Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 224-298. szám)
1920-11-12 / 259. szám
Nyíregyháza, 1910. november 12. " Péntek XLI. évfefyam 9 259, uám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszik Magyarország feltámadásában! ken, Aláirtok az eiasz-jugoszláv egyezséget Fiume független állam lesz # Badapest, nov 11. (Saját tudósítónktól.) Zürichből jelentik, hogy a Neue Züricher Zeitung értesülése szerint- az olasz és jugoszláv kiküldöttek között Santa Margharitában egyezség jött létre a határvonal megállapítása tekin tetébsn. A megállapodna értelmében Fiume független állam lesz, csak territoriális összeköttetése lesz Olaszországgal. Az apró szigeteket Olaszországhoz csatolták, s Zára is olasz fenhatóság alá került. Berlin. A Vossiache Zeitung párisi tudósítója jelenti, hogy az olasz-déiszláv egyezséjet aláírták. A politikai gyűléseket betiltották Budapest, nov. 10. (Saját tudósitónktól.) A minisztertanács rendetetéra a politikai gyűléseket az egész ország területére betiltották. A Nemzeti Tanács folyószámlája, Budapest nov. 11. (Saját tudósitónktól.) A Budapesti Közlöny mai számában érdekes hirdetmény jelest meg, amelyből kitűnik, hogy a Nemzeti Tanács bankbetétekben és folyó számlákon az AngolMagyar Banknál mintegy 1.000.000 koronát gyűjtött össze, amelyre most már minden valószínűség szerint a királyi kincstár tart igényt. A mai tőzsde hirei Budapest, nov. 11. (Saját tudósítónktól.) Érkezett d. u. két órakor. A legújabb tőzsdei árfolyamok : Napóleon 1618, dollár 562, francia frank 8350, |márka 632, líra 1865, rubel 336, lei 807, szokel 571, svájci frank 8500, korona-dinár 1220," Ztricki nyitás: Budapest 122 5, Milánó 2215, Bécs 175, Prága 675, Berlin 747 5, | Varsó 165, Newyork 652, Bakarest 950. A mai rierrisssetg-yíJLlés Budapest, nov. 11. (Sajált tudósitónktól.) Rakoszky elnök ma délelőtt tizenegy órakor nyiiotta meg a nemzetgyölés ülését, a földbirtokreform általános vitáját bezárja és elrendeli a részletes vitát. Ezután Nagyatádi Szabó István hosszas beszédben bírálja az eddigi felszólalók véleményét. A földbirtokreform — úgymond — a közjót veszi alapul és nem a magántulajdont. A javaslat kimondja, hogy a járadékbirtok soha fel nem mondható s a bérlő akkor fizeti ki, amikor akarja. Kifogásolják, hogy a javaslat nem állapítja meg a nagybirtok határát, de ez ném állhat meg. A nagybirtok határa ott van, amikor a tulajdonos egymaga nem képes kezelni birtokát. A negyveneolcas reformok után a kisgazdák az alacsony búzaárak dacára kitartottak az anyaföld meilett s úgyszólván fuvarból tengették életüket. Az ő földéhségttk verte föl a föld árát és szaporította a nemzeti vagyont. A tagosítást nemcsak kis, hanem nagybirtoknál is keresztül kell vinni. Ezután a viszszabályozásról és a nagybirtok termelőképességéről beszélt, mely szerint nem olyan intenzív, mint a kisbirtoké. A szövetkezetek kiépítését a beszerzés, értékesítés és hitelnyújtás szempontjából tartja fontosnak, de a mezőgazdasági munkára való szövetkezésnek nem hive. A földbirtokreform egy uj középbirtokos osztály létesülésére fog módot nyájtani. A Brittania-szállő pincéjében Zzarolási manőver rohamkéssel A „Honszeretet" egyesület vezetősége felhívja az egyesület tagjait, hogy,tagsági iga- j zolványaik átvétele végett az egyesület irodában (Rákóci-u, 4. em.) naponta d. e. JO —11 s és d. u. 3—4 ig jelenjenek meg. Budapest, aov. 11. Saját tudósítóiktól. A remélhatőlíg utolsó atrocitás tegnap délután történt Budapssten. a Szwirszky Manó Eötvös utcai cukorkakereskedésébea megjelent egy magát Kenéz Józsefnek nevező rokkant katona és elmondotta, hojy megvenne az üzletet, miután azt hallotta, kagy az eladó A kereskedő hajlandónak mutatkozott az ügylet megkötésére s a rokkanttal rögtön egy ügyvédhez mentek az adásvételi s&urződés megkötése végett. Itt a rokkant 20000 korossá eiílegaí fizetett le az ügyvéd kezeihez. Azután eltávoztak. Kevéssel azután, hogy Szwiaszky hazament, sgy Siasga Lajos nevű önkéntes szakaszvezető egy másik katonával és egy civillel megjelentek nála, letartóztatták és a Brittaniaszálló pincéjébe vitték, ahol egy tisztiruhás egyén rohamkésével arra kényszeritette, hogy nyilatkozatot írjon alá, mely szerint • az üzletét kétezer koronáért eladja Kenéz Józsefnek. Ennek megtörténte stán utalványt kellett kiállítania arról, hegy az ügyvédnek fizetett 20000 koronát felvehetik. Ezenkívül 3500 korona ügynöki jutalékot is követelt. Amidőn a cukorkakereskedő mindezeknek a teljesítésére a rohamkés láttára .hajlandónak mutatkozott, külön százezer korona sarcot követeltek tőle. Miután késpénze nem volt, megfelelő értékű csokoládé kiszolgáltatására kötelezte magát. Az értéket azonban hosszas alkudozások után sikerült tízezer koronára leszállítania A csokoládét a Briítannia-szálló II. emelet 204. számú szobájában lakó báró Baborszky százados kezeihez kellett volna szállítani. Szwirszky Manó kiszabadulása után az államreddőrségre ment, ahol Horváth tanácsos előtt feljelentésé tett .a zsarolók ellen. Ura 2