Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 216-291. szám)

1919-12-21 / 286. szám

4 tü 9. december 21 jföímmtgL 3 p gg r 83 ss utolso napjai Budapest, dscembsr 19. A halálra itélt terroristádat szombaton köz­vetlenül az itélet kihirdetése után erős'fede­zet mellett a Margit-körúti fogházba szállítot­ták. Dr. Pogoav Nándor főállamügyészhelyettes kiment a fogházba é3 egyenkint magához hi­vatta a halálra ítélteket, hogy kegyelmi kérvé nyükeí elintézze. Elsőnek Cserni Józsefet, a terrorcsapat főnökét rendelte szobájába. Cserninek most már nemcsak kezei, hanem lábai is vasra vannak verve, haragos tekintettel a követke­zőket mondotta : — Ha még egyszer hatalmam lenne, csak as újságírókkal bánnék el. Megint leszálltak a prédára. A főállarnügyészhelyettes egyenkint meg­hallgatta a halálra ítélteket, hogy mi az utolsó kívánságuk, s ezeket a lehetőség szerint telje­sítette is. A halálra ítéltek különben a Margit­köruti foghá? hátsó részében elhelyezett fogda második emeletén négy cellában vannak elhe­lyezve. A cellák ki vannak világítva, mind­egyik terrorista részére szalmazsák, fehér ván­kos é3 takaró van bent. Minden cella előtt szuronyos csendőr jár föl alá és bármely pil­lanatban betekinthet a cellába. A halálra ítél­teket különben Peerföldi Elemér államügyész vette gondozásba, aki az államügyészségat az akasztási aktus végrehajtásássál képviselni fogja. A fogház udvarán öt aiasztófat állíta­nak fel, mert a perrendtartás a halálos ítélet végrehajtásánál előírja, hogy többszörös akasz­tásnál a halálra itélt társak ne lássák sem az akasztott hullát, sem az akasztófát. Szökdösne a magyar kommunistái Bécs, deci 13. (A Pesti Hirlap tudósítójának tele­fonjelentése.) A rendőrség Schön Béla elszállítása ügyében tovább folytatja a vizsgálatot, A bécsi rendőrségnek az a gyanúja, hogy Bieuch fJ.enő és Kiss Kál­mán Schön Bélán kivül még más Bécs­ben élő magyarokat is elszállítottak a aatároa. Igy eltüat Bácsbői Bardó:z Bála volt bolsevista magyar biztos és Somlányi Ernő állítólagos hírlapíró, to­vábbá Stenger József magyar komrau' nista, aki állítólag a Karlsteinbea inter­náltak bizalmasa s aki ellen az utóbbi időben' tizennyolc gyilkosság miatt kö­rözvény! bacsájtottak ki. Hogy mi lett Schön Bélával, • arról eddig nincsen ujabb adat. Bardóez állítólag azzal* tá­vozott el hazulról, hogy elutazik állást . keresni. Somlányi és Bardóez ellen nem bocsájtoítak ki kör3zvenyt és Bécsben rendőrileg be \oltafe jelentve. Strenger azonban nem volt bejelentve. Eltűnése előtt, azt mondotta volna, hogy vissza tér Magyarországra és folytatja a pro­pagandát Kun Béla érdekében. Bleich és Kiss azolőtt a bolsevistapárt tagjai vol­tak és a tanácskormány idejében hivatali állásokat is töltöttek be. Bieich a, sop­roni direktóriumnak volt tagja, Kis pe­dig vádhatásági biztos a forradalmi tör­vényszéknél. A béesi rendőrfőnökségnél a szociáldemokrata párt részéről azzal ajánlották be őket, hogy ártatlan mene­kültek, akiknek meg lehet adni az enge­délyt arra, hogy Bécsben tartózkodjanak, Hir szerint, a rejtélyes ügyben ujabb letar­tóztatásokat várnak. Váry-Vojto vlcs Zoltán karácsonyi képYáaárja I Horthy fővezér az újpesti munkások között Már több ízben megemlékeztünk Váry­Vojtovics Zoltán karácsonyi képvásárjáről. A" tehetséges festőművész ez alkalommal képei legjavát boosátotta a vevőközönség rendelkezé­sére, A látogatott helyiség, mely a gör. kath. püspöki palotában van, állandóan fogad érdek­lődőket, akik közül tekintélyes perceat szánja rá magát a képvásárlásra. Különösen a tájké­pek és karrikaturák kapják meg a nézőt. A hangulatos téli tájak és az ügyes torzképek alkotójuk talentamos eeaetkezeléséről és biztos íonalvezetéséről tesznek bizonyságot. A többi képei változatos téiiák alapján készültek az elgondolás tökéletes kidolgozásával. Örvende­detes tényként állapíthatják meg, hogy Váry­Yojtovics Zoltán hatalmas lépést tett a művé­szet országútján, amit vevőközönsége is mind­jobban méltányol. A képvásár még rövid ideig tart s a karácsonyi ünnepek kezdetével befe­jeződik, s igy aki vásárolni akar, as minél előbb tegye meg nehogy a legszebb ajándék megvé­telének lehetőségétől siessen. Horthy fővezér vasárnap délután meglátogatta az újpesti keresztényszocia­lista-párt otthonát. A főuíakra tizennégy­ezer főnyi polgárőrség voau t fel. A párt etthoaábaa Samssy Aladár megyebiztos fogadta Horthyt. A fővezér válaszába* kijelentette, hogy aem szeret nyilatkozni, mert szavait szívesen félra«agyarázzák. A magyar népnek C3^?k ugy lehet jö­vője, ka összetart és dolgozik. Mamzeti h3dseregö.ak és a nép ezentúl egyet je­lent, mert egy test és íélek micá a kettő Hi a nasry Amerikában és Angliá­ban elegendő két párt, mi szükség van. a rai kis hazánkban annyi apró-cseprő, pártra és pártoskodásra. Ma voltaképpen csak két ;rányzat van nálunk: nemzeti és nemzetellenes. A nemzeti hadsereg­nek egyetlen feladata a tisztesség és becsület uralmának visszaszerzése. Horthy után Oláh Dániel volt mun­kásminiszter rámutatott arra, hogy Új­pest aauakásnépe visszatért kazájához és vallásához. HÍREK — Mit tehetek a rokkantakért! A rokkant egyesületbe f. hó 23-án délig vihetjük be aao­kat % ruhaféléket és*élelmiszer«ket, amelyeket a szegény rokkant családok azonali segélyezé­sére, a karácsony alkalmából falajánlunk. A szenvedő rokkantak méltán számíthatnak vala­mennyiünk áldozatkészségére. — Halálozás. Mogyorósy István egri fő­egyházmegyei áldozópap, jászberényi hittanar életének 34. évében i. hő 19-én esíe föl 11 órakor Gaván elhunyt. Temetése 21-én délután 3 órakor lesz Gáván szülei s szerettei köréből. — Eljegyzés Rónay Pál Nyíregyháza, eljegyezte Frutschnigg Martát Garníng, Német­Ausztria. — A városi gőzfürdő (kádfürdő nél­kül) további intézkedésig minden szom­bat, vasárnap, hétfőn és kedden nyitva vas. Kedd női nap. — A József Szanatórium Egyesilet f. hó 28-án tartja második jótékoaycélu délután­ját a Korna nagytermében. E délután műsorát legközelebb közreadjuk. — Karácsony délután. A Leányegye?ület karácsony-délutánja nem 23-án lesz, mint ezt legutóbb- tévesen közöltük, hanem 21-én, vasárnap délután fél 4 órakor az evangélikus iskola dísztermében. — Köszönetnyilvánítás. Gyermekkony­hánk a következő adományokban részesült: Díutseh Mária és Ilonka, özv- Haas Móráé, dr. Hartstein Józsefné 200—200 K, Schesinger Sándor 40 K, N. N 11 K, Deutsch Samuné, Friediender és Saller sót, Gál Bóláné, Hoff­mann Mihály kását voltak szívesek kaideai. — Szegényeink javácq Gewürtz Bernátné, Szántó Ernőaéi 50—50 K-t küldtek be. Szegényei né­vöben hálásan köszöni dr. Flegmann Janőné iár. n. e. einök. — 'A londoni milliomos és a szegény kolozsvári leány. Sz. P. kolozsvári füszerke­raskedő iránya, Piroska néhány héttel ezelőtt Nagyváradon volt rokonainál. Az utcán egy magas szőke fiatalembsr többször feltűnt mö­götte. Egy háttel ezelőtt a leányka visszautazott Kolozsvárra és legnagyobh meglepetésére titkos szőke imádója ugyanabba a fülkéba száll be, ahova ő. Tőrt németséggel bemutatkozott és Kolozsvárig kellemese a eitársaiogiaíj az ud­variasság összes szabályainak betartásával. A fiatalember bevallotta szereimét és kijelentette, hogy komoly szándéka feleségül venni imá­dottját. A szerelmes ifjú egy londoni nagy gyár üzemvezetője, többszörös milliomos és üzleti ügyben járt Magv^áradon. Piroska szülei beleegyezésüket adták a házasságba és a fia­talember ötszáz dellárért mindjárt kelengyét is vásárolt a szegény menyasszonynak. Az eskü­vőt újévkor tartják meg. — Sztanykovszky Tibsr Miskolcon okmányokat hamisítót?. Miskolcról jelentik :. Sztanykovszky Tibor, a Tisza-bünpör egyik főszereplője ellen Miskolczon még 1918.-ban a katonai rendőrség nyomozást indított hamis menetlevelek, kiállítása miatt. Sztanykovszky, a ki Miskolczon mint tartalékos zászlós szolgált, a katonai rendőrségen azt vallotta, hogy nem ő hamisította a menetlevelekét Ezzel szemben a lakásán tartott házkutatás alkalmával ládájá­ban megtalálták a katonai parancsnokság egyik ellopott pecsétjét, amivel a hamis menetlevele­ket lebélyegezte. Ezután töredelmesen bevallotta bűnét. Sztanykovszkyt Kassára szállították, a hol mint beteg a katonai ügyészség kórházába került. 1918. Augusztus első felében a kassai

Next

/
Oldalképek
Tartalom