Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-22 / 17. szám
Tlem kapják a vidéki előfizetők a Hyirvidéket Nyíregyháza, jan, 20, Saját tudósítónktól. Nap nap mellett panaszkodnak vidéki előfizetőink, hogy nem kapják a Nyirvideket, dacára annak, hogy pontosan előfizettek. Megnyugtatjuk őket, hogy azok sem kapják, akik hátralékban vannak az előfizetéasel, dacára annak, hogy kiadóhivatalunk minden este, minden egyes előfizetőnknek pedáns pontossággal feladja a megjelent újságot. Vannak egyes községek, ahová hetekig nem kap egyetlen előfizető sem Nyirvidéket. Utána jártunk a dolognak éi meggyőződlünk róla, hogy a nyíregyházi postahivatal kötelességéhez hiven mindennap útnak engedi lapunkat, tehát a hiba nem itt van, hanem a vidéki postahivatalokban, ahol bizony nagyon sok Nyirvidék elkallódik Olyanról is tudunk, amikor a postamestamester a Nyirvideket megérkezése után előbb ismerőseinek küldi olvasás végett ugy, hogy az előfizető a legjobb esetben ctak egy ziiros, papríkávszalonnaszagu, összegyűrt ujsagrongyot kap kezéhez másod, vagy harmadnap, ha ugyan általában kézhez kapja. Régóta türtük ezeket a visszaéléseket, mert nem szokásunk kellemetlenkedői senkinek, de most már annyira felhalmozódott a panasz, hogy kénytelenek vagyunk saját kiadóhivatalunk reputációja erdekében ezzel a kérdéssel a nyilvánosság előtt foglalkozni. Ha pedig ez a rendetlenség tovább is megismétlődne, ugy a hatóságoknál fogunk orvoslást keresni. Addig is kérjük vidéki előfizetőinket, hogy minden egyes aérelmükről ajánlott levélben, vagy esetleg személyesen értesítsenek bennünket, hogy az illetékes hatóságoknál megtehessük a szükséges lépéseket — Köszönetnyilvánítás. A magyar királyi államrendőrség segélyalapja javára 1920. év. december hó 19-éa rendezett hangverseny alkalmával felül fizettek: Viesner Lajos, Lefbovits Zsigmond, Farkas Antal, Poor Mihály, Gemrcs Bernát, Guttmann Márton, Jakabovics Jenő, Kepecs Ignác, Giück Jenő, Lőwy Lipót, Babicz József,H^user Gy„ iGrósz Zsigmond, Kemény Pálnó. Tima rovszky Frigyes, Varga János, Friedmann Adolf, Róth Zsigmond Docíor Ármin, Deutsch Sámuel, Breuer és Kiss, Kleinmann Géza, Neufeid Hermán, Frankturt Ignác, Engel Sámuel, Juhász Sándor, Lieber Márton, Csillag Mihíly, S*rkadi István dr., Pisszer János, Szmrecsányi Lxjos, Weisz Lipót, Klatter Mór, Bergstein Béla, Farkas Lajos, Szopkó Dezső dr., Simkó Endre dr., Radoszta Ferenc, Hartstein László, Hartstein Imre, Gal Jenő, Fráter Ernő dr., Simon Kálmán, Rose^thal Gábor, Rónay Jenő 50 korona, Székeiy Gyula, Kiss Sámuelné, N. N. 40 korona, Kepecs Mór, Vadász R?zső, N. N, Süvegh János 30 K, Goldstein Antal, K, A., Hoffmann Sándorné, Klein Aadrásné, Támla János, Ö.iody Pálné, Landau N., Dudinszky Gyula, Tóih Lászlóné, Geppel Tivadar 20 K, Bródi Emil 10 K Az asztalos ifjak által jan. lt-án rendezett bál tiszta jövedelméből Estók Károly köldött 925 K 40 fillért. A bufiet részére adományokat küldtek : Mogyorósyjlgnác 10 üveg bort, Csengery Kálmán 5 üveg bort, Papp Lajos 15 liter bort, N N. 50 liter bort, Reich JOzsef 5 liter bort, Hartstein Endre 1 kosár almát, Barth Antal hideg felvágottat, Hősek Károly szalonnát, Simkovici Zsigmond hust, Bülleabach Péterné pogácsát, Huray János sajtot, Berger Sámuel szardíniát, teát, Kleia Jenő, Böhm Jenő konyakot, Halmos Márton likőrt, Kiss Károly szendvicset, Goldmann Sámuel konyakot. Rosenwasser Adolf 10 üveg asszut. A nemeslelkü adományokért, valamint Papp Lajos urnák a Korona nagytermének, a Nyíregyházi Zenekedvelök Egyesületéaek B pódium, s a Bessenyei Körnek a zongora jDgyenes használatáért hálás köszönetet mond a Rendezőség. — Elitéit bérkocsis. A nyirégyházi államrendőrség kapitánysága Raducziner Mór 39 sz bérkocsist ezért, mert a fuvarozást keliő indokolás nélkül megtagadta, 30 korona pénzbüntetésre ítélte. Rémhírek szállingóznak mindenfelé ellenőrizhetetlen forrásból. Mesélnek a kékazakálu hercegről, aki a borotvazubbonyban immár ezerötszázadik teleségét vagdalja halálra. Beszélnek a második cinkotai bádogosról, aki ujabban szardiniás dobozokba fojtja bele diszkrét női látogatóit. Becsületszavukra állítják, hogy saját szemükkel látták a Betekintscsárdában eltogott Sobn Jóska unokáját, amint a csendőrök megvasalva kisérték a vármegyeházára. Kemecsén megfojtottak és kiraboltak egy halaszsidót, Kótajban egy asszony pulyka helyett a saját gyermekét sütötte meg véletlenül a kemencében, a tokaji hid leszakadt, Vásárosnaménynél átjött egy svadrony oláh lovas és még ki tudja mennyi szemenszedett csodabogár. Ilyesmikkel töltik az emberek az idejüket, ügyszer mái azt szeretném hallani, hogy egymillió magyar \ ember fellázadt a tunyaság ellen és dolgozni akar. Azt hiszem, ezt a hirt hinnék el az emberek legkevésbé . . . — Nem fizetett mnnkásbiztositást. Bimbi L«jos cipész ismételten nom fizette munkásbiztosítási hátralékát. Az államrendőrség kihágási osztálya nyolc napi elzárásra és 100 K pénzbüntetésre ítélte. — Aki kalapot lop. Lukács Mihály gávai lakos a Zöldség térén Kaperi József bódéjából egy kalapot vásárolt 400 K ért. A kalap árát ezer koronással akarta kifizetni, Kaperi József| nck nem volt aprópénze és egy rövid időre • eltávozott, hogy váltson. Eközben Lukács egy í kalapot a kabátja alá dugott. Bakisérték a j rendőrségre, ahol beismerte tettét. — A Missió ingyen levas osztójának j adakoztak: Nyíregyházi Takarékpénztár Egye l sülét 2000 K, Meskó Elek 50 K, Korányi í Imréné 50 K> Kovách Elekné 50 K, Róth j Ferenc 16 kg. kása, Kiss Káro'y 5 kg. kö es, negyedkiló paprika, Bodrog Andrá«, Simbovits Zsigmond, Asztalos Mátyás, Hajdú. Matolcsi Péterné, Barth Antal, Hrabovszky Lajos, 4 75 deka hust és fél kg. zsírt adtak a konyha részére Huray János 4 drb marha pacalt adott. I Legutóbbi számunkban tévesen Huray Samut irtunk Huray János helyett. Adományaikért fogadják hálás köszönetünket. A 'levesosztó jelenleg 206 adag ingyen levest oszt ki, megindokolt esetekben, ki is ad levest, naponta. Szociális Mi-sió Társulat Elnöksége. — Honfoglalás a címe a Hadirokkantak, özvegyek és árvák Nemzeti Szövetség lapjának, mely most megjelent szájával második évfolyamába lépett. Változatos és gazdag tartalmú most megjelent számát békési Csanády Frigyes v. b. t. t. gyal. tábornok— szövetségi elnök — meleghangú beköszöntő sorain kívül Kiss Géza min. tanácsos, özv. dr. Zemplén Győzőné, özv, Csermslyi Aladárné és mások szakavatott tollaiból kikerül cikkek teszik élvezetessé. A lap állandó havi mellékleteként a a „Gyermekvédelem 1 cimü szakközlöny is m a(J fog jelenni. Megrendelhető a kiadóhivatalnál Bpest, V. Falk Miksa u. 9. Előfizetési ára a Hadröá tagjainak évi 48 K, másoknak 72 K. — Besurranó teivajok. Nagy János nap számos ős felesége folyó hó 17-én bementek Bánók Andrásáé szül. Lackóczy Zsuzsanna Ujszölö utca 39. szám alatti lakásába és onnan egy 24oO korona értíkü takaréktüzhelyet elloptak. Az eljárás megindult ellenük. — Értesítés. Felhívatnak a vármagyai tisztviselői es jegyzői nyugdíjísok, hogy január havi kedvezményes ellátási jegyeik átvétele végett a szám/evőségi kirendeltsegaél (vármegyeháza) sürgősen jelentkezzenek. Kirend ltség. — Forgalomból kivont bélyegek. 1920. dec. 31-ikévet a következő bélyegek vonattak ki a forgalomból: Károly király és Zita királyné arcképével készült bélyegek, továbbá e bélyegek felhasználásával „Köztársaság" felülnyomással ellá'ott 10, 15, 20, 25, 40, 50 fillére* poitabélyegek. Az aratási jelenetet vagy parlamentet ábrázoló rajzzal készült és „Köztársaság 1 felülnyomással ellátott 2, 3, 4, 5, 6, 10, 20 és 40 filléres és 1, 2. 3, 5, 10 koronás postabélyegek, a „Köztársaság" felülnyomisu 2, 3 10, 20 40 és 50 filléres postabélyeget A „Nemzeti hadsereg bavonu'ása 1919. XI—16" felülnyomással ellátott ós as aratási jelenetet ábrázoló 5, 10, 15, 20, 25 fillérei postabélyegek Az aratási jelenetet vagy parlamentet ábrázold és búzakalász vagy búzakéve rajzzal átoyomott 2, 3, 4,5, d, i 0, 15. 20, 25, 40, 45, 50, 95 filléres és 1, 1 20, 140, 2, 3, 10, 20, 40 és 50 filléres ily portóbélyegek. A lövészárokban védekező huszárt, támadd bakát vagy turult ábrázoló 10, 15 és 40 filléres hadisegélybélyegek és ezek „Köztársaság" felülnyomásu példányait — A nyíregyházi Ipartestület f. hó 23-án tartacdi taucmulatsaga iránt nagy az érdeklődés ami különösen magyarázatát abban találja, hogy minden önálló iparos szivén viseli, hogy saját székháza legyen testületünknek. Ez u'.on is kéri a vez tőség a testülec tagjait, hogy minél nagyobb számban megjelenve, támogassák adonányukkal a nemes célt. A zenét Sáray Elemer teljes zenekarával szolgáltatja. A táncmulatság reggel 4 órá g van engedélyezve. — Csavargó cseledleány. Kaszás Rózsi 20 éves, hajduszovatai illetőségű foglalkozás nélküli cselédet a nyíregyházi á lamrendőrkapitányság csavargásért 8 napi elzárásra ítélte és a város területéről kitiltotta. — Kösüöneínyilvtnitas. Ezúton mondok hálás köszönetet mindazoknak, kik a polgári leányiskola növendékei által a menekült gyermekek részére rendezett karácsoayi ünnepély sikerét anyagi támogatásukká! biztosítani szívesek voltak Elsősorban a szülőket illeti meg az elismerés, kik várakozáson felül adakoztak. Minden gyermeknek juttatott valamit, kalácsot, játékszert, vagy, gyermek ruhát. Bodor Zsigái ndné úrasszony namas szivéről tesz tanúbizonyságot az a 100 drb. szeretet csomag és nagymennyiségű kalács malyat e cMra küldeni szíveskedett. Homolay Giza ur 500 K t juttatott hozzám, melyet egy ezüstlaiodalora alkalmával összegyűlt vendégek közt gyűjtött jötékonycálra Végül a kereskedő urak közül köszönetet mondok Schneck Henrik, Banedikt, Tóth és Uogár uraknak, kik a náluk vásárolt árukat, leszállított áron adták, Rendezőség Özv. Feldheim Eoaáouelaé asszony 5000 koronás alapítványt adott a leányegyesület részére, hogy abból szegény kis gyermekeket segélyezzenek. Nemes adományaiért ezúton is hálásán mond köszönetet az elnökság' — Akinek szövő pamutra van szüksége azonnal jelentkezzen a Move helybeli főosztályánál Károlyi-tér, hol jutányos ibban kaphatja, mint bárhol. Mivel csak azon esetben rendelhetünk, ha megfelelő jelentkező lesz, kérjük minél nagyobb számban és minél hamarabb jelen kezni. — Nem fizet fényűzési adót, ha óeska kalapját ujjá alakítja a Kalapüzemnél, Érutca 3. szám. — A farsangi idényre nagy választékban érkeztek noi- és férfi divattiarisnyák, selyem, flór és mouslin minőségekben, fekete, fehér, barna, szürke, drapp stb. színekben. Gyermek patent harisnyák minden nagyságban kaphatók a Hungária Cipőgyár üzletében, Nyíregyházán, Zrínyi Ilona-utca 5, szám. 91 — Uj Koronás Regény. Szomaházy István: A csipke verő leány, regény, ára 15 korona, kapható az Ujságboltban és az árusítóknál.