Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 146-220. szám)

1918-09-15 / 208. szám

­19Í8 szep'ember 15 3 főkapitányt, Murányi Ihászi ó dr. h. fő­ügyészt és Konthy Gyula dr. városi or­vosfőnököt. A memorandumot már a napokban megcsinálja a tanács és a küldöttség e hónap második felében már fölmegy Bu­dapestre, ahol a miniszterelnöknél jele­nik meg kihallgatáson, hogy Nyíregyhá­za kérelmét tolmácsolja és a kérelem tá­mogatására kérj a Előveszi a város a vízvezeték és csatornázás ügyét Nyíregyháza szeptember 14 Rendkívüli közgyűlést tartott tegnap délután Nyiregyháza város képviselőtes­tülete, amelyen Bencs Kálmán dr. pol­gármester elnökölt. Az elnöki bejelenté­sek után foglalkozott a közgyűlés a város önállósításának kérdésével, amelyről la­punk más helyén adunk számot. Ezen kívüli a közgyűlésnek két fontos "kérdésben fteflett határozatot hoznia és pedig az ál­talános csatornázás és vízvezeték kérdése íiz egyik, a villamos áram dijának a föl­emelése a másik. Garay Kálmán dr, tanácsos ismertet­te a belügyminiszter rendelete kapcsán ki­adott ama alispáni rendelkezést, amely arra hivta föl a várost, hogy vegye tár­gyalás alá ós tegye meg- az előkészítő lé­péseket a városnak az általános csatorná­zása és vízvezetéki hálózattal való ellá­tása végett. Az előkészítő bizottságok hosz szas és beható tárgyalások és az alispáni leiratban Tograltak megszivlelése után azt javasolták a "közgyűlésnek, jelentse ki a [Táros képviselőtestülete, hogy a vízveze­ték és csatornázás kérdését a maga részé­ről! is a legfontosabb megvalósítandó föl­adatnak tekinti és föltétlenül szükségesnek tartja, hogy az előkészítendő intézkedése­ket a képviselőtestület már most megte­gye. A közgyűlés magáévá tette ezt az állás pontot és ennek kimondása mellett meg­bízta a polgármestert, hogy az előkészü­ltetek megtétele végett lépjen érintkezésbe a belügyminisztérium megfelelő ügyosz­tályával és a lefolytatott tárgyalásokról tninét előbb tegyen jelentést. A villamos társaság jól ismert kérése kerüli azután tárgyalás alá és a szakértői vélemények alapján kimondta a képvise­lőtestület, hogy szeptember elsejétől visz­szainenőleg hozzájárul az áramszolgálta­tási dijak emeléséhez avval, hogy a hábo ru után hat hónappal' ez az áremelés ér­vényét veszti. Kikötötte azonban a város az emeléssel szemben a következőket: j Köteles a villamos társaság az áram­fejlesztő telepén legalább 105 volt feszült­séget tartani és ennek igazolására a fe­szültségmérődiagrammját minden hónap végén a polgármesternek beterjeszteni. A villamos társaság a város külterület lén minimálisan 90 voltos feszültségü á­ramot köteles szolgáltatni, aminek ellen­őrzésére a város által fölkérendő szakértő Voltmérő készülékkel méréséket eszközöl és ha kisebb feszültséget állapítanak meg, köteles a társaság a vezetéket megerősí­teni Tartozik a társaság az átalakítás alatt tevő Gar be-kazánt már hétfőn, szeptember flö-én üzembe helyezni, valamint egy má­sik, már megrendelt ugyanilyen kazánt legkésőbben ez év végéig beállítani. í A közvilágítási hibák kiküszöbölésére tartozik a villamostársaság a világítási naptárt pontosan betartani, aminek ellen­őrzésére egy állandó világítási bizottság íígyeK föl. A közgyűlés fölhatalmazta a polgár­mestert, hogy ha a társaság eme kikötesek bármelyikének nem tenne eleget, akkor a polgármester a világítási dijak föleme­ltét helyezze hatályon kivül, ÚJDONSÁGOK — Engesztelés napja. A jómkippur. az engesztelés napja folyó hó 16-án, hét­főn lesz. Az előestén, kolnidré félhét óra kor kezdődik. Ugyanekkor hitszónoklat. Hétfőn az istentisztelet reggel b órakor kezdődik. Délelőtt 11 órakor Mazkir, ima a halottak lelkiüdvéért. — Előbbre keil igazítani az órákat* Szeptember 16-tól kezdve ismét a rendes időjárás lép életbe. Holnap vasárnap éj­félkor egy órával előre kell igazítani az órákat és hétfőn már egy órával rövidebb lesz a nap. — Tisztviselőt mozgalma. A XI., X'. és IX. fizetési osztályba sorozott állami és törvényhatósági tisztviselők vasárnap 15-én délelőtt 11 órakor a kir. törvényszék esküdtszéki üléstermében helyzetük javí­tását megbeszélendő, gyűlést tartanait, a melyre az érdekelteket meghívja az elnök­ség. — Elutaztak az osztrák gyermekek* Öt heti jó, magyoros vendéglátás után, ma délután elutaztak a Nyíregyházára ven­dégbarátságba küldött osztrák gyermekek! Már kora délelőtt kezdett gyülekezni az apró gyermeksereg, a környékbeli falvak­ból kisvonaton és megpakolt paraszt sze­kereken hozták be őket. Valamennyi ha­talmasan megrakott háti zsákkal, batyuk­kal sietett a polgári fiúiskolába, ahol szám ba vették és sorbaállitották őket. Minde­gyikük alaposan igyekezett kihasználni azt az engedelmet, hogy 8—8 kiló élelmiszert vihetnek magukkal és a legkisebb gyermek is 20—25 kilós csomagokkal megrakodva távozott el Nyíregyházáról. Előljártak a jó példával a felügyelők, akiknek a cso­magjait butorszállitó kocsikon kellett az állomásra szállítani. Délfelé mentek ki a vendéggyermekek az állomásra, ahol kü­lön vonatba szálltak, amely kora délután indult el velük Bécs városa felé. — Hangverseny. Az idei hangverseny­szezon megnyitójául Rubinstein Erna vi­lághírű magyar hegedűmüvésznőt lesz al­kalmunk megismerni. Az a közönség, a­mely a tavalyi magas nívójú hangverse­nyéket oly nagy számmal, lelkesedéssel és annyi megértéssel látogatta, bizonyára az idén sem fogja magat távot' tartani ve művészi élvezetet nyújtó hangversenyek­től. Rubinstein E. hangversenye már f. hó 25-én este V28 órakor lesz a Korona nagytermében, amelyre jegyeket már le­het váltani a Ferenczy-féle könyvkeres­kedésben 15, 10—6 és i koronás Srban. — Beszüntetik a sóstói járatokat. Ér­tesítjük a t. utazó közönséget, hogy a Bes­senyei-tér— Sóstó-gyógyfürdő közötti vo­natok közlekedtetését a sóstói fürdő be­zárásával egyidejűleg beszüntetjük. Az u­•tolsó sóstói vonat f. hó 15-én este Bes­senyei-térről 8 óra 45 perckor, Sóstó­gyógyfürdőre 9 óra 20 perckor indul; A Bessenyei-tér—Szőlőtelepi járatok tovább­ra is fennmaradnak. Az üzletvezietőség. — Tubarózsák. Az ApoIloban ma, va­sárnap és hétfőn Tubarózsák cimmel egy hatalmas négyföl vonásos dráma megy, a­hiely remeke a filmtechnikának. A főszere pet Elza Berne játsza, aki ezzel a szere­pével a legkiválóbb filmmüvésznők sorába lépett. A Tubarózsákon kivül minden elŐ­(adáson szinre kerül Az anyós válni akar cimmel egy háromföl vonásos, kacagtató vígjáték. — Szerelmi emlékek. Ezzel a címmel és Lydia Borellivel a főszerepben négy fölvonásos drámát mutat be a Diadal, a­imely a fővárosi bemutatót előzi meg ez­zel az előadással. A nagy koncepciójú, ki­tűnően rendezett dráma ma es holnap elsőrendű kisérő műsor keretében kerül bemutatásra a Diadalban. — Várakozáson felüli volt az Árendás zsidó pénteki bemutatása a Városi Szín­ház Mozgóban. Nyíltan és őszintén lehet mondanunk, hogy ilyen szép magyar filmet a filmtechnika 'még nem produkált. Szombat s vasárnap kerül még szinre. Közeledik Susanne Grandies második film jének bemutatása. Akiknek alkalmuk volt (megtekinteni a Tengerparti álom cimü da­rabot, még ma is a legnagyobb elragadta­tással beszélnek róla s reméljük, hogy a& Éjféli párbaj cimü francia darab ugyan­azon szereplőkkel még nagyobb hatást fog; elérni. Előadások hétfőn, kedden, szer­dán. A színház mozgó vezetősége. — Meglopott szállodai portás. Kelle­metlen kalandja volt tegnap Soltész Ist­vánnak egy miskolci szálló portásának, a nyíregyházi pályaudvaron. Közvetlen a be szállás előtt egy 3 tagu társaság, 2 nő és légy férfi minduntalan eléje került. Soltész Jstván rájuk szólt, hogy engedjék már ki hisz lemarad, mire a fiatal ember egész közel menve hozzá sűrű bocsánalkérések­keli mentegetőzött. Soltész István végr» beszállhatott a kocsiba. Egyszerre azon­ban eszébe jutott a pénztárcája melyben 110 korona készpénzt és egy felmentési! igazolványt szorongatott. Ijedten Tette észre, hogy hiányzik. A meglopott portás az esetről azonnal jelentést tett a katona­rendőrségnél 1. ié«« >1 i TESTNEVELÉS A DVSE—NyTVE kettős mérkőzése Előző számainkban ismételten meg­emlékeztünk a NyTVE holnapi, szeptem­ber 15-iki bajnoki mérkőzéséről és rész­letesen ismertettük a bajnoki mérkőzé­sek rendszerét, beosztását. Ezt a tájékoz­tatást még azzal kell kiegészítenünk, hogj minden mérkőzés győztese két pontot kap, eldöntetlen eredmény esetén mindenik fél egy-egy pontot és az összes mérkőzéseken legtöbb pontot elérő egyesület nyeri a bajnoki címet. Nem egy, hanem az ösz­szes mérkőzések eredménye dönti el tehát az elsőség, valamint a helyezések: máso­dik. harmadik, stb. hely — sorsát s épen ez a szoros összefüggése adja meg a baj­noki mérkőzések különös érdekességét,, A holnapi mérkőzés eredménye e­gyébként teljesen nyilt A két csapat ar idén két izben mérkőzött; az első alkalom­mal a DVSC győzött, a második alkalom­mal a NyTVE. Igy a mostani találkozás­nál dől el. melyik csapat jobb. A bajnokit megelőzően a DVSC és « NyTVE II. csapatai mérkőznek. A II. csa­patok mérkőzése délután egy órakor, «t bajnoki mérkőzés délután három órakor kezdődik és öt órakor ér véget. A két mérkőzés egy jeggyel tekinthető meg. Fdeiőa izarlituutó • SÍEBTftSZ LÁSZLÓ üiCii5U:B|Cl|JijSfOSl!v9 3la|a = § A P O L L O @ = Szombat Vasárnap Hétfő Tubarózsák g Dráma 4 felvonásban. • : onnnnnnnnrmnnnnn ; OÖOQQQDQGQOOÖODO' | DIADA L g: Péntek Ssombmt V—ártm? ^ ! Hejehuja báró n : * q - Vígjáték hárm f$Ut.-bmn

Next

/
Oldalképek
Tartalom