Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 221-295. szám)
1918-11-27 / 271. szám
w t •. november 57 NYÍRYIDÉK. * ÚJDONSÁGOK — Áthelyezések a vármegyében. Murányi László dr. kormánybiztos az alispán ayuga'omba vonulása következtében a vármegyei főjegyzői teendők vitelevel dr. Gergelyffy Endre vm. II főjegyzőt, a vármegyei II főjegyzői teendők vitelével a Hgetaíjii járás fó szolgabírói hivata ához beosztott Tóth László tb. főszolgabírót, a nyírbátori járás vezetésé vei Virányi Sándor főszolgabírót, a nagykállói járás vezetésével Szunyoghy F renc főszolga birót bizta meg Kád »r Bela szolgabírót a ligetaljai, Irinyi Szabolcs tb. főszogabirót a nagykállói, Fráter Szabolcs tb főszolgabírót pedig a nyirbaktai járás főszolgabirájahoz osztotta be szolgalattételre. — Előadás Dr. Kend« Zsigmond folyó hó 26 án este léi 9 órakor B Kereskedők és Gazdák körében a szabod szellemi pályán ma ködök politikai elhelyezkedése cimen előadást tart.. Az előadást vita követi. Ezúton is felkérjük a szabad szellemi pályán működőket (or vosok, mérnökök, ügyvédek stb.) hogy az előadáson minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. — A Szabolcsvármegyei tartalékos lisztek szövetségének központi irodija a vármegyeházán a főispáni lakásban rendezkedett ba, ahol is minden délután 3—5 óra között a szövetség titkára a tagok rendelkezésére áll. Ezenkívül minden Írásbeli bejelentés, *agy kérelem szintén ido intézendő. A szövetBég ügyeit a végrehajtó bizottság intézi, amelynek tagjai: Kovács László, dr. Gan Sándor, dr. Dániel Miklós, Klár Gyula, dr Szondy ístván, Várkonyi Sándor, Havas Gyula, dr. Berend László, Rozsnyai Elek, Timarovszky Frigyes, Baruch Jenő. Gál Lajos, Lefkovics Ignác és beérkező jelentkezések után mefelelően ki fog egészitődni. — A szabolcsvármegyei gyógyszerészsegédek szerveszkedése. A szabolcsvár megyei gyógyszerészsegédtk szöveisége nyíregyházán f. hó 30-án, szombat este 8 1/* órakor a városhaza kis tanácsterméaen alakuló gyűlést tart. mely ugy a vidéki, mint a h9ly beli kartársakat tisztelettel meghívja a szövetség előkészítő bizottsága. — A cipészmesterek szakgyOIíse. Oecember hó l-én vasárnap dele őtt kilenc órakor a városháza kistermében szakgyülést iartnak. Az elnökség kéri a cipészmestereket, hogy az ügy fontosságára való tekintettel mindenki jelenjen meg. — A leszerelt katonai 'rendőrökhöz. A katona rendőrség parancsnoksága keri azo- | kat a leszerelt katona rendőröket, akik a fegyvereiket beadták, hogy az oldalfegyvereiket és az esetleg még birtokukban levő más katonai felszerelés: tárgyaikat adják be a katonai rendőrség parancsnokságahoz. — Megnyílik a Leányegylet konyhája Hosszabb szünet u án a Nyíregyházi Leanyegylet konyhája újból megnyílik, hogy azok a szegény gyermekek, akik erre rászorulnak ebédhez juthassanak. A megnyitás holnap délben lesz és látogatókat szívesen vesznek. — Iskolamegnyitás Az izr. elemi népiskola igazgatósaga ezúton értesiti a t. szülőket, hogy a tanítás minden osztályban t. hó 27 én, szerda reggel 8 órakor kezdődik. — EskOvö. Fe'dheim Ilonka és Berger Márton december hó 1 én délátán 3 órakor tartják esküvőjüket a helybeli izr. templomban. (Minden külön értesítés helyed). — Iparosok figyelmébe. Felhívjuk azon iparosokat, akik a hdboru miatt károsod ist szen/edtek, vagy segélyezésre van szükségük hogy segély iránti kivánságnkat az alabb meg nevezett csoportvezetőknél 8 nap alatt jelentsék be. Az asztalosok jelentkezzenek: Feige Sándor és E-be Géza asztalosm stereknél. Az .ac-ok, Hogyan Mihály ácsmesternek A borbélyok. M»ior István borbélymesternél. Bádogosterek, Grünspan Adolf bádogosmesternél. Cipékmesterek, Kohn I?nác cipészmesternél A csizmadia mesterek, Marcsik György csizmadia mesternél. Kovácsok. Antal Lajos kocsigyártó nál. Kerékgyártók, Matisz D» iel kerétgyártómeiternél. hömüv stk, szobrászok és S70bafestők. Kéry József építésznél Lakatosok. Simonecz János lakatosmes;ernAl. Mészá'osok, Prok Pál mészárosmesternél Órások és ékszerészek Prékopa Lyjos órásr.ál A szabók. Fodor Ferencnél A többi iparosok Kazár Fererc késeprőmesternél. A segély iránti kérvények a Néptanáes utján fognak a miniszteriu-nhoz felterjeszteni. Zomborezky Dániel ipartestületi elnök. — Halálozás. Weisz Hugónó szül. Vadász M;iria néhai Vadász Leó dr. nyíregyházi orvos leánya, Marauaarosszigeten 26 éves korában spanyol betegségben meghalt Temetése november hó 27 én d. e. 11 órbkor lesz a nyíregyházi izr. temető halottasházából. Csillag Nándorné, a Szabolcsi Hitelbank főkönyvelőjének ueie, spanyol betegségben tegnap Mátészalkán meghalt. Ebrey Béla 6 ik hegyi tüzérezredbeli ön kéntes, jog és gazdasági akadémiai hallgató folyó hó 25 én, 21 éves korában spanyol járvány következtében megh«lt. — Köszönetnyilvánítás. Gyermekkonyháink a következő adomaa/oicat kapta: Bleuer Sámuelné 100 K, Basthy Barnáne 20 K és ez évben az első természetbeni ajándékot 2 zsák burgonyát; Kellner Jenőné 100 K, Klein Ignatzné, dr. Go'dmann Józsefné, Ungár Ernőné 50—50 K, Kellner Lajosné 20 K Fogadják hálás köszönetemet jósagukért. Dr. Flegmáim Jenöné, izr. n e. elnök.. — Eljegyzés. Szitás Irén és Olschanetzky L M. mérnök jegyesek. — A nőipariskolai tanitás csütörtöktől kezdve a polg, leanyiskoiaban lesz, mivel a nőipariskolai épületben katonai leszerelép lolyik. — Nyilvános nyugtázás A Nyíregyházi Szociáldemokra part propaganda céljaira Beregi D ÍZSŐ gyüjtőivéa befolyt alábbi adományokért köszönetet mond a pártvezetőség: Killer Rezső 100 K, Beregi Dezső 10 K. Beregi Sándor 10 K, Klafter Ignác 30 K, Kazár Iván 100 K, Simonec József 10 K, id. Deutscb Adolt 10 K, Róth Manó 10 K. Blum J. Emil 100 l£. Lenevel Nándor 20 K, Láng Ernő 40 K, Wirtschaftar Ottó 50 K. Altmann Ignács 103 K, Poliák Imre 100 K, Grünwald Gyula 10 K, Grósz Jenő 20 K, Stern Simon 100 K, Kun Ármin 100 K, Rosenwasser Adolf 100 K. Kende Sándor 40 K, Kovács László 100 K, Hirsh N. 10 K, Füredi Vilmos 20 K. Feuer Miksa 20 K, Guttmann Márton 20 K, Schwartz Henrik 20 K, Gábor S. (rétközi) 20 K, Klár Béla 100 K, Ungár Béla 100 K, Glück Dezső 20 K, Silberstein József 50 K, Dr. Gibor Artúr 50 K. Fodor Ferenc 20 K, Hartstein Miklós 100 K, Bleich Ignác 20 K. Összesen 1640 korona. Lefller Sámue'né 29 K, Horvátli Józeefné 20 K, egy hsretérről érkezett hat gyermekes apa 2 K, N. N. 20 és két zsák burgonya, N. N. 20 át adott az árvák karáceonyfájara, amelyért hálás köszönetet mond özv. Básthy Barnáné. A hadiárvák és rokkantak, javára kilencven koronát küldtek b-s hozzánk, amely összeghez egy összjövetel alkalmaval Valent Lajos és neje 40 K, Valent András és családja 20 K, Bleuer Márton és neje 20 K és Géppel Károly 10 koronával járult hozzá. Az összeget rendeltetési helyére jutattuk. Váradi Miklós hatvan koronát küldött szerkesztőségünkbe avval, hogy egy olyan bal kámi 1 kosnak juttasuk, aki a fosztogatások alkalmával kart szenvedett. Az ottani Néptanácshoz küldtük. Szerb csapatok Karinthiában Badapehl, november SS (A Nyirvuiék tudóiittójától.) Klagenfurtból jelentik, hogy Karinthiába szerb csapatok vonultak be. Alpiniek megszállották Insbruckot rt»«i»j»«rt. november 26 ,A ífvirvtdik tudóriUij'xUh Insbruckból jelentik, hogy tegnap este alpini csapatok megszállották a vi rost és környékét. ÁDtáot hajók a Fekete-tengeren ttau»M<*n november 26 (A Nvirvúltk tudóniójAtól.) Párisból jelentik, hogy a szövetséges államok hadihajói befutottak Heraklea, Szulina, Várna, Novocsirszk, Batum, Trapezunt, Lansung és Szinepot Fekete-tengeri kikötőkbe. Csak a német parlament köthet békét B&áapMt, noeember lé (A tfyirvidék tuddrtójáUii.) Berlinhői jelentik: Pichon külügyminiszter a kamara külügyi bizottságában kijelentette, hogy a német munkás és katonatanács meghatalmazottaival nem fognak tovább tárgyalni a fegyverszünetről. Az angol alsóház liberális pártja arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha a németek nem fogják mielőbb összehívni az alkotmányozó gyűlést, nem kötnek békét. nmek**cM SfPVTfrl? ! Isti rMeghívás. A nyíregyházi kereskedők I. hó 28 án. csütörtökön délután fél 6 órakor a Kereskedők és Gazdák köre nagytermében szervezkedő nagy gyűlést tartanak, melyre az összes nyíregyházi kereskedőket, kereskedelmi vállalatok és társaságok vezetőit s mindazokat, akik a kereskedelemmel kapcsolatos fog.alkozást folytatnak, vagy folytattak, tekintet nélkül arra, hogy tagjai • körnek vagy nem, meghívja 239 az előkészítő bizottság. Simkovits Zsigmond hentes és mészáros Nyíregyháza, Széchenyi tér 9. (Mandel-féle ház) Értesítem a n. é. közönséget, hogy Nyíregyházán, a Mandel-féle házban levő városi mészárszéket átvettem. Állandóan készletben tartok mindenféle hentes- és mészáros árut friss állapotban. A nagyérdemű közönség szíves támogatását kérem. 224 Simkovits Zsigmond. 1500 holdas gazdaság teljes holt instrukciója, 3 szoba bútor, szőlőberendezés, hollandi hasas tehenek, jármos ökrök stb. Cim: Zoltán Bertalan, Kótaj, vagy Nyíregyháza telefon 40. 205 Eladó JL kevésbbé használt, jó karban lévő két ruhaszekrény, egy ágy, egy éjjeli szekrény, egy mosdó, egy Íróasztal, egy tükör, egy könyvszekrény és két szék Értekezhetni lehet Bónis Mórnál, Rákóczy-ut 19, a délelőtti órákban.