Nyírvidék, 1920 (41. évfolyam, 1-74. szám)

1920-01-04 / 3. szám

1990 január 4 x .M tóságok egy messzeágazó komamoista­puees «i5készQlet«it. A Merénylők a le£­faatasztiktteabb intézkedéseket tették arra, hogy a hadsereget megfosszák fővezérétől az erszágot kormányától s a bekövet­kező zümvaraan ismét magukhoz ragad ják a hatalmat. A nyemozás eddigi alap­ján megállapítható, kogy a merénylők a Ciliért szállét, a miaiszterelaSki palotát, valamÍMt. az Operaházat akarták fölrob­bantani. Az előkészített terv szerint a Gellért szálló és az Cperaház pincéjébe robbanóanyagokat akartak csempészni, s ezt villames battériák segítségéve akar­ták fe'robbantani. A rainisiterelaöki pa­lota ellea tervezett merényittet pokol­géppel kellett yolaa végighajtani. Imellett egyéb mwényletkrtrek elii­kéeetleteirSl is szerzett bizonyítékokat a katenai nyomezé hatóság. Megállapítást nyert, hogy két elszánt ember vállalko­zott arra. hogy a fővezért elteszi láb alól. Az egyik az uteáia pi»zl»lym«rény­letet akart elkövetni a fővezér ellen, míg a másik azt az ajánlatot tette, hogy mérgezett tőrrel férkőzik a fővezér kö­zelébe s igy ejt kaláios sebet raj'a. A tőr és méreg a nyomozás folyamán a fővezérlet kezébe került & most bűnjel­ként szeropel. A kommtmisUi puccskísér­let cél a, mint a nyomozás eddigi ada­taiból megállapítható, elsősorban Korvia­Klein OUó megsiöktetésére irányult. Továbbmeaő célja természetesen az volt, kogy a beálló zür-zavarban a már szer­vezett kommunisták magukkoz ragadják a hatalmat. A puccskísérlet és gyilkos meíény­letterv előkészítői már nagyobbrészt le vannak tartóztatva s a vizsgálatot elle nük a katonai perreadíartás 327. parag­rafusa alapján a katonai hatóságok meg is indították. Bár a vizsgálat befejezve még nincs, az eddig ismertté vált ada­tokból is megállapítható, hogy a bfta­cselekmény szálai a fővárosban külön böeő rejtett cimek és karnis nevek alatt szervezkedő kommunista körökhöz ve zeinek. A nyemozás során sikerűit né­hány hírhedt kommunista vezért is el­fogni és további muakájukban ártalmat lanná tenni, lagyar fcorsány kövtte Bskarestban A Drapelul írja: Báré Stojaaovits, a M, gyar kormány képviseletében Buka restbe érkezett. A magyar követ, külde lésének az a célja, hogy a Remánia és Magyarország közt felmerült ellentétek k ;egyenlitése érdekében közreműködjék. Ml kamarás lesz a eseh páriámat Prága, január 3. A Pravo Lídu ismarteti a kormánynak a kétkamarás parlamenti rendszerre vonatkozó javaslatát A javaslat szerint az első kamará­nak hárewtssáz, a másodiknak száeötvea tagja lesz. A második kamara tagjainak választásá n ál az aktív választójog a huszonhatodik, a passzív a negyvenötödik &vnél kezdődik. Ami a mrsodik kamara alkotmányjogi illetőségét illeti, nen^^^Htttf^^jega az első kamara A választásokat kezdik rr Budapest, január 2. A magyar kormány hivatalosan kö­zölte, kogy az általános választásokat január 10-én kezdik meg és kogy a január 10-én eg bákedelfgátnswk csak a nemzetgyűlés megny? iísa után utaznak Parisba, (Nagyvárad.) Ceruüi olasz kiküldött a mag) Budapest, január 2. A legutóbbi minisztertanács a bel ügyi helyzettel és az élelmezési kérdéssel foglalkozott. A minisztertanács*a Cerutti «lasz kiküldött is részt vett. Valősiinü, hogy (j Magyar fog kül r minisztertanácson uzorsaág a jövő hó folyamán •®zágaak tízezer waggon gabenát sni. (Nagyvárad.) Kiew elesett? Bukarest, dec. 31. A ,,Yiitorul'-jeleisti Naueabő! : Moszk­vai hir szerint a Deaikin csapatai ellen foiyt elkeseredett hare ntán Kiew elesett. Denikin csapatai menekülnek. A hírt ioég nem erősítették meg. Hliükát szabadon bocsátják, ba felhagy az agitációvai Pozsonyból jelentik: A Bratilavski Denik eredeti telefonjelentése szerint Hlin­kát Miróvaól, ahol eddig fogra volt, az UhíU'sky Hradist melletti Krasnaba kisé­rik át s ha olyan értelmű nyilatkozatot tesz, hogy eddig folytatott agitációjával felhagy szabadon bocsátják. Len§yeiorszá| áífamcsőd előtt Krafcó, január 3. Lengyelország államesöd előtt áll. Az 1920 április 1 ig szóló költségvetésben esak katonai célokra százhúsz millió font van fel­véve mis etmeken mintegy hetven millió font. Ehhez járni még a külföldi lengyel missziók fentartásénak költsége, de hogy ezekre mit költenek, az nines feltüntetve. Az országban tizenöt milliárdnyi papírpénz van forgalomban, amelyet egységes lengyel pénzzel kell kicse­rélni. Az ország külügyi adóssága közel hat­ezer milliót tesz ki. Mrájflet az Írország; aikiréiy én Londonból jelentik, hogy Dablisbea 15—28 ember merényietet követett el a volt angol generalisszmus. Freneh lord Írországi alkirály ellen. A támadók barrikádet állítattak fel az úttest közepén, hogy igy áliiUák meg Fre'úeh autóját és valóságos sortézst adtak ie Freneh ellen, a ko«i vesetője azonban Jigen igyesea megfordította az ».u)ót és sikerült elm;aekit­niök. A Freneh autóját követő autót egy bamba majdnem teljesen szétzúzta, de a kocsi veze­tője, aki egyedül volt az autón, sértetlen ma­radi:. A harmadik kocsin lévő katonák a (fe­madók tüzelését viszoaezták. Az angol alsóházban Írország államtitkára kijelentette a Fieaeh elleni merényletről, hogy egy rejtekhelyről négy bombát dobtak. A t<" madék egyiko az ntról magáról lőtt rá Frenehn Egy kate;aai érj * táwadét aL . a helysz| nen leié >• A többinek sikerült elmenekülnie. Boi r Law beizédet mondott a merény­let után, 1 nagytetszés közben jelentette ki, hogy az 'gol népet merényletekkel nem lehet ntegfélea*' '»ni Angliából érkezett szittratávirat szerint a angol lapok a szocialista Daily He­rald kivé levél valamennyien elítélik a gyilkos kísérletet.­Nagy áriz Franckorsiág ketsti részein Paris, nnuár 3. Fraleiaorsság keleti részein az utóbbi ri !pok nagy ísőzései folytán a folyók helyen megáradtak. Nancy városána \külső negyedei víz alatt álla­nak. Az iL .'ászba haladó voaatok Lune­ville köztiben megakadlak. Egéáz II­szászban aegdagadtak a folyók. Strass­burg felei a viz elárasztotta a földeket. A Vogé?'j;ben szintén síünetel a for­galom | BsIgw tijrces Vilmos mm msgbizí­Rómába Lsgaoó, jarjuár 3. A Gprnale d' Italia jelenti, hogy Bülovr ha rceg, a nétnet birodalom volt kaneeilárji, a napokban Rómába érkezik. Az olasz ap híradása diplomáciai körök­ben nagy j feltűnést keltett. Azt hiszik, hogy BúioW hercegnek Vilmos eicsászár­t»l titkos 'Megbízatása van. Gaspari bi­borook fuvart káldötí a herceg elé, aki­vel a biboi^ok megbízásából hosszabo tárgyalásokit folytatott. Bü!ow egyébként régi villáját*, a faires Villa Rosesba köl­tözik. Jlki íjévkor születik - ajándékot kap az amerikaiktól Az ameikai szeretet közvetlenségének, a mindenben a kaimat kereső figyelmességnek megkapó jeife "i amerikai Vörös Kereszt raisz sziónak az az tóhatároz&SA, hogy xninden, újév napjá* Badape ;ten született csecsemőt aján­dékba* részeyJ-ik. A Budapesten tartózkodó ameriraiak má! eddig is tekintélyes összeget gyüjtctiöK a eálra. Az ajándékukat a szüietisi bizon)Avánnyal jelentkező s&isőknek Moífat 'zredas .^emélyesea fogja kio? 'I'

Next

/
Oldalképek
Tartalom