Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 1-72. szám)
1919-02-12 / 34. szám
5 1919. február 12 Házépítési akció Nyíregyházán Az iparosok értekezlete Ijír«S!ryMia, február 11. {A Nyirvidik iudósitóiát<il,) A „Szabolcsmegyei Iparosok Szövetsége" vasárnap délután, a városházán ülést tartott, ahol több fontos tárgy mellett, tárgyalás alá vették, a vasárnapi számunkban emiitett lakásépítési tervet, h®gy a Szegeden ily irányban megindított mozgalomhoz hasonlélag, Nyíregyházán is megalakuljon egy „Házépítő részvénytársaság." A gyűlést Piszer János szövetségi elnök vezette, amely gyűlés a vezetőségi tagok nagy számú részvétele mellett folyt le és néhány vezetőségen kivüli tag is megjelent az ülésen. Az elnök ismertette a házépítési mozgalom célját, keletkezését és hogy a szövetségnek akkor, amikor ilyen mozgalmat megindít, szeme előtt lebeg a munkanélküliségnek és a lakásínségnek megszüntetése mellett az a célja, hogy az iparosság ezen az uton munkaalkalomhoz jusson. Javasolja, hegy a szövetség keresse meg a Néptanácsot és Munkástanácsot, hogy ezekkel együtt megtárgyalván az ügy részleteit egyöntetű eljárásban állapodjon meg a szövetség. Többen szélottak a tárgyhoz. Kálmán Károly mérnök akként javasolja a részvénytársaság működését, hogy az, magaszerezte telkeken polgári lakóházakat, esetleg több lakással bírót is építsen, saját rezsijében, ugy, hogy a munkálatok csakis a szövetségbe tartozó mestereknek adassanak ki. Ezen az uton és az elnök által javasolt módon megszűnnék az a hamis vád, hogy a munkások nem akarnak dolgozBi, de mód nyujttatnék a tökének is arra, hogy nem húzódik vissza, hanem a maga erejét is szolgálatára boesátaná a közszükségnek. Az elnöki javaslatot magáévá teszi. Fodor Ferenc alelnök a leglelkesebben magáévá teszi a javaslatét és annas szellőmében óhajtaná, h®gy a városban még parlagon heverő telkeket kellene felhasználni a házépítések céljára, valamint a tarvbe vett uj utcák megnyitását is szükségesnek találná erra a célra. Kéry Józsof szintén csatlakozik a javaslathoz, azt nagyon időszerűnek és a megvalósításra alkalmasnak találja. Maga is osztja ez elnök véleményét, hogy a város belső részeinek fejlesztése legyen a főszempont és eanek elérésére a részvénytársasági házépítést tartja a legjobb formának és, hogy az a telkeket maga szerezze meg, de ha kell, hathatósan szorítsa az üres telkek tulajdonosait vagy az építésre, vagy arra, hegy hatósági uton is hasson oda a tervezett részvénytársaság, hogy az így parlagon heverő telkek, a közszükséglet kielégítésére felhasználtassanak. Felszólallak még Kóhn I. Igaác, Hogyan Mihály, Hudák Mihály, Kövér Sámuel és mások, mind egyhangúlag a javaslat mellett, ugy, hogy egyhangú határozattal kimondották, hogy a Néptanács és Munkástanács együttes működését kérik ki, hogy a már tarthatatlan és már a megpatíanásig feszitett lakásínség és munkanélküliségen, amely az alkalmazottakat és a öuáiló iparosságot egyenlőképen suj'ja, az említett módon segíteni közreműködjenek. E végből bizottságokat küldöttek ki ugy a Néptanács, mint a Müu'úú tanáccsal való tárgyalásra. „Szabolcsmegye Iparosok Szövetségéinek eme mozgalma iránt élénk érdeklődés nyilvánul már eddig is meg, a polgárság tehetősebbjeinek körében, ugy, hegy a lakásépítési mozgalmat, a tervezett keretekben, célirányosnak és megvalósíthatónak látjuk. Fejermep és a latifundium — A Nyirvidék számára irta : — Bizony László. II. Budapest, február 11 [Fővár tsi mufikatársunktélj Fejérmegyében a jelenlegi birtokmegosztás a következő képet adja : Van ezer-kétezer holdas birtok harminckét terület, negyvennégyezer tizenhat hold. Kétezertől tizezer holdas birtok van negyvenkilenc, amelynek területe kétszázkétezernégyszázhetvennéjy hold. — Tizezer holdnál nagyobb birtok kilenc és területe százhatvaunyoleezerhétszázötvenhárom hold. Ezek mellett a nagybirtokok mellett középbirtoknak teljesen eltörpülnek, mindössze hetvenőtezerhároinszázhatvanhárom hold van és nézzük meg mi marad Fejérmegye nagyszerű földjéből a kisgazdáknak. Fejérmegyében az összes gazdaságok harminehétezerhatszaí egy hold, ebből mint fentebb láttuk kilencven a nagybirtok és kétszázaegyvenhárom a középbirtok, A száz holdan aluli gazdaságok száma 37,268. Főjérmegye összes mezőgazdasági területe, a nem termelő földlevonásával 679 140 hold, ebből 455,243 holdat lefoglalt a kilencven nagy birtok, addig a kétszáz negyvenhárom középbirtok és a száz holdon aluli birtokok terjedelme 37,268 hóid, kisgazdáinknak ilyképen marad 188,574 hold. Fejérmegyében mezőgazdasággal foglalkozik 167,349 ember. Ezek; az adatok minden kommentárt fölöslegessé tesznek. Hatszázhetvenkiíencezer mezőgazdasági terület van, ebből a kilencven nagybirtok 415 ezer heldat foglal le, ugyanakkor 37,268 kisgazdaság 188 ezer holdr i szorul össze és hányan vannak még a földnélküliek, a 167,000 mezőgazdasággal foglalkozó egyén közül. A kilencven nagybirtokot a földreform nem fogja érintetlenül hagyni. A földreform a 37,268 kisgazdaság és a 167000 ember boldogulását helyezi mindenek elébe, amikor Fejémegye törvényhatósága zász ót bontott az ellenforradalom mellett. Akkor ett a latifuadum próbált gátot vetni a népies demokratikus politikának, mely Fejérmegyében a kilencven nagybirtokot inkább megosztja, de azt nem fogja eltűrni, hogy a kilencven nagybirtokos 415 ezer holdat bírjon, amikor 37 268 kisgazdaságra 167 ezer kisgazdával és Földtelen Jánossal egyatt átlag öt hold jut. Fejérmegye ezerholdasainak Kossuth jelszavát idézem „Veletek és általatok ha lehet, nélkületek sőt ellenetek ha kell." JIJP_Q LL0 Hétfő—Kedd Frank Eric és Lax Rudolf TÉpatius tittíffi Kedd, szerda, csütörtök 1 „Az ördög" Várkonyi Mihállyal Tiszadoban rálőttek Handfer Gyula debreceni kormánybiztosra A hadügyminiszter nem rendeli vissza a tiszadobi karhatalmat NylregríiáBR. február 11 (A Nyirvidék tuáéHtásátöl.) A tiszadobi események, az Andrássykastély feidulása és elpusztítása az utóbbi napokban igen sok beszédre adott újólag alkalmat abból az alkalomból, hogy a tiszadobi, tiszaluci és tiszapolgári emberek azt a hirt terjesztették, bogy a Debrecenből kirendelt karhatalmi különítmény a legkegyetlenebbül jár el az emberekkel szemben, kiaozza őket, tüzes vassal sütögetik a talpukat, nehéz korbácsokkal véresre verik még az asszonyokat is. Ezekkel a panaszokkal fölkeresték a miskolci kormánybiztost és a hadügyminiszternél is panaszt tettek. Ugy Reisiuger Ferenc miskolci kormánybiztes, miat a miskolci rendőrfőkapitány lenn is voltak a panaszkodó községekben és jelentést tettek a hadügyminiszternek, akitői. a három község lakosai azt kérték, hogy vonja vissza a debreceni karhatalmat. Közben Handler Gyula debreceni kormánybiztos-főispán is kiment Tiszadobra és az érdekelt községekbe Buday Aladár őrnagygyal, hogy megvizsgálja a helyzetet és a panaszok valódiságát A legszigorúbban és lelkiismeretesen megvizsgált mindent és ez alkalommal megállapították, hogy a panaszokból semmi sem igaz. A csőcselék és a szándékosan felizgatott tömeg a karhatalom embereire, különösen az esti járőrökre rálőtt és a katonáknak az élete nem volt biztonságban. Tény az, hogy a karhatalmi parancsnokság azokat a merénylőket, akik rálőttek a karhatalmi csapat embereire s kiket sikerült elfogni, megbotoztatta, de a lakosság közül senkit sem sütögettek, vagy korbácsoltak. Amikor Handler Gyula kormánybiztos főispán az egyik este 9 órakor vizsgálati körútjáról visszatért s tíszadobi szállására akart menni, merényletet követtek el ellene, Rejtekhelyről egy eddig még ismeretlen merénylő rálőtt s a kormánybiztos hallotta a feje mellett a galyó eles fütyülését. — A merénylőnek sikerült a sötétbea elmenekülni ós így letartóztatni nem tudák. A panaszok elkerülése végett a hadügyminiszter el is rendelte a debreceni karhatalmi külöaitméBy visszavonását és jsleiatéstéteire hívta föl Handler Gyula kórmánybif.tos-főispánt is. Amikor a községi elöljáróság és a három község nyug®dtabb lakossága megtudta, hagy a debreceni karhatalmat visszaakarják rendelni Debrecenbe és igy a csőeselékkel szemben védelem nélkül maradnak, kijelentették, hogy ott hagyják a községet, inert életük nem leóz biztonságban. Handler Gyula korináaybiztos erre telefoflon összeköttetésbe lépett a hadügyminiszterrel, közölte, vele, hogy milyen állapotok vannak Tiszadobon, Tiszalucon és Tiszapolgároa, mire a hadügyminiszter eltekintett a iar hatalom visszavonására vonatkozó rendeletének végrehajtásától, Handler Gyula kormánybiztos pedig utasítást adott, hogy a karhatalmi kirendeltség továbbra is maradjon küan Tiszadobon és tartsa fönn a rendet. Általában az a vélemény, hogy az egész rombolást és rakoncátlaükodást a íiszapolgáriak ke/.dlék meg, akiket valami bujtogató lázított föl. A vizsgálat ez irányban is folyik. i . <nai'MtiiMn niftfciiig—— i«yniminiii^ i mim" Városi Szinház-Mozgó. Hétfő—Kedd-Szerda Ragyogó alkotású film „Kelet gyöngye Dráma 4 részben. U