Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 75-146. szám)
1920-05-16 / 111. szám
127 1920 május 16 JSfyÍRYIDÉK Nyíregyházától Kolozsvárig terjedő vasúti vonalon állandóan láttuk az ekével, boronával cséplőgéppel, morzsolóval, hántolóval, majd lovakkal és marhákkal megrakott és tovább szálliíásra váró azon rakományokat, amelyeknek nagy része vármegyén* közönségétől rekviráltatok. Minél beljebb mentünk Erdélybe, annál kevesebb volt az ilyen vonatok száma, inig a Tövis-aradi vasúti vonalon azután végleg meg nem szűnt, amely útvonal a román megszálló zónából a francia majd a szerb megszálló területre vitt át bennünket.' NYÍLTTÉRI Értesítés. Szemináriumban érettségizett egyén elvállalja középiskolai tanulók magánvizsgákra való előkészítését, korrepetálását, valamint héber- és német nyelv oktatását. Szíves megkeresések Fodor, Síp u ca 20. szám alá cimzendök. Városi közlemények 15105. eln. 15—1920 honv. min. sz. Hirdetmény Azt tapaszfaltam, hogy a nagyközönség körében még mindig meglehetős tájékozatlanság uralkodik abban a tekintetben, hogy az előző magyar kormányoknak az 1920. évi I. tc. 10. szakasza által is jóváhagyott rendeletei alapján tényleges katonai szolgálatra ig nybe vett 1898—1895. születésű évfolyam béli hadkötelesek szolgálata mennyi időre fog terjedni. Abból a körülményből, hogy az ezeknél idősebb évfolyambeliek csak 8 heti tényleges katonai szolgálatra hivattak bs, igen sokan azt látszanak következtetni, hogy a fiatalabb évfolvambeli hadkötelesek szolgálati ideje sem fogja a 8 hetet meghaladni. Felmerült kételyek eloszlatása és a kö zönség szükséjOs tájékoztatása végett közlöm, hogy az 1898—1895. évi születésű hadkötelesek nem 8 hétre terj?dő, hanem huzamosabb tényleges katonai szolgálatra vétettek igénybe, tényl ges szolgálatuk időtartama azonban az 1 évet előreláthatólag nom fogja meghaladni. Meglehetős tájékozatlanság uráli odik a mezőgazdasági és csaladfentartói kedvezmények érvényesülése, illetőleg az ezek alapján való tartós szabadságolok tényleges végrehajtása tekintetében is nevezetesen az a téves fe'fogás van elterjedve, hogy a kedvezményre való igényjogosultság elismerése szükségképpen maga után vonja a tartós szabadságolás tényleges végrehajtását is. Ezért közlöm azt is, hogy a mazSgazda sági és családfentartói szempontodból való tartós szabadságolás, — ha a kedvezményre való jogosultság meg is állapíttatott, — a jélenlegi rendkívüli viszonyok következtében csak akkor hajtható tényleg végre, ha a csapatok állomány visz onyai ezt megengedik. Budapest, 1920. ápri:is 20. 768 SOÓS s. k., honvédelmi miniszter. t i Mp oj a L E B J 0 Értesítés. Értesítem a t helybe'.i és vidéki közönséget, hogy Egyház-ulca 2. sz. alatti orvosi rendelőmet a mai kor .igényeinek^ megfelelően fogászati műteremmel bővítettem k :. A műtermemben foghúzás érzéstelenítéssel, fogtömés, aranykoronák, aranyhidak, szájpadlásnélkülifogsorok, müfogak kaucsuk és arany szájpadlással, — továbbá csapfogak, fogregulatiok (egyenesitések) és minden e szakmába vágó munkák gyorsan és pontosan eszközöltetnek. Rendelés d. e. 9—12, d. u. 3—6. Dr. Molnár Viktor orvos, 745 Egyház-utca 2. — i i ii i a Nyíregyházi Húsipari Ifjúság május hó 24-én, pünkösd második napján tartja zártkörű táncmulatságát, melyre az érdekelt közönséget ez uton ís tisztelettel meghívja a rendezőség. 1473 Értesítés Szaboícsvármegye vadászközönségéiiez. Van szerencsém Szabolcsvármegye vadász közönségét értesíteni, hogy sikerült nagyobb mennyiségű Cal 20. 16. 12 füstnélküli töltött patront lekötnöm. Felkérem Szabolcsvármegye vadász közönségét, hogy amennyiben töltény szükségletét nálam óhajtaná beszerezni, junius 15-ig üzlethelyiségemben akár szóval, akár írásban bejelenteni szíveskedjék, hogy milyen menynyiségü és minőségű töltényre tartana igényt az 1920—21. évi vadász saisonra. Az előjegyzett töltények ára előre lesz fizetve. Meg jegyezni kívánom, hogy Szabolcsvármegye alispánjának 5163—1919. számú rendelete ér telmében vadász töltények elárusitására Szabolcsvármegyében egyedül cégem van jogosítva. Üzletembe érkezett már női és férfi harisnya, szappan, inggómbok, fapipa, kés, borotva stb. RUZSONYI PÁL diszmü- és spertüzlete, Nyíregyháza, Iskola-utca 3. 744-8 El ne feledje téli ruhaneműivel, szőrmeáruival molykár elleni megóvás végeit (egyúttal javítás is) azonnal felkeresni SIMKOVICS szűcsöt, Luther-utca 15. sz. (Tisztviselő uraknak nagy kedvezmény.) 667-50 extra majunga la előnyösen szerezhető be tvl Tűn a fűszer- és festékJOUiXIJJ. ÜCI1U kereskedésében — Rákóci u.ca é3 Kossuth Lajos-utca sarok. 799 Dr. Uray Endre tyu^odi kertészetében nagymennyiségű konyhakerti zöldség esetleg kisebb tételekb n is eladó. Értekezhetni Dolecsek Ede mükertésszel, Tyúkod, Szatmármcgye, Magyarország, vasútállomás heljbín. Porciajma, Tyúkod. * 767 Váradí Béla 97 8 e§£hez, Bsssenyei-tér 16 íz. DIADA L tfSOZGO Szombaton 7, 9, vasárnap 6, fél 8 (s 9 órakor Midás király Ambrus Zoltán drámája 4 felv Főszereplő: Hollay Kamilla és Dán Norbert. ApoSIó Mozgó Szombat 7, 9, vasárnap 6, fél 8 és 9 órakor tékozló fiu Dráma 5 felvonásban. Főszereplök : Mattyasovszky Hona és Fáy Szeréna Meghívó A Kende Sándor Kereskedelmi Részvénytársaság 1920. május hó 25-én délután 4 órakor Nyíregyházán, a Nyíregyházi általános hitelintézet r. t. székházában tartandó II. évi rendes közgyűlésére Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság jelentése a lefolyt üzletévről. 2. A felügyelő-bizottság jelentése. 3. Zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, nyereség felosztása és a felmentvény megadása. 4. Egy felügyelő-bizottsági tag választása. A Kende Sándor Kereskedelmi R.-t, Igazgatósága. A Nyíregyházi Általános Hitelintézet Részvénytársaság 1920. évi május hó 25-én délután 3 órakor Nyíregyházán, az intézet székházában tartandó XV. rendes közgyűlésére Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság jelentése a lefolyt üzletévről. 2. A felügyelő bizottság jelentése. 3. Zárszemadások előterjesztése, a mérleg megállapítása, nyereség felosztása és a felmentvény megadása. A Nyíregyházi Általános Hitelintézet Részvénytársaság igazgatósága, Azon t. részvényesek, akik a közgyűlésen résztvenni óhajtanak, felkéretnek, hogy az alapszabályok 14. szakasza értelmében 1919. december hó 31-ig nevükre irt részvényeiket, le nem járt szelvényekkel együtt legkésőbb öt nappal a közgyűlés határnapja előtt az intézet pénztáránál vagy Bupapesten a Magyar országos bank r. t.-nál téritvény ellenében letenni szíveskedjenek. 774-1 K. Fodor Irén és Guttmano Lejos tánciskolája (Gazdák Otthonában) Folyó hó 16-án, vasárnap délután fél 6 órai kezdettel gyakorló kuráus (össztánc). 797