Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 216-291. szám)
1919-11-08 / 250. szám
november 8. 3 Bolsevista propagandával vádolják Varjassy Lajos drt Á szegedi kormány volt ,,belügyminiszterének'' röpirata A proletárdiktatúra tombo lásának idején tűnt íel Ara don Bartha Abel nevezetű ur, akinek hathatós közre működése melleit alakult meg az arjdi ellenkormany, melynek belügyminisztere lett Barthi Abel. Az aradi, majd később szegedi kormány viszontagságos uralmáról Arad közönsége jói értesült anuak idején. Most aztán Bartha Abel volt belügyminiszter újból feltűnt a Játhatár o-i, Bu dapesten röpiratot adott ki, amelyben a szegedi kormány történetével foglalkozva, éles támadást intéz Varjassy Lajos dr, ellen, Bartha Abel röpiratának érdekes részei a következők: Május 4-én nagy és töméntelen nehézségek után megalakult Aradon az első kabinet. Elnökéül Návay Lajost szemeltük ki, őt azonban egy nappal előbb a vörös katonák elhurcolták. így tiltakozásuk elleuére Károlyi Gyula gróf lett az elnök. Varjassy Lajost, aki Aradnak és vidékének Károlyi Mihály által kinevezett kormánybiztosa volt, extrém szociálista és internacionalista, kényszerűségből vettük be. Igen szoros összeköttetésben állott Saint Laumerrel, a fraucia csapatok vezérkari fcnökével s mert kerülnünk kellett, hogy francia barátait ellenünk befolyásolja, engedtünk a presszójának. így leit kereskedelmi miniszter. Jellemzéséül elég annyi, tiogy az általa létesített „békemühely" fúziót akart élőké sziteni — Kun Bélával, aki vei különben állandó összeköttetést tartott fenn és a munkásság között bolsevista propagandái űzött. Ennek a kormánynak a proklamálásához a franciák szankciója volt mé£ szükséges. A franciák Saint Laumer utján csak az iránt érdek lődtek. vájjon az uj kormány tagjai mind József főherceg hivei-e és amikor erre *az igent megkapták, megengedték a proklomációt. Ez május ötödikén meg is történt é^ a kormány ezzel az akti? munka terére lépett. HÍREK. — Többtermelési gazdálkodás. Nyíregyháza városa Benkő András tanfel ügyelő részére a többtermelést demoustráló közédekü gazdálkodás céljaira a Tjkaji•ut mentén a város tulajdonát képező földekből 3 holdnyi területet engedett á tioldankénti 150 korona évi bérösszegért. A többtermelést demoustráló közérdekű gazdálkodás ellenőrzésével a mindenkori városi kertgazdasági bizottság bízatott megázzál, hogy a bizottság a töabtermelési gazdUkodás eredményéről minden évben szeptember hó 15-ig véleményes jelenlési terjesszen a képviselőtestület elé, amely jelentéstől teszi függővé a város a gazdálkodás további fenntartását.' — Hirdetmény. Azok, akik fautalványt a Közellátási Hivatalnál kiváltották, a fát a Városmajorban a mai naptól kezdve átvehetik. Folyó hó 8-án a következő törzslapszámu könyvecskék tulajdonosai válthatnak utalványt fára : 876, 878, 882, 888 890, 894. 901, 90 j. 90"? 908, 910, 913, 919, 947, 954, 955, 956, 957, 967, 988, 1000, 1002, 1003, 1025, 1028, 1029, 1033, 1034, 1035, 1041. 1043, 1044, 1049, 1050, 1051, 1052, 1054, 1059, 1061, 1062, 1065, 1084, 1085, 1086, 1092. 1097, 1098 1137, 1153. 1156, 1169, 1174, 1175, 1176, 1178, 1179, 1181, 1184. 1190, 1191, 1195, 1198, 1202, 1217, 1225, 1230, 1231, 1232, 1235, 1247, 1248. 1250, 1252, 1257, 1258, 1268, 1275, 1276, '1293, 1294, 1208, 1302, 1303, 1313, 1316, 1317, 1320, 1322, 1332, 1334, 1335, 1336, 1342, 1345, 1346, 1351, 1354, 1357, 3211, 3693, 4011. 8327. — Elárverezik a luxus istállót A város képviselőtestülete elhatározta, hogy a használaton kivül álló luxus lóis tállót nyilvános árverés utján lábon értékesiti. Bzottság fogja megállapítani a luxus istálló becsértéket, amely a kikiáltási árat képezi és amely áron alul a luxus istálló el nem adható. — A Szeressük asztaltársaság f. hó 8 án délután 5 órakor rendes helyiségében elnökválasztó társas összejövetelt tart, amelyre a tagok pontos megjelenését kéri az elnökség, — A nyíregyházi ipartestület kebelében megalakított bé • kéllető bizottság a járásbiró sági munkaügyi bíróság működésének lelvételével sem szűnik meg. hanem m/at békéltető szerv tovább is meg m irad, csak határozatokat nem hozhat. Amennyiben a felek kibékítése nem sikerül, a feleket panaszukkal a munkaügyi bírósághoz utasítja. Az I fokú iparhatóságnak vitás ipari ügyekben azonban a hatásköre megszűnt. - Thália est. vFolyó hó 8-án és 9-én, szombaton és vasárnap este 7 órakor a Tnália társaság kamarajátékot rendez az Apolló moz színpadán. A műsor fénypontja a monodrámairodalom legújabb és legkiválóbb darabja, a Sátán maszkja, a melynek izgalmas, fordulatos cselekménye percekig le fogja kötni a közönség figyelmét. A műsor többi darabjai szin tén értékes, mulattató bohózatok, vj^játéko <, tréfák : A Lajcsi bácsi, Első tanítvány, Tik- ak és a Legénylakás. A főszerepeket T. Simkó Gizi, Thuróczy Gyula, Kormos Ferenc és" Molnár Bela játszák. Jegye < előre válthatók Bottarideszné tőzsdéjében egész nap, szombaton és vasárnap az Apolló pénztáránál. — A színházterem fűtve lesz — Vasutat vásárol a francia tőke. Az .,Izbanda" írja: Egy francia tőkés konzorcium a temesvári Keleti vasút részvényeit egy idő óta egyre vásárolja. Mivel azonban csak a névérték megfizetését ajánlotta meg, kénytelen az érdekeltek tartózkodása miatt kedvezőbb ajánlatokat tenni. — A százharminchét éves asszony. Románia ;egyik havasi vidékén, fönn a magasoan él családjával, azaz négy kecskével egy matuzsálemi anyó. vStefanesc j Konstancának hivják és 137 éves. Nemrég az amerikai vöröskereszt három tagja kereste fel a nagyöreg asszonyt. Kifogástalan egész ségben talalták, nyugodtan hímzett a kecskéi között. Mikor kérdezték, hogy mire van szüksége, azt mondta, hogy vastag gyapjú harisnyára és egy kis dohányra. — Keresztény napilap ík: Nemzéti újság, Uj nemzedék, Szózat, Virradat, Budapesti Hirlap. kaphatók Borbély Sámuel könyvkereskedésében, Városház-épület, hol havi, vagy évi előfizetések házhoz hordásra elfogadtatnak (Korányi Károly hadirokkant elárusító által, ugyanott.) (1459) — Hadirokkantak, özvegyek, tiui és leányos keresztény lapok elárusitására jelentkezhetnek B.vbély Símuel könyvkereskedésen, Városház-épület. 1460 Folyó hó 6-ától, csütörtöktől kezdődőleg Nyíregyháza—Bakamaz között az 5001 érkezik reg^PÍ 6 óra 47 perckor, az 5056 indul reggel 3 óra 53 peickor ..mindennap. Nyíregyháza—Mátészalka között az 5105 érkezik reggel 6 óra 5 perckor. Szerdacsütörtök késett. 5104 indul délután 4 órakor kedden és szerdán Nyirígyháza-Vásárosnamény között az 5211 érkezik reggel 6 óra 30 perckor. Szombat-vasárnap késett. 5204 indul délután 4 órakor. Péntek -tzombat. Nyíregyháza — Tiszapolgár között a 4801 érkezik szerdán és csütörtö :ön reggel 6 óra 27 perckor. 4804—a indul délután 4 óra 29 perckor hétfőn-szerdán. Nyiregyháza-Nyiradony között a személyforgalom továbbra is szünetel. Gyakorlatilag és elméletileg iskolázott masszírozó, kezelő és villanyozó házakhoz menne kezelni. — Manikűrözési éé tyúkszem vágást is elvállal. Cim : TÓTH ANDRÁS. Debreczeni-utca 28. 1463 Férfi kalapok nagy választékban kaphatók Veress József kalap- és sapka raktárában, Kossuth-tér. — Ugyanott kalapok tisztítása eszközöltetik. 1462 Cement Tégla Mész Gipsz waggontételekben is kapható Tóth Reményik és Sebestyén építészeiméi. Debrecen, Egye'etn'-épitkezés. U6S A gazdasági és iparkiállitáson ezüstéremmel és díszoklevéllel kitüntetve. Qabulya Mihály ruhafestő, vegytisztitó, gőzmosó és plisaérozó intézete, Nyáregyháza, Zöldség-tér és Végő-u. sarok. Telefon 248 Fest bármilyen színeket, Ruhákat vegyileg tisztit, Gyászruhákat 24 sraalalt fest Plisséroz 2—3 óra alatt, Gulyán János fest, tisztit gyászruhákat. 24 óra alatt készít mindennemű bontott kelmét és kendőt mintáz Nyíregyháza. Oszftllő-utca 4.