Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 122-215. szám)

1919-08-03 / 170. szám

Nyíregyháza, 1919. augusztus 3. * Vasárnap Ara 80 fillér. Xh. évfolyam * 170 SZABOLCSVÁRMEGVE ÉS NYÍREGYHÁZA VÁROS HIVATALOS NAPILAPJA MM VMMMfcMMMMWMmiMM^^ Előfizetés: Egész évre 72 K, félévre... 36 K,. negyedévre 18 K, egy hónapra 8 K. Tanítóknak félévre 24 korona,, T Alapította JÓBA ELEK Felelős szerkesztő Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCH EN YI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 329. POSTACHEQUE 29558 Kéziratokat nem adunk vissza. Ébredj magyar! Volt egyszer egy ország, amelyet ugy irtak le, hogy az egy tejjcl-mézzel folyó Kanaán. Megelégedés kellett honoljon ebben az országban, ha minden társadalmi rétegre kiterjedőleg nem is, legalább nagyobb rétegek köreiben, mert hiszen régi szálló ige volt, „ezen az országon kívül nincsen élet, ha van, nem ilyen." Mennyivel inkább jogos és a legszélesebb rétegekre kiterjedő lehetett volna ez a megelégedés érzése már régen, ha évszázadokon át nem lett volna ez az ország lenyűgözve idegen érdekek szolgálatára, s ha az országot lakók ősereje nem az egymás elleni versengésben merült volna ki, hanem a megbecsülésen alapuló megértéssel mint egy ember ápolta volna nemzeti érdekeit. Az egyes nemzetek történelmének lapjai a visszavonás, az egymás elleni gyűlölködés eseteinek megközelítőleg sem jegyeznek tel olyan rut példát, mint ennek az országnak a történelme. Hányszor áll szemben duló csaták közepette testvér — a testvérrel, mint ellenség. Hányszor zug keresztül a végpusztulást magában rejtő orkán ezen az országon, szinte feltartózhattatlannak tetszően csak azért, mert ebben az országban a tudásuk, egyéni reá termetfségük és erkölcsi érintetlenségükből kifolyólag a vezetésre hivatottak jutalma nem a megbecsülés és elismerés, hanem a ,,hazaáruló" elnevezés volt. Régi időkben már a mindenkori konjunktura lovagok okosabbnak, jobbnak, bölcsebbnek s becsületesebbnek tartották önmagukat minden másnál, s készebbek voltak dölyfös felfuvalkodottságukban veszni hagyni és felforgatni inkább mindent, semhogy a náluk bölcsebb, előrelátóbb vezetésének alá vetették volna magukat, semhogy megszívlelték volna azt a közmondást, hogy a „suszter maradjon a kaptafájánál." A frázisok országának nevezhetnők ezt az országot ! Az üres, nagyhangú szavak birodalmának, ahol a tömegek megnyerhetése céljából az öntudatosan használt hazugság volt a legis mertebb politikai fegyver. Szomorú, hogy ez a fegyver anynyiszor bevált. A nemzet javára vált be talán ? Feleslegesnek látszik szinte reámutatni, hogy nem az orszég, de az illető politikai vadászok, lehetne őket méregkeverőknek is nevezni, javára. Ez a politikai fegyvernem se volt képes leigázni az ország őserejét, amig a hazugság gyárai fel nem fedezték a negyvenkettesek gyártási titkát s azok lövegeit megtöltvén szédítő gázokkal, a tömeget nemcsak a megértésre, de a gondolkozásra is képtelenné tették. Kivirágzott a burján ! Vérpiros a színe, magyar vérével öntözgette azt a félre vezetett magyart. Gyümölcsöt is hozott ez a vadhajtás ! Aranyokat, kincseket és soha nem is ismert anyagi jólétet azoknak, akik bőkezűen Ígérgetlek a máséból, hogy így a tömeget félrevezetve, szemérmetlenül pazarolhassanak önmaguk javára, viszont bomlást pusztulást és a végromlást az egykor boldog országra, s a müveit világ becsülésének elvesztését. A délibábos rónákon kard és nem kasza pengéje hallik. Nem az acélos szemeket rejtő kalász, de a veszélytelen posrtiokból rendelkező tiramu sok által hadi sorsba kényszeritett sok jó magyar dül rendre. Én testvérem! Nem látod még, hogy készen állnak a repülőgépek, amelyen harácsolt kincsekkel alkalmas pillanatban eltűnhessenek megrontóid, itt hagyván téged e félrevezetett nyomorban, összetörve, megtépázva. Nem veszed még mindig észre, hogy buta eszköze, vagy hatalmi tébolytól megrészegült elnyomóidnak ?! Én magyarom ! Dörzsöld ki becsületes szemedből a kábitó mámort. Ragadd kézbe a kenyeret kereső pengő kaszádat. Vágd le rendre a felburjánzott gazt. A megtisztított anyaföldön pedig kozd meg a termelő munkát, következzék el reánk a megértés, aa egymás megbecsülésének országa. Ébredj Magyar! Orosz segítséget kér Kun Béia Nagyszeben, augusztus 2. Budapestről Moszkvába küldött és Varsóban is felfogott rádió táviratban Kun B ;la részletesen beszámol a moszkvai szovetkormánynak a magyar szovjet csapat döntő vereségéről. Egyben a segítséget oly módon kéri, hogy Galícia és Besszarábia ellen azonnal indítsanak nagyobb hadmüveietet, mert különben a magyarországi bolsevizmus a legnagyobb veszélyben van. Más jelentések szerint Kun Béla először a végsőkig akarta tartam Budapestet, de most amellett van, hogy a közelgő veszélyben menekülésüket biztosítsák. (Dácia.) fi«MI*i ftAtt T rli tt i"" AjT, ftuti, fin " MKI*A. «.;» - •• fit Kommunizmus IV. Á Föld. Ókonomiai szempontból a Föld szilárd burkolatának azon termékeny felületét értjük alatta, amely mint erdő, mező, rét, vagy szántás-vetésre alkalmas terület kellő megmunkálás mellett az ember élelmezésére, táplására alkalmas nyersanyagokat szolgáltatja. A kommunista felfogás megáll ennél a meghatározásnál, amely, ben kizárólag kataszteri és ökonómiai tartalom van és nem kereskedik tovább. A szocialista tudósnak, az Íróasztal iskolabölcseinek ennyi a föld és nem több. Az ő felfogásuk szerint a föld az összes emberiség, helyesebben a dolgozó proletárok összességének a közös tulajdona. A mihez mindenkinek egyforma joga van, gyümölcsei, termékei mindenkit egyformán illetnek s nincs joga senkinek ahhoz, hogy abból egy darabot kihasítva azt kizárólag a sajátjának tarsa és ekként használja. A föld szerintük a közös tulajdont képező gazdasági szerszámokkal és élő felszereléssel, igavonó jószágokkal közösen munkálandó meg s terménye közös raktárakba gyűjtendő és onnan osztandó el az egész lakosság közt aránylagosan, fejadagok szerint. Előző cikkünkben rámutattunk, hogy a magyar szovjetkormány egyelőre csak a nagy és középbirtokokra tette rá a kezét s a kisgazda földjéhez egyelőre nem mert hozzányúlni, de viszont kimutattuk azt is, hogy ez teljesen fonák, afféle félvér állapot, átmenet s a végső cél és berendezkedés minden földnek, minden ter melési eszköznek akommunizálása. Szerintük a termelés a következő módon folynék. A falu egész határa egy vagy két, esetleg három gazdaságba egyesittetik. A jelenlegi mesgyek, határok eltöröltetnek. A földek, rétek, legelők egybeolvadnak, A kormány által kinevezendő üzemvezető (afféle állami ispán) kijelöli a fordulókat. A nép, most már a földmives szegények gyűlése kijelöli, megválasztja a bizalmi és főbizalmi embereket. Ezek lesznek a munkavezetők s ezek kirendelik p. o. mára az alvégieket a „Pillangós dűlőbe" krumplit töltögetni, a felvégieket a ,Mézesmájdülőbe* tengerit kapálni, a deréksze reseket pedig a falu igáival dohány alá szántani a ,Rozstal!óra". Az em berek, az elvtarsak ki is vonulnak nagy kényelmesen reggel 8 órára (nem bolondok ilyen nedves időben 10—12 órát, a nyári melegben meg pláne 14 órát dolgozni, amikor a városi ipari munkás csak 8 órát dolgozik, holott azok is épen csak olyan ellátásban részesülnek a közös raktárakból), szóval kiállanak reggel 8 órára. Igen ám, de kis időre meg szólal Pagonyi Balázs elvtárs: „Az is huncut halljátok, aki dolgozik. Nagy Estván szomszéd már harmad nap heverészik a dikón odahaza. Maródit jelentett, hogy fáj neki a hasa. Pedig nem fáj neki jobban, mint az én podegrás lábom !" Szeget üt ez a fejébe a többinek is, mert hát kinek ne volna hébekorba hol egy kis kösz vénye, hol egy kis asztmája, szorulása, hurutja, hol meg egy kis szálkája. vagy a tenyerében, vagy a lábában... Szóval megy is a dolog, meg nem is, ha megy is, csak ugy megy, „Isten nevibe!" Hát ismerjük mi ezt az állapotot és nem kérünk belőle. Nagyon jól tudjuk mi azt, hogy ha „mindenkié" a föld, akkor „senkié*. Nincs annak gazdája, bitangságba jut a, mint ahogy bitangságba jutott immár az ?egész ország, mint ahogy mondják: Akié a föld, azé az ország. Ha a föld senkié, az ország is senkié lesz ott! Már is látjuk, pedig még csak kóstolgattuk ezt az állapotot. Akik ezt a rendszert meg akarják csinálni, nem ismerik azok se a földet, se annak a népét. Talán csak könyvből olvastak valamit a szántó • vető ember sorsáról, gondolkozásáról, de közelről tán nem is igen látták. A föld nem egészen annyi, amenynyinek azok a szobatudósok elképzelik. A föld, különösen a mienk, a magyar föld, az valami más. Több, sokkal több annál, a mit ezek a jó urak el is tudnának képzelni. Tudom hogy amiket itt írni fogok róla, azt ők nem is fogják megérteni, mert ehhez nem is annyira ész, mint inkább sziv kell. Magyarul fogok ugyan írni, de ezt a nyelvet aligha fogja megérteni akár Kun Béla, akár Pogány József, akár Szamuelly vagy Bőhm elvtárs, meg az ő egész idegen vezérkaruk. A föld, ez a föld, amelyét tejjelmézzel folyó Kanaánnak hivnak, ez, melyen annyiszor apáink vére folyt, melyhez minden szent nevet egy ezredév csatolt, — ez maga is szent. Egy szentség az nekünk. Nincs annak egy röge, amelyhez magyar vérnek a cseppje ne tapadna, amely anynyi nemzedék, egymásután jött és kihalt magyar nemzedéknek a poraival ne lenne vegyülve, — nincs rögje, a melyhez magyar dolgos embernek verejtéke ne tapadna, melyet az apák, nagyapák, az ősök szorgalma, gondos munkája meg ne szentelt volna 1 Az a barázda, a melyet az én földmives gazdám hasit ezen a földön, beszél. Annak szavai, beszédei vannak, amit a szántóvető megért, kiérez. Mert az a föld neki barátja, testvére, dajkáló anyja, mindene, — akit ugy szeret, mint tulajdon családját, mint legbizalmasabb barátját. Ösmeri annak minden jó és rossz tulajdonságát, szeszélyét, természetét, erélyét. Tudja, hogy kell azzal bánni, hogy kell azt gondozni, mert az az « földje. O azzal, egyedül és legszívesebben azzal foglalkozik. Érzi a nagy közösséget, amely őt azzal össze köti, hiszen porból vagyunk és porrá leszünk és hányan, de hányan lettek már igy porrá az elődök egymásra következő rendjeiben . . . Az én földmives gazdám meg a földje együve tartoznak. Elszakíthatatlan erős kötelékkel, lelki kapcsokkal. Hogy engedné azt ki a maga kezéből! ? Nem az egészet, de még egy barázdáját is. Hát nem tudjátok, hogy mire képes az én gazdám a mesgyeháboritó ellen ? Hát még ha az egészet el akarják tőle venni, hogy azzal ő többé ne rendelkezzék, mint a saját tulajdonával ne foglalkozhas sék, hogy azt jövőre már ne ő szánthassa, mivelhesse, hanem a közösbe beadja, ahol mindenkié azaz, hogy jobban mondva — senkié se lesz. Hogy az ő földje, amit az apjáról örökölt, bitangságba jusson 1 Soha 1 Nem ösmerik azok az én gazda-népemet, akik ezt kiókumlálták! De nem is érezték azok soha azt a szerelmet se, amit a földmives ember a földje iránt érez. Nem érezték azok soha a földnek a szagát, áldástól Ara m w.