Nyírvidék, 1919 (40. évfolyam, 1-72. szám)

1919-02-02 / 27. szám

1919. február 2 DÉEL ÚJDONSÁGOK — Befejezték* föld'ssiteirást. Az elmúlt héten nagy munkában volt egy bizottság a városháza kistermeben, ahol összeírták azokat, akik a földreformmal kapcsolatban igényt tar­tar &k földre, összesen 1610 nyíregyházi ember jelentkezett löldrs és hogy ezek közül vagyis a tényleges jogosult, azt később állapítják meg. A legtöbben a királytelki szőilőkből jelentkez­tek, természetesen leszerelt katonák, azonban szép számmal voltak olyanok u, akik a habo­mban idehaza voltak. — Orvosválasztás a betegsegélyző pénz­tárnál A nyíregyházi munkasbiztosito pénztár­nál most kerül betöltés alá a megüresedett bárom orvosi állás. A szociáldemokrata párt vezetősége és a nyíregyházi munkástanacs az állasokra Lakatos Imre, Stetz Sándor és Fodor Lajos nyiregybázi orvosokat jelölte. Lakbtos Imié dr aki régi tagja a nyíregyházi szociál­demokrata pártnak, elhárította msgaról a jelö­lést azzal, bogy ezeket az állásokat o'yanokkal kell betö teni, akiinek egyesületeknél és testü­. leteknél Dincs álatok Miután Lakatos Imre dr. ismételt fólszóiitás dacara is ragaszkodott álláspontjához, a párt es a munkástanács Sprin­ger Géza dr. orvost jelölték helyette. Springer azonban azzal hárította el magáról a jelö ést, hozy ezt az állást fiatalabb orvosoknak kell átengedni és kérte, hogy tekintsenek el a vá­lasztásnál az ő szemé'yétől. A párt és a mun­kástanács ezutaa Szilárd Jenő dr. orvost jelölte, agy hogy a most a megüresedett állasokra Siet?. Sándor dr., Fodor Lajos és Szilárd Jenő orvosok vannak jelölve. — Értesités f. hó 2 ái vasárnap délután 4 órakor városhaza kistermében Épiló-kőmives mesterek szakosztálya gyűlést tart. Elnökség — A polgárőrség folyó hó 9 én vasárnap délu'án 3 Órakor a városháza nagytermében gyűlést tart. — Négyszáz uj ipar. Az elmúlt eszten­dőben Nyíregyházán igen nagy föllendülést mu­tat az ipari élet. 1918-ban — az első oká ipar­hatóság jelentése szerint — 4G0 uj ipart adtak ki, ezzel szemben csak 41 régi ipar szent meg. A kiváltott uj ipar között természetesen sok az olyan, amit bevándoroltak kértek, főkép bor­kereskedésre. — Gyógyszertárak Inspekciója. Február 2 án, Vasárnap délután és tebruár 2 tői 9-ig éijel az Osgyáni (Bessenyei-tér) és Farkas (Rákóczy u) gyógyszertár tart szolgálatott. — A tartalékos tisztek gyűlése. A tart­ós népf tisztek és tisztjelöltek szövetségének végrehajtó hizotiEága február hó 5 én, szerdán délután 5 órakor a városházán, a városi tiszti­főügyésze hivatalos helyiségében ülést tart. A tárgy fontosságára tekintettel az összes tagok megjelenését keri az Elnökség, — Felhívás Nyíregyháza közönségéhez. Ismételten fordulunk a város közönségéhez, bogy nemzetőreink részére, akik oly fontos szol­galatot tesznek a város nyugalma érdekében, kiolvasett könyveit és ujságj it küldje el a me­gyei nemzetőr-parancsnoksághoz (vármegye­háza), ahonnan azok a nemz^tőrszázadhoz to­vábbittatnak. Minden adominyt hirlapilag nyűg tázni fogunk. Megyei nemzetőr parancsnoksag. — Nyilvános nyugtázás. A nyirpazonyi hazatért ref. katonák közel egymásután két jó­tékonycélu táncmulatságot rendeztek a ref. is­kola tantermében a beteg katonák felsegélye é sére. A szepao sikerült táncestelyeken fölülfi­íettek, illetve jegyeiket megváltották : Burger István 100. Komjáthy Pál 50, Berencsy Ltván 60—ő0. Nyerges Ferenc 50 50, Szoboszlay István 40 Vincze Titusz 50 -25. Szakács Jó­zsef 20-20, László Józsefné 20-20, Birory Ferenb 20. Mikó József 20, Laskaz Sándor 20, Iglay Sándor 16-8, Mandel Sámuel 20, Bezdak Lojos 18, Bátory Mihály 16, Kamara József 16. Kovács Károly 14, Diczig István 14, Szakács János 12. Sereghy Jenő 10 Vitai Ist­ván 10, Treskn Péter 10, tíerecz Miklós 10, Lasksy József 10, dr. Rosenberg Emil 10. Liptay Károly 10, Fekete Jmos 10, Hajdú Miklós 10. Barna Miklós 10) Koszta M klós 10 Gál Juliska, 10. ifj. Tóth lstváa 8, Molnár Gyula 7 koronával. Felühizetéseket köszönettel nyugtázza a Raf. E^yhiz Vezetősége. — Eljegyzés. Saós Ferencz eljegyezte Nyíregyházáról Szedlák Ilonkát. (Minden külön értesites nélkül) Kürthy Marcsa kéki ref tanítónőt elje gyezte Ballá István nyirbogdányi ref. kántor tanító — Dr. Frlschmann József tart. főorvos nagykállói lakos, harctérről huzatérve rende­lését mmt nyírbátori körorvos Árpad u. 1. sz alatt megkezd.e. — Betörők a gzöflőtelepen. Buttler Sándor báró sóstó-sz^llőteiepi villajában betö­rők jártak tegnap A kerülő azonban észrevette a betörőket és mielőtt azok valamit elvitek volna, elzavarta őket. — Dr. Eckert Lajos a nyíregyházi .Erzsébet' közkorház szemészeti osztályának főorvosa, a bud.pesti szemkimka tanársegédje magán rendeleseit szem és fü betegek részére megkezdette. Luther tér 6. ava^y Kallói utca 11 sz. alatt. — Betöréses lopág. A statárium kihirde­tése után következő ejjel Bujon ket betö'éses lopást követtek el Lánylalusi Sándor nyugal­mazott gör kath. lelkész kamarájáról leteszi tettek a lakatot és 10 darab zsákot és pár véka zabot vittek el. Tetemesebb kárt okoztak a betörök Bezerédy Mihálynál, akinek padlasá ról ket leölt sertes busát, szalonnáját az utolsó darabig elvitték Bezerédy hlebredt a zajra, de kimenni nem tudott, mert az ajtót az előrelátó tolvaj jk kötéllel bekötöztek. — Névtelen asszony Márkus Emili >val Megjött a magyar filmnek egyik páratlan alko­tása, nagyon sokat igérő, sziveket megrendítő, könnyeket fakasztó igazi drámai mű a „Ncvte len asszony." Márkus E nilia az örök asszo nyi-ág mintaképe jatsza benne a főszerepet ki­forrott művészetének minden errejevel. Városi színház m zgó szombat vasárnap, hetfíi mü torán kerül színre. Jegyek az összes előadá­sokra előre válthatók. Jakobovits Fannyki do hány tőzsdéjében. (Vasárnap déle.őtt a mozgó pénztáránál) — Két nj könyv. A Modern könyvtárnak két uj füzete j-lent meg most, mind a kettő értékes komoly irodalom. Az egyik füzetben Krúdy Gyula foglalt f-ssze rendkívül érdekes elbeszélés-eket. finom m'3(f'igyel»seket. okos ta­mi'man\okat Kánaán földje cimmel, a másik Wilde Oszkár összefüggő eszmeit közli. A kri­tikus mint művész cimmel. Mindkét füzetet cinos, ízléses kiállítású és kapható az Ujság­boltban. — A szociáldemokrata párt irodájá­nak telefonszáma 284. Az egyetem ügye B«4ai>eitl, ftbruár S. (A Nytrmdik tudóntújautl.) A budapesti egyetem tanácsával kül­döttsége Moravpiik rektor vezetésével teg­nap tölkereste Károlyi elnököt és átadták neki a tanács memorandumát, amelyben igazolják állásfö^iaíáMiicat. Ne tekintsék azt renitenciának, ők kötelességüket tel­jesitik. Károlyi válaszában hangoztatta, mél­tányolja, ha a tanári kar az egyetem au'onóra'áji felett örködik, viszont a ti­nári karnak is meg kell értenie a forra­dalmi időket. A forradalom nem fejező­dött. be október 31 én. A forradalmi kormánynak tul kell tennie magát a sok régi intézményén Ma nem szőrszál tiaso* gatások idejét éljük, gyorsan keil csele­kedni. Méltányosa a tauári kar tiltako zását és kéri, találjanak módot a kormány és az egyetem között harmónia helyre­állítására. Fegyveres partraszállás ter­veznek az olaszok Badapesi, fe'rvár J. (4 Nyitvidék ttkiüMojatúl.) Genfből jelenük: Az olasz tengeré­szeti miniszter az Adria keleti partján horgonyozó olasz hajóknak pirancsot adott, hogy a maguk elhatározásából el­nyomjanak minién olasz ellenes mozgal­ma', akadályozzanak meg minden tünte­tést és provokációt és tartsák készen minden eshe;ö*>égre a partraszálliiandó csapatokat Nyugdíjazzák az öreg törzs­tiszteket Badapeet, február 1. A Nyirmdik tudóntájától) A népkormány tagjainak miuiszler­tenácsi határózata alapján azokat a tá­bornokokat, ezredesekét és hasonló rango katonai egyéneket, akik ez évi február 28 ával betöltik harmincötödik szolgálati évüket,, március elsejével nyugdíjazzák. Kivételt csak ugyanezen rangban levő hadbiztosok képeznek, akikre államérdek­ből szükség van. Szerb főispán Pécsen ' Budapest, február 1. {A Nyirmdit tudótizójától.) Pécsről jelentik: Bandurovics Bo­goszláv, Baranyavármegye szerb főispánja tegnap bevonult Pécsre, ahol instaláltatta magát Hír szerint Baranya, Tolna és Somogy megszállott részében a szerbek átveszik az imoériumot. Vésnöki munkák monogramm és címer vésé­sek valamint ékszerjavitások és átalakítások művészies kivi­telben készülnek Falent Lajos órás és ékszerésznél Nyíregyháza. 117-1®

Next

/
Oldalképek
Tartalom