Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 1-74. szám)
1920-02-15 / 37. szám
1920. február 15. JSfYÍRVIDÉK. 3 Amerikai munkások bolsevisták ellen a Páris, február 13. Washingtonból jelentik : Hárommillió munkás képviseletében 119 szakszervezet kiküldöttje jelent meg Washingtonban, hogy a nemrégiben Chicagóban megalakult Labour-party szélső politikai irányzata ellen állástfoglaljon és vele a küzdelmet felvegye. Gomperz, a szövetség elnöke, részletesen kidolgozott programmot terjesztett az értekezlet elé, amelyben az Egyesült-Államok munkásainak politikai jogai vannak törvényjavaslatszerű paragrafusokban megállapítva Ezt a programmot, illetve törvényjavaslattervezetet magáévá tette az értekezlet s ezzel a szakszervezetek régi gazdasági szövetsége egy csapásra fontos politikai tényezővé lépett elő. A közeledő elnökválasztásra való tekintettel feltétlenül fontos szerepnek is néz eléje. A programm szerint az általános munkásszövetség elutasít magától minden bolsevizmust, vagy azzal rokon törekvést. Megtámadták a rendőrőrjárőrt Nyíregyháza, febr. 14. (A Nyirvidék tudósítójától.) A nyíregyházi bérkocsi és taligás legények közül többek igen jó ismerősei a rendőrségnek. A közönség szorult helyzetét kihasználva számoí esetben merész gorombaságok kíséretében lépik át a díjszabást, a jómódban felgyülemlett erőfölöslegüket és fölös pénzüket hangos duhajkodásokban pazarolják, Most nincs petróleum, gyertya sem akad mindig, a kocsik sötétségbe burkoltan futkosnak a városban s a kikapós koasislegényeknek a kelleténél jobban megnövekedett a bátorságuk. Tegnap éjjel már rendőröket támadtak meg. A támadók, Bodnár József, Kriskó Mihály és Péter János bérkocsisok egy rendőrjárőrre vetették magukat. védekezésben egyik rendőr megsérült. A hősködő bérkocsis legények kocsijukra ugrottak s menekülni igyekeztek. Ez azonban nem sikerült nekik, mert a rendőrök mindhármukat elfogták és átadták az ügyeletes rendőrtisztnek. Hatóság elleni erőszak miatt megindították ellenük az eljárást. PEREQI fldLVIN tisztelettel értesiti a nagyérdemű közönséget, hogy angol és francia nó'idivat műhelyét a gyermekruha szabósággal bőviti ki. Legmodernebb leány- és fiuruhát készit. 75 HIREK r Alomdalok ... Ha bontja halvány fátyolát az este, Színes kis álmok indulnak repesve, Mint himes szárnyú madarak. Mesék tündére suhanva száll a csendbe, Lelkem hárfája megszólal csengye, zengro, Titkos ajtócskák nyilanak . . . Mint erdő mélyén karcsú viliik tánca Kis álomdalok lejtenek trillázva, Muzsikás csendben szerteszét. Zsongó dalokkal meseréten járok. Fehér mezőben tüzp :ros virágok Mesélnek száz apró mesét. Nekem virul ki minden szines álom, Gyűjtöm a mézét könnyű lepkeszárnyon, S bűvös kosárba elteszem. . . . És jön a reggel, bántó szürke fénnyel, Hogy mindent, mit a sincses gazdag éjjel Könnyelműn osztoit, elvegyen . . . Eltűnik minden, mesemező álom, Dalnak, virágnak csak rongyát találom, Sóhajtva, busán ébredek. Juhász Margii, — Nagykárolyi színészek pályázata. Naményi László nagykárolyi színigazgató engedélyt kért a várostól, hogy f. évi március hó 1 tői kezdődő három hónapig a városi színházban szinielőadásokat tarthasson, minthogy Kiss Árpád, akinek a várossal szerződese van, a jelenlegi viszonyok között színtársulatával Nyíregyházára jönni nem tud. A kérelemmel a város szinügyi bizottsága fog foglalkozni. — Cégtábla kifüggesztés. Előforduló esetből a városi tanács kimondotta, hogy a háztulajdonos tűrni tartozik, hogy lakója jogszerű foglalkozását jelző cégtábláját a ház külső oldalfalára kiakassza. A bérlő elköltözésekor az eredeti állapot visszahelyezendő. — Értesítés. A Nyíregyházi Csizmadiák Ipartársulatának táncmulatsága délután 5 órakor veszi kezdetét. — A Thália-Társaság legközelebbi kamara-előadásait f. hó 24 és 25-én rendezi a városi színházban teljesen,uj műsorral. — A nyíregyházi művészek f. évi január hó 31 i nagysikerű táncestélyüket f. hó 28 án uj műsorral megismétlik. — Jegyek a Ferenczi-féle könyvkereskedésben előjegyezhetők. — Ellopták a kabátját. Márczi Mária házicselédnek téli kabátját egy tejjel házaló fiatal parasztleány ellopta. — A rendőrség a tettest egy orosi fiatalkorú személyében kinyomozta, a tettest letartóztatta és a megkerült kabátot tulajdonosának kiadta. — Farkasok a városban. Marosvasárhelyről jelentik: A farkasok a város környékén annyira elszaporodtak, hogy a mult héten a Maros-felé eső Holt-Maros utcába merészkedtek be és ott egy nagy telken tettek látogatást. A kutyák és egy pár dorongokkal felszerelt legény zavarta el a farkasokat. — A bájos Lőtte Neumann német művésznő főszereplésével a „Szerelmes laborá»s" cimü dráma és a francia Pathe filmgyár egyik kacagtató 3 felvonásos vígjátéka kerül bemutatásra a Városi Szinház Mozgóban szombaton, vasárnap és hétfőn. Szinház jól fűtve! Kellemes meleg! Előadások kezdete hétköznap i és 8, vasárnap fél 5, fél 7 és este 9 órakör. — Twist Olivér Dickens regénye filmem 5 felvonásban szombaton 6 és 8, vasárnap tél 5, fél 7 és fél 9 kor az Apolló és Diadalban. Szereplők: Lubinszky Tibor, Torza Jeni, Z. Molnár László, Szőreghy stb. — Gummisarok, gummiharisnyakötő és posztókomót cipők minden nagyságban kaphaté a Hungária cipőgyár üzletében, Zrínyi lona-n. NYILTTÉR* Értesítés. Folyó évi február hó lo-étől kezdődőleg a Nyiregyháza—Debreeen közötti útvonalon állandó fedett társaskocsi járatot léptetünk életbe. Indulás Nyíregyházáról a Karona-szálloda elől naponta reggel 7 óra 36 perckor, érkezés Debrecenbe a Bika-szálloda elé déli 12 órakor. Indulás Debrecenből vissza délután 3 óra 30 perckor, érkezés Nyíregyházára este S órakor. Előjegyzéseket előző nap este 6 óráig a Korona szálloda szobapincére fogad el Utazási igazolványról a t utazó közönség — saját érdekében — idejekorán gondoskodjék. Társaskocsi Vállalat Nyiregyháza. WHí mmm mmi *i wanannji AZ APOLLOBAN és a Diadal Mozgóban szombat este 6 é3 8, vasárnap fél 5, fél 7 és fél 9 órai kezdettel közkívánatra TWIST OLIVÉR Dickens regénye filmen 5 felvonásban. BRILLIAHT kövekért, | arany és ezüstért magas árat fizet I SÁNDOR RÉZSŰ ékszerész Nyíregyháza 172 Elegáns női-, férfi- és gyermekcipők, gyermek patent harisnyák minden nagyságban, női- és férfi harisnyák nagy választékban kaphatók a Hungária Cipőgyár üzletében, Nyiregyháza, Zrínyi. I.-u 5.