Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 221-295. szám)
1918-11-13 / 259. szám
jfáímmtK. í9i8. november 13 Átadta városnak az iotéikedést 3yíre?yaáza, november 12 (A r, vidék t*Mntötiíói.) A Nyíregyházi Néptanáes tegnap este tartott ülésén kimondotta, hogy a rend helyreálltával az intézkedés jo 0'át visszaadja a közigazgatásnak, amelynek a jövőbea is segítségére lesz. Amikor a Néptanács a munka tényleges végzésétől visszavonul, illetve munkakörét módosítja, rá kell mutatni arra & hatalmas munkára, amelyet a Néptanács az elmúlt tiz nap alatt végzett. A Néptanáes gyors, erélyes, szakadatlan önfeláldozó munkája nélkül nemcsak Nyíregyháza lett volna áldozata a pusztulásuak, de az egész vármegyében is teljes lett volna az anarchia. Mint ezekben a küzdelmes napokban a Nyíregyházi Néptanáes tett, avval kiérdemelte a város és a vármegye soha el nem muló háláját és most, amikor az intézkedés jogát visszaadják, megnyugvást fog kelteni a népben, iia az ellenőrzést továbbra is gyakoioiják, de a tisztikar tagjainak is a reájuk szakadó nagy muntcáoan szinte nélkülözhetetlen a Néptanács segítsége. i ~ Tegnap este a Nyíregyházi Néptanács ölést tartott a városházán Murányi László dr. elnöklése mellett. Az elnök arra mutatott rá, hogy a Néptanács elérkezett munkájának harmadik étappjához. Az első része a munkának akkor ért véget, amikor az első veszedelem eimult és a Néptanáes megosztotta a munkáját, amelyet addig önállóan és a saját felelősségére végzett, a tisztviselői karral. Most már a rend Nyíregyházán is, a vármegyében is helyreá'lt és igy elkövetkezett az ideje annak, hogy a város tisztikara vegye át teljesen az intézkedést. Azt proponálja az elnök, hogy a következő hirdetmenyt bocsássák ki: Polgártársak! Novemben 1-én, a veszedelem első pillanatában a Nyíregyházi Néptanács átvette az intézkedési jogot a rend és nyugalom helyreállítására, Amikor a zavargások szüuni kezdettek, a Néptanács felkérte a hatóságokat, mint a rendfenntartás törvényes szervét, hogy helyeiket foglalják el s a Néptanácesal karöltve teljesítsék feladataikat. — Az éjjel-nappal, megfeszített erővel végzett közös munkának megiett a v< rt eredménye: ma már nemcsak Nyíregyházán, hanem vármegyénk egész területén és helyreállott a nyugalom, a közbiztonság, a sikeres alkotó munkának elengedhetetlen előfeltétele. Ilyen körülmények között a Néptanács elérkezettnek látta az időt arra, hogy mindazt a rendelkezési jogot, amit közéi dekoől és csak a veszedelerre tekintettel vett magához, ismét átadja a hatóságoknak. Mától kezdve tehát minden ügyoen a polgári és katonai hatóságok intézkednek. A Néptanács nem oszlik fel, hanem ezentúl mint véleményező és ellenőrző szerv támogatja a hatóságokat nehéz munkajokban, Kérjük polgártársainkat, őrizzék meg továbbra is a nyugalmukat, tartózkodjanak minden zavargástól, tegyék lthetővé a népkoroiánynak és szerveinek, hogy az uj, demokratikus alapra helyezett, lüggetlea Magyarországot minél előbb felépíthessék. Nyíregyházán, 1918. november 11. A Njiregyitázi Néptanáes A Néptanács tagjai — folytatta az elnök — ma már nem foglalkozhatnak aprébb közigazgatási munkákkal, most már a segitő, a hatóságokat támogató és ellenőrző munka a néptanáccsé. Kell, ho^y a Nyíregyháza Néptanács példát mutasson evvel is a vármegyebeli falvaknak, amelyek némelyikében egyáltalában nem fungál a közigazgatás. Többen szólaltak töl és általában helyesléssel fogadták az elnök előterjesztései, azonban szükségesnek mondotta ki a Néptaaács, hogy mindenben segítségére legyen a városi tisztikarnak és hogy a bizottságok, amelyeket a Néptanács alakított, továbbra is fuogáljanak, a munkával amugyis túlterhelt előadók mellett. Fontosnak tartja a Néptanács ezt annál inkább, mert biztositini kell, hogy a dolgok továbbra is abban az uj szellemben menjenek, amelyet a népkormány megkövetel és amelyet a Néptanáes honosított meg a nyíregyházi közhivatalokban. A vidéki néptanácsok Kemecsén, — irint tudósítónk közli. — megalakult a nemzeti tanács és a hazatérő katonákat hu«sal és szalonnával várta. A néptanács eredményesen működik és sikerrel tartja fönt a rendet. Kótajban Zoltán Bertalan és Jármy Menyhért dr. elnökletével megalakult a néptanács és a nemzetőrség. A sépUaées kebelen belül panaszbizottság is alakult, amely igen eredményesen dolgozik. A néptanács a hazatérő katonák és a szegény lakosiág között kenyeret és hust osztottak ki, ami a kisebbrendü zavargásokat is teljesen megszüntette. Lázadás Olaszországban november 1'4 (A Nyírvidék tudósítójától.) Baselből érkező hírek szerint az olasz hadsereg fölbomlása megindult. A katonák megtagadták az engede mességet és hazamennek. Turinban és Limoséban kitört a forradalom. Agyonlőtték a német trónörököst ? Bn Sap«8t, novtmbtr IS (A f^UsMjátál.) Bécsből táviratozzák: A Mittag zeitung jelentése szerint a német trónörököst agyontőtték. A hírt eddig nem erősítették meg. A szerbek Pancsován és Fehértemplomon •a<l»p«ol, nov mber 12 (A UyírvsMk tudósitóiáMl) Temesvárról 1 jelentik, hogy a szerbek bevonultak Pancsovára, Fehértemplomra és Pancsovától' 8 kilométerre Ferenéhalomig nyomultak előre. Románia mozgósít 3»<Hi*|>oei november 13, tA Nyírvidék tudósítójától,) Bukarestből jelentik, ho»>y a román kormány elrendelt* a 26 — 63 évesek mozgósítását. A mozgósítás a németek ellen irányul. Szabolcs kormánybiztost kap Murányi László kinevezése Nyíregyháza november 12 t A Nyírvidék tuMsiíójátóí.) Fővárosi munkatársunk telefonjelénjése szerint hivatalosan közlik, hogy Murányi László dr. nyíregyházi ügyvédet a minisztertanács Szabolcsvarmegye területére főispáni hatáskörrel kormánybiztossá nevezte ki. Ma reggel érkezett meg hozzánk a kinevezés hire és mindenütt a legteljesebb megnyugvást, a leglelkesebb örömet keltett a népkormánynak ez az elhatározása, ami természetes is. Ma nem a dicséretek idejét éljük, ma nem a személyek a fonlosak, hanem a teljesített munka és a kepességek a következendő munka becsületes elvegzésére. Murányi László dr. egyéniségét, kőpességeit mindenki ismeri, hiszen itt élt igazán az emberek között, akik nagy megbecsüléssel, szeretettel vették körül. Amióta közöttünk él, mindig ott láttuk, aiiol másokért dolgozni kellett, ahol becsületes szívre, egyenas szóra, komoly munkára volt szükség Demokratikus elvei már korábban a dolgok homlokterébe állították és amikor a nyíregyházi függetlenségi párt át akarta játszani magát a konzervatív Apponyiékhoz, ő volt a le»első, aki ez ellen fölemelte tiltakozó szavát és Nyíregyházán az Apponyista jelölttel szemben a radikális Fényes László meilé állott. A forradalmat megelőző radikális mozgalmak az ő'személye körül tömöritették az embereket és amikor a Magyar Nemzeti Tanác3 megalakult, az ő vezetését kérték a nyíregyházi forradalmárok. Az országban a legelsőnek megalakult Nyíregyházi Néptanács öt választotta elnökévé. Az elkövetkezett események megmutatták, hogy helyes volt a választás, mert a Néptanács a Murányi László elképzelhetetlenül nagy és nehéz munkájával, rendkívül tiszta látásának és erélyes kezének a segítségével állította helyre a rendet az egész vármegyében. Minden eddig ismert kvalitásai mellé a szervező képességnek olyan mértékéről tett tanúbizonyságot ezekben a napokban Murányi László, hogy ekkora szervező erővel az ő vezetése mellett a legszebben, a legerélyesebben megy mnjd végre Szabolcsvármegye demokratikus átalakulása. A bécsi forradalom i$ad»i>0«(<, november 12 iA Nyirvtdék tu<iostíój(itól.) Bécsből jelentik: Az államtanács tizenegy szakaszból álló határozatot fogadott el, amelyben kimondja, hogy Németausztria demokrata köztársaság lesz és minden közhatalmat a nép vesz kezébe. >'u<Sapest>, novem'.er 12 Bécsből jelentik, hogy a vörösgárda megszállotta a katonai parancsnokságokat, a hadügyminisztériumot. Schönbi unt és Hoffburgot. Rótschild Lajos bárót, ald autón akart elmenekülni föl tartóztatták. Nyárfát Fűzfát nagyobb mennyiségben gyufagyártás céljaira veszünk. Ajánlatokat kérüuk ; Tisza vidéki Gyufagyár Részvénytársaság T0K;j. 169