Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 147-223. szám)
1920-07-22 / 165. szám
1920. juliüs 22 — Kellemetlen utalás a Sóstó felé. A Kisvasutak igazgatós iga elrendelte, hogy vasúti jegyek csakis az állomásokon válthatók Aki a vasúti kocsiban vált jegyet, az a jegyárának kétszeresét fizeti. Ennek az alapjában véve indokolt intézkedésnek sok igen kellemetlen következménye lehet az utasra. E tekintetben több panaszt halloUuak, ugy, hogy ezekkel a közönség érdekében foglalkoznuak kall. Ugy látszik, a rendelet érvényét a rövid tartamú szűkebb értelemben vett helyi forgalomra is kiterjesztik a villamosokon, akfcor is, ha a felszálló nincs is abban a helyzetben,'hogy ja gyet válthasson. Kedden este hét órakor pl egy társaság felszállt a Besseme 5 téren, hogy a sóstói útra villamoson menjen Jegyet legjobb akaratuk mellett sem válthattak, mert senkisem volt az állomáspénztárnál. A kalauz azonban ezzel nem törődve, kétszeres árat követelt és pedig nyolc koronát "személyenkint, hiába volt a társaságbelieknek, mint tisztviselő hozzátartozóinak arcképes igakolványuk is. Nyolc koronát természetesen egyikük sem volt hajlandó fizetni egy olyan utért, amelyet még nem is olyan régen husz fillérért tettünk meg villamoson és leszálltak ? kocsiról. Az utazóközön ség több figyelmet érdemelne. — Palma gummisarok, bőr és posztó komótcipők, ehércip^tisztitók, cipő lűzők, cipőkrémek minden ssinben kapható : Hungária Cipőgyár üzletében, Nyiiegyháza, Zrinyi Ilona utca 5. SZÍNHÁZ Heti műsor . Szerda : Egy katona története, Kun Dezső jutalomj átéka. Péntek?*' Ezüst sirál y' 0per8lt uÍ dons á8Szombat: Pünkösdi rózsa ) Balogh Böske a RevQ Vasárnap da : Cigánybáró) szinbáz primadonnája, „ este: Csókbakter) miat vendég Egy katona története Ma este kerül 3zinre az idei sziniszezon legszebb darabja Kun Dezső a társulat közkedvelt komikusának juta lomjátékául. Az előadáson részt vesz az egész színtársulat. A julalmazandót nagy ünneplésben részesiti a közösség. Ezüst sirály. Budapesten '200 előadás után, ugyanazon főszereplőkkel moít Bécsben játbzák Tuttyksy Ákos csodás zen^jü és szövegű nagy operettjét az Ezüst sirályt, B.csben hetekkel előbb kelt jegyet váltani az előadáshoz, mert előre elkapkodják a jegyeket. Nálunk Nyíregyházán egész héten lázas izgaiom-nal folynak a próbák, hogy minél tökéletesebb előadásban hozzák színre az idei ssiniszezon leg szebb operettjét. A főszerepeket: Réthy Margit Sztankóczy István, Pálíi Ilonka, Ekec= Ferenc és Kun Dezs5 játszák. KÖZGAZDASÁG — Járványos állatbetegség a franciák nyomában A francia csapatok öszvérei vesze delmes járványt hurcoltak be. Ez az egypitás állatokra, lóra, szamárra a takonykórhoz hason lóan veszedelmes betegség : a ny;rokérgyuladás, amelyet a franciáktól vett állatokkal szóthurcoltak az országban. Most Hubinek miniszter valamennyi törvényhatósághoz rendeletet intézett, melyben felhívja a hatóságok figyelmét a makacs, hosszadalmas; alig gyógyítható nyirokérgyuladisra. A betegség tünetei a takonykórhoz hasonlóak. (A lefutó nyirokerek vaskos, keményedő megvástagodisa, nyirokcsomók nagyobbodása, elgennyeiedése, csomók feltörődóse, helyükön egyenletes szélű, sima felületü fekélyek.) A miniszter szigorú óvintézkedéseket rendel el. A beteg állatot el keli különíteni és késedelem nélkül be kell jalanttni. Riizlatei utasítást ad a malleines diagnosztikai eljáráira is. Testnevelés Pesti lap nyíregyháziakról. A Nemzeti Sport, hazánk legelső sportlapja a következő hírt közli: „Az atlétikai élet Nyíregyházán is szép lendületet vett, amiben nagy érdeme van az ott működé Merényi Lajos testnevelő tanárnak, aki ugy a Nytve. atlétáival, mint pedig a középiskolai ifjúsággal fartdhatatlanul és szakszerűen foglalkozik. Nagy könnyüségére van, hogy a város társadalmának az élén olyan emberek állanak, mint Rakovszky István huszárezredes, a város tejtn. bizottság elnöke és Járrny Béla kormánybiztos főispán, akiknek megértő, hathatós támogatása biztosítja a város testi kultúrájának fellendítését célzó moz galom sikerét. Mult hó 29 ón az ág. ev. főgymnasium növendékei részére rendeztek versenyt dr. Vietórisz József ig. vezetése alatt, amelynek néhány kitűnő eredménye külön megemlítést érdemel. A 60 m-es síkfutásban Aszalós S. és Weisz L. VI oszt. tanulók mögött IV. osztályos Vietórisz J 81 mp. lett mellel harmadik. A 100 és 400 m en pedig Füredi Z Vil. o. t. győzött 12.4 és 68 mp. idő alatt. Magasugrásban Aszalós S. VI. o t. 145 cm-t ugrott a távolugrást pedig Füredi nyerte 5.70 cm-es szép eredménnyel. A su'.ydobás győztese Cseh András Vili. o. í lett 8 72 m-el." Vívó tanfolyam. Karpinecz Hermiás vívómoster, a Ny T. V. E. támogatásával városunkban f. hó 21-étől augusztus hó végóig, hölgyek ós urak részére vívó tanfolyamot nyit. Részletes felvilágosításokat az ág. h. ev. tornatermében naponta d e. 7—10 óráig ós d. u. 5—8 ig nyújtanak. Jelentkezéseket még elfogad dr Krómy Károly és Rónay Jenő. M. T. K. Nyíregyházán. Magyar Testgyakorlók Köre vasárnap ellátogat városunkba, hogy összemérje erejét Nytve fejlődőképes csapatával. A mérkőzés iránt már is óriási nagy sz érdeklődés, éppen ezért Nyetve vezetősége mindent elkövet, hogy a törzspublikum számozott ülőhelyhez jusson. Holnaptól kezdve elővételi árkedvezménnyel jegyeket bocsát ki, amiket Rotterideszné úrasszony tőzsdéje szombat estig fog árusítani. Magyar Labdarugók Szövetsége augusz' tus hó 7 én és 8 án Nyíregyházán biróvizsgálatot tart. A részt venni óhajtók (tehát nem Nyíregyháziak i«!) julius h<5 28-áig jelentkezhetnek Merényi Lijosnál (Csillag-u. 8.), hova az ötven korona vizsgálati-dij is mellékelendő. $ n % DIADAL iOZGC | | % Julius 21, 22, szerda, ssütörtök $ a Nordisk szenzáció! | A halál jegyese Indiai kaland 4 felvonásban. Főszereplő : RIA YEN DE, sarsss^ei^aaa.. mmmmmta Apolló Mozgó r Julius 21, 22, szerda, csütörtök D0RIAN DARE Nagy slágerdráma 5 felvonásban. Főszereplő FRIEDRICH ZELLNIK Városi közlemények K. 17816 -1920 sz. Ajánlati felhívás, Nyíregyháza város képviselőtestülete Frankfurt Ignác volt nyíregyházai lako3 elhalálozási folytán a Ksy: ' 10016—1920. tz. véghsstározatával a „Haromrózsa" korcsma bérletének az örökösök részére 1920. évi augusztus hó 1 re való felmondását ós p. korcsmának ezen időtől 1 évi időtartamra ajánlati verseny utján való bérbeadását rendelte el. Felhívatnak ennélfogva miadazok, akik a „Háromrózsa" tercsma bérletét elnyerni kívánják, hogy zárt bori'.ékba helyezett ajánlatukat t. év julius hó 24 ik napjának d e. 10 órájáig Nyíregyháza város tanácsához címezve dr. Lőjek Gyula pü. tanácsnoknak ndják át, ki egyenként a város részéről kikötendő bérleti feltételeket a hirdetmény kibocsátásától kezdve az érdek lődőknek rendelkezésére bocsájtja. Bánompénzül a megajánlott összeg 10%-a készpénzben az ajáolatok henyuj fására kikötött határidőt megelőző napon déli 12 óráig a városi házipénztárnál, ezen felhívás számára való hivatkozással leteendő. Az ajánlatban a bánompénz letétele megemlítendő. Későn érkezett vagy bánompénz nélküli ajánlatok nem lógnak figyelembe vétetni. A tanács, illetve a képviselőtestület fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlatok közül, tekintet nélkül az ajánlatok feltételéra, szabadon választhasson. Nyíregyháza, 1920. évi julius hó 9-én. 1230 Dr. Bencs, polgármester. oroshordóhj erős feh'r tölgyfából kaphatók. Winter és Fia, hordókereskedők j Budapest, VII., Dob utca 3. 1274 | jkmmmmmmmBtsmaammmmmmammmmm 6-8 vagon gerenda 4kLT e 2 vagon 10/10-16/18 cm. erős, különböző méretű 69,000 drii 'iff sserfíkiillö, kiseb b tételekben. Cement jegenyefenyedeszka, kisebbnagyobb tételekben. Mész Terményzsák Gépszij kapható azonnali szállításra az „A G R I C O L Á"-nál. Gépazsurozás, netz minta utáni megrendelés, Gobelin hímzés Szmirna, Kelim. Szép kivitelben készül ruhahimzés, gyöngy hímzés, fehér és színes himzés, a legszebb ös=zeállitás pontosan és 1263 jutányosán készül: Viz-utca 12. szám alatt. Legjobb minőségű, legvastagabb tölgyfából készült uj és használt BOROSHORDÓK (Aszokhordók is) minden nagyságban ós mennyiségben legolcsóbb napi áron kaphatók Grünwald Ernő, Budapest, VI,, Bulcsu-u. 13, (Lehel utcánál) 1258 fii