Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 1-74. szám)

1920-03-17 / 63. szám

Nyíregyháza, 1930. március 17. * Szerda. XLI. H-folvam * M szám SZABOLCSVARMEGYE ÉS NYÍREGYHÁZA VAROS HIVATALOS NAPILAPJA Március 15-én A város hétfői szabadságiinnepén elmondotta Ruttkay Gyula g. kath. főesp. kanonok i. Seha nem yolt még a magyarnak olyan szemora márciusa, mint a mai. Mintha csak valami pusztító erköl•si tüz égetett volna itt halomra minmindent. Mintha valami pusztító orkán száguldott volna jjvégig a hazán, hogy letörjön ós megfojtson itt miadent, amit ezer év szorgalma hite ós reménysége vetett be évszázadok s^rán a magyar ugarba, mintha csak egy eget tőidet megrázzó dörrennésel a poklok kapui nyíltak volna meg lábaink alatt s Ián tát szakítva minden bün és förtelem, undok nyállal vonta volna be mindazt, ami tisztes, ami szép, ami jó, ami ma gyar, ami nemzeti. Soha nem volt még a magyarnak olyau szomorú márciusa, mint a mai... És mégis azt mondom nem tűz, nem orkán, nem eget földet megrázó föld rengés az, ami most porba sújtotta a magyart. Nem mondom, átéltük ezeket'is Az a rettenetes világégés, mely 1914. nyarán lángba borította az egész világot, nem kímélte meg a mi portánkat, ami fiainkat sem! ... és . . . és folyt . . . nem patakokban ömlött a drága magyar vér idegen érdjkekért, egy világőrületért Nem mondom, vesz tettünk mi értékeket más irányban is garmadával, könnyelműen. Hogy teli marokkal szórtunk minden nemzeti kincset, mig csak össze nem roppan tunk, mig csak ugy nem jártunk, mint az egyszeri ember, aki világ urának álmodta magát s reggelre egy nyomorúságos viskóban ébredt . . . és I . . . és én mégis az mondom, nem tüz, nem orkán, de még csak nem is Do berdo, vagy a Piave hanem apró fergek aknamunkája, önön maga sújtotta pcrba a magyart. Megvallom, hogy nemzeti létünk ezek ben a halálosan tragikus óráiban, ma amikor Hungária szűz teste porig alázva ott fekszik Európa politikai mütő asztalán s szívszorongva lesi tíz millió magyar, hogy mi lesz a konzultálás eredménye, ma amikor nemzeti létünk minden eresztékében ropog s annyi az eltakarítandó rom s annyi a meg építendő, hogyha nem 2, hanem tíz karja volna minden magyarnak, még az is kevés volna a ránk váró nagy és küzdelemteljes munka elvégzésére, mondom, ma ezekben a hala losan tragikus órákban talán nem is egészen helyes, nem is igen alkalom szerű, amikor most itt összejövünk, hogy ünnepet ülve áldozzunk az 1848iki márciusi nsgy napok emlékének, Hogy ezekben a halálosan tragikus órákban talán nem is annyira a pirosfehér-zöld, mint inkább a gyász jelei illenének jobban a magyar arcekhoz. Ha mégis vállaltam a megbízatást, mely engem érdemtelenül erre a helyre állított, annak két oka van. Az egyik, amire a história tanított meg bennünket, hogy ennek a szeren esótlen nemzetnek már hosszú évszázadok óta nin«s igazi örömteljes napja, hegy ez a nemzet bosszú évszázadok óta még vigadni is csak sírva tud s a másik, hogy akármit végezzenek is ott Londonban vagy Párisban azok, akik most Európa sorsát intézik s azt hiszik, hogy ez ezeréves állami élet anyagi és crkölcsi kötelékeit olyan könnyű széttépdesoi, mint amikor egy falka juhot hajtunk az egyik karámból a másikba ... az az egy bizonyos, hogy amig ebben a hazában magyar sziv dobog, az a faj magyarság, mely ezt a hazát megalapította s vére hullásával ezer óven át megőrizte, soha de soha nem fog btlleegyezni abba, hogy ennek az ezeréves Magyarországnak a testéből, amelyre maga Reklü is azt mondja, hogy .a legideálisabb geografia egység, ciak egy darabkát is leoperáljanak s ennek a soha meg nem szűnő eszmének az ápolására nemzeti multunknak talán egyetlen eseménye sem alkalmas annyira, mint éppen 1848 március Idusa, mely ezt a politikai egységet megteremtette s másrészt mert az 1848-iki nagy átalakulas eseményei olyan képét nyújtják egy, az akkori viszonyokból sarjadt progresszív, de annak dacára minden izében nemzeti magyar továbbfejlődésnek, hogy ma, amikor egy vesztett háború s még annál is rémesebb rémuralom anyagi és erkölcsi romjain jóformán mindent újonnan kell megópitenünk, keresve sem tatáihatunk jobb példát okulásul a jé/ő célkitűzéséhez. Márcsak hivatásomnál fogva is so hasem voltam híve a forradalmaknak, bár a történelem nagy tanulságai nyo mán kénytelen vagyok elismerni, hogy tarsadalmi, gazdasjgi és politikai te nyeí logikája sokszor vaskővetkezetes séggel hajtja az embereket a forradal maisba, s hogy a forradalmak után igen sok esetben egy szebb, egy jobb, egy magasabb rendű fejlődés lehetősége nyílt meg az emberiség számára. Csakhogy a történelem arra is megtanított, hogy nem minden forradalom nyugszik belső szükségszerűségen, hogy vannak úgynevezett forradalmak, amelyek nem elégítenek ki sem társadalmi, sem gazdasagi, sem pedig nemzeti vagy mas életbevágó politikai szükség leteket, hanem csak egyes kalandorok, vagy szűkebb koteriának egyéni vállalkozásai, amelyek éppen azért — nól külözvén minden beiső etikai igazságot — mitden egyes esetben a sárba . . . szennybe . . . piszokba tulnak s lefolyásukban a legsötétebb lapjait képezik az emberiség történeténők. Ha visszatekintünk a múltra, az 1848-iki idők nagy eseményeire s a ,.nemzeti" érzés s az „általános" de igaz emberi szempontolt tiszta és ob jektív tárgylencséjén át vizsgáljuk azokat, hmeiyek az 1848-iki alakulást kiváltottak es mozgatták, az első ami szemünkbe ötlik, hogy a Böcskaynak, Bethlennek, Rakóczinak nagy szabadságmozgalmait kivéve, nemzeti életünunek egyetlenegy más tömegakarása, egyetlenegy mas tömegmegnyilvánu.ása sem viselte magán annyira a tények szükségszerűség non, a belső etikai és szo ciaiis igazsagnak bélyegét, mint éppen az 1848-iki márciusi események. Miért? — Megmondom. Először is., mert akkor Becs beolvasztási törekvéseivel szemben a fajiságunk . . . nem, többet mendok, — egyenesen egész nemzeti létünk forgott végveszedelemben s ösztönszerűen érezte meg a leg utolsó jobbágy gyermek is, hogy a bécsi karamilla szolgálatába szegődött bűnös és eléggé el nem ítélhető ama politika, mely makacsul ellenszegült minden reform törekvésnek, mely fajiságunk szempontjából, a divide et im pera hírhedt elvén épült fel s amely politika a szerencsétlen emlékű Dózsalázadás jogi társadalmi és gazdasági kötöttségét nemhogy könnyíteni, hanem egyenesen állandósítani igyekezett s nemzeti nyelvünknek még a törvényhozói és megyegyülések termeiben is csak óriási harcok után engedett szabad érvényesülést s mig az állami életnek minden terhet a paraszt nyakába sózta anélkül, ho^y ezzel szemben a legkisebb jogot is biztosította volna szamára, egyenesen a végveszély felé sodorja az országot s az elé a sorsdöntő kérdés elé állítja a magyart, hogy vagy fegyverrel szerez érvényt nemzeti érvényesülhetésének, vagy pedig belepusztul. Sokan vannak, akik a magyar történeti erőknek azt a hirtelen kirobbanását, mely a március 15-iki „mit kíván a magyar nemzet" 12 pontjában, majd annak nyomán az 1848 iki törvény alkotásokban látott napvilágot, nem annyira a nemzet élni akarásával, hanem az általános külpolitikai hely zettel magyarázzák s a március 15-i események szinte egyik papról a másik napra való kirobbanását a párisi, majd a bécsi februári eseményekkel hoz causális nexusba. Hát én megengedem, hogy tartósan egyetlen nemzet sem veheti körül magát kinai falakkal s hogy a kultura, a gazdasági élet s a világpolitika eseményei sokszor erősen befolyásolják a szomszédos, sőt még a további országok nemzeti fejlődését is . . . azt hiszem azonban, hogy aki az 1848-iki események megítélésénél erre fekteti a súlyt s nem veszi észre, hogy annak nem a kül, hanem a belpolitikai viszonyok voltak az uralkodó és hajtó erői, hogy az 1848 iki márciusi átata • kulás a „fajiság" kérdése volt s teljesen a .nemzeti" "állameszme szolgálatában állott, — az nemcsak a legne mesebb patináját veszi el a 48 as idők nagy eseményeinek, — nemcsak belső etikai és szociá is igazságaitól fosztja meg azokat a szent és nagy akarásokat, amelyek a kor embereit a leg szentebb hevülettel töltölték meg, hanem elveszi a jogfolytonosságnak azt a történelmi fonalat is, mely a 48-iki eseményekben, — bar más alakban és más körülmények között — a Bocskayak, Bethlenek és Rákócziak nagy szabadságmozgalmait látja folytatódni és megismétlődni, a 48 iki idők nagy eseményei, egy minden lélek nélkül való „tömegmozgalommá* degradálja, a legszentebb nemzeti akarásokból szociális kérdéseket fabrikál s nemzeti létünk egyik leglegendásabb korát a harmadévi u. n. novemberi forradilom szégyenteljes mintájára sülyeszti le. Lehet, hogy tévedek. Hisz oly közeliek még ennek a forradalomnak az eseményei és oly szomorú a tavaszi folytatása, hogy nekünk akik ezeket az időket átéltük, nagyon neíiéz még ezen időknek az eseményeit minden subjec tivitástól menten tárgyilagos ridegség gel megítélni, én azonban azt hiszem, hogy ennek az u. n. novemberi forradalomnak minden nemzeti „tanácsko zása" dacára ez volt a legnagyobb ha zugsága. . . a legnagyobb büne. Mint már emlitém 1848 márcim Idusa mindenben kötöttsóget mondhatnám egyik napról a másikra egyszerre megszüntettetett ... s ami legfőbb mindent p.ogressive ós olyként illesztett be a magyar nemzeti jogfejlödéi irányvonalába, hogy az — bár a XIX. század uralkodó eszméivel is teljesen kongruenciában állott, továbbra is minden izében „magyar ' maradt s mindaddig, mig csak az 1918 óvvégi események más irányba nem terelték Magyarorszag nemzeti életének közjogi szekerét, fundamentális törvényalkotása, ha szabad azt mondaDom: valósággal „Magna Chartája" lett a magyar politikai es alkotmanyo3 életnek. Ezzel a megáliapitasoinmal tzoaban most már olyan terre léptem, amellyel — mintán a magyar társadalmi és politikai életnek elevenébe vág — kissé bővebben foglalkozom. Horthy Miklós {A főgimnázium ünnepélyére irta ét előadta Dr. Vietórisz József igaiyatt.) Horthy Miklós azt üzente: Ne sírj, magyar, szivem szentje : Gyalázatunk .tengeréből ' Szebb jövendők vára épnl. Éljen a magyar szabadság, Éijen a haza 1 Horthy Miklós azt üzente : Ne bízz, magyar, idegenbe I Ezer sebünk ő nem erzi, Csak a maga hasznát nézi. Éljen a magyar becsület, Kijén a haza I Horthy Mislós azt üzente: Na félj, magyar senkitül se I Van meg erőnk s lesz fegyverünk Minden csapást leküzdenünk. Éljen a

tmagyar diesőség, Éljen a haza I 0 Az uj kormány letette az esküt A Huszár kormány búcsúja Budapest, márc. 17. A Huszár kabinet tegnap délben 12 órakor tartotta utolsó miniszteri tanácskozusat, amelyen Huszár Karoly miniszterelnök elnöklete mellett Friedrich lst.an jhadügyminiszter kivételével a kormány összes tagjai résztvettek. A jegyzőkönyvet bárciházi Barczy István miniszteri tanácsos vezette- A tanács kizárólag a folyó ügyeket tárgyalta. A tanacskozás végén Huszár Karoly miniszterelnök hálás köszönetenek adott kuejezést azon önzetlen támogatásért, ameiyben a legnehezebb körülmények kózöit valialt működését a kormány valamennyi tagja részesítette, A kormány tagjai nevében Rubinek ftyula föidmiveiesügyi miniszter a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott Huszár Karoly működés ről, kiemelve főként azt, hogy a~rre vállalkozott nehéz id<ben és súlyos körülmények között, azt egész férfiúhoz illő módon el is végezte. Bárczy István igazságügyminisz ter ugy a maga, mint távozó miniszterÁra 60 fillér