Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 216-291. szám)

1919-11-04 / 246. szám

1919. november 4 JN^tmmtK 3 Clark tárgyalásai befejeződtek Kolozsvár, nov. 3 Budapestről jeleotik: Sir •Georg Clark információs tár­gyalásai befejezéshez közeled­nek. Az utóbbi napokban Clark megbeszéléseket foly­tatott Gieswnn Sándorral, Ai­ler Illés főrabbival, Yolaud Arthur egyetemi tanárral. ^Ki­hallgatáson voltak: nagyatádi Szabó István, Vázsonyi Vil­mos, Wekerle Sándor, Bal­laghy Aladár egyetemi rek­tor, Lukács László, Heiorich Ferenc. Hadik János gróf, Po­lónyi Géza, Oláh Dániel, Ga­rami Eraő, Hantos Elemér, <Dr. Kovács Gibor és több más egyetemi tanár is. Fogadta Ciark Hegedűs Ló­rántot is, aki a magyar nem­zeti párt nevében terjesztett elő memorandumot. Hir sze­rint Clark, aki kijelentette, hogy a magyar politikai he y­zetről most már tiszta képet nyert, Hegedűs memorandu­mát vezéfonálal fogia ven ii Nagy figyelemmel hallgatta meg Cla k Szterényi előtér jesztését is, aki leitárta az ország páratlanul szomorú gazdasági helyzetét. Budapestrőtjelentik: Ciark befejezte tárgyalásait a ma­gyar politikusokkal. Kijelen­tette, hogy ai ántánt. olyan magyar kormányt óhajt, aki a szomszédos állimokkal és a szövetségesekkel szemoen őszinte politikát folytat s min­den társiddini réteget kép­visel. A Pesler Lloyd szerint. Wlassics Gyula elnökletével koncentrációs kabinet alakul. (Dácia távirati ügynökség.) Eltűnt Erdélyben egy kocsi perzsa-szőnyeg Húszmilliós per Károlyi Mihály ellen — A kolozsvári rendiség is lyomoz utána Kolozsvár, okt 31. Hónapok óta érdekes tiajsza folyik az erdélyi va­sút vonalakon egy vaggon után, mely drágábbnál-drá­gább perzsa-szőnyegekkel van tele. Egy párisi kereskedő üzi, hajszolja a drága vag­gont, amely még a forrada­lom idején tüut. A perzsa­szőnyegek értéke megh íladja a kétmillió frankot, — leg­alább húszmillió koronát — és igy érthető az az izgalom, amellyel a párisi kereskedő a vasúti hatóságok és a rend­őrség a titokzatos módon eltűnt vaggont nyomozzák. G. Ferre, egy párisi nagy­áruház tulajdonosa a mult év októberében kétszázötven darab szőnyegei vásárolt Sízmirnában, melyeket Bres­lauba akart szállítani. A sző­nyegek Szmirnából két hét alatt meg is érkeztek Braila kikötőbe, ahol az értékes szállítmányt vonatra rakták. Ferre egy darabig kisérte a szőnyegeket, de azután meg­unta a dolgot és előre uta­zott Németországba. Mire a vonat átért a ro­mán határon, kiütött a for­radalom. Ezalatt a francia kereskedő Breslaubau egyre várta, hogy mikor érkezik a szőnyegszállitmány. Egyik hét a másik után telt el. azonban hiába, a szőuyigek nem étkeztek meg A keres­kedő erre kétségbeesetten visszautazott Erdélybe, hogy a drága portékával rakott vaggoct fellelje. Végigjárt minden vonalat, minden ál­lomásnál érdeklődött, nagy jutalmakat tűzött ki, minden hiába, még csak az üres vag­g mt sem lehetett megtalálni, nemhogy a szőnyegek meg­kerültek volna. Hónapokig tartott a hajsza, amely végül is a rendőrsé­gen ért véget. A párisi nagy­kereskedő a kolozsvári ren­dőrségen . feljelentést tett az ismeretlen tettesek ellen Természetesen a rendőrség sem tudta megállapítani, hogy mi történt a "szőnyegekkel ? Ferre a magyar államvasuta­kat teszi felelőssé a kétmillió frankot érő szőnyegekért Budapestre utazott tehát, hogy jogait érvényesítse. A mindenre elszánt kereskedő kijelentette, hogyha békés úton nem tudja a dolgot elintézni, — akkor egyenesen Károlyi Mihály grófot perli be, mert ő felelős a forradalomért és a forradalom által okozott károkért. Természetesen az már egészen más lapra tartozik, hogy a pórul járt kereskeitf valaha is hozzá jut-e gróf Karolyi Mihály vagy más va­laki u'ján a pénzéhez, ha mar a szőnyegeket nem tudja megtalálni. Az biso iyos, hogy kívüle egy egész ország néae szeretné megáihpitani. hogy tuUjdonképen ki tartozik kár­teiitéssel a tava.y októberi forradalomért (Keleti Újság.) HÍREK. — A város közgyűlése Nyír­egyháza varo» képviselő estülete rendkivill látogatott közgyűlést tartott f. évi ostóber hó utolsó n*pjan. A tárgysorozatba fol nem vett ügydirabokkal együtt mint­egy 100 ügyet tárgyalt le a kép­viselőtestület petróleum lámpa vi­lágítás mellett a késő délutáni órákig. A tárgysorozatban kitün­tetett ügyek letárgyalása előtt dr. Benes Kálmán meghatott sza­vakkal .emlékezett meg Seícsik József .pénzügyigazgato és id. Kállay András érdemeiről és em­ieküket a közgyűlés jegyzőkönyv­ben öröiitette meg Felolvastatott Szabolcsvármegye Közönségének Virányi Smdor vármegyei főjegy­zőnek a városi tisztújító közgyű­léseken az elnöki teendőkkel tör­tént megbízatása tárgyaban hozott véghatározata, valamint a Szé­chényi-téri lakóház megvásárlását, és a városi orvosok fizetésének rendezéséi jóváhagyó vaghatáro zata. A képviselőtestület elfogadta az 1919 évi költségvetés előirány­zott 190 százalek rendes és 184 százalék rendkivü i községi pót­8 dóval. A legtöDb adót fizető képviselőtestületi tagok névjegy­zékének kiigazítására Bogár La­jos, Orsovs/ky Gyula és dr. Vie­tórisz József küldetett ki, — mig a menhelyi gyermekek védelméie alakított telep bizottság tagjaiul Éaekes János, dr. Komjáthy Káz mér, Korányi Endréné, Kágly Sze­réua, Klár Berta, Kovách <£lekné, Szitha Jenőné, Mikecz Dczsőné, Somogyi Gyula, Mráz János, Tho­roczkay Gyula ós Fíegmann Je­nönét jelölte a képviselőtestület. A villamos egységáraknak f. évi november hó 1-től egy hónapra leendő felemelését a már közölt módon engedélyezte a közgyűlés. Az elbocsájtott városi alkalma­zottaknak szo'gálati idejét 1920 január hó 1 ig meghosszabbítot­ták. A tűzifa beszerzésére 1000000 korona kölcsön tárgyában hozott korábbi véghatározatát a tűzifa szállításának lehetetlenné válása következtében a közgyűlés ha­tálytalanította Több kisebb na­gyobb fontosságú ügyeket, továbbá települési és illetőségi kérelme­ket tárgyaltak még, amelyekre lapunk más helyén még vissza­térünk. — A város és a villamossági rószvénytarsasag közötti jogvi­szony tisztázásara, illetve uj sier­zőiési tervezet elkészítésére a képviselőtestület Énekes János, dr. Prok Gyula, dr. Murányi Lászlő, dr. Juhász Sándor, dr. Vietórisz István ós dr, Fuhrmann Lajos képviselőtestületi tagokból álló bizottságot küldött ki, akik mellé véleményező hatáskörrel Szalay Sárid >r főgimnáziumi ta­nár, városi szakértő és Ko/ács Tibor városi mérnöi küldetett ki. — Eljegyzések. Sterk Lajo3 KOtaj, Fried nann Esztike Kame cse jegyesek iMinden külön ér tesnes halye^.) S'.ein Lajos és Vaiszkrón Ilonka f. hó 2-án tartó.tás eljegyzésüket. (Minden külön értesítés helyet.) Geiger Marianna Magdát Deb­reczen eljegyezte , Ricz Ervin Nyíregyháza. — Uj vonat. Hétfőn november 3 tói kezdve Nyíregyháza—Kis­várda között 4704—4705, Kis­váida-Záhony között 4704-4703 sz voiat ismét közlekedik. Indul Nyíregyházáról 3 óra 55 p. d. u. Érkezik reggel 6 óra 53 perckor. — Értesítés A helybeli gör. kath. elemi iskolába jaró növen­dékek szülei értesíttetnek, ho^y a folytatólagos előadások f. hó 2-áa azaz hétfőn ismét megkezdődtek. — Elöljár^sági ülés. A nyír­egyházi ipartestület f. hó 4-én délután 4 órakor a Kis-tér 10 szám alatti helyiségében rendes havi előljárósági ülést tart. Tárgy­sorozat : t. Szerződtetés és isza-" baditás. 2 E nö?i utalványozási főkönyv bemuatása. 3 Uj és megs ;ünt iparok. 4. A jegyzővá­lasztassal kapcsolatos intézkedé­sek. — A Sóstói vendéglő bérbe­adasa. Nyíregyháza varos képvi­selőtestülete a sóstófürdői ven­déglő bérletét 1920 évi május hó 1 tői számított 6 évre Szabó Ká­rolynak adta odi évi 14000 ko­rona bérösszegért. — Gyári munkások és Írnokok adója A gyárakban és iparos­műhelyekben alkalmazott egyének, ha 80 koronánál több havi dijat nem húznak, vagy ha dirab­számra dolgoznak, valamint a gyári ós ipari vállalatoknál ál kalmazott dijnokok évi vagy ál­landó fizetést n-iíii huzó írnokok az I. oszt. keresetadóval rovan­dók meg. A 80 koronánál több havi dijat élvező segédek és se­gédmunkások terhére IV. oszt. keresetadó vetendJ ni. A nap­számosok az 1883. X. t.-e. értel­mében keresetük után adó alá nem vonhatók. — Ezer kornát fizetnek Bicé­ben egy tízezres váltásáért. Bécs­ből jelentik: Ma a kávéházi for­galomban 1000 koronát fizettek egy 10000 koronás váltássáért. A lebélyegezethn pénznek ázsiója ismét emelkedett. — Uj kéményseprési díjak. A képviselőtestület a kémény­seprésért szedhető dijakat t. évi október hó 1 tői kezd idő hatály­lyal a következőképen állapította meg: 1. Kő, vályog, vagy téglá­ból épült földszintes kéményeknek vagy takarékkönyhának és csövei­nek tisztítása esetenként 50 fillér, 2. Emeletes épületek kéményei­nek seprése esetenként 70 fillér, 3 Seprési kényszer alá nem e3Ő kémények seprése 70 filér, 4. Ellenőrzési dij 20 fillér, 5. Ké­mények kióge:ésa 1 kor. 80 fillér. — Személyszállító taligák lét­számát f. évi október 31 i kép­viselőtestületi közgyűlés 200-bau

Next

/
Oldalképek
Tartalom