Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 122-215. szám)
1919-07-18 / 160. szám
jntyírjtidék. 1919. julius 18. fehér bankóban kapják fáradtságuk avagy eszük árát. Ezer és egy okból, mondjuk annak okából, hogy az a proletárnál proletárabb hivatalnok osztály esetlej a nem tudok visszaadni miatt pereputtyostól ebéd nélkül marad ! Ez az apellálás azokhoz a kereskedőkhöz szól, akiknél a sziv nem•sak fizikai, hanem némi lelki funkeiát is végez. A többieknek azonban néha néha hivatalosan kell bek kukkantani a pánzes fiókjába. Mert hiszen bármilyen észbontóak az árak mégis lehetetlen, hogy igy hetivásárai napon egyszerre annyi üzletben He volna 200 koronásból visszaadni valé. Némelyeknél a szivet, egy kis razáí fokozottabb tevékenységre serkentheti. I B. J. J — Francia csapatok idejöveteléről szálnak már a valótlan hirek hónapok óta, mindenki ide álmcdta már a derék spahikat, vagy finom jurkikat, de hasztalan. Most végre kamolyabban hírlik, hogy francia csapatok érkeznek Nyíregyházára, ha közben más felé nem irányítják eket. — Nagyszerű tóncünnepéiy lasz ma éjjel a Sóstón. A megszálló csapatok tisztjei a jelek szerint fehér ruhában, a civil vendégek pedig nyári ruhában jelennek meg. — Eljegyzés. Ábrahám Ignác Nagyszőlős eljegyezte Felberbaum Friduskát Nyíregyháza. (Minden külön éftesités helyett.) — Vájjon mi lesz a tisztviselők ruhájával ? Fájdalmasan emWkezünk vissza, hogy a végtelenül leleményes Batthyány Tivabar gróf a tisztviselőktől is rekvirál 1 ruhafélékből akatta felruházni a le sz erelt katonákat. Megígérte akkor a köztársasági kormány, hogy azok a közalkalmazottak, akiktől ruhát rekviráltak, a nyáron egy öltönyre való angol szöveteit kapnak gratis. A nyár már megjött, de a szövet nem igen fog megérkezni. Nem is nagyon fontos, hiszen egy VIII —IX. fizetési osztályú tisztviselő 4 hónapi keresett árán már igen jó nyári ruhát csináltathat. — Thuróczy Gyula jutaiomjá téka, amely hétfőre volt kitűzve és amelyet annak idején bejelentettünk, szénhiány miatt elmaradt. A Dolovai nábob leánya pénteken kerül szinre, mint a mi nagyszerű Thuróczynk jutalomjátéka. Pénteken este 8 órakor már nem lesz senki mámoros, tehát remélhetjük, hogy a műértő közönség teljesszámban megjelenik az ünnepi előadáson. — Uj zárórát kérünk. Debrecenben 12 órakor, Nagyváradon és Kolozsváron 1 órakor van *a záróra. Miután a nappali hőségben senkinek sincs kedve sétálni, a hűvösebb estéket használnánk fel erre. Kérjük az illetékeseket, hogy Nyíregyházán is tolják ki a zárórát éjfélig. — Nem kerül pénzbe. — Érdekes rendeletet olvas tunk a kolozsvári lapokban. Ideiktatjuk a Darvari tábornok aláírásával megjeleat 1757—919. számú rendelet egy részét: „ — idegen és oly államok nemzeti színeinek viselése, — melyekkel Románia háborúban áll, tiltva. ...Oly ruhák viselése, melyek kombinált színei egy velünk hadban álló idegen állam színeit adná ki, a virágcsokor kombinációk is vétségeknek fognak tekintetni — "A íehér ruhás leányok nem tűzhetnek keblökre zöld ágas piros rózsát, — egy porcelán nadrágos gavallér nem sétálhat egy piros és egy zöldruhás médi mellett, stb. — A pézsmaszagu ember elbeszélés ifj. Hegedűs Sándortól. És én a pézsmaszagu emberrel a Sóstóhegyközség telepén egy szalmatetős, muskátlis ablakú parasztszobában találkoztam vasárnap délután, amikor vaj irányában érdeklődtem a gazdánál. Ott feküdt a könyv a tiszta szobában a nagy asztalon egy pohár teljes szegfű szomszédságában. Csodálkozva kérdem az ingujjas, gatyás házigazdát, kié ez a könyv, ki olvassa a pézsmaszagu embert ? Van még efajta több is. Szólt ő és adogatta le a banyakemencéről Az ezerarcú lelket Karinthytől, Az Illés sze kerét Adytól, Az őrjöngő Lórántot Ariostótól és a Ludláb királynét Anatoletól. Csak ámulok, csak bámulok. Ki olvassa ezeket ? Én, la! Vá laszolt a magyar. Hát érti maga, hát érdekli magát ezek a könyvek ? Hát a fene egye meg, a cimük az érdekelt volna, azért vettem meg, de már aztán belülről nem sokat érnek. Még Az őrjöngős Lóránt ér valamit, mert az szép verses, de már A pézsmaszagu embert megbántam, pedig 6 koronát adogattam érte. Most megint benn van az anyjuk és kihozza nekem a Pártütő angyalokat, mert az nagyon érdekel, hogy még az angyalok se maradnak bérén Meg az Illés szekerét, meg az Ofélya térgyein cimüt, ami nagyon érdekes lehet, de a lányomnak nem szabad olvasni. Kiszédelegtem a szalmatetősből és valami kimondhatatlan büszkeség da gasztotta keblemet, most már nem sirhat a magyar irodalom, mikor már a tanyákon is pártolják, de bosszantott is valami, láttam, hogy az én magyarom a ponyváról kapott rá az irodalomra, azért kereste és kedvelte a cikornyás cimü könyveket. — Öngyújtó és tűzkő érkezett Gellért Vilmos Singervarrógép üzletébe, Vay Ádám-u. 2. Köszönet. Mindaion számos résztvevőnek, kik feledhetetlen férjem elhunytával okozott fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ez uton mondok hálás köszönetet. őzv. Boros Lajosnö Köszönet. Hálás köszöne et mondunk mindazoknak, akik szeretett jó apánk temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. özv. Lippay Ferencné és fiai Olcsó cipőáruk érkeztek, melyek talpbavésett mabszimális áron kerülnek eladásra a HUNGÁRIA CIPŐGYÁR üzletében, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 5. szám 984 HIRDETMÉNY. A Szabolcsvármegye állal vásárolt rézgálic u'.olsó részlete is megérkezett és — mig a készlet tart — tetszés szerinti mennyiségben vásárolható a Nyíregyházi Fűszer és Gyarmatáru Részvénytársaságnál, kilónként 20 koronás árban. 972 M1KECZ ISTVÁN, alispán. Békeminőségü női selyem és flor harisnyák, férfi és gyermek socknik érkeztek nagy választékban a Hungária Cipőáruházba Nyíregyháza, Zrínyi llona-u< 5, ••••••••••ÖOOOS ANUNT Se aduce la ennostinta Dior Dsctori si Farmacisti romani ca suhseranatul poged in farmacie Neo-Salvarsan. Farinacia Farcas Jenő, Strada Racoíi 14. Van szerencsém az orvos urakkal közölni, hogy Neosalvarsan ismét kapható gyógyszertáramban. Farkas Jenő gyógyszertára, Hákóczy- (Tokaji) nt ci 14. Városi közlemények. K. 10546—1919. HIRDETMÉNY. Szabolcs vármegye alispánjának julius és auguszius hó apókban fizetendő napszámbéreket, aiatási és cséplési munkabéreket megállapító Ad. 122:24—1919. K. sz. rendeletét teljes szövegben közhírré teszem. Nyíregyháza, 19.9. julius 12. Dr. BENCS, polgármester. MÁSOLAT. — Szabolcsvármegye alispánja. Ad. 12224- 1919. K A járási főszol, abiráknak, Nyiregtháza város polgármesterének. Rendelet. Minden föidmiveléssel foglalkozó munkás tartozik betakarítási és cséplési munkában résztvemii, Aki a saját, vagy a szomszédos községben aratási és cséplési munkához jutni nem tud, köteles azt az illetékes járási, főszolgabírói, Nyíregyházán a polgármesteri hivatalnál sürgusen je'enleui. Ugyancsak a munkaadónak is oda kell fordulni a szükséges munkáshiány pótlása végett. Julius és augusztus hónapokban a napszámbéreket nemkülönben az aratási, cséplési munkabéreket az alanliakftan állapítjuk meg es elrendeljük, hogy fizetéseknél a forgalomban levő összes pénzek eltogadandók. I. Napszámbérek : Férfimunkásnak élelem nélkül napi 15 korona. Asszonyoknak, felnőtt leányoknak és fiuknak 15 — 18 éves korukig élelem nélkül 12 kor.na, 15 even aluli gyermekeknek élelem nélkül 6-8 korona. Élelmez s esetén a napszámnak 40 százalékkal kevesebb készpénz fizetendő ki. Szellők munkáltatásánál a feuti napszám fizetendő. Permetezésnél napsz< m 15 korona. Munkaidő napkeltétől napnyugtáig. Reggelire 1 él, ebédre másfél, ozsonnára fél óra adandó A napszámosoknak napszámbére szoín baton a munkaidő bsf'ejeztj előtt kifizetendő. II. Aratási munka. Kaszával való aratásnál élelmezés nélkül minden tizedik kereszt. Élelmezés marokrakó, kötö zőgéppeli aratás esetén a rész megállapítása a munkaadó és munkás között a fenti arány mellett szabad egyezkedés tárgyát képezi. III. Cséplési munka. A cséplés vagy a fent megállapított napszámbér ellenében, vagy a szemből élelmezés nélkül 4 százalék cséplőrészért végzendő. Részéi t való cséplés esetén szalmából, törekből rész a munkásnak nem jár. A cséplésért a géptulajdonosnak járó géprész megállapítása a csépeltető gazda és a cséplőgéptulajdonos között szabad egyezkedés tárgyát képezi. Az esetben azonban, ha a géptulajdonos a helyi szokásos résznél magasabbat követel, a géprészt panaszos kívánságára a járási főszolgal író, Nyíregyházán a rendőrkapitány hivatott megállapítani és az így hivatalosan megállapított díjért a a géptulajdocos tartozik gépével panaszos terményét elcsépelni. IV. Kaszálás. Széna, sarjú, mesterséges takarmány levágása és bt takarításáért fenti napszám fizetendő. Jogában áll azonban a munkaadónak, azok részbeni levágására a munkással szabadon megegyezni. Jelen rendelet azonnal a legszélesebb k rben közhírré teendő, Nyíregyházán, 1919. évi junius hó 21-én. Mikecz s. k.; alispán. Pályázati hirdetmény. .Az eszenyi államilag segélyezett községi iskolánál üresedésbe jött tanítónői állásra pályázat hirdettetik. Javadalma : a község pénztárából RO korona és lakpénz 240 korona, a többi államsegély. Kérvényeket az eszenyi (Szabolcsmegye) községi iskolaszék elnöké ez julius hó 25-iké :g küldendők be. Az áilás 1919. évi szeptember hó 1-sö napján elfoglalandó. 1003 Iskolaszék! elnök. Értesítés Van szerencsém a n. é. közönség szíves tudomására adni, hogy lakásom sz Apolló-szinházzal szemben, Kiss-tér 3. szám alá hely ztem. Mindenféle ácsmunkát jutányos áron készítek. A n. ó. közönség pártfogását tisztelettel kéri FORRÖ SÁNDOR, 1001 vizsgázott ácsmester. HIRDETMÉNY. Tekintettel a jelenlegi viszonyokra, közöljük betéteseinkkel, hogy az intézetnél folyószámlán és betétkönyvecskékre elhelyezett vagy ezután elhelyezendő összegek u án ez év julius 1-től álialunk fizetendő kamatlábat csak ez év végén utólagosan fogjuk megállapítani. Kisváida, 1919. julius 2. Kisvárdai Takarékpénztár Kisvárdai Ipar és Kereskedelmi Bank Gazdasági és Kereskedelmi Hitelintézet R. T. Kisvárdán Közgazdasági Ncpbank R. T. Mezőgazdák Bankja R. T. Mándoki Takarékpénztár R. T. Apró hirdetések Keresek Dobry motorgarniturámlioz a nyári cséplésidényre megtelelő szakképzett gépészt. Schnitzler, Kótaj. 14ul 27 éves jobb iparos ember tisztességes ismeretségét keresi egy hozzá illő fiatal özvegynek. Leveleket dupla borítékban „Komoly" jeligére a kiadóba kér. 14-CO Téli férfi felaőkabát és egy öltözet férfiruha eladó. Cim a kiadóban. 1402 Debreceni-utca 26. számú ház eladó. Úgyszintén a kisteleki bokorban 30 hold fúld tanyával együtt eladó. Értekezni lehet Debreceni-utca 26. 1403 Ízletes, jó házikóit kapható kihordásra is. Cim az Ujságboltban. 1603 Jó mosó vászon bricsesz nadrág, hozzá illő mellény, kabát és egy kisebb termetre való finom tenisz-nadrág eladó. Katz szabó, Vay Ádám-utca 7. 1604 Egy teljesen jókarban lévő angol bőrgarnitúra, mely áll 2 fotel és 1 díványból, eladó. Érdeklődni lehet a színháznál. 14U4 Kvanduk Gyula debreceni hangoló rövid időre Nyíregyházára érkezett. Zongora hangolást és mindennemű javítást szakértelemmel végez. Cim a Kiadóban. Ruhaszövet festék „Radical" védjeggyel legszebb és legtartósabb. Kapható minden színben. FÖLDES DROGÉRIA, Nyíregyháza, Városház-épület. 1371—30 Francia gummikülönlegesség kapható. Földes Drogéria, Városház-épület. 1374 Több évi irodai gyakorlattal és magasabb fokú müveitseggei rendelkező intelligens úri leány irodai, vagy ehhez hasonló állást keres distingvált úri helyen. Cim megtudható: Er-utca 23. Befőzéshez conserváló só kapható. Földes Drogéria, Városház-palota. 1386 Elcserélném a város belteiületén lévő 2 szép uagy szoba is mellékhelyiségekből álló lakásomat 3—4 szobás modern lakással. Cim a kiadóban. 1389 Békebeli firnisz gittből ablakok gittelését és üveges munkálatokat tlvállalok. Grünstein Jenő, Viz-u. 32. 1391 Menekült, iskolát végzett gazda azonnalra állást keies. Nagy József) balsai lakos. " 1390 A város belterületén keresek 2 szobás lakást konyhával együtt, bútor nélkül. Síp-utca 22 szám. 1395 Eladó egy ruhaszekrény, egy varrógép, három db. szék. Kigyó u. 17. 1394 Intelligens német kisasszony 1—2 gyermekhez ajánlkozik. Cim a kiadóban, 1896 Nyomatott Jóba Elek lajíiulajdonos könyvnyomdájában, NjiregyMsáR,