Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 1-74. szám)
1920-01-21 / 16. szám
4 JSföRYIDÉK. 1920, január 21. 116—1919. Kgy. Árverési hirdetmény. Ha, dudorog község elöljárósága részéről ezennel közhírré tesszük, hogy a község tulajdonát képező alább megne vezett ingat'anokai a folyó évi február hó 5-ík napján délelőtt 10 órakora községi főbírói hivatalos szobában tartandó nyilvános árverésen eladjuk, úgymint : í. A Novella cimü vendéglőt a rajta levő iialmérési joggal együtt 160000 K. 2. Az István-fürdő szintén a rajta levő italmérési joggal együtt 250000 K. 3. A Belső-korcsma szintén a rajta levő italmérési joggal 50000 K. 4. A jegyzői lakot 50000 K. 5. A farakt ári telepet 40000 K kikiáltási ár mellett. Kötelesek árvereiők az árverés meg tartása előtt a kikiáltási ár 10 százalékát a községi elöljáróság kezéhez lefizetni. A kikiáltási áron alul a kérdéses irgatlanok eladatni nem fognak. Az árverési feltételek a község főjegyzői hivatalos szobáiéban a hivatalos ó^ák alatt, vagyis délelőtt 8 órától déluián 2 óráig meg'ekinlhetők. Megjegyezte ik, hogy az eladáshoz a képviselőtestület elfogadó és a vármegyei törvényhatósági bizottság jóváhagyó ha tározata megkívántatik. Hajdudorcg, 1919. évi december hó 19-én tartott közgyűlésből. Farkas Győző, Szabó Mihály, főjegyző. 77 főbíró. Nyíregyházi Villamossági Részvénytársaság Hirdetmény. Saját érdekében figyelmeztetjük a t. közönséget, hogy olyan villamos berendezéseket, melyeket oty egyének készítettek, kiknek nincs villamos szerelésre feljogosító iparigazolványuk, nem kapcsolunk fce hálózatunkba. Munkakönyv nem iparigazolvány, Nyíregyháza, 1920. január 20. Nyíregyházi Villamossági R. T. so üzletvezetösége. Nyíregyházi Villamosság Részvénytársaság Hirdetmény. Közöljük t. átalányfogyssztóinkkal, hogy az 1920. évi január navi áta ány fogyasztási dijak ugyanazok, mint a melyek mult év december havában érvényben voltak, azaz ; 1 drb 20 wattos égőért 18 K 1 drb 40 wattos égőért 36 K 1 drb 60 wattos égőért 54 K fizetendő. Nyíregyháza, 1920. január 20. Nyíregyházi Villamossági R, T. si üzletvezetösége Hirdetéseket felvesz lapunk kiadóhivatala 33 la.d m 1. Virág-utcán egy 6 szobás uriház pincével, melléképületekkel, istállóval és 600 négyszögöl telekkel. 2. Ószőllő-utcában egy kisebb ház azonnali beköltözésre. 3. Báthori-ut£án egy modern uriház 3 lakosztállyal, remek utcai lakrésszel. 4. Nádor-utcán 2 kis lakosztállyal szép uj ház. 5. Kossuth-utca elején egy uriház üzlettel, három szobával, melléképületekkel és nagy teiekkel. 6. Kállói-ut végén gazdálkodónak igen alkalmas ház melléképü'ettkkel. 7. Deák Ferenc-uícán 2 lakosztályból és mellékhelyiségekből álló ház. 8- Toldj-utcán egy remek szép kis családi ház, három szobával. 9. Hunyadi-utcán egy kis ház azonnali beköltözésre. 10. Szarvas-utcán egy 2 utcai, két udvari szobás modem uj uriház, azonnal bekölíözhető. 11. Piacon egy nagy üzlethelyiség berendezéssel. 12. Vidéken egy nyomda teljes felszereléssel. * 13. Egy 260 és egy 320 holdas birtok örökáron. 14. Több kisebb-nagyobb ház, szőllő eladásra előjegyzésben áll. Megvehető: Nagy Imre adás-vételi irodájában (törv. bej. cég) Nyíregyháza, Nyírvíz-palota. 51 Bodnár Pá! hentes- és mészáros üzlete megnyílt Buza-tér 5. sz. alatt. Naponta triss kolbász, sajt marha- és sertéshús kapható A nagyérdemű közönség pártfogását kerem 82 Apróhirdetések. Szarvas-utca 99. számú ház, mely áll 2 szoba, 2 konyha, kamara és sertésólból, eladó és azonnal elfoglalható, — Értekezni lehet ugyanott. 157 Elveszett egy fekete dobermani kutya, Néró névre hallgat. Becsületes megtaláló illő jutalomban részesül Báthory utca 7. sz. a. 158 Vay Ádám-utca 68. számú ház, mely áll 8 szoba, mellékhelyiségek és nagy pincéből, azonnal eladó. Értekezni lehet Zöldség-tér 5 szám alatt, emelet, özv. Király Sándornéval. 156 Keveset használt 41 es sárga bagaria csizma eladó. Szarvas-utca 29. 160 Varrólányok felvétetnek Vay Ádám-utca 61. szám. 161 Női kihullott hajat veszek. Mindenféle hajmunka készítését elvállalom. — Bergerné, Szarvas-utca 9. 162 Foltozónő elvállal ruha és fehérnemű javítást. Kossuth-utca 3. 543 Egy perzsa és egy szmirna szőnyeg eladó. Viz utca 34. 544 Eladó egy par uj 43-as férficipő Megtekinthető Kohut József órás üzletében, Bethlenutca 1. szám alatt. 515 Egy csomag Kiss Lajos névie EZÓ!Ó könyvet találtak hétfőn a váróteremben. Tulajdonosa átveheti Temető-sor 14. sz. a. 546 10 darab uj konyhaedény, fazék és lábas együttesen eladó. Cim az Ujságboxtban. 547 2 darab egy éves ártány sertés eladó. Nsgy István, Kallói utca 65. lt>4 200 koronát adok annak, aki engem egy két, vagy három szobás és mellékhslyiségf kböl álló lakáshoz juttat. Cim: Bige végrehajtó, városi adóhivatal. 167 Keresek egy bútorozott szobát konyhahasználattal. Cimet a kiadóba kérek. 166 Eladó földbirtok tanyával. 70 hold la föld, továbbá 120 hold föld 3 ianyá al, közel a városhoz. A város legforgalmasabb hetyén 3 moder lakóház teljes kontorttal. Értekezni lehet Dessewífy-tér 4. szám alatt. 165 Buíorozott szobát keresek esetleg teljes ellátással. Cím az Ujságboltban. 548 Zongorát vaey pianinót bérelnék, esetleg vennék. Cim az Ujságboltban. 549 Jókai összes müveit (nemzeti kiadör?) esetleg könyvszekrénnyel keresem megvételre. Cim a kiadóban. 163 Német leány kerestetik Ujfehértóra febwár 1-ére két kislánv mellé, ki a szobaleány teendőit is vállalja. Útiköltség fedezve, ha kijön megbeszélni. Cim: özv. Szunyoghy Károlyné, Ujfehértó. ' 107 Egy furó-gépet és e$y üllőt keresek megvételre. Gallasz József, Bethlen u 4. 133 Jókai-utca 1. szám alatt 2 modern á;/y, két szakrény ós egy ebédlő fiiggőlámpa eladó. Bolti áruasztalt elcserélnék irodai vagy ebédlőasztalért. Cim az Ujságboltban. 139* 137 Keresek egyéves kisleányom mellé jobb családból való tiatal leányt játszótársnak, aki vidékre is kijönne s aki apróbb házimunkáknál is segédkezne. Jó bánásmód biztosítva lesz számára. 147 Jómunkás kerékgyártó-segéd azonnali belépésre kerestetik. Balogh István, Szentmiháiviutca 12. 148 Feleségem Debrecen központjában levő nyolc szoba és mellékhelyiségekhői álló teljesen modern, tégla, adósságmentes házát, mely villanyvilágítással, vízvezetékkel, angol klozettel van ellátva, elcserélném Nyíregyháza központjában levő hasonló minőségű házzal. — Dr. Foltin Endre, törvényszék. 14S Eladó egy 35 literes kék zománcos zsíros bödön. Szegfű utca 3 152 Keresek egy különbejáratu bútorozott szobát egy intelligens hölgy részére azonnalra, esetleg teljes ellátásra Cim az Ujságboltban 533 Eladó egy jóminőségü selyem paplan. Cim a kiadóban 154 Ügyes fiatal nő, ki a főzéshez és mindennemű házi dolgokhoz ért, házvezetőnői vsgy gazdasszonyi állást keres, esetleg vidékre s, Cim Karolyi tér 2. Nvomatott ló?»a U?»k taensíairtonott k&nr*t!TOisidíitiák»aH' > vir«írvha«ai»'