Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 224-298. szám)

1920-11-11 / 258. szám

Segítsünk a tüzelőfa ínségen Miskolcz város átirata. Miskolcz Táros törvényhatósága október hó 12 i közgyűlésén behatóan foglalkozott az immár elviselhetetlen tűzifa ínséggel,** melynek kataszt­rófába következményei lehetnek, ha a kérlelhe­tetlen hideg beáll. A fainség orvoslása tárgyá­ban hozott ifözgyülósi határozatot hasonló ér­telmű állásfoglalás céljából Miskolcz megküldte Szabalcsvármeiye törvényhatóságának is. Az átirat megállapítja, hogy fa ma már esak uzsaraéron kapható s igy ahoz csak a pénzben bővelkedő osztály juthat. A zárolt készletek szállításával, az árak felhajtásának reményében minduntalan késlekednek a kész­lettulajdonosok. Sok erdőtulajdonos nem is ter­meli ki még a vágásra érett területeket «em. A forgalomba jutó készletek mind magasabb áron kelnek el s mig a fa hivatalos ára vrago­nonkint 6000 ^korona, valóságban legalább is 12000 koronát kell adni érte, Ez a helyzet annál is aggasztóbb, mert|)a széntermelés a fogyasztáshoz kepest igen kis mérvű. Miskolcz város közgyűlése ennélfogva a kényszerkitermelés elrendelését és szigorú végrehajtását javasolja. Országosan meg kell állapítani a vágásra érett területeket s utasí­tani kell a tulajdonosokat a haladéktalan ki­termelésre. E javaslat indoklásánál rámutat a közgyűlés, hogy a tűzifa ellátás ma, mikor er­dős területeink javarészét elvesztettük, rosszabb, mint a háborúban volt. A széntermelés terén is kényszertermelés és központi elosztás van. Javasolja a közgyűlés, hogy az erdőkön a meg­lévő faállományt vegyék azonnal zár alá. Addig is, mig ezt ^foganatosítják, el. kell rendelni a zárolt tűzifa azonnal való beszállítását s azt, -hogy mindaddig senki sehová sem szátlithat fát, mig a zárolt iát be nem szolgáltatta. As .árak, mint a szénnél is, üzem-eseten­ként különböző magasságban állapíttassanak meg. Végül javasolja a közgyűlés, hogy nagyobb mennyiségű külföldi fa behozatalát engedje meg a kormáry és pedig a maximális áron felöl is. — Az áruforga mi It T. aj esztálya. Az Áruforgalmi R. T. a törvényhatóságok se* gitségére ..Közellátási osztályt" állit fel, mely az egyes törvényhatóságok budapesti központi képviselete lesz. A törvényhatóságok részére szükséges kiutalásokat soron kivül intézi el, át­vesz, kitizet és leszállít árukat, ^amelyeket ki­rendeltségei utján az alispáni, illetve polgár­mesteri vtasitás értelmében osztat szét. Az Áru­forgalmi a hatósági kiutalás tárgyát képező cikkeken kivfll, megszervezi a zsirellátást is. i — Mezőgazdasági bizottságok választása. A községi mezőgazdasági választások megejtése céljából ,'megkezdik a választásra jogosultak összeírását. Az ősszeirásst december 1 ro kell befejezni. Alakítanak községi, járási és vár­megyei közigazgatási bizottságokat. — Szeszgyárosok szürete. A földeken ideiglenesen fedett krumpli és répa sok helyen megfagyott az elmúlt fagyos napokban. Most a szeszgyárak engedélyt kérnek, hogy a fagyott burgonyát és répát, szeszgyártás céljából meg­vásárolhassák' — Szemle eredmény. A legutóbbi szem­lén 151 összeírt szemlekötelesből 131 állt elő s abból 83 találtatott alkalmasnak. — Vasutasok határátlépése. Magyar és osztrák vasutasok szolgálati utasítással igazolt utazásaik alkalmával nemcsak a menetlevél, hanem a vízum megszerzésének kötelezettsége alól is mentesittetnek. — Visszaélés a Tevéi nevével. A Terü­letvédő Liga nevével többen visszaéltek és jogo­sulatlanul gyűjtéseket eszközöltet A liga figyel­meztet, hogy gyűjtést csakis vidéki szervek ut­ján eszközöl s ügynökei ninc?ennek. — Nyugdíjasok drágasági pótléka. A leg­utóbbi napokban megjelent közlemény [a nyug­dijasok körében félreértést idézett elő, ameny­nyiben a pénzügyminisztériumnak a pénzügyi nyugdijasok drágasági segély kiutalására vonat­kozó rendelkezését a többi minisztérium ren­delkezése alá tartozó nyugdijasok is magukra vonatkoztatták. Miheztartás végett közöltetik, hogy a pénzügyminisztériumon kivül más minisztériumtól e tárgyban még rendelkezés nem érkezett, tehát drágasági segély még az azok rendelkezése alá tartozó nyugdijasok ré­szére nem folyósítható. fl legdivatosabb férfikalapok, ingek, nyakkendők, wtfJs­kendők. Vadászharisnyák, utazóböftta­dök. Férfi angol ruhaszövetek, stnm­•adrig és kabátszövetek nagy válasz­tékban kaphatók : aoboi un | FODOR FERENC szabóság | divatáru üzletében, NYÍREGYHÁZA. Osztálysorsjegy | szerencseszámokat ajánl a november 17. ás 19-íki búzáshoz az Értékesítő is Kereskedelmi R.-T. Budapest, Dorottya-utca 6. szám. (Lexzámitoló bank) Egész 68 — fél 34.— negyed 17.— 16549 9542 9541 7760 20494 43056 Keszler Jakab gépműhelye, KEMECSE a*következő géprészeket és gépeket ajáalja eladásra: Tartánycélokra alkalmas 2000X900XS mm. méretű hengeres kazáo, kúppal, kitűnő álla­potban, súlya oca 450 kg. ára kilogrammos­ként K 36 — 2 drb négyszegletes viztartány, 1000X1000X 1000X2 inm. méretben, használt, de jé állapotban levő, ára darabonként 4500 I. Bgy háromkéses jókarban levő eröhajtásos szeeskavágó, ára*8C00 K. Egy mo'or caéplőgarnitura, a motor 6 lóerős Podvinetz és Heizler, a cséplő Mw. golyós­csapógyas, hozzátartozó kis szijazattal ára 75000 K. 3874 A világirodalom leghipesebbls müve De Amicis I regénye Hjból megjelent a „lires Könyvek" sorozatban. Ara felárrral 77.— koreaa Kapható az UjságboltbaM. ! 11II II Ml ú R Arira Filiffir is Fílskölciöizi Részv.-Tirc. út- és jslnezköícsonzo osztálya 1 megnyílt. — Minden elképzelhető jelmez és | ruha 17.000 drb. — Színi és mfikedYelői elöadi- S sokhoz, szüreti mulatságok, álarcos- is jelmez- n estéljek, hazafias ünnepélyek, diizbandérivmok és |H egyéb ünnepélyek alkalmira a legjntányosabb I kölcsöndijért kaphatók — Egyesületek, intéze- I tek, jótékony intézmények kedvezményben I résmsülnek. — Rákóczi korabeli jelmezek. M — Diszmagyarrnhák stb. stb. legfényesebb WK kivitelben Telefon 79-03. Hj Iroda: Budapest, IV,, Deák Ferenc-e. 15, g — Névmagyarosítás. Radu Sándor tas­dádszántci születésű nyíregyházai lakós csa ádi nevének , Rádi"-ra való ^magyarosítását a bel­ügyminiszter megengedte — Internálás. A m. kir. államrenőrség Goldman Jenő és Sztempák Mária nyíregyházi lakosokat Zalaegerszegre internálta. — Van már liszt. A lisztkiutalás most már rendes mederbe terelődött. A Gok értesí­tette a hatóságokat, hogy az októberi lisztnek még le nem szállított része a hatóságok ren­delkezésére áll. Igy Nyíregyháza város részére négy vagon liszt áll rendelkezésre a kemecsei malomban s beszállítását csak a vasúti forga­lom beszüntetése késlelteti egy két napra. — A Turáni Kör választmánya f. hó 12 én (pénteken) délután 6 órakor ülést tart. Az elnökség. — A Turáni Kör f. hó 6 iki hangverse­nyén felűlf zettek: Bodor Zsigmond 300 K, Liptay Jenő 200 K, Mikecz István és Pisszer János 100—100 K, Dr. Erdélyi Lajos 50 K, N. N. 10 K. Jegymegváltás cimén fizettek: Dr. Berend László 100 K, Gyulaházy Arthur 100 K, Zoltán István 50 K, Török Albert 30 K. — A mértékhitelesítő hivatal sem kap lakást A sátoraljaújhelyi mértékhitelesítő hi­vatalt Nyíregyházára helyezték át. A hivatal azonban mindezidáig nem működött, mert nem kap megleleiő helyiséget. A Központi Mérték­ügyi Intézet, minthogy a város kijelentette, bogy nincs módjában helyiséget adni, a vár­megyéhez fordul hivatalának elhelyezése végett. \ — A nyugdíjas (rokkant) katonatisztek országos szövetsége nyíregyházi fiókjának veze­tősége ez uton is tudatja tagjaival, hogy folyó hó 14 ón délelőtt 11 órakor az Agrár bank épületében Iskola utca 7. szám alatt rendkívüli közgyűlést tart. Tái>gy: Elnök lemondása ós uj elnök választása. A tárgy fontosságát tekintve kéretnek a tagok teljes számban megjelenni szíveskedjenek. — Saéptani, irodalmi és művészeti ma- I gánoktatásben részesítenék különösen olyan leányokat, akik bármely középiskolában szer­zett műveltségüket kigésziteni > kívánják, jelent­keaéd és taaitás a délutási órákbaa, Dr. Vieté­rísz Jósreef, Testnevelés Ny. T. V. E.-D T. E. 1:9 Biró: Dr. Dávid Géza. Debrecenben volt vasárnap a Nyetve csa­pata, bogy a Dte elleni bajnoki mérkőiét le­játsza A mérkőzés csak 33 percig tartott, mi­vel & Nyetve játékosai a lehetetlen bírói ítél­kezések miatt kénytelen voltak abbahagyni a játékot s 33 percnyi fölényes játék után a pá­lyáról levonnlni. Mielőtt a mérkőzéssel egyál­talán foglalkoznánk, szólnunk kell a mérkőzést vezető bíróról, kinek erélytelensége nyilt pár­toskodása hozzá nem értése, mondhatjuk egész nyugodtan tudatlansága okozta, hogy a mérkő­zés nem fejeződött be. Olyan ítélkezést pl. amilyet vzsárnap a Nytve ellen hozott, még nem láttunk és nem is fogunk soha. A 30-ik perc­ben 11 en büotetőrugást itél a Nytve ellen. A labdát & felsökapujára rúgják, honnan az, a goal vonalra majd a mezőnyba*pattan. A labda minthogy nem jutott tul a goal vonalon teljes terjedelmével továbbra is játékban maradt s a játék tovább is folyik. Kbelnl mintegy 2—3 percig folyik már a játék, midőn a uró a mér­kőzést lefújja s minthogy a közönség egyes tagjai ugy vélik hogy a ll-esnél a labda tul volt a goal vonalon, goa t itél. A Nyetve termé­szetesen élénken tiltakozik a lehetetlen Ítélke­zés ellen s levonulással fenyegetőzik, mely fe­nyegetését, minthogy a biró ítélkezését nem hajlandó most már megváltoztatni, be is váltja annál is inkább mivel a biró egyúttal le is fújja a mérkőzést. Mint értesülünk a Nyetve óvással él a kerületnél s kéri a mérkőzésnek a javára való irását. Nam sok jövőt jósolunk ennek az óvásnak. MOZI Oladal mozgó. November 10, 11, szerda, csütörtök: Alkohol Szanzációs cirkusz­dráma 6 felvonásban. Főszereplő : Hanni Weisse. ApoSlé moT.gó. November 10. 11, szerda, csütörtök: Álomrabló. Dráma 4 fel­vonásban. E32HS sütőpor GUSTO vaiin-cuüsr a lepá Gyár: Budapest, Ratlenbilter-utca 46. szv

Next

/
Oldalképek
Tartalom