netalán beálló iég és hótorlaszoknak a mederben való keletkezését, a jég megindulását, vagy a poatonhidra és az alatta lerő ós cssk ideiglenesen helyreállított vasúti hidra is veszélyes esyéb körülményeket Tokaj község elöljáróságénak azonnal, sürgős szükség esetén lovas küldönc utján adják tudtul. j Városi adó a kártyára, biiliárdra és dominóra Miskolc, jan, 20. Miskolcról jelentik: A város kiadásai a pénzérték leksöskeneae és a folytonosan fokozódó drágaság következtében emelkednek. A városnak gondoskodni kell ujabb jöíedeliű forrásokról, mert különben pótadóval kellene fedezni a horribilis kiadásokat ami az adózó polgárságot túlságosan megterhelné Peikser Béla főszámvevő gondja, hogy ilyen uj jövedelmi források nyittassanak és pedig uj városi illetékek beálíitasaval, amelyek nem a létfentartá.s mindennapi szükségleteit, hanem a fényűzés számba menő, neikü özhető szórakozásokat terheljék. A legújabb ötlet a városnál az hogy városi illetékkel sújtják a kártyát, a biiliárd és dominojaiekoi. A lószamvefő tegnap tatte meg eziránt előterjesztését a po garmesternek aki dr. Piánk Miklós főjegyzőt bízta meg a szabályrendelet elkeszitesevel. A terv az, hogy minden csomag kártyát es minden játszma dominót és billiái'dot varost adó tog terhelni. Ezeken nivül szó van a szállodák és éttermi számiak városi adójáról továbbá általános számla adóról, mely minden szam'át fog terhelni. A kártya, biiliárd és dominó-illetékekből a főszámvevő 5.6U0 0J0 korona jövedelmet remélt a városnak. Borkivitel Ausztriába A debrec/.eni kereskedelmi és iparkamara az érdekeltseg ligyelmet felhívj a a pénzügyminiszternek az Ausztriába irányuló borkiviteira vonatkozólag kiadott rendeikezes'ere. A pénzügyminiszter ugyanis megengedte, hogy f. evi január huszadikáig bezárólag a kiviteli vámkezelést bornál*ós híg borseprünél a kiviteli iiiete?>ől szóló törvény végrehajtása targyaban miut évi juüus 7-én 274/P M. 1920. sz a a Bnpapesti tvöziöny mult év juiius 2-áa közzétett 149, szamaban kiadott rendelettől eltarőieg a Soványukul aiiomason keresztül kilépő szállítmányoknál, amennyiben a feladás helyén vámtiivatal nincsen, a feladó valasztása szerint akar a feladás aital történhetik s a kiviteli iiletés akár a kivite i vamkeze ést teljesítő vamhtva nal, akár padig bármely más m. kir. aiianipe.iztarnal befizethető. E renclelkezes oka az, hogy Ausztriában a bor bevitelét engedélyhez akarjak kötni s azonfelül a bebocsatható bor mennyiségét is kontingentálni akarják — Hatosagi tajekozfiifts a dollár árfolyamáról. A be eirUot Küldött a polgármesterekhez, arn felhívja figyelmüket arra, hog'y u~y az amerikai v sszaván dortókat, valani nt ama mag ar nono o-at, akik hozz át a ozóiKíól Arre abó i óksi kap nak, kfiióoböző .vumtaaz^ < isz.j !<t, mart a doilarok á toiyam riéké- ózva. ni csennek Ezeket az enfbere-.-n külonöözö vételeknél is, amelyeket do . ros. -n -<"> • -J* ugyanösak árfplyamárlfckbe? vi-- > .-lássa a« miatt vesztese,? éri mert .... is a vétel tárgyat. A bslflgymi iszter mózkedüS&re ugyan az egyes krkotökben és belépő ; !hm<Í30 ,oa figyelmeztetik a vis^ZAvando OKat. sőt a ki eüdeltségek be is váltják ott a kó földi pénznemeket mégis igen sok visszaélés orciui eló. Ezért fölhivja a polgármester :ket, uo, :y a k >z nségat mindig tájékoztassák kálöuo : ?, a dol ar árfolyamértékéről s kísérjék figyelamme (a doliárok•kal vaió üsérkedést. — A debreceni direktórium tagja az ötös tanacs előtt. A debreceni törv nyszek ötös tanácsa Nagy Kálmán dr. kir it iótábiai biró elnöklete alatt a napokoari tastotta mag a főtárgyalast Vági István, & dehrecet i direktórium tagja bünporében. A köavadat Balogh István dr. kir, ügyész képviselte. Az ügyészség "több risndbeti isgatás, lázadás, hütlansegre való felhívás, személves szabadság megsertese zsarolás ós orgazdasag bűntettével vádoüa Vagi Istvánt. A vallomások és perbeszédek után az ötös tanács Vagit öt évi börtönre ítélte.