Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 1-74. szám)

1920-03-03 / 51. szám

Nyíregyháza, 1920 március 3. * Szerda •Mitk «® XLI. évfolyam 51 szám lamess Tetemrehívás Somogyi Béla tregikus meggyilkolása ügyé­vel kapcso'atban a fővárosi lapok valameny­nyije beszámolt a nyomozás menetéről és párt állásra való tekintet nélkül, képet adott a te­metés lefolyásáról is. Kétségtelen, hogy ami­kor a keresztény nemzeti irányú újságok, mint pl. a Virradat, amelynek közleménye alap­ján a Nyirvidék is leirta a temetést, részlete­kig menő tárgyilagossággal irták ineg azt, ennek rajzában cáfoló dokumentumát ad­ták SEnak, mintha a fővárosban terror, erősen megvont szabadság korlátozás volna. Kétség­telen volt ezorban az is, hogy a temetés té­nyét, a maga tüntetésszerü aktusaival nem fogja sző nélkül hagyni az a közvélemény, amely követeli ma, hogy a vörös uralom min­den hsgyomárya és emlékeztetője intézményes eszközzel töröltessék el a magyar föld színé­ről. E jogos és természetes tendenciának ad kifejezést az a felíogás is, amelyet sz alábbi levél közlésével teszünk magánkévá: Tisztelt Szerkesztő Úr! A Népszava szer­kesztőjének meggyilkolásából, mint előrelátható volt, alaposan tőkét kovácsol a destrukció. Tüntet mellette az egész budapesti sajtó oly hangon Uván róla, mintha legalább is Erdély visszacsatolásáról vagy elszakitásáról volna szó. S a harsogó cikkek és szónoklatok özönéből szinte kiordit a denucciáló tendencia: ide néz, világ; ide nézzetek, magyargyűlölő szomszédok és ántánt-népek, a keresztény kurzus a fehér terror kurzusa, a nemzeti had?ereg a közsza­badságok gyilkosa! Látnivalólsg örülnek az esetnek, hogy világbotrányt csinálhassanak belőle s az ellen­séges indulatú külföld előtt keressenek oltal­mat éppen nem tiszta ügyükhöz. Mert nem egészen tiszta ügy az, amit védelmeznek. Nem az önbiráskodó népitélet s a megsértett jogrend miatt való felháborodás diktálja ezt a tulhangos, szinte vásári tünte­tést. Mert ha ez diktálná, ugyancsak a Nép­szavának, Az Estnek, a Világnak köteteket kel­lett volna annak idején telesirniok a Tisza Ist­ván meggyilkolása vagy a proletárdiktatúra ál­dozatai miatt. Ami nem történt meg. Amint­hogy egész országrészek elvesztése, száz, és százezer magyar gyötrő szenvedése, a prole­tár uralom egész vérfürdője nem olvasztotta ekkora szentimentálizmusra ezeket a sziveket. A gyilkosságot, az önbíráskodást mindnyájan elitéljük, főleg ott, ahol a törvényes hatósá­goknak megvan a teljes akciószabadságuk a bűnösök számonkérésében Igaz, hogy Somogyi Béla esete e tekin tetben sem egészen tiszta, mert hiszen ugy tudjuk, hogy őt hazaellenes üzelmei s izgatásai miatt a hatóságok letartóztatták a a szocialista vezér az ellenséges országok szocialistái és Clerk háta mögé bújva hányt fittyet a magyar igazságszolgáltatásnak. De mellőzzük ezt a ; kérdést, mondjuk, hogy Somogyi Béla csak­ugyan közönséges gyilkosságnak esett áldoza­tul : akkor is végtelenül tanulságos az a mód, ahogyan ezt az esetet a „magyar" sajtó jókora része s a .,páit l i elsősorban kezeli. ítéljék el az esetet. Rendben van. Hábo­rodjanak fel rajta. Mi is megtettük. Követelje­nek megtorlást. Nem állunk utjukba. De mér­hetetlen cinizmus és rosszakarat nyilvánul meg abban, hogy amikor ezt az ország „szé­gyenévé" megtelt magéngyiikosságot napokon át a nagyvilág elé teregetik, egyetlen szavuk sincs viszont annak leszögezésére, hogy So­mogyi Béla a destrukció, az izgatás, a gyűlö­let méregkeveröje volt, hogy a megszállás alatt a legélesebben gyalázta a nemzeti hadsereget, a „Horthy legényeket" és ,.hóhérokat" hogy Clerk ur kegyelméből szabadiádon maradt, valósággal virtouzitással fűtötte a suttyomban ápolt felforgató szenvedélyeket, azzal a vir­touzitással, mely minden törvényt, paragrafust és cenzúrát oly ravaszul megkerül s amelynek ő és hozzá hasonló lapszerkesztők leleményes ségben kifogyhatatlan mesterei. Ha szidják az esettel kapcsolatban a „keresztény kurzusnak"' degradált nemzeti ébredést, viszont miért hall­gatják el azt a csodálatos önuralmat, türelmet és bámulatraméitó önfegyelmezési, amelylyel a rémuralom véríürdőiből alig kikerült msgyar nemzet hónapokon át megtűrte ugyanannak a Népszavának ugyanazt a durva és provokáló hangját, amely oly rettenetes hóhérkodásnak tapsolt és üvöltött éljent négy és félhónapig, amikor persze magyarok és keresztények ellen ment a véres dáridó. Huszár, Horthy s mind a magyar hatósá­gok a lojális nagylelkűségnek igazán hallatlan példáját adták, amikor egyetlen vád szó nél­kül védelmükbe vették azok személyét, akik őket s nemcsak őket: a magyar hazát oly en­gesztelhetetlen gyűlölettel gyűlöltek. Ezt a nagy lelküséget honorálni azonban a lapoknak s az újságíró egyesületnek nem jut eszükbe. És megrendezték a temetést. Ha nem tudnók, mily naivul, „éhes" a pesti közönség mindea szenzációra, gondolkodóba kellene, hogy essünk a tizenöt húszezer emberen, akik a koporsót kisérik. Es a iemetés csöndes tüntetés volt a le­tűnt Icmmunista éra mellett. Azt kell tehát kérdeznünk : Ennyi még a kommunista Buda­pesten? Nos, akkor a magyar hatóságokat is igazán inkább lágysággal keil vádolnunk, mint merev szigorral. Vagy tán a £ ajtószabadságnak szólt ez a tüntetés ? Ó, nem a sajtószabadság­ért tüntettem azok, akik a tömeget újból össze tudják verbuválni, hanem a haza, a keresztény­ség, a társadalomi rend és konszolidáció ellen az anarchia mellett, amelynek ez a magyar­gyűlölő, destrutiv újságíró minden fegyverről küzdő harcosa volt. A „magyar" sajtónak, ha igazán magyar és becsületes volna, ezt a nem mellőzhetően fontos ténykörülményt is észre kellett volna vennie, amikor ország-világ előtt siet prostitu­álni a m3gyar jogrend, állam és hadsereg be­csületét, amelyhez Somogyi Béla meggyilkolá­sának igazán semmi köze. jmmuuvrrrwmrwx T-.-Jn-jn r*. ,' v ..nfMWTnj i" „Jt Nem Inzultálták üppenjit Nemrégiben az a megdöbbentő hir ter­jedt el, hogy Apponyi Albert grófot Párisban séta közben több francia munkás megtámadta és inzultálta. A politikai körökben egyesek még azt is tudni vélték már hogy ezt a hírt hiva­talosan is megerősítették. Mint ma illetékes fórumok közlik velünk, ez a hir nem felel meg a valóságnak, a magyar kormány ilven tartalmú értesítést mindezideig még nem ;:apott. A durva támadás híre őszinte felháborodást keltett egész Budapesten s jóllehet csak egy-két elvetemült ember felháboritó merényletéről lehetett volna szó — most annál nagyobb örömmel állapit­hatjuk meg, hogy Apponyit ilyen táma­dás nem érte. Ezt a cáfolatot megkönnyebbülve és örömmel fogja hallani egész Magyarország, amely minden reményét és szeretetét a jó Ap­ponyi Albertbe helyezte és az ő személyi sé­relmében ez egész nemzet megbántását látta volna. Felelőségre vonják a forradalmi kormanjokat Huszár Károly miniszterelnök a kormány bemutatkozása alkalmával kijelentette a »em­zetgyülés előtt, hogy mindenkinek számot kell adnia arról, mennyiben terheli felelősség az ország összeomlásáért. E kijelentésekkel kap­csolatban politikai körökben ma az a hir volt elterjedve, hogy a kormány, uj törvényjavasla­tot készit elő, amelyben fölhatalmazást kér arra, hogy a Károlyi éra óta működött kormá­nyokat vád alá helyezhesse, mert az 1848. IV. tc. a jelenlegi viszonyok között nem alkal­mazható. E hírekre vonatkozólag illetékes he­lyen a következő információt nyertük: SZABOLCSVARMEOYE ÉS NYÍREGYHÁZA VÁKOS HIVATALOS NAPILAP)A •Wrf .es : fcpéez évrt 120 K, félévre ... 60 K, * Alapította JÓBA FXEK ^yedévre 80 K egy hón.pra 10 K. | FE!EL6S 87ERKESZTÖ DR S. SZABÓ LASZLÓ Tatrftokr afe félévre 40 borona. — ' • * • wsrs:ÍS*!*^ WSÖW* 1 H' llWIHI iaHWl Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENY1-ÚT 9. SZÁM. TELEFON EZAitt S2S. POSTACHEQL'E 2335 Kéziratokat nem adunk vissza, ua-t.w SS8M.'ÍSÍWrv. • •< -fS^MmwwnisRsiwywjr Ara 60 fillér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom